Kitapint láthatatlan együttműködéseket, amelyekből cselekvés és közösség lesz. Piaci beszélgetéseken deríti ki, miként lehetne erősíteni a helyi közösséget. Intézményeken kívül dolgozik, mert úgy nagyobb a mozgástér. A cél mindig ugyanaz: jobb legyen élni Törökszentmiklóson. Hajnal Lászlóval, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány Kisváros programjának[1] első támogatottjával Bardócz Iván beszélgetett.[2]

Budapesten éltél, egyetemre Pécsen jártál, majd hazaköltöztél Törökszentmiklósra. Azért döntöttél így, hogy a szülővárosodban változtass valamit?

Törökszentmiklósról nagyon hamar elmentem, nagyon fiatalon, mert pontosan azt a kulturális sokszínűséget hiányoltam, amit a nagyváros adott. Egy idő után azonban az ember nem tud elmenni minden koncertre, meg minden színházi előadásra – akkor a személyesebb kapcsolatok fontosabbá válnak. Így kitört rajtam a lokálpatriotizmus, és újra törökszentmiklósi lettem. Nekem fontos, amit teszek – ez nem külső misszió, amelyben elhivatottan másokért dolgozom.

Ismersz még olyanokat, akik visszajöttek Törökszentmiklósra egyetemi tanulmányok után, mondjuk a saját generációdból?

Ez is érdekes, mert nem a saját generációmmal tudok együtt dolgozni elsősorban. Inkább az érdeklődési kör számít. Nem sok barátság kötött ide, amikor még általános iskolás voltam.

Meg tudsz nevezni valamiféle fordulópontot, amikor elkezdett foglalkoztatni a visszatérés gondolata?

Az Újpalotai Közösségi Házban, ahol szocializálódtam a szakmámban, lakótelepi környezetben kezdtem el dolgozni, és észrevettem, hogy mindenki gyökértelen. Az emberek a nagyvárosba kerültek, vagy a belvárosból a külvárosba egy jobb lakás reményében – azután elmagányosodtak. Kereste mindenki a gyökereit, de amikor idős asszonyokkal beszélgettem, akkor kiderült, hogy sokan 40-50 éve nem voltak a szülőfalujukban.

A másik fontos tapasztalatom az a szabadságélmény, amivel a közösségi házban elkezdhettem dolgozni. Kelemen Árpád közösségfejlesztő volt a főnököm; azt mondta, nézzem meg a helyet, és pár hét múlva majd beszéljük meg, mit akarok csinálni. Addig ott szaglásztam, nézelődtem, beszélgettem, besegítettem a meglévő programokba, majd előálltam a terveimmel. Ebből lett egy galéria, amit én alapítottam pályakezdő képzőművészeknek, máig működik.

Kijártunk a lakótelepre, Péterfi Feri közösségfejlesztő-mester útmutatásával elkezdtünk egy baráti kört építeni Nyírpalota Társaság néven. Lassan megértettem, hogy össze kell valahogy fogni, és akkor sokkal jobb lesz a világ.

Azután jött a személyes életemben az a fordulópont, amely alkalmas volt arra, hogy abbahagyjam a budapesti, felépített munkámat, és hazaköltöztem. Rájöttem, hogy itthon családkutatással, várostörténettel foglalkozni számomra mindenképpen sokkal nagyobb élmény. Többet tudok tenni itt saját magamért, a saját környezetemért, mint egy nagyvárosban.

Hogy dolgozol közösségfejlesztőkéntőként Törökszentmiklóson? Hogy találod meg az ügyeket?

Azt vettem észre, hogy vidéken nem a formális dolgok viszik előre a közösség fejlődését, hanem sokkal inkább láthatatlan szálak, láthatatlan együttműködések, melyek alapja az, hogy itt élünk ebben a városban, amiért közösen kellene tenni valamit, mert sokkal több minden köt össze bennünket, mint ami szétválaszt.

Hogy veszed észre a láthatatlan szálakat?

Elmegyek a piacra és beszélgetek az emberekkel.

Amikor elindulsz a piacra, ott van a téma a fejedben, amiről beszélgetni szeretnél?

Nincs. A témát az emberek adják.

Ezt hogy képzeljem el? Elindulsz a piacra és megszólítod az ismerőseidet?

Megszólítjuk egymást, köszönünk, és van, akivel megállunk hosszabb időre, és örülünk, hogy látjuk egymást. Ezekből a beszélgetésekből derül ki számomra, hogy közművelődési szakemberként milyen irányban tudok hozzátenni valamit az itteni közösség megerősítéséhez.

Miként lesz pici beszélgetésekből cselekvés és közösség?

Mindig közművelődési oldalról közelítem a közösségfejlesztést. Nyilván itt is rengeteg mindent szeretne a helyi közösség megvalósítani; úgy gondolom, hogy a közművelődésben dolgozó embernek az akadályokat kell a szándékok elől “elveszegetni”. Kicsivel előrébb kell látni, ezt a képességet én bírom. Az embereket érzelmileg is érintő témákat igyekszem találni, és akkor eljönnek a rendezvényeimre százan, ötszázan, kétezren, mikor mennyien.

