Tartalomjegyzék:
Szerkesztői előszó
Közösségi tervezési maraton
ABATHON - közösségfejlesztő maraton
A HACKATHON „BESZÉDE” - Kommunikáció a Vidékfejlesztési Maratonon
A közösségi tervezési maraton hatásai egy adaptációs folyamat tükrében
48 órás ötletmaraton Budapesten is, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kezdeményezésére
25+1 éves a Civil Kollégium Alapítvány - Péterfi Ferenc, Vercseg Ilona és Mészáros Zsuzsa mesélnek az alapítás éveiről
A közösségszervezés mint szakma elindításának története
A közösségszervezésben elért sikerek
A közösségi érdekérvényesítés perspektíváiról beszélget Peták Péter Mező Jánossal, Móra Veronikával, Udvarhelyi Tesszával, Sebály Bernadettel és Varga Mátéval
A Beke Pál Emlékcím díjazottja a 2020. évi közösségi művelődés kategóriában: KOVÁCS EDIT, a KÖFE elnöke
JELENLÉT PROGRAM – aluról, a helyiekkel együtt kialakított, ottani diagnózisra épülő, türelmes szakmai folyamat
Falufejlesztés és közösségi részvétel - szakmatörténeti metszetek
A nemzetközi közösségfejlesztés gyakorlata - Könyvajánló
Ajánló a közösségi megoldások köréből
KÖFE hírek
Szerkesztői előszó
Izgalmas évet zárunk, 2021-ben számos olyan közösségi fejlesztő program zajlott, melyek új színt hoztak a szakmába, vagy éppen ráirányították a figyelmet egy-egy hosszabb időszakot átívelő fejlődésre. A Parola mostani számát két nagy blokk alkotja. Egyik az idei Közösség konferencia témája, a Közösségfejlesztők Egyesületének záruló Erasmus+ programjának szakmai összefoglalása, fókuszában a szociális hackathon módszertani adaptációjával. A […]
Közösségi tervezési maraton
Az észt szociális hackathon gyakorlatának adaptációját, s ezzel a magyar és székely közösségfejlesztési módszertan megújítását tűzte ki célul a Közösségfejlesztők Egyesületének koordinálásával dolgozó öt partnerszervezet[1]. Az ERASMUS+ program keretein belül 2019. november 3. és 2021. november 2. között megvalósult projektben a szociális hackathon megismerése után Észak-Abaújban és Székelyföldön a gyakorlatban is megvalósult a módszer adaptációja, […]
ABATHON - közösségfejlesztő maraton
A Közösségfejlesztők Egyesülete nemzetközi partnereivel egy ERASMUS+ program kereteiben próbálta ki a közösségi tervezési maratont Borsod-Abaúj-Zemplén megye Észak-abaúji térségében. Célja volt, hogy a szociális hackathon és a közösségfejlesztés módszereinek ötvözésével újabb beavatkozási metódust alkalmazzanak annak érdekében, hogy megteremtsék, növeljék a részvételi kedvet és lehetőségeket. Az esettanulmány bemutatja a magyarországi első szociális hackathon, vagyis a közösségfejlesztő […]
A HACKATHON „BESZÉDE” - Kommunikáció a Vidékfejlesztési Maratonon
„Ha azt mondod nekem HACHATON, ez jut eszembe először: DECATHLON vagy EXATLON.” – mondtam én fél évvel ezelőtt, amikor fogalmam sem volt arról, hogy mi fán terem a vidékfejlesztési maraton vagy a szociális hackathon. De, hogy tud-e a köztudatba beépülve egy népszerű és közösség szempontjából nélkülözhetetlen branddé, márkává nőni, az a jövő titka. Drukkolunk ez […]
A közösségi tervezési maraton hatásai egy adaptációs folyamat tükrében
Az írás elemző módon néz rá annak a kétéves munkának az eredményeire, hatásaira, amelynek fókuszába a szociális hackathon módszertanának adaptációja került. Célja, hogy megragadhatóvá tegye a várható kimeneteket mindazok számára, akik épp most kapnak kedvet a kipróbálásához.
48 órás ötletmaraton Budapesten is, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kezdeményezésére
Az Abaújban szervezett közösségi tervezési maratont (Abathont) követően néhány héttel, a főváros IX. kerületében is megvalósult egy hasonló, 48 órás ötletmaratont megszervezése, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA), a helyi lakosok, civil szervezetek és nagyvállalatok bevonásával.
