Az Év Fővárosi Civil Szervezete lett a Heti Betevő Egyesület, tevékenységével, megalakulásával, a múltjával és a mostani programjaival kapcsolatban Dudok Dávid kérdezte Holczer-Nagy Emesét, az egyesület önkéntesét, egyik alapítóját.

Az Év Fővárosi Civil Szervezete lettetek, amihez ezúton is nagyon gratulálok. Mivel jár ez a díj, hogyan élitek meg?

Egészen megható és váratlan volt. Tényleg nem számítottunk rá. Olyan kiváló munkát végző civil szervezetek között lettünk elsők a tízes listát nézve, akik közül mindenkinek járna ez a díj, ez a dicsőség, vagy nem is tudom, minek lehet ezt nevezni. Tíz év fáradságos munkával érdemeltük ki, illetve ennek eredményeképpen a mi fővárosunk lakói úgy gondolták, hogy fontos az a munka, amit végzünk, ez tényleg nagyon megható. Kaptunk mellé egymillió forintot, amit már el is kezdtünk költeni, hiszen 10 év után kiszolgált minket három nagy fazék, és most lecseréltük őket újakra. Így a konyhában is egyfajta ünnep ez nekünk.

Említetted a fazekakat és a konyhát. Mivel foglalkozik a Heti Betevő Egyesület? Ha jól látom, az egyik mottótok, hogy „Mindenkinek jár egy igazi, tartalmas ebéd. Legalább hetente egyszer.”

Tíz évvel ezelőtt a belvárosban, a bulinegyed szívében, egy szórakozóhelyen, a Kisüzemben kezdődött minden, ahol a két szakács úgy látta helyesnek, hogy összedobnak 40-50 ezer forint értékben egy fazéknyi ételt, merthogy a környéken is nagyon sok hajléktalannal és rászoruló emberrel találkozhattak. Nagyon jószívűek ezek a srácok, és már korábban kialakult az a gyakorlat, hogy ha valaki behajolt a nyitott ablakon, és harapnivalót kért, akkor szinte sosem küldtek el senkit. Tudható volt, hogy az ottani szakácsok, nagyon jólelkűek. Kiosztottuk ezeket az ételeket, majd kitaláltuk, hogy mi legyen a neve annak, amit csinálunk, mert egyre többen szálltak be azzal, hogy ők is segítenének ételt osztani. Aztán a környékbeli kocsmák, szórakozóhelyek tulajdonosai, akik szintén bejártak erre a helyre, hallották, hogy szükség lenne a segítségre, mert hétről hétre egyre több ember jött az ételért a Klauzál térre. Tehát híre ment. Nem csak hajléktalanokat etetünk vasárnapi ebéddel, nagyon sok környékbeli rászoruló és messzebbről ideérkező ember is jön az Erzsébetvárosba. Nem is tudom elmesélni neked, milyen az, amikor télen-nyáron – tényleg mindig – van egy csapatnyi ember, aki vállalja a heti feladatokat. Hiszünk abban, hogy fontos, hogy minőségi ebédet adjunk minden rászorulónak.

Hogyan lettetek egyesület, miért pont ezt a formát választottátok, mennyire okozott nehézséget az intézményesülés?

Mindig romantikával emlékszünk vissza azokra az első hónapokra, amikor még „gerillaakcióként” végeztük ezt a tevékenységet, de hát felnőtt emberek vagyunk, muszáj volt valamilyen hivatalos formába önteni. Egy ügyvéd barátunk tanácsára az egyesületi formát választottuk, mert ez volt a leggyorsabb és legpraktikusabb. Először nem is Budapesten jegyeztek be minket, hanem egy vidéki városban, Makón, ott könnyebb volt és hamarabb sikerült elintézni a bejegyzést. De most már budapesti a székhelyünk is. Pénzt gyűjteni csak úgy lehet, ha jogi személyiség vagyunk – így alakult az intézményesülés.

3800 ebéd havonta öt helyszínen, 300 önkéntes és 10 éve dolgoztok együtt. Milyen összefogni ezt a csapatmunkát? Milyen ez a csapat, amely azért dolgozik, hogy mindenki legalább hetente egyszer betevőhöz juthasson?

