Kérdező: Peták Péter. [i]  

Peták Péter felidézte az angliai társintézmény, a Northern College-ben tett látogatást a 2000-es évek elejéről.

Vercseg Ilona megjegyezte, a Civil Kollégium alapeszméje jóval korábban kezdődött, de ott Angliában egymásra ismertek. Az első találkozáskor két hetet töltöttek el a Northern College-ban, egy rövid kurzuson. Az angol arisztokrácia épületei átalakultak, egy grófi kastélyból Barnsley-ban szakszervezeti képző központ lett, a Northern College.  A költségvetésük ötven százalékát nyolc környékbeli város adta össze, mert az ő polgárai mentek oda tanulni, abból nekik hasznuk lesz, huszonöt százalékát állami támogatásból és csak a maradék huszonöt százalékot kellett pályázatokból, fundraisinggel előteremteniük. Ez a színes múlt megszűnt, mert a jóléti rendszerek sajnos nagyon erodálódnak Nyugat-Európában. De, ami fontos, az a közösség, a modern közösség, a civil társadalom ereje, ami kikövetelte és jó ideig lehetővé tette működését.

Peták abban is hasonlóságot lát, ahogy Barnsley-ban a Northern College, a Felső-Kiskunságban a Civil Kollégium helyi fejlesztő szerepet is betölt.

Mészáros Zsuzsa felidézte: az alapító társaság, Vercseg Ilona, Varga A. Tamás, Huszerl József, Péterfi Ferenc azt gondolta, ha már szomszédaink is vannak, ennek egy fejlesztési intézménynek is kell lennie, hogy azt a tudást, amivel ide jövünk, azt átadjuk, számukra is nyújtson valamit a hely. Nem feltétlenül képzést, de akár azt is, hanem egy fejlesztési folyamatot, ami 1997-ben el is kezdődött. Komáromból költözött oda, ahol 1993-97 között települési fejlesztő munkát végzett. Itt óriási kihívás volt, hogy nem egy települést, hanem egy térséget kell megszólítani. Gyakorlata sem volt ennek akkor a közösségfejlesztésben, tanuló pozícióban indult, Tamás, Ilika, Feri, Jóska mentorként segítették. Egyetlen egy embert sem ismert, a többiek sem, de Tamással felkeresték az önkormányzatokat, munkaügyi központot, meg amit még találtak. Két civil szervezetet találtak, egy fogyatékos alapítványt és egy ifjúsági szerveződést. Ez egybeesett az akkori társadalmi problémákkal, hogy a civil szervezetek fejlesztésére kell energiát fordítani, illetve az a nóvum, hogy egy térségi közösségi munkás hálózatot hozzanak létre. Helyben, minden településen olyan embereket megtalálva, akik szívesen tennének a közösségért, településükért, akiket különböző képzésekkel, terepmunkákkal segítve őket elindítsanak egy folyamatot. Tizenöt évig tartott – korábban nyugati kollégáktól tudtuk, egy közösségfejlesztési folyamat eltart húsz évig is.

Peták Péter Péterfi Ferenchez fordulva a Közösségfejlesztők Egyesülete országos hálózat kiépítését, képzési központ létrehozását megalapozó koncepciójára kérdezett rá.

Péterfi Ferenc elmondta, a nyolcvanas évek második felében elérkezettnek látták az időt, hogy tudatosabb cselekvések induljanak, így hosszas szakmai előkészítést követően 1989-ben megalakult a Közösségfejlesztők Egyesülete. Felfedezésük az volt, hogy bármilyen munkába kezdtek, akár városban, akár kistelepülésen, a különböző, a helyi igényekhez nagyon erősen igazodó folyamatokban volt közös elem: a közösségi munkában valamilyen képzésre szükség van. Nem iskolai képzésre gondoltak, hanem olyanra, amiben az összegyűjtött tapasztalataikat megoszthatják.  Ekkor határozták el, kell egy másik, képzésekre szakosodott szervezet, legyen ez a képző hely, a Civil Kollégium, ami egy országos szerveződés. Legyen egy épülete, bizonyos fokig külön életet élő, a szuverén kunbábonyi ház, de szervesen illeszkedjen az egészbe, a közösségi képzésekbe Ormánságtól Nógrádig, Békéscsabától Zaláig. Ahol dolgoztak, ott mindig összejött egy mag, akiknek szükségük volt arra, hogy valahová elvonuljanak pár napra, egy hétvégére, „esszenciálisan lepárologtassák”, átgondolják merre kellene továbblépni, szervezetet létrehozni, cselekvést megtervezni. Egyszerre volt képzési felkészülésük, illetve szándékuk, hogy minél több gyakorlati beavatkozásban legyenek jelen.  Ebből adódott, hogy ha már ott vannak Kunbábonyban, mintaterep lehet, ahol egyszerre van fejlesztő munka és egy nagyon gazdag képzési rendszer.

Peták Péter arra az elképzelésre kérdez rá, hogy nem egy képző központ jött volna létre, hanem hét.

Vercseg Ilona Varga A. Tamást idézi fel, aki egy kiugrott gépészmérnök volt a hetvenes években a Műegyetemen, aki szűk mezsgyének érezte a mérnöki pályát, inkább a kulturális munkába vetette bele magát. Azonnal elkezdődött az innovációk sorozata, melynek alapja, hogy az egyetemistáknak küldetése van, méghozzá értelmiségi küldetése, mert azoknak az embereknek, akikkel együtt dolgoznak, nagyon gyakran segítségre, tanácsra van szükségük. Elkezdődött az „Egyetemisták a közművelődésért” mozgalom, melyben kétszáz művelődési házat – korábban gazdasági épületekből átalakítottakat – mértek föl, hogyan lehetne azokat korszerűsíteni. Hatszáz műegyetemi hallgató vett benne részt, húsznak elkészítették a kiviteli tervét, egyet, éppen a Kunszentmiklósit fel is újítottak a hallgatók. Húsz évvel később, a kilencvenes években – éppen épületet keresve egy bentlakásos képzési központnak -, egy kedves kolléga szólt Kecskemétről, egy szép falusi iskolaépületet szeretnének megmenteni az enyészettől. Tényleg szép volt kívülről, azonnal be is szerettek az – ugyan akkor már málladozó állapotú – épületbe. A kettes tanítói lakásba belépve, tele voltak a falak műegyetemi plakátokkal – kiderült, a kunszentmiklósi felújítási munka során ott is aludtak hallgatók.  „Falakra írt üzenet” (Simon & Garfunkel), tehát semmi nem akkor kezdődik, amikor hisszük, mert mindennek van előzménye.  Varga A. Tamás azonnal kijelentette: „felújítjuk!” Egy fillérük nem volt, „higgyétek el, meg lesz!” Sőt, hét regionális központot szeretett volna létrehozni az országban, szerinte akkor fog jól működni, ha lefedik az országot.  Egyedül elindult a felújítást megszervezni, majd Huszerl József csatlakozott hozzá, „mindig a hátát láttuk” – ez volt a nagy csele a csapatszervezésben, aztán egyre többen csatlakoztak hozzá. Péterfi Ferenc hozzátette, hogy a hálózat csak egy ötlet volt, de kialakult egy felelősebb csapat, akik a kunbábonyi ház tervén gondolkodtak. Egy építész barátuk készített egy tervet, felsorolta, mi mindenre lesz szükség, felosztották maguk között, ki, miután megy. Volt, aki radiátorokat szerzett negyedáron, másvalaki cserepet féláron, Gyöngyösről két kazánt kaptak egy áráért – így közösségi módon szerveződött, épült. Egymásba kapaszkodva, természetes módon – soha, sehol, senki nem volt ezért elismerve – apró mozaikokból lett összeadva, ahogy az egész szakmai program. Vercseg Ilona felidézte, ugyan a hét regionális központ nem jött létre, de létrejött tizenkét megyében a Közösségszolgálat Alapítvány, mely szakértői két évig kaptak támogatást. Ez idő alatt fantasztikus dolgokat csináltak. Ketten-hárman tovább is éltek, sőt a debreceninek (Kelet-Magyarországi Közösségszolgálat Alapítvány – a szerk.) két éve ünnepeltük évfordulóját. Itt az volt a feladat, magyarázza Péterfi, hogy cselekvő embereket, cselekvő ügyeket és cselekvő helyzeteket találjanak megyéjükben és helyzetbe hozzanak.

Peták: Hogyan indult be az élet a házban, Zsuzsa?

„Az első képzést 1997 februárjában bonyolítottuk le, Tamás, Feri és én voltunk a tanárai, az én egyik települési munkám eredményeképpen létrejött egyesület vett részt. akkor még egyszerű szivacs matracokon, egyszerűen összeállított, billegő asztalokon.” A következő, hogy a szomszédsággal összeismerkedjenek, egy iskolatalálkozót hívtak össze, amire a legidősebb volt tanító és nagyon sok diákja eljött – sokszorosan, sokféle tekintetben nyitották meg a házat. Olyan képzési rendszert hoztak létre, ami modulokból állt, ami kitért – a ma is aktuális témákra -, mint a nyilvánosságra, a forrásszervezésre, a közösségi munka többféle területére. Ebből lehetett összeválogatni úgy, hogy kijöjjön belőle egy 120 óra időtartamú közösségfejlesztő képzés, amit ma a Közösségfejlesztők Egyesülete akkreditáltatott és végez is. Ezek a képzési programok, modulonként is, a mai napig megvannak, akár most is oktathatók. CK monogrammal bélyegző és kis tanulókönyv készült, ahová a modulok elvégzését be lehetett pecsételni. Elő lehetne venni ezt a koncepciót, szeretik az emberek mutogatni, hogy tanultak. Péterfi Ferenc az akkori társadalmi környezetről szólva felidézte, akkor az volt a kérdés, akarni akarhatnak az emberek, de tudnak-e akarni, pláne közösen? Olyan légkör volt, mint az új önkormányzatok létrehozása nyomán, kicsit a figyelem a közösségi viszonyok felé fordult, amikor itthoni együttműködésre is lehetett számítani, külföldről is érkezett támogatás civil képzésekre. Egyes önkormányzatok körében is felmerült, hogyan lehetne együtt csinálni, források is voltak rá folyamatosan jó ideig. Az egyik ciklusban az egyik kolléganőnk a népjóléti tárcánál kiharcolt egy nagy programot, ez volt a KÖZTÁMHÁLÓ (KÖZösségi kezdeményezéseket TÁMogató szakmai HÁLÓzat – a szerk.) melyben a korábbihoz hasonlóan, 19 megyében és Budapest néhány kerületében lehetett töredék állásban alkalmazni szakembereket, hogy keressenek aktív, cselekedni akaró embereket, ügyeket, belőlük valamilyen hálózat jöjjön létre. Ez a hálózatosodás nagyon fontos része volt az egyesületnek két szempontból is.  Egyik, hogy minden megyében legyen szakember, másik, hogy ne a központból legyen megmondva, helyben mire van szükség, hanem a létrejövő szuverén megyei szervezetek szervezzék, a Közösségfejlesztők Egyesülete meg az innovációban, koordinációban vállaljon szerepet.

Közzététel dátuma: 2021. november 4.
Forrás: https://www.facebook.com/CKAcivilkollegium/videos/212319951046443

 

Lejegyezte Giczey Péter

Giczey Péter, a Civil Kollégium Alapítvány szakmai vezetője, közösségszervező mentor és tréner. Főbb szakmai érdeklődése, tevékenységei a közösségi beavatkozások (közösségfejlesztés, közösségi tervezés, közösségszervezés), settlement, közösségi média, civil fejlesztés. Debrecenben él, 1994-2005 között a Csapókerti Közösségi Házat igazgatta. A rendszerváltás óta részt vesz különböző civil és szakmai szervezetek tevékenységében, 2006 óta az IFS (Settlementek és Szomszédsági Központok Nemzetközi Szövetsége) vezetőségi tagja. A Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitikai Tanszékén óraadóként közösségi munkát oktat.

Végjegyzet:

[i] Jelen írás a beszélgetés tartalmi összefoglalója, nem szó szerinti átirat.