A kunbábonyi kertbe sok látogató érkezett és érkezik ma is, közülük sokan kérték, hogy meséljük el a tapasztalatainkat. Arról a keresgélő útról írunk, amelyet bejártunk és most megosztunk a Parola olvasóival. Hogyan alakult ki a kert a Civil Kollégium mögött, milyen állomásokon ment át története során, mi lehet a közös a permakultúrában és a közösségben?

Szerzők: Farkas Bernadett – Farkas Krisztina – Fetykó Kinga – Mészáros Zsuzsa – Zabó Katalin

2012-ben, amikor a szövetkezetünk átvette a Civil Kollégium üzemeltetését Kunbábonyban, tapogatózó lépéseket tettünk, mit is kell csinálnunk egy épület üzemeltetése esetén. Tapasztalatunk volt már közösségi tér, családi napközi, kisközösségi rádió, felnőttképzési programok működtetésében, de mindezek részben támogatottak voltak, így részben kellett a fenntartásukhoz szükséges anyagi javakat előállítani. Előszelei voltak egy közösségi vállalkozásnak. Amikor azonban a függetlenség és szabadság szele megcsapott bennünket a szövetkezet alapításával, ránk nehezedett a felelősség is. Felelősek vagyunk a vállalt feladat ellátásáért, egymásért és önmagunkért. Egy valódi közösségi vállalkozáshoz a közösség meglétét a korábban együtt töltött 10 év garantálta. A vállalkozáshoz azonban kevéssé értettünk. Tagjaink közül néhányan önálló gazdaságot működtettek családi alapon, de az mégiscsak más, mint amikor különböző embereket, velük családokat kell összehangolni a közös cél, a jövedelemtermelés érdekében.

Volt néhány alapvetés, amelyet már az elején – értékrendünk alapjain – le tudtunk fektetni. Ilyenek: hosszútávon gondolkodunk, aki dolgozni szeretne a szövetkezetben, arányosan legyen munkája és jövedelme. Egymás segítéséről megállapodni nem kellett, ez természetes volt.

A kert születése

A Civil Kollégium épülete mellett a körülötte lévő nagy zöldfelület gondozása is fejtörést okozott, de nem tudtunk figyelmen kívül hagyni, hogy a ház mögött rendelkezésre áll egy nagy szántó terület, amelyet kertművelésre lehet használni. 2013-ban még nem volt annyira divatos közösségi kertet létrehozni, különösen nem vidéki környezetben, ahol mindenkinek van saját kertje.  Nálunk ez nem pontosan így volt, nem mindenki rendelkezett a tagok közül művelt kerttel. Ennek ellenére mi nem terveztük, hogy parcellákat jelölünk ki, hanem első perctől kezdve közös művelésben gondolkodtunk. A másik alapvetésünk, hogy vegyszer nélkül, növénytársítással termesztünk zöldségféléket. A termés egyrészt a Civil Kollégiumba érkező vendégeknek szeretnénk kínálni, másrészt elosztjuk egymás között, hogy mindenkinek jusson “kiegészítés” zöldségekből. Öngyógyító közösségi kertnek neveztük el a kertünket. Az eltelt 7 év évente új kísérlettel gazdagított bennünket, hol a saját ötletünk alapján, hol pedig külső segítségre támaszkodva. Hosszú lenne minden kísérletet részletezni, de az ötlettár kedvéért álljon itt néhány: Trágya alapon fólia sátrat építettünk a palánták előállításához. Az építést kalákában végeztük egyik tagunk közeli tanyáján. Kitűnően sikerült a munka, megállapítottuk, hogy jó együtt dolgozni, a terített asztalhoz közösen leülni. Nem volt ugyan tökéletes a palántanevelés, de azért eladni is tudtunk belőle. A következő évben már nem vetettük be a fóliát, jobbnak láttuk, ha egyik tagunk, aki szintén nevelt palántákat, a szövetkezet készletét is elkészíti. Ugyanebben az évben a szabadföldi termesztéshez aprólékos munkával megterveztük, mit mi mellé vessünk, melyik növény melyiket védi, vagy támogatja. Két nagy parcellában legalább 70 sor zöldséget vetettünk. Mindegyik sor, akár térden csúszva is, de kigazolva, szépen kigereblyézve. Hogy mennyire volt jó termésünk? Nem volt nehézség az elfogyasztásában. Különösen csicsókából még eladni is tudtunk. Fantasztikus gyógy- és fűszernövény kertünk cseperedett, először kicsiben, majd egyre nagyobb területen.