Úgy képzeld el, hogy a vidéki sejtjeink – sejteknek hívjuk a partnereinket – mind-mind önállóan gazdálkodnak. Nyilván vannak olyan dolgok, amiket közösen kell megoldani, akkor arról egyeztetünk. Ezek a vidéki városi szervezetek csak úgy vehették fel a Heti Betevő nevet, hogy eligazítottuk őket az alapelveinkkel kapcsolatban, elfogadták közös értékeinket. Aztán a VIII. kerületben is létesült egy csapat a Gólyában, ott a családsegítő szolgálat listája alapján várják a rászorulókat, akik hazaviszik, otthon melegítik meg az ételt. Minden szervezet egy kicsit más. Arra alakultak, hogy a helyben lévő igényeket kielégítsék. Tehát például a VIII. kerületben nem a közterületen osztunk, hanem befogadott minket a Gólya, oda általában családok jönnek el. Más nagyvárosban általában kéthetente vannak az ételosztások, kevesebb, körülbelül 100-110 embert érnek el ezekkel az akciókkal. Minden szervezetünk egy kicsit eltérő, de mégis azonosak vagyunk az értékeinket tekintve.

Milyen ez a közösség, amiben együtt dolgoztok? Hogyan képzeljünk el egy ilyen munkafolyamatot?

Úgy tűnik, mintha minden vasárnap történne, de ez nem feltétlenül van így. Elég sok minden történik akkor, hiszen az ételt aznap reggel kezdik főzni az éttermek. Például a VII. kerületi csoportunknál legalább 300 adag étel készül. Ők szerzik be az alapanyagot, mi utólag térítjük meg a költségeket – csak az alapanyagárat fizetjük ki, ez a megállapodás. Mások összeszedik a város több pontjáról az ajándék kenyereket vagy péksüteményeket. Mindenki önkéntes, a szállítóink is. Személyautókkal vagy kisteherautókkal futják be a környéket vagy azokat a pontokat, ahol át tudjuk venni a maradék vagy tegnapi kenyereket. Mindenki hozzáteszi a maga kis dolgát. Én például a főzőhelyekkel egyeztetek, hogy mit főznek, vihetjük-e a fazekakat, vagy ők jönnek el a fazékért. Mindennek megvan már a maga menete, vannak, akik a szállítókkal tartják a kapcsolatot, őket szervezik, vannak, akik a jogi dolgokkal foglalkoznak vagy a pályázatírással, a vidéki szervezeteinknek is vannak kapcsolattartói, tehát mindenkinek megvan a maga kis területe az egyesületen belül.

Hol, hogyan lehet aztán ezeket az ételeket átvenni és elfogyasztani?

Az ételosztásra tíz éven keresztül a Klauzál téren került sor, ahol a már bedobozolt, kiadagolt ételeket adjuk át a vendégeinknek. Egy füles zacskóban van mellette kenyér, szalvéta, kanál, házi sütemény, és ehhez adjuk hozzá az ételt. Sokszor van a csomagban valamilyen déli gyümölcs – általában banán – vagy valamilyen kis sütemény is. És aztán az emberek mennek isten hírével. A hajléktalanok, általában ott találnak egy kis helyet, ahol le tudnak ülni, mások hazaviszik, vagy a szállókra viszik „haza”. Most ez abban változott, hogy a Klauzál tér felújítása miatt sikerült az önkormányzattal megállapodnunk, hogy a közeli Akácos udvar nevű létesítmény udvarán tartjuk ezeket az ételosztásokat. Tehát ez így néz ki – mi várjuk az embereket ezeken az adott pontokon.

Mennyire lelkesek a főzőhelyek?

