fbpx

Parola 1996/4

Parola Folyóirat 1996/4

Immár Szlovákiában is Szerző: Cibulya Márk

megalakult a TIGYÖK, azaz a Települési Ifjúsági és Gyermek Önkormányzat. Ez a szervezet Franciaországból indult ki és már Magyarországon is megalapították. Szlovákiából egyenlőre két község, Ipolyfödémes és Ipolybalog tanúsított érdeklődést eziránt. S az, hogy nálunk ez a szervezet megalakult, a polgármesternek köszönhető (legalább is Ipolybalog esetében), hiszen ő hívta fel a fiatalok figyelmét arra, hogy […]

A Közösségfejlesztés szakmai profilja

Azt gondolom, hogy a régóta esedékes párbeszéd megindulása mellett azért van nagy jelentősége ennek a találkozónak, mert a képzési intézmények igazán alkalmasak arra, hogy integráljanak és megújítsanak mindenfajta szakmai törekvést, vagyis hogy kísérleti műhelyként működjenek. A felsőoktatási képzési intézmények nagy társadalomalakító hatással lehetnek vonzáskörzetükre, éppen ezért nekünk kreatív műhelybeszélgetéseket kellene folytatnunk, vagyis időről időre el […]

Családregény születik

A Civil Rádió egy esti stúdióbeszélgetéséből kaphatnak most ízelítőt az olvasók. Hogyan lett egy helyi lap indítása egy kiteljesedő családi vállalkozás része, s egy dinasztikus célokat megfogalmazó család hogyan talál rá a helyi közösségben kijelölődő szerepére. A beszélgetés alábbi, lerövidített részleteiben megszólal a családfő Hargitai Lajos, Hargitai nagymama, de a két gyerek, Virág és Balázs is.

Az önkéntesség újjászületése Közép-Kelet Európában

Szervezők: Hálózat a Demokráciáért Program, National Forum, Foundation, Nonprofit Pénzügyi Központ.

Hogyan szervezzünk - alakítsunk - egyesületet

1. Miért érdemes egyesületet alakítani? – Az emberek valamilyen cél elérésére tartós együttműködésbe fognak (pl. érdekeik érvényesítésére, védelmére, közös érdeklődésük, kedvtelésük megszervezésére stb) – Hivatalos bejegyzés – jogi személyiség státuszának megszerzése – alapján jobb tárgyalási helyzetbe kerülhetnek más hivatalos intézményekkel, önkormányzati, vagy kormányzati szervezetekkel – Nagyobb esélyük lesz külső támogatások, pályázati források, kedvezmények elérésére mintha […]

Közösségi felmérés Földeákon

1994. késő őszén benépesült a földeáki Művelődési Ház klubterme. Diákok, nyugdíjasok, vállalkozók péntek esténként találkoztak, beszélgettek a község sorsáról.

Részletesebben az Alapszabályról

1. Miért van szükség alapszabályra? Azért, hogy legyenek meg az eszközök és eljárások a szervezet demokratikus ellenőrzéséhez és rendezett működéséhez. Legyen meg a szervezet formális identitása. Világosan láthatóvá tegye a szervezet céljait és működésének módját.

A Mánfai Önkéntes Segítő Hálózat

Múlt év őszén egy csoport alakult Mánfán, mely az önkéntes munkát végzőket tömöríti. A hálózat létrejöttének miértjével és mikéntjével szeretném megismertetni az Olvasót.

A Szőnyi Kulturális Egyesület által működtetett közösségi ház terve

A település bemutatása Szőny, Komárom-Esztergom megye egyik olyan települése, amely közigazgatásilag ma már nem önálló. Komárom városával mindig is szoros kapcsolata volt, területileg a Komárom-Székesfehérvár vasútvonal osztja ketté. A 70-es években egyesítették, ugyanakkor még Komáromhoz csatolták Koppánymonostort is. Így Szőny, a Duna mellett hosszan nyúló város keleti szárnya, Monostor pedig a nyugati szárnya lett. Ezzel […]

Hogyan szervezzünk és vezessünk nyilvános gyűléseket

Hiába fontos a cél, hiába választjuk meg jól a témát a gyűléshez, ha az eredményt lerontja vagy a rossz szervezés vagy a gyenge levezetés, ami sokszor előfordul helyi közösségek, civil szervezetek esetében. A szervezés és levezetés legfőbb szabályai a következők:

A közösségi fejlesztőmunka képzése

Az itt látható címmel szervezett konferenciát január utolsó napjaiban a Magyar Művelődési Intézet Közösségfejlesztési osztálya, a Közösségfejlesztők Egyesülete és a Hálózat a Demokráciáért Program, mintegy 36 szakember részvételével Budapesten a Corvin téren.

Betűk méretezése
Kontraszt