Velenczei Ágnes civil közösségszervező, környezetvédő, a Ferencvárosi “deák” Közalapítvány kuratóriumának egykori tagja 2021-ben Pro Urbe Ferencváros díjat nyert, amihez ezúton is gratulálunk. A beszélgetés^[1] kezdetén Velenczei Ágit úgy ismerhetjük meg, mint aki mindig nagyon szerény volt, szerette volna, ha a közösségében elfogadják. Majd később az is kiderül, hogy rengeteg dolgot tesz ő is a saját közösségéért.

Ági úgy érzi, hogy nagyon megható volt átvenni, megélni a díjat. Külön kiemeli, hogy nem úgy kapta, hogy a politikusok egyszer csak ráböktek, hanem egy civil aktivista kezdeményezése volt a jelölés, ő maga is egy civileket tömörítő Facebook-csoportban értesült a lakossági ajánlásgyűjtéssel kezdődő folyamatról. Azóta már több interjú és kisfilm is készült vele. Sándor Erzsébet felkérte egy a Ferencváros újságban megjelenő interjúra is. Elmeséli, hogy amikor Erzsébet visszaküldte neki elolvasásra a nyers szöveget, akkor ismét meghatódott. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ezzel újabb rátekintést kapott a dilemmáira, amelyekről később még részletesen lesz szó.

Közösségfejlesztő pályafutását igazából a Babák Rózsaparkjában kezdte a József Attila lakótelepen, ott sok segítséget kapott a már terepen dolgozó szakemberektől. A Varga A. Tamás tiszteletére szerkesztett kiadvány szólította meg igazán, ekkor érezte úgy, hogy mágnes húzza Kunbábonyba a közösségfejlesztőkhöz. 2007-ben el tudott jutni a Nyári Egyetemre, utána talált rá Péterfi Ferire, tőle kért segítséget saját szakmai fejlődéséhez. Akkor értette meg, hogy amit lakótelepi közösségfejlesztésről a konferencián Feri mesélt, nagy segítség lehet a folyamat elkezdéséhez.

Számára az az igazán fontos a közösségfejlesztésben, hogy kezdeményezéseket tudjon segíteni az elindulásban, és hogy az emberek ne csukják magukra az ajtót, tudjanak egymáshoz fordulni közös ügyekben. Úgy látja, hogy abban az időszakban kezdte el a közösségfejlesztő munkát, amikor egyre intenzívebbé vált az individualizálódás, ezért különösen érdekelte az a kérdés, hogy mit lehet tenni egy lakótelepen a közös cselekvés érdekében. Most már egyre több kezdeményezés van, egyre többen ráéreztek ennek az ízére, tudnak közösen cselekedni, változtatni. A lakótelep egy jó terep volt, hiszen a korábbi lokálpatriotizmusra lehetett építeni. Ági szerint akkor vált igazán szükségessé a közösségi munka, amikor ez az attitűd kezdett eltűnni.

Ági nagy erőssége, hogy mindig el tudta érni, hogy tovább adják a stafétát, mindig sikerült újabb és újabb embereket bevonni. Segíti, hogy egyre többen legyenek akik dolgoznak a közösségért, neki ez a természetes. Szerinte annak van igazán értelme, ha az emberek a saját kezdeményezéseik mellé keresnek társakat és együtt valósítják meg azokat. Általában az történt az elmúlt években, hogy ha valamilyen kezdeményezést látott a szomszédsági csoportokban, akkor azokhoz igyekezett kapcsolódni, majd újabb és újabb megkeresések érkeztek, így nőtték ki magukat a helyi ügyek. Például a Sütiflotta is egy közösségépítés a Ferencvárosi Közösségi Alapítványnál, ez egy alacsony belépési küszöbű lehetőség. Sokféle terepet kipróbált ezen a területen. Úgy véli, hogy civilként politizál is az ember, ezért tartja fontosnak, hogy az MSZP tagja, ott is a közösségek építését keresi.