Minden főzőhelyünk önkéntesen jelentkezett arra, hogy szeretné ezt a munkát végezni. Voltak korábban próbálkozásaink arra, hogy mi kerestünk meg helyeket, de hidd el, valahogy az jobban működik, ha maguk érzik a késztetést a csatlakozásra. Ilyen például a Babka, ilyen a Padthai, a Kőleves, a Kisüzem és a Két szerecsen is. Érdemes tudni, hogy 40-45 kiló hús szükséges 300 adag ételhez. Mindig arra kérjük a főzőhelyeket, hogy minőségi, jó alapanyagokat használjanak. Azt gondolom, nagyon szeretik ezt csinálni. Vannak, akik a kezdetek óta velünk tartanak.

Hogyan értesülnek általában az érintettek, az adományozottak a Heti Betevő Egyesületről, hogyan tudjátok elérni őket?

Nagyon nehezen. Akiknek van Facebook lehetőségük, illetve akik tudnak sajtót olvasni, ők tudnak rólunk, őket ezért mindig elérjük. Van, hogy szórólapokat osztunk, hogyha tudjuk előre, hogy pár hét múlva valami változás van az ételosztásban. Ilyen volt a Covid ideje, akkor plakátokat is készítettünk. Tehát leginkább ilyen formában tudunk velük kapcsolatot tartani, illetve vasárnap a helyszínen.

Milyen a kapcsolattartás a vidéki partnereitekkel?

Szoktak lenni stábgyűlések, közgyűlések, ahol szoktunk találkozni a vidéki pajtásainkkal is, úgyhogy természetesen igen fontos kapcsolattartás. Online formában pedig bármikor el lehet érni bárkit.

Úgy látom, hogy az egyik támogatási forma a „Süss sütit!” kezdeményezésetek.

Igen, azt nagyon szeretjük. A házi sütit mindenki szereti, a nagyi sütijét vagy az anyós sütijét. Nagyon örülnek a rászorulók, amikor palacsintát kapnak – ki nem szereti a palacsintát? Ezeket a felajánlásokat is szívesen fogadjuk a Kisüzemben és a Gólyában vasárnap délelőttönként.

Te hogy érzed magad ennél a szervezetnél, milyen, pozitív élményedet emelnéd ki a Heti Betevővel kapcsolatban?

Azon kívül, hogy nagyon jó ételeket adunk, nekem az egyik szakmám szakács. Engem az lelkesít igazából, hogy egyre több olyan önkéntest érünk el, aki előtte talán nem vállalt ilyen szociális feladatot, és hogy megérintsük egymást, hogy összekapaszkodjunk, hogy legyünk empatikusak, hogy a szolidaritás nagyon fontos ebben az elidegenítő korban. Nekem ez az, ami mindig és minden alkalommal újraépíti a szívemben ezt a ragaszkodást, mert ennél fontosabb nincs, mint hogy tegyünk – aki tud, segítsen a másikon. Nekem ez a legfontosabb üzenete ennek az összefogásnak.

Hogyan lehet hozzátok önkéntesnek jelentkezni?

E-mailen a heti betevő e-mail címén, a honlapon azt is meg lehet találni. Hál’ istennek nagyon sokan vannak önkéntesek, bárki jöhet hozzánk segíteni, most már várólista is kialakult, van egy hölgy, aki ezt koordinálja nálunk. A sütisütésnél azonban nincsen várólista, azt bármikor szívesen fogadjuk. Ha valaki kedvet érez, akkor rendszeresen eljár ide, és a közösségünk részévé válik.

Éppen a Kisüzemben vagy…

Igen, igen, és már nagyon topogok is – mert én most itt dolgozom –, hogy van-e rendelés, úgyhogy igen, én most is itt vagyok a helyszínen. Van egy kis perselyünk a pulton, oda várjuk az adományokat, és nekem is lassan kell visszamennem dolgozni.

Köszönöm szépen az interjút.

 

Szerző:

Dudok Dávid egyetemi tanársegéd az ELTE Társadalomtudományi Kar, Szociális Munka tanszéken. 2018-ban szerzett oklevelet az ELTE Közösségi és civil tanulmányok mesterképzésén, mindig érdeklődve figyelte a helyi közösségi kezdeményezéseket. Jelenleg az ELTE Szociológia Doktori Iskola Szociálpolitika programjának harmadéves PhD-hallgatója, kutatási területe a közösségi kulturális intézmények társadalmiasított működési módja.