2015-ben egy nemzetközi tábor során, amelyet a Védegylet szervezett Kunbábonyban, új impulzusokat kaptunk, melyek megerősítettek bennünket. Nem beszélve a biokertész segítségéről, aki szakértelmével járult hozzá az öngyógyító közösségi kertünk virágzásához. Az sem volt elhanyagolható, hogy tagjaink sokféle ellátandó munkájuk mellett továbbra is gondozták a kertet, elővették elfelejtettnek hitt régi tudásukat. Mindig akadt segítség is. A kertet csöpögtető rendszer hálózta be, a sorok közét már nem gereblyéztük, hanem szalmával és más zöld növénymaradékkal fedtünk. Sok és finom, még különleges zöldségünk is termett, volt mit befőzni. Emellett kerti konyhát, komposzt toalettet, kerti zuhanyzót építettünk. Közben lapozgattunk, olvasgattunk egy permakultúráról szóló könyvet. Kishantoson is tanultunk. Mi minden történt abban az évben! Az épület nyílászáróinak  kicserélésével nyertünk néhány ajtót és ablakot. Emlékszem, hol így, hol úgy próbáltuk az időjárás viszontagságaitól megvédeni a kiszedett ablakokat, és milyen hűvös őszi nap volt, amikor tisztítottuk a kereteket! Aztán egy szép, napsütötte tavaszi napon, alapos  tervezés után megépítettük belőlük az üvegházat. De jó, hogy ennyi hozzáértő, dolgos tagunk és családtagunk van!

A kertben hol itt, hol ott, egy-egy új támrendszer „ütötte fel a fejét”: málna sor, eperültetvény és még egy rózsakert is pompázott a KÖFE 25. születésnapja alkalmából. A mindennapokban azonban egyre nehezebb volt fenntartanunk  a kertet. Olyasmit szerettünk volna, ahol nem kell kapálni, gazolni csak ültetni, vetni és aratni. A kertészkedők álma.

A következő évek valamelyikén, ősszel egy családgondozó tanfolyam résztvevőivel újraterveztük a kertet, de már sokkal kisebbre, amekkora megművelésére futja az erőnkből.  Fantasztikus, kör alakú, nyolc osztatú ágyást építettünk, középen az elmaradhatatlan, oszlopon álló biciklikerékkel, amelyre mindig szándékunkban állt valamit felfuttatni, mindeddig kevés sikerrel, de újra próbálkozunk majd. Tartottuk magunkat a vegyszermentességhez, növénytársításhoz, de a kertre fordítható időnk és erőnk egyre csökkent. Mindig meg kellett javítani valamit, ami sokszor bosszúságot okozott, de nevettünk is rajta, mert minden igyekezetünk ellenére, bármilyen jelölést is alkalmaztunk, újra meg újra elvágtuk a vízvezeték csövét. Az öntözés örökös gondot jelentett, a homokos talaj a szervestrágyázás ellenére sem tartotta a nedvességet, nem beszélve a száraz nyarakról. De nem mondtunk le a kertről. Magaságyásokat építettünk, azt remélve, nekünk is segít, és azoknak is vonzó, akik nem tudnak hajlongani, de a kertészkedés örömében részesülni szeretnének.

2019 augusztusában az agostyáni permakultúrás tábor egyetlen napja fordított a kertünk sorsán. Az Életfa permakultúra csoport vezetője és tagjai által szervezett tanfolyam résztvevői már 2020 februárjának végén nálunk építették a kertet. Ez az év újabb és újabb változásokat hozott, megváltozott a kert szerkezete, felszíne, talaja. Őszre már egy tó vize csillogott a kert sarkában.

A permakultúra szemléletmódja, értékrendje nem tér el a kunbábonyi szövetkezet közösségének értékrendjétől, ezért is tud befogadó lenni az új kezdeményezés iránt. A permakultúra a rendszerbe foglalást, a tudatosítást segíti elő, megmutatja, hol vannak hiányosságok. A kert vonatkozásában egy új funkcióval és új támogató elemekkel gazdagodtunk a permakultúra révén. A kert tanulókertté vált a Permaculture Design Certificate (PDC – Permakultúra Tervezői Tanusítvány) képzések során. Ez hozta a támogatást is, hiszen a résztvevők nagyon sok olyan feladatot elláttak, amelyet a szövetkezeti tagok nem, vagy csak nagy erőfeszítéssel tudtak volna elvégezni. A kert immár beteljesíti az eredeti tervet, amely szerint öngyógyító és közösségi.