Miklóson a közművelődésben nagyon nehéz olyan utat járni, hogy ne csak a szakmai ötletek valósuljanak meg, hanem azok szinkronba is kerüljenek a helyi közösség igényeivel.

Miért nem állami vagy önkormányzati intézmény munkatársaként dolgozol?

Kétszer-háromszor próbáltam bejutni az itteni közművelődési intézménybe, egyszer pályázati pénzből dolgoztam is itt egy rövid ideig, de lapátra tettek, mert ez a szellemiség, ez a gondolkodás nem fért bele a hivatalos keretekbe.

Melyik részével van baj?

Azt a visszajelzést kaptam – és ez hosszú éveken keresztül kísér –, hogy öntörvényű vagyok. Néhány éve kiderült számomra, hogy talán jobb is ez így, intézményen kívül, ha nem akarok fenntartótól, vagy helyi függelmi rendszerektől korlátozva dolgozni; ezek magát a szakmai munkát akadályozhatják.

Mekkora így a mozgástered?

Szerintem nagy. Bármit kitalálok, mindent meg tudok csinálni. Egyébként a közművelődésben dolgozom, vannak gyakorlati tapasztalataim, csak mindig máshol – vagy megyei szinten, vagy a környező településeken.

A struktúrákon kívül mitől van mozgástered? Honnan van pénzed, hogyan tudod a szemléleted érvényesíteni ebben a közegben?

Mióta itthon vagyok, legalább három polgármester fordult meg a hivatalban. Mindegyiküknél azt tapasztaltam – pedig különböző pártokhoz tartoznak –, hogy bár nem jártak közben azért, hogy itt legyen munkám, de támogattak. Az ötleteimhez egy apró pénzmagot mindig kapok az önkormányzattól, utána a helyi vállalkozókat járom végig, vagy beesik egy-egy pályázat.

Az önkormányzat rengeteg elvárást támaszt az általa működtetett közművelődési intézmény felé, az intézmény ezt igyekszik nagyon kevés pénzből kiszolgálni. Ebbe a zárt világba a civilek már nem férnek bele, ezzel együtt Törökszentmiklóson civilként nagyobb a szakmai szabadságom, mint a saját munkahelyeimen. Azokon például nagyon szigorúan előírják, hogy kit kell meghívni – a fenntartónak konkrét igényei vannak, és a szakmai szempontok háttérbe szorulnak.

Az emberek hogyan találják meg a rendezvényeidet? A személyes hiteled miatt mennek el, vagy a téma miatt, amelyeket mások nem találnak meg?

A téma miatt. Van például a Törökszentmiklósi Értékek Klubja, ami immár hatodik éve megy, és eddig 35 előadást tartottunk. Ez a hat év jelzi számomra, hogy a jól választott témák vonzzák az érdeklődő embereket. A klubot egyébként a lokálpatriotizmus mozgatja, az az alapelve, hogy mi miatt mondhatjuk el magunkról, hogy törökszentmiklósiak vagyunk. A legváratlanabb ügyekre próbálom a csápjaimat kiereszteni és levenni, hogy mivel foglalkozzunk majd a jövő hónapban.

Mondanál példákat?

Persze. Mondok egy negatívat és egy pozitívat. Azt hittem, hogy óriási durranás lesz a gazdasági önfenntartás témája, mert most az ellátórendszerektől függ mindenestől a mi mezővárosunk is. Vannak azonban más lehetőségek, elhívtam többek között két településvezetőt, akik már elkezdték a gazdasági önfenntartás útját járni. Kibéreltem a művelődési ház nagytermét, de alig voltak érdeklődők. Ez a téma „messze van”, itt még nem időszerű.

Amikor a Törökszentmiklós környéki tanyavilágról beszélgettünk, azt gondoltam, hogy ez egy réteget érint, és a több mint száz érdeklődő nem fért be a kisterembe. Mindenkiben volt valami nosztalgia, személyes érintettség. Vagy ugyanígy: egy-egy, a 60-as, 70-es években virágzó, de ma már nem létező munkahely bemutatására elhívtam a régi igazgatót, aki rátette a lakatot az intézményre – ekkor sem fértek be az emberek a terembe.

Tudnál még példákat mondani arra, hogy ráéreztél, mi foglalkoztatja az embereket, és abból közösség alakult?

Az egész óballai történet ilyen. Vettem egy házat Óballán, ami tíz kilométerre van innen, de a város része közigazgatásilag; nagyon rossz út visz ki. A házban találtam régi képeket, megkérdeztem a szomszédokat, kik vannak rajtuk, majd fotógyűjtési folyamat indult, a fotókat digitalizáltunk és kiállítást szerveztünk a bezárt iskola udvarán. Ebből lett az első óballai falunap, mert azt mondták az emberek, hogy ha már összejövünk, akkor együnk is valamit, azután mondták, hogy valami zene is kellene. Majd a következő napi búcsút – ami hagyományosan ott fontos ünnep – előrehozta az akkori plébános, hogy legalább jó sokan legyenek. A falunapnak mára olyan hatása van, hogy az elszármazottak máig visszajárnak. Egyébként nem igazi falunap ez, nincs meg a hagyományos lineáris vonulat, ami a polgármesteri megnyitótól a sztárvendégig tart. Ez valójában egy három helyszínen zajló minifesztivál, de inkább falunapnak nevezem, mert akkor többen eljönnek. Most tartunk a tizenhatodiknál, általában ezerötszáz-kétezer résztvevővel.