Hogyan lesz az ember cselekvő? Ági egy nagyon cselekvő ember, a mai világban kiemelten fontosnak tartja a személyes találkozásokat, ugyanakkor használja a modern információs csatornákat. Szem előtt tartja az online szomszédsági kapcsolatok építését, hozzáteszi, érdekesnek gondolja, hogy mindenki úgy használja ezeket a felületeket ahogyan gondolkodik. Mivel fontosak neki a személyes emberi kapcsolatok, ezért oda-vissza használja a közösségi médiát. Kapcsolódik témákhoz, érvel, gondolatokat formál. Nagyon szívesen találkozik olyan emberekkel, akiket a Facebook-on ismert meg. Így lehet a beszélgetésekből közös cselekvés.

A beszélgetés második részében Ági a szakmával kapcsolatos fontos dilemmáiról beszél. Hónapok óta foglalkoztatja az a gondolat, hogy a klasszikus közösségfejlesztési folyamat hogyan egyeztethető össze azzal, ha valaki a saját településén végez közösségi munkát. A helyi fejlesztésekben a közösségfejlesztő szakember egy ponton általában elhagyja a terepet, kilép a folyamatból, és a helyiekre bízza a folytatást. A kérdés az, hogy ha a fejlesztő a saját környezetében igyekszik cselekedni, akkor van-e lehetőség kilépni, hátrébb lépni és engedni, hogy a folyamatok önállóan menjenek tovább. Az is közösségfejlesztés-e, hogy csak a gyakorlati tapasztalataira támaszkodva segíti a kezdeményezést? Ha egy ilyen helyzetben leülünk beszélgetni, az is közösségfejlesztő szakmai munka-e? Mennyire szükséges mindehhez az elmélet?

A jelenlévők közül Péterfi Feri úgy válaszolt, hogy “hát persze, hogy maradhat, lehet így, ez tök természetes. Nem ilyen steril dolog ez a közösségfejlesztői szerep. Csináld, ahogy jólesik!”

Vercseg Ilika úgy látja, hogy a szakma alapja a kommunikáció, a beszélgetés “Nagyon egyszerű dolgok tartoznak ebbe bele. De vissza is lehet vonulni, ha elegem van mindenből. Amikor úgy éreztem, hogy ez már nem megy, akkor kivonultam. Az embernek vannak rossz napjai, rossz periódusai. A másik, amit jól csinálsz, hogy ott kineveltél egy új társaságot, és ez egy csodálatos dolog, amit ott létrehoztál. Nem kell ott nekünk mindig bábáskodni, mert néha sok bába közt elvész a gyerek. Annyi nyitottság van benned és jóság, hogy neked ezen nem kell vívódnod, azt csináld, amit a bensőd vezérel.”

 A folyamat felelősséggel jár, ez nem egy könnyű dolog, el kell dönteni, hogy meddig küszködünk érte. Ági a Rózsaparkot 13 év után most már úgy nagyjából elengedte, talált is valakit, aki tovább vitte volna, de végül a folytatást a covid megakadályozta. Most megint ugyanott tartanak, hogy igény és önkormányzati támogatás lenne rá, de ő már semmiképpen nem szeretné visszavenni. Nem volt könnyű elengedni, nehezen dolgozta fel magában, de muszáj volt végig gondolni, hogy társak nélkül túl nagy teher nehezedik rá. Itt az ideje, hogy valaki más vegye a kezébe a projektet.

Péterfi Feri hozzáteszi: “Nehéz pontos tanácsot adni, de arra gondolok, hogy fontos lenne úgy kommunikálni, hogy tudjanak arról, hogy mostantól ez az ő felelősségük.”

 Az Írisz Családi Kör egy olyan kezdeményezés volt, amit részben Ági hívott életre, és intenzív növekedésbe kezdett, amíg az Anyahajó meg nem erősödött. Az a része is megszületett, hogy aki ott bekapcsolódott, nyitottá vált arra, hogy tudjanak egymásnak segíteni más témákban is. De ezek már nem az ő vállát nyomják, szerinte így lehet tovább haladni. A lakótelepen Ági abban látja a változást, hogy figyelnek egymásra az emberek, tenni akarnak a környezetükért. Abból indulnak ki, hogy ha el akarnak érni valamit, akkor találjanak társat maguk mellé, és akkor menni fog. Biztonságot éreznek a közös cselekvéssel kapcsolatban, hisznek abban, hogy el tudják érni céljaikat.

Vercseg Ilika hozzáteszi: “Ez óriási, ez a legtöbb! A kivonulás borzasztó fájdalmas tud lenni, de ezek a fájdalmak azok, amik az embert érzékennyé és megértővé teszik. Nagy örömök és nagy bánatok tárháza a közösségfejlesztés.”

Mint arról már korábban szó esett, Ági aktívan politizál is. Az emberek megtapasztalták náluk, hogy érdemes elkezdeni olyan dolgokat, ami jobbá teszi egy közösség életét. Nagyot léptek abban előre, hogy jobban mernek beszélni, akarják befolyásolni, hogy kik döntsenek a jövőben a közösség életéről. Létrejött egy nagyon fontos, agilis szomszédsági csoport, ahol kifejezetten helyi politikával foglalkoznak. Nagyon okosan csinálják ౼ emeli ki Ági. Az önkormányzati választások idején már a szavazás előtt lehetőségük volt a jelölteknek, hogy ebben a csoportban kérdésekre válaszoljanak. A megválasztott képviselőktől is lehet kérdezni, lehet velük vitatkozni. Ez a kapcsolat vitán felül hiánypótló ౼ nem csak a IX. kerületben. A KÖFE és CKA közös projektjével, a Helyi Önrendelkezési Minimummal kapcsolatban úgy nyilatkozik, hogy ezek a csoportok ilyen tevékenységek megvalósítására is alkalmasak lehetnek. Ha megerősödnek olyan közösségek, amelyek megfogalmazzák azt, hogy ne nélkülük történjenek a dolgok, akkor lesz annyi erejük, hogy számon kérjenek döntéshozókat. Ez egy tanulási folyamat mindkét fél részéről. Ági kiemeli: “Nem kell szégyellni, hogy nem így születtünk, hanem azt kell felvállalni, hogy most együtt tanulunk módszereket, stílust, tudásokat. És akkor csak lesz belőle valami egyszer.” Ha kell, ő maga egy éjszaka alatt 1000 példányt hajtogat a Nyomtass Te Is! kiadványából, hogy másokhoz is eljussanak az információk. Töretlen lendülettel dolgozik… “Sokan eddig csak a fotelben puffogtak, de most érzik az emberek, hogy valamit cselekedni kell, és ez nagyon jó érzés” ౼ zárja gondolatait Velenczei Ági.

 

Végjegyzet:

^[1] Hogy vagy, mi foglalkoztat? Ezzel a címmel indított néhány hónapja egy online beszélgetéssorozatot a Közösségfejlesztők Egyesülete. Online, mert a pandémia elszakított egymástól bennünket és online, mert ezzel részben biztosítható, hogy a tagjaink az ország legtávolabbi vidékeiről is be tudjanak kapcsolódni a párbeszédbe. Jórészt egy-egy aktívabb társunk legutóbbi munkái, tartósabb tevékenységei, vagy egy-egy kiemelt téma szerepelt ezeknek a napirendjén. A legutóbbi „vendég” – szóval akit képzeletben körülültünk –Velenczei Ági volt. (Péterfi Ferenc)

 

Szerző

A szerző az ELTE Szociológia Doktori Iskola Szociálpolitika programjának harmadéves PhD-hallgatója, kutatási témája a közösségi kulturális intézmények társadalmiasított működési módja. Disszertációjában a társadalmi tőke szerepét kutatja a helyi társadalomfejlesztési folyamatokban, valamint a közösségfejlesztés és a közművelődési intézményrendszer viszonyát térképezi fel az elmúlt 30 év távlatában. Tanulmányai során különös figyelmet fordít a helyi közösségi kezdeményezésekre és az európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztési programokra.