Szükség van továbbra is az Életfa szakértelmére, azokra a rendezvényekre, amelyeket Kunbábonyban valósít meg. A szövetkezet és az Életfa kapcsolata kölcsönösségen alapul, mely példa az egyenragú partnerségre. Azon még dolgozni kell, hogy a kunbábonyi szövetkezet és az alakuló Életfa szövetkezet tagjai egymást jobban megismerjék. Az elkövetkező évek közös munkái erre alkalmat fognak adni. Most lássuk, mi, miért és hogyan történt, mi következik ezután?

PDC-s csapatok találkozója Kunbábonyban

Az Életfa Permakultúra Kunbábonyban rendezte meg az általa szervezett PDC permakultúra tervező képzés február végi és őszi gyakorlati hétvégéjét. Az alkalmak arra szolgáltak, hogy a résztvevők kipróbálhassák, amit a képzés során elméletben elsajátítottak. A kapcsolat kialakult, szerelem volt első látásra! A hely szelleme, Mészáros Zsuzsa személye és az aktív permakultúrások találkoztak. Megindult a közös munka. Februárban feltérképeztük a helyszínt, számba vettük, csoportosítottuk, valamint megfigyeltük a területet alkotó művi és természeti elemeket. Megbeszéltük, milyen módszereket/jelöléseket érdemes alkalmazni az alaptérkép megrajzolásakor, mik a fontos, tervezést meghatározó tényezők.

Készítettünk szektor analízist, megnéztük a nap járását, a tájolást, domborzatot, széljárást, felmértük a különböző szennyezési forrásokat, zavaró tényezőket (zaj, por, vad, permetszer, stb.) A szövetkezet tagjai bemutatták a társaságnak a területet, elmondták mi az elképzelésük, hogyan gondolják a folytatást. Körvonalazódott, milyen szempontokat kell szem előtt tartani a tervezés során.

A szombati nap végére eljutottunk egy egyszerű és hatékony mintázathoz, amellyel kiaknázhattuk a terület adottságait — ez lett a torzított negyed citromhoz hasonló körcikk. A mintázat torzulása a nap járáshoz igazodik, így megnövekedik a benapozott felület.

A lelkes, és fizikai munkára éhes társaság vasárnap délelőtt kijelölte és megépítette ezt a legyezőszerű, cikkelyes, emelt szegélyű zöldséges kertet. Az ágyásokhoz szükséges alapanyagok helyi erőforrásokból származtak, a rakodás és elterítés gépi és kézi munkaerővel történt. Az ágyások mögött egy domb karéjt alakítottunk ki, amely megvédi az uralkodó széltől a növényeket. A domb felépítésével növeltük a beültethető felületet, a mikroklímát is át- vagy kialakítva ezzel. A későbbiekben takarónövényeket is vetettünk. A következő, őszi etapban először övárkokat ástunk, hogy stabilizáljuk a terület vízellátását, majd fákat és cserjéket ültettünk közéjük, ezzel is erősítve a szélfogó, valamint a homokot megkötő hatást. Az övárkok sáncát a talajt megkötő, és nitrogénkötő fűfélékkel és pillangósokkal vetettük be.

Végül hosszas tervezés és méricskélés, fóliahajtogatás (és újrahajtogatás) után megszületett a tó.

A kunbábonyi hétvégék nagyszerű alkalmat adtak arra, hogy a PDC-s csoport összekovácsolódjon, a tagok között életre szóló kapcsolatok alapozódjanak meg, és a résztvevők megtapasztalják a közös, összehangolt alkotó munka élményét.

A permakultúrás tervezés, mint a stabil közösség megteremtésének eszköze

A permakultúra három alapelve egy ilyen elvek szerint létrejött (vagy átalakulófélben lévő) közösség működésének alapfeltétele. E három alapgondolat a tevékenységek minden szintjét és mozzanatát átszövik, az earth care (törődés a Földdel), people care (törődés az emberekkel) és fair share (méltányos megosztás) visszatükröződik a mindennapi cselekvésben. Példa lehet erre az egymásnak támaszt nyújtó emberek közössége, a tudásmegosztás, vagy a közösen végzett kerti munka is. A közösség megtervezésekor használhatjuk a permakultúra módszerét. Ekkor metaforaként használhatjuk a terület elnevezést, amit ebben az esetben a közösség egészére, tevékenységi területére, vagy akár a közösség működésére szolgáló fizikai területre értünk. Ahogy egy permakultúra elvei szerint kialakítandó terület megtervezése során is elsőként az együttgondolkodás hozza a legkielégítőbb eredményt, emellett pedig a terület funkciója (célja) is megfogalmazódik, úgy a közösség létrejöttének is egyik első lépése a közös értékek és célok meghatározása. Ha ezek a mozzanatok kimaradnak, vagy nem kapnak kellő hangsúlyt, a közösség tagjainak szabad erőforrásai kisebb eséllyel találják meg a közös érdekeknek megfelelő táptalajt. A biológiai rendszer (ökoszisztéma) stabilitását annak diverzitása adja meg. Egy közösség esetében ez jelentheti a tagok szerteágazó tudását, sokszínű szakképzettségét, különböző területen szerzett tapasztalatait, ami összegezve óriási erőt jelent. Ezt a közös tudást az együtt végzett munka során, vagy az erre szánt alkalmakkor óhatatlanul, vagy éppen célzottan, kölcsönösen megosztjuk egymással, amivel a fair share alapelvét követjük.

A tervezés első lépései közé tartozik az orientáció és a megfigyelés. Körültekintünk, megvizsgáljuk, hogy hol is helyezkedünk el, mi vesz körül minket, milyen események játszottak közre abban, hogy most éppen itt tartunk. Megfigyeljük, mi történt eddig, és ez hogyan hat a jelen pillanatra a közösség életében. Tudatosítjuk, hogy milyen folyamatok zajlanak a kapcsolódásokban. Ennél a fázisnál nagy hangsúlyt kap az ítélkezésmentesség. A második lépés a szektorok elemzése, melynek során egy adott területre beérkező energiaminőségeket vesszük sorra. Ez egy terepi tervezés esetében a víz, a szél, a napjárás, és így tovább; ezek a tényezők nem megváltoztathatók. Egy közösség tervezésekor a szektorokat jelenthetik például embercsoportok (akik testi és szellemi táplálékért érkeznek a területre), zavaró tényezők (tolvajok, vadak), a közösség céljaitól eltérő célok, környezeti tényezők, évszakok változása, szennyeződés (pl. túl sok embernek van egyfajta bizonyos fajta szaktudása) A pillanatnyilag hasznosított mennyiségnél több energia szennyeződésként jelenhet meg, amire újabb erőforrásként is tekinthetünk. A szektoranalízist követően a rendelkezésre álló erőforrások (szakértelem, anyagi források és korlátok, eszközök, stb.) következnek. Ekkor gyakorlatilag számba vesszük, hogy mivel is rendelkezünk. Egy közösség esetében jelentheti a tagok szaktudását, rendelkezésre álló területet, épületeket, kapcsolatrendszert, de akár egy raktárhelyiséget vagy működtethető konyhát is. A diverzitás ebben az esetben is értéket képvisel. A lista összeállításakor a szaktudáson kívül érdemes felsorolni a azokat a fizikai (épített) elemeket is, amelyek egyben a közösség fizikai tevékenységeinek helyszíneként is szolgálnak. Ide sorolhatjuk többek között a konyhakertet, üvegházat, szerszámokat, tavat, erdőt, étkező helyiséget, konyhát, vagy a közösségi épületet is. Minden elemnek legalább három funkciója van, és minden funkciót legkevesebb három elem támogat, ami biztosítja a stabilitást.

A zónázás a permakultúrában 

A tervezési folyamat lépései között szerepel a zónák megtervezése is, amellyel világosan bemutatható, hogy egy terület különböző részei mennyi és milyen gyakori közreműködést, mekkora figyelmet igényelnek, vagyis a fő szempont az energiahatékonyság. A zónázás tulajdonképpen az elemek optimális elrendezését szolgálja egy rendszerben. Minél közelebb vannak az elemek ahhoz a helyhez, ahol szükség van rájuk, annál több figyelmet tudunk szentelni nekik. A középponttól kiindulva öt zónát különítünk el (a 0., személyes zónával együtt hatot, de ezzel itt nem foglalkozunk). A középpontban töltjük a legtöbb időt, hozzá legközelebb helyezkednek el azok a funkciók, amiket sűrűn, akár naponta többször végzünk, míg a legtávolabbi zónába csak évente pár alkalommal jutunk el. Ezt a módszert egy közösség megtervezésekor is alkalmazhatjuk.