Hasonló még az utcazene fesztivál, ami a Lukács Mozgóból (a város régi mozija – a szerk.) indult. Ott mindig voltak az előtérben koncertek, de nem voltunk elég sokan, mert az emberek nem láttak be az ajtón, hogy ott rendezvény van. Ebből az lett, hogy kipakoltuk a dobogókat a járdára, kihoztuk a hangfalakat, hogy legyen akkor ott a koncert. Ez addig ment így, ameddig a Lukács Mozgót tudtam bérelni. A kényszerű befejezés után a folyamatot nem akartam elengedni: most szeptemberben rendeztük meg a 12. utcazene fesztivált a Kossuth téren: a rendezvény klasszikus zenével indult, azután volt jazz, blues, majd klasszikus rock, az átállási időkben tánc és gólyalábasok.

A Kossuth téren minden nap átrohanunk, nem nagyon tudatosul bennünk az eredeti (300 éves) közösségi jellege, hiszen ezért jött létre egykor. A kisvárosi rutinos térhasználati szokások változnak meg egy estére az élőzene segítségével, újabb alkalom a személyes találkozásokra, beszélgetésekre, becsempészett változatos zenei stílusok meghallgatására. Mindenekelőtt a helyi közösséget szeretném erősíteni az élő zene eszközével egy kézenfekvő főtéri találkozási pont felkínálásával. Az alkalmi vendéglátóhely és a színpad nélküli közvetlen élőzene egy estére zenei közösségi térré alakítja a város központi, s mondhatjuk, hogy az egyik legszebb terét!

Hova jutsz majd a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány támogatásával?

Új tevékenységbe nem kezdek, a futó programokat szeretném mélyebben és hatékonyabban folytatni. Szeretném, ha ezek nem az én önmegvalósításomat jelentenék, hanem egyre több civil szervezet látna bennük részvételi és bemutatkozási lehetőséget.

Jó volna létrehozni a városban egy közművelődési kerekasztalt, amelynél az önkormányzat, a közművelődési intézmény és a civil világ képviselői nagyobb nyitottsággal, nagyobb toleranciával közeledve egymás dolgai felé működhetnének együtt. Be kell látni, hogy közös a célunk: az, hogy itt jobb legyen az élet.

 

Hajnal László művelődésszervező, közösségfejlesztő (Törökszentmiklós, 1964.) Gyermekkorát alföldi tanyai iskolában töltötte, ahol tanító szülei „lámpásként” fogták össze a tanyavilágot. Egyetemi diplomát Pécsen szerzett művelődésszervező szakon, közösségfejlesztést a Civil Kollégiumban tanult Kunbábonyban. Szakmai munkáját lakótelepi környezetben kezdte az Újpalotai Közösségi Házban, majd civil szervezetekben, kisvárosi művelődési házakban és kistelepüléseken dolgozott. Szakmai állomások: Zsókavár Galéria (Bp.), Régi Zene Nyári Egyetem (Tokaj), Óballáért Egyesület, Falunap, Lukács Mozgó Ifjúsági Kulturális Központ, Törökszentmiklósi Értékek Klubja, Utcazene Fesztivál (Törökszentmiklós). A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodájának vezetője 2017-ig, majd a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás országos kulturális fejlesztőprogram helyi mentora, jelenleg Kőtelek Községi Önkormányzat közművelődési munkatársa. Beke Pál Emlékcím birtokos (2018) – a közösségi művelődés területén végzett értékteremtő munkáért.

Bardócz Iván gazdasági újságíróként 2014-től egyre többször nézett rá civil ügyekre, azok médiaszereplési lehetőségeire. Kezdetben a  a közösségi alapítvány kultúraformáló koncepciója és gyakorlati működési kérdései foglalkoztatták, melyek fókuszában helyi források és helyi ügyek összekapcsolása áll, közösségépítő hatással. Szélesebb társadalmi kérdések felé nyitott a “Megérteni Magyarországot” c. sorozatában, melynek egyik hangsúlyos megállapítása volt, hogy a vidéki Magyarországon még nehezebb megtartani a demokratikus, gazdaságilag virágzó és igazságos, aktív állampolgárokra épülő kezdeményezéseket és attitűdöket. 2020-ban tagja lett a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány KisVÁROS program csapatának, amely erre a jelenségre reagál. Szerepe szerint a média eszközeivel segíti a támogatott közösségi vezetők munkájának reflektív követését, gondolataik megosztását a szélesebb nyilvánosságban. 

 

Végjegyzetek:

[1] A program a kisvárosok alkotó energiáját szeretné növelni a helyi közösség vezetőinek megerősítésével.

[2] Első közlés: a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány honlapján.