25+1 éves a Civil Kollégium Alapítvány - Péterfi Ferenc, Vercseg Ilona és Mészáros Zsuzsa mesélnek az alapítás éveiről
Kérdező: Peták Péter. [i] Peták Péter felidézte az angliai társintézmény, a Northern College-ben tett látogatást a 2000-es évek elejéről. Vercseg Ilona megjegyezte, a Civil Kollégium alapeszméje jóval korábban kezdődött, de ott Angliában egymásra ismertek. Az első találkozáskor két hetet töltöttek el a Northern College-ban, egy rövid kurzuson. Az angol arisztokrácia épületei átalakultak, egy grófi […]
A közösségszervezés mint szakma elindításának története
Ebben a beszélgetésben[1] a közösségszervezés és közösségi érdekérvényesítés mint szakma elindításának lépéseit eleveníti fel Varga Máté, Horváth-Kertész Balázs, Giczey Péter, Peták Péter és Sebály Bernadett. A beszélgetést Balogh Fruzsina vezeti.
A közösségszervezésben elért sikerek
Ebben a beszélgetésben[1] a közösségszervezésben elért sikerekről beszélget Csordás Anett (Lépjünk, hogy léphessenek! Egyesület), Homoki Andrea (Eleven Gyál), Csepregi Dorottya (A Város Mindenkié) és Jakab Krisztina (Eleven Gyál). A beszélgetést Balogh Fruzsina vezeti.
A közösségi érdekérvényesítés perspektíváiról beszélget Peták Péter Mező Jánossal, Móra Veronikával, Udvarhelyi Tesszával, Sebály Bernadettel és Varga Mátéval
Peták Péter ismertette, a CKA közösségszervező tevékenysége körüli kontextusról, a közösségi érdekérvényesítés jövőjéről, lehetőségeiről és a kihívásokról szól ez a beszélgetés. Hogyan írható le a közösségi érdekérvényesítés alakulása napjainkban a civil társadalom fejlődése szempontjából?
A Beke Pál Emlékcím díjazottja a 2020. évi közösségi művelődés kategóriában: KOVÁCS EDIT, a KÖFE elnöke
A közösségi művelődés, közösségfejlesztés országosan ismert és elismert szakembere, hazai és nemzetközi fejlesztési programok kidolgozója és megvalósítója, a közösségfejlesztő és közösségi művelődési szakemberek képzésének, továbbképzésének elkötelezett közreműködője. A Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke több mint 10 éve.
JELENLÉT PROGRAM – aluról, a helyiekkel együtt kialakított, ottani diagnózisra épülő, türelmes szakmai folyamat
Németh Nándorral, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó települések programjának egyik vezetőjével beszélgetett a Civil Rádió Demokrácia MOST! című műsorában Péterfi Ferenc és Sain Mátyás.[1]
Falufejlesztés és közösségi részvétel - szakmatörténeti metszetek
A helyi közösségek mozgásterének vizsgálatára irányuló tanulmányom három történeti szálat, a közművelődés szakmai „szerepváltó” periódusát, a kor társadalmi részvételi gyakorlatait és egy magyarországi kistelepülés, Zalaszentlászló művelődési házának építéstörténetét fűzi össze.
A nemzetközi közösségfejlesztés gyakorlata - Könyvajánló
Az International Community Development Practice című angol nyelvű kötet egy igen nagylélegzetű, nemzetközi esettanulmányok bemutatására épülő közösségfejlesztési-módszertani összefoglaló. Szakmai kézikönyv, amely rendszerezi a közösségfejlesztés elméleti és történeti tudásanyagát, valamint valóban hiánypótló mű abban a tekintetben, hogy a benne felsorakoztatott esettanulmányokon keresztül ismerhetjük meg e rendkívül érdekes szakma alapelveit, irányait, kihívásait és célkitűzéseit.
KÖFE hírek
Beke Pál emléktáblájának avatása 2021. november 24-én felavatták Budapest VIII. kerületében, a Víg utca 32. szám alatt Beke Pál, a Közösségfejlesztők Egyesülete alapító tagja, 1989 -1993 között elnöke emléktábláját. Szőnyi Endre szobrászművész alkotását Beke Pál családja állíttatta, tisztelői és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. „Az emléktábla avatása – számomra – a család és a hivatás […]