A zónák egy közösségre vetítve

Ha elgondolkodunk egy közösség permakultúrás tervezésén, mint minden tervezési folyamatot, ezt is érdemes a megfigyeléssel kezdenünk ‒ egyszóval gyűjtsünk adatokat. Figyeljük meg a tagok közötti interakciókat, beszélgessünk velük, ismerkedjünk meg a közösség történetével. Ha ismerjük a közösség célját, figyeljük meg, milyen mértékben adottak hozzá a feltételek. Ezután kutassunk fel jó gyakorlatokat, és elemezzük őket. Végezzük el a kívülről beérkező, megváltoztathatatlan energiák elemzését (azaz a fent részletezett szektorelemzést), ezt követően hozzáláthatunk a zónázáshoz.

A zónázás fent részletezett módszerét a permakultúra a tervezett ökoszisztémák mellett az emberi közösségekre, sőt, vállalkozásokra, szervezetekre, különféle együttműködésekre is alkalmazza. A kert/gazdaság/táj különböző szerepet betöltő elemei és fizikai helyszínei ilyenkor a középponthoz eltérő mértékben kapcsolódó csoportok modelljeivé válnak. A fókusz ilyenkor is az energiahatékonyságon van, azaz a közösség választott értékei és céljai, fennmaradása, működőképességének fenntartása hogyan valósulhat meg az idő és az energiák minél célzottabb felhasználásával.

A hangsúly itt is, mint a permakultúrában általában, az együttműködésen és a kölcsönösségen van.  Képzeljük el a közösséget úgy, mint egy kertet. A kerti növények különböző hozamot adnak, különböző időkben érnek, eltérő igényekkel rendelkeznek stb. Az alaposan átgondolt növénytársításokban (az angol guild szó eredetileg céhet jelent) a növények különböző igényeit a többi növény elégíti ki ‒ a gyümölcsfákhoz bizonyos virágok odavonzzák a beporzókat, mások elriasztják a kártevőiket, és olyanok is vannak, amelyek felhozzák az ásványi anyagokat a talaj mélyéről. A gyomok pedig indikátorok, információt közölnek a talaj állapotáról, jelzik, ha valamiben hiány mutatkozik. Mind a növényi, mind az emberi közösségeknek az a kulcsa, hogy a tagok kölcsönösen támogassák egymást. A hozamot jelentheti a termés, az anyagi haszon, de ugyanilyen fontosak a kapcsolatok, a barátságok, a munkával való elégedettség is.

Érdemes arra törekedni, hogy a közösségen belüli kapcsolatok minél sokfélébbek és sokrétűbbek legyenek, hiszen mind a természetes, mind a mesterséges rendszerek stabilitását a diverzitás adja meg. Fent említettük, hogy a permakultúrás tervezés igyekszik a rendszer minden elemének legalább három funkciót adni, és arra törekszik, hogy minden funkciót legalább három elem támogasson. Így kiküszöbölhető, hogy a rendszer megbillenjen, a közösség pedig rugalmasan ellenállóvá, rezilienssé válik. Az esetlegesen bekövetkező változásokra megtorpanások, sérülések nélkül tud reagálni. Egy jól működő közösségben a diverzitást támogatja a sokféle szakértelem, a sokféle háttér, ahonnan a tagok érkeznek; ezek mind a közösség adott céljának szolgálatába állíthatók. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a tagok által végzett tevékenységek a rendszer egészét fenntartsák, ami úgy lehetséges, hogy a tagok felmerülő igényeire is válaszok, megoldások érkeznek a közösség többi tagjától.

Egy közösség zónázása többféle szempont alapján is történhet: az egyik, hogy a közösség tevékenységéhez (pl. zöldségtermesztéshez) ki, és milyen gyakorisággal akar és tud kapcsolódni. A másik szempont, hogy ki milyen szakértelemmel rendelkezik, amellyel kapcsolódni tud a közösséghez, és hogy a közösségben erre a szakértelemre milyen gyakorisággal mutatkozik igény.

Kísérlet egy közösség zónázására

Egy, a kunbábonyihoz hasonló közösség zónázása előtt érdemes figyelembe venni az eddigi tapasztalatokat, a közösség történetét, a sikereket és a buktatókat. Tegyük fel, hogy a cél a közösség kapcsolatainak dinamikusabbá tétele, új kapcsolatok kialakítása, új emberek bevonása a közösségi folyamatba.

Elöljáróban fontos megemlíteni, hogy itt semmiképpen sem zárt, izoláltan működő közösségekről beszélünk, a tagok egyszerre több közösségben is részt vesznek, melyek saját zónarendszerei átfedhetik, metszhetik egymást.

Az 1. zóna a legnagyobb törődést és figyelmet igénylő terület. Ide tartoznak azok az emberek, akik a közösség fő tevékenységéhez ‒ pl. a kert gondozásához, a zöldségtermesztéshez, egy esetleges helyi (dobozos) értékesítési rendszerhez ‒ kapcsolódó munkákat végzik, esetünkben a Kunbábonyi Szövetkezet tagjai. Ebben a zónában nap mint nap történnek találkozások, és folynak megbeszélések. Itt, a központhoz legközelebb eső zónában végezzük a legfontosabb, a működtetés szerves részét képező irodai tevékenységeket, a levelezést, itt helyezkednek el a szociális helyiségek is. A tagokat a közös motiváció és a közös szemlélet kapcsolja össze.

A 2. zóna az a terület, ahol heti/kétheti/havi rendszerességgel gyűlnek össze az emberek (itt a terület szót nem, vagy nem kizárólag fizikai értelemben használjuk). Ez a zóna lehetőséget ad arra, hogy a szűkebb közösség kapcsolatokat építsen ki olyan csoportokkal, amelyek rendszeres látogatások alkalmával képzéseken, workshopokon vesznek részt, például a Szövetkezet bemutató kertjében, és/vagy képzéseket tartanak a Szövetkezet tagjainak a saját szakterületükről. (Ha a közösség céljai között szerepel ilyen, akkor a képzések anyagi bevételt is jelenthetnek.) Ez az egyik legdinamikusabb zóna, ami az ismeretek cseréjét, és a kölcsönös tudásátadást illeti. Sokszor a regionális kapcsolatok erősítését is szolgálja.

A 3. zónában ritkább a kapcsolatfelvétel (negyed- vagy féléves), az embereket a közös érdeklődés és a közös érdekek hozzák össze. Gyakran országos szintű együttműködésekről van szó. Ez a terepe például azoknak a tanulmányutaknak, amelyeket jól működő (vagy éppenséggel problémákkal küzdő) közösségeknél tehetünk.

A 4. zóna az országon túli, alkalmankénti (külföldi) együttműködéseket jelenti, az 5. zóna pedig, amely a permakultúrában a “vadon” területe, a globális zóna. Ez a nagyvilág, ahová esetleg tanulni, feltöltődni járunk, de lakóival alig, vagy nagyon ritkán találkozunk.

A zónák, ahogy a kertekben, úgy a közösségekben sem rendelkeznek megváltoztathatatlan határokkal, az emberek is átlépik a zónák határait. A helyzetüket a középponttal, esetünkben a Kunbábonyi Szövetkezettel fenntartott kapcsolataik határozzák meg. Ahogy a természetes rendszereké, a közösségek dinamikája is folyamatosan változik. Ha megfigyeljük és nyomon követjük ezeket a változásokat, rendszerünkön értelmes változtatásokat tudunk végrehajtani, sőt, óvatos, kis kockázattal járó kísérleteket is végezhetünk. A kísérletek eredményei alapján kiigazíthatjuk a rendszert. Ez a folyamatos kísérletezés és változtatás igen lényeges része a permakultúrának, azt mutatja, hogy a hibák a rendszer természetes részei, melyekre lehetőségként tekintünk, mert tudásra és rugalmasságra tehetünk szert általuk.

 

Ajánlott irodalom,

Macnamara, Looby: People and Permaculture: Caring and Designing for Ourselves, Each Other, and the Planet. East Meon, England: Permanent, 2012.

Adam Brock: Change Here Now. Permaculture Solutions for Personal and Community Transformation, North Atlantic Books Berkeley, California 2017.

