A véges erőforrásokon végtelen növekedést vizionáló, versenyelvű kapitalizmus meghaladása elkerülhetetlen ahhoz, hogy ne gyújtsuk magunkra a Földet. A fenntartható társadalmi és gazdasági berendezkedés egyik receptúrája a permakultúra elvi és gyakorlati módszertana. Sokan csupán a permakultúra kertészeti vonatkozásaival – vagy azzal sem – találkoznak, holott számos egyéb fontos üzenetet és gyakorlati tanácsot rejt közösségeink, társadalmaink kialakítására, megjavítására is.

Egyre kevesebb azok száma, akik tagadják, hogy elmélyült ökológiai válságba sodortuk a számunkra otthont adó bolygót. A klímakatasztrófák különböző forgatókönyvei mellett számos más jelét is látjuk e válságnak. Soha nem tapasztalt mértékben nő a gazdagok és a szegények közötti különbség, ami többek közt migrációs folyamatokhoz vezet, miközben a jóléti társadalmak maguk is gazdasági, társadalmi kríziseket élnek át. A világ vezető politikai és pénzügyi hatalmai a meglévő status quo-n belül keresik a problémák megoldását, ami azt a megnyugtatót üzenetet közvetíti, hogy lényegében nem kell változtatnunk életmódunkon. Vannak azonban olyan iskolák, gyakorlatok, kezdeményezések, amelyek a fennálló, leegyszerűsítve kapitalistának nevezhető berendezkedés meghaladásában látják az egyedüli reményt. Ebbe az irányba mutat az önellátó, ökologikus kisközösségek kialakítására való törekvés, a felelősségvállalás és cselekvés a lokalitásban, helyi szinten. Ha bemegyünk ebbe az utcába, nem telik sok időbe, hogy szembe találjuk magunkat egy ma még sokak számára kevésbé ismert fogalommal: a permakultúra megközelítésével és gyakorlatával.

Korunk nagylexikona, a Wikipédia meghatározása bőven megfelel ahhoz, hogy megértsük e fogalom lényegét: „A permakultúra az emberi élőhelyek és mezőgazdasági rendszerek olyan kialakítása, mely a természetben zajló ökológiai folyamatokat utánozza, veszi mintául.” A definíció tartalmazza a legfontosabbakat: nem csupán kertészeti megközelítésről, hanem egy olyan design (tervezési) rendszerről van szó, amely az ember „élőhelyét” és alapvető szükségleteinek ellátását a természet mintáit alapul véve szervezi meg.

Az a gondolat, hogy a normalitáshoz, az ésszerű, fenntartható élethez a természet mintáiban találjuk meg a kódot, természetesen nem újkeletű. „Az embereknek tudniuk kell, milyen szép az erdő, milyen szép a tenger és minden érintetlen táj, az egész természet. A gyerekekkel már igen korán meg kell ismertetni a természetet, az állatokat.” – írja az ismert osztrák etológus-gondolkodó, Konrad Lorenz az 1983-ban megjelent Ember voltunk hanyatlása című könyvében. „Rettenetes az a gondolat, hogy mind több fiatal nő fel nagyvárosokban… Hogy lesznek belőlük olyan felelősségteljes és főleg belátó felnőttek, akik egyszer majd politikusként vagy a gazdaság szervezőjeként irányítják a Föld mint biológiai egység sorsát, ha sohasem tanulták meg, mit jelent a természet szépsége és harmóniája?”

A permakultúra testamentuma lényegében ugyanez a gondolat: a természet megfigyelése jelenti a kulcsot az emberiség számára a Föld ésszerű, fenntartató, mindenki számára üdvös berendezéséhez, működtetéséhez. Ahogyan a természet valamennyi jelensége egy egységes ökológiai rendszer része, úgy kell életünk minden elemét kölcsönösen előnyös kapcsolathálózatok kialakításával elrendeznünk, és a helyi energiák, erőforrások felhasználásával működtetnünk.

A permakultúra mára egyfajta társadalomelméleti mozgalommá vált, ugyanakkor alapítói – az ausztrál Bill Mollison és David Holmgren, valamint munkatársai – eredeti céljának megfelelően egyben nagyon gyakorlatias tervezési útmutató is maradt a fenntartható élethez. „We have to design ourselves out of crisis” – vagyis ki kell magunkat terveznünk a válságból – mondja Geoff Lawton, a neves permakultúra oktató és tervező. Permakultúra-projektek a világ minden részén bizonyították működőképességüket, a kanadai hideg zónától Jordánia kősivatagáig[1]. A tervezési rendszer rugalmas és könnyű adaptálhatóságát különböző, a természeti előképeken alapuló „mintázatok” adják. „Mintázatok segítenek minket abban, hogy bizonyos tevékenységeket gyorsan és könnyen meg tudjunk ismételni” – fogalmazza meg Geoff e tervezési megközelítés lényegét.

Közösség a permakultúrában

A permakultúra gyakorlata három alapelv egységére támaszkodik. Az első alapelv az „Earth Care”, azaz a Föld minden élő és élettelen eleme iránti felelős gondviselés. A második alapelv a „People Care”, vagyis gondoskodás az emberi társadalmakról, közösségekről, egyénekről. Ezeket egészíti ki a harmadik, a „Fair Share” alapelve, vagyis olyan közösségi, gazdasági minták és működésmódok elterjesztése, amelyben az egyén le tud mondani, önmagának korlátokat tud szabni azért, hogy mindenkinek – a földnek, a talajnak, a minket is befogadó ökoszisztémának is – jusson az erőforrásokból és a megtermelt javakból. A permakultúra elvrendszerében tehát a helyi közösség állapota, az azért vállalt felelősség alapvető jelentőségű.

Hosszú távon a permakultúra prosperitást, élelmiszerbiztonságot, munkát, társadalmi kapcsolatokat akar biztosítani a helyi közösségnek. Ez nyilván csak akkor valósulhat meg, ha a lakókörnyezetben élők valódi közösségként kezdenek együttműködni, ennélfogva minden permakultúra-program fontos eleme a közösség fejlesztése. A kanadai Calgaryban Rob Avis és felesége lakóházuk kertjét alakították át permakultúra-szigetté, ami aztán egész életükre kihatott. Ahogy egy interjúban Rob beszámol róla, az átalakulást egy kerti kemence megépítésével kezdték. Az elmúlt 5 évben több száz pizza sült ki ebben, a kerti asztal mellett pedig a változás iránt elkötelezett emberek közössége bontakozott ki.

A permakultúra-oktatás szervezett folyamatában, az úgynevezett Permaculture Design Course (PDC) rendszerben fontos gyakorlat, hogy az egyes kurzusok hallgatói a tanfolyam keretein túl is elköteleződjenek különböző kölcsönös tevékenységekben, akciókban, így a képzés nem csak új tudással felvértezett személyeket, hanem szakmai közösséget, szakember-hálózatot hagy hátra. Ez a modell az alapja a ma Magyarországon kibontakozó permakultúrás szakmai közösségeknek is.

Permakultúra a közösségben

A permakultúra alapelveinek érvényesítése társadalmi, vagy legalább helyi közösségi szinten nagy feladat, a Föld megmentése és az igazságosabb társadalom kialakítása érdekében azonban erre az útra is rá kell lépnünk.

A permakultúra mozgalom bibliájának számító útmutató, a Bill Mