Közösségfejlesztők Közép-Dunántúli Regionális Egyesülete

2001/1

Alapszabályunkban a következő célokat fogalmaztuk meg:
· a közép-dunántúli régió területén összefogja és segítse azoknak a szakembereknek, önkénteseknek az együttműködését, képzését, továbbképzését, akik a települések és közösségek humán fejlesztését fontosnak tartják, abba aktívan szeretnének bekapcsolódni;


· az egyesület kezdeményezéseivel arra törekszik, hogy a közösségi munkában tapasztalattal rendelkező tagjai, a települések vagy térségek fejlesztésében közreműködő civil szervezetek vezetői és aktív tagjai tevékenyen közreműködjenek településük, térségük vagy megyéjük fejlesztési programjának kialakításában és megvalósításában;
· további célunk, hogy segítsük tagjaink ismereteinek bővítését, a hazai és külföldi tapasztalatok megismerését és terjesztését.

Egyesületünket mintegy 20 személy, illetve szervezet képviselője hozta létre. A szervezet vezetését felváltva látják el az egyes megyei csoportok megbízottjai, jelenleg Komárom-Esztergom megye.