fbpx

Parola 2013/4

Parola Folyóirat 2013/4

Hibaigazítás

Parola

Balipap Ferencre emlékezve két időpontot jelöltem meg: 1994/1996. Az előbbi saját távozásom időpontja a PTE Szoc. Munka Tanszékéről, az utóbbi – emlékeim szerint – B. F-é. A sűrítés arra a félreértésre adott okot, mintha ekkor a képzés is befejeződött volna. Ez a megfogalmazás jelent meg ui. lapalji megjegyzésben. Valójában csak személyes távozásunkat jelöltem ily módon. Varsányi […]

Könyvajánló

Parola

Péterfi Ferenc jegyzete, melyet a Civil Rádió Kultúrkortyok rovatában többször is sugárzott 2013 októberében. Az alábbiakban az adás szerkesztett és kiegészített változatát közöljük. A szerk. Aki művelődéselméleti, művelődésügyi tanulmányokat folytatott a 60-as évek óta, annak fogalom Maróti Andorhttp://hu.wikipedia.org/wiki/Mar%C3%B3ti_Andor http://www.mmi.hu/szin/szin7_5/7szin7_5.htm neve. Tanszéket alapított a 60-as években az ELTE-n, népművelés szakot, majd közművelődési, művelődésszervező szakot. A szakemberképzés kiemelkedő jelentőségű tanáraként munkássága valamennyi […]

Hozzászólás az intézményközi együttműködéshez

Parola

– Vercseg Ilona írásához – A Parola 2013/2. számában több írás jelent meg, amelyek a szakmák és/vagy az intézmények közötti kooperáció szükségességét, lehetőségét, módját boncolják a szociális munkában általában, és a közösségi munkában különösen. Életközeliségével és változatlan társadalomalakító hevével Vercseg Ilona írása szólított meg, így ehhez fűznék néhány gondolatot.

Közösségi beavatkozás Hajdúhadházon

Parola

Előzmények A Hajdúhadházon elindított közösségfejlesztő munkaJelen írás célja a kezdetek, a beavatkozási elképzelések összefoglalása, melyhez várjuk a hozzászólásokat, javaslatokat: giczey.peter@eletfaegyesulet.hu A terv kidolgozásában és az első lépések megtételében sokan működtek közre, helyi szociális szakemberek, közösségfejlesztők – a KÖZTÁMHÁLÓ levelezőlistáján keresztül és személyesen is – és egyetemisták az ország szinte minden tájáról.

Társadalmi tanulás – közösségi tanulás Előadás a X. Nyári Egyeteme, 203. július 27-én

Parola

Közösségfejlesztő, s nem felnőttképző vagyok, de talán értékes az én megközelítésem is ebben a témában, mert engem a közösségfejlesztés logikusan vezetett el a felnőttképzéshez. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a téma engem érdekelni fog és ezzel komolyan fogok foglalkozni. Egészen egyszerűen közösségfejlesztőként csináltam a helyi munkákat és fokozatosan jöttem rá, hogy nagy a tudatosság […]

Az „ÉN” - CSAPATVÁLLALKOZÁSban

Parola

2013 nyarán a Közösségfejlesztők X. Nyári Egyeteme nekem is dolgozott.Utalás a program nevére: „Neked is dolgozik a tábor”. Ld. a július 26.-i, pénteki programot! Az utam, amely ide vezetett, 2001-ben kezdődött. Kutatói pályám indulásakor munkám fókuszában az agrár-környezetgazdálkodás állt. Arra igyekeztem választ kapni, hogy az Európai Unió, mely közösségnek 2004 óta aktív tagjai vagyunk, milyen intézkedésekkel segíti […]

Három tanulóköri jegyzet a X. Nyári egyetemről 2013. július 25., csütörtök

Parola

2013. július 25., csütörtök Tanulóköri alapvetés A tanulókörbe való bekapcsolódás részvételen alapuló dinamikus folyamat, amit a résztvevők tapasztalata, a tanulókör vezetőjének szaktudása és a tananyag minősége határoz meg. Ez a folyamat jelenti a tanulókör egyedülálló pedagógiai módszerét. A hierarchikus modellen alapuló konvencionális képzéssel szemben, ahol a tanár fölülről-lefelé terjeszti a tudást, a tanulókör magában rejti […]

Nyári egyetemi körkép II. Elvárások, remények, félelmek és motivációk a Közösségi Szolgálat kapcsán

Parola

Elhangzott a X. Nyári Egyetemen, 2013. július 25-én, csütörtökön Vitaindító előadás és panelbeszélgetés. Résztvevők: Bodó Márton, szakértő (OFI), Knyihár Éva (Baranya Megyei Önkéntes Centrum), Lipka Boglárka (LEO), Korsós Borbála (LEO), Peták Mátyás (KiHa), Juhász Péter (KiHa) A beszélgetést vezeti: Sélley Andrea és Kovács Edit Lejegyezte: Velenczei Ágnes, Andróczi Imelda, Töviskes Imre Sélley Andrea: Délelőtt felmerült, hogy az iskola […]

Betűk méretezése
Kontraszt