 

 A szerzőkről:

Farkas Bernadett, okleveles kertészmérnök. Egyetemi oktatóként dolgozott a növényvédelmi mikológia területén a Szent István Egyetem Georgikon Campusán. A fenntartható élelmiszertermelés és területkezelés elkötelezett híve. 2018-ban elvégezte a permakultúra tervező képzést (Permaculture Design Certificate, PDC), 2019 óta részt vesz az Életfa Permakultúra magyarországi képzéseinek és lebonyolításában. 2020-ban közreműködött az Életfa Permakultúra Mentorprogramjában. Az egyetemi oktatást maga mögött hagyva jelenleg permakultúra tanárnak tanul és tervezőként tevékenykedik. 

Farkas Krisztina angolt, néprajzot és kultúrantropológiát hallgatott a pécsi egyetemen, múzeumpedagógus és műfordító. A fordítás révén került kapcsolatba az Életfa Permakultúrával. 2019-ben végezte el az Életfa PDC képzését. A kurzus közben, és a permakultúrás tananyag fordítása során szembesült azzal, hogy a permakultúra nem csupán a növények, hanem mindenféle élőlény közösségeire összpontosít ‒ az állatokéra, és nem utolsósorban az emberekére is. Arra keres válaszokat, hogy ha ezeken a közösségeken belül, vagy azok között megbillen az egyensúly, miként lehet szelíd módszerekkel visszaterelni egy egészséges egyensúlyi állapotba. A permakultúrának ez az erőszakmentes, regeneráló munkája fogta meg leginkább, ami elképzelhetetlen a résztvevők aktív részvétele, közös munkája nélkül.

Fetykó Kinga biológus – rovarász, gerillakertész.2002-ben végzett biológus, kutató és tanár szakon, Kolozsváron. Másfél évtizeden keresztül dolgozott pókászként hazai és nemzetközi természetvédelmi és agrár projektekben, majd pajzstetvészként már célirányosan városi élőhelyek, behurcolt/inváziós fajok vizsgálatával, valamint útökológiával foglalkozott. 2014-ben csatlakozott a Grundkert Közösségi Kert csapatához, erősen bevonódva a városi közösségi kertészkedés/közösségépítés világába – több alkalommal is képviselte a kertet nemzetközi eseményeken. A hazai permakultúrás körökbe 2018-ban kapcsolódott be, majd következő évben elvégezte az Életfa Permakultúra PDC képzését és aktívan bekapcsolódott a szervezet működésébe. Gerillakertészként napi szinten tesz azért, hogy a közvetlen “panel” környezete élhető-ehetővé váljon egy változatos növényvilág kialakítása révén.

Mészáros Zsuzsa közösségfejlesztő, szövetkezetfejlesztő, tanár. 1992-ben ismerkedett meg a közösségfejlesztéssel, majd hamarosan kapcsolatba került angliai szövetkezetfejlesztőkkel, ami jó alapot adott számára a további tanuláshoz. A közösségfejlesztők között a szövetkezetiség állhatatos képviselőjévé vált. Országszerte sok közösséget segített a közösségi vállalkozásról való gondolkodásban. 1997 óta dolgozik a Felső- Kiskunságban, ahol az utóbbi 10 évben Kunbábonyban, a Civil Kollégium fenntartásának, fejlődésének motorja, a helyi szövetkezet elnöke.

 

Zabó Katalin tájépítész. Az egyetem elvégzése után egy évtizedig várostervező irodákban (BFVT Kft., Főber Zrt.) dolgozott, leginkább szabályozási tervek zöldfelületi- és környezetvédelmi munkarészeinek kidolgozásában vett részt. A sok-sok szabály és a politika kissé elvette a kedvét szakmája ily módon való gyakorlásától. Az utóbbi években egy éles váltással sakk oktatóként munkálkodott óvodákban, iskolákban. 2019-ben szembejött vele az Életfa PDC képzése, épp akkor, amikor elég nyitottá vált a szemlélet befogadására, élete átalakítására. A permakultúra olyan elveket képvisel, melyeket magénak érez, azonosulni tud velük. A permakultúra egy életszemlélet, tervezési-, életvezetési mód. Megfigyelésre, elgondolkodásra, tudatosságra tanította és az eredeti szakmájához segített visszakanyarodni. Jelenleg szervezési, kommunikációs feladatok elvégzésében vállal szerepet az Életfa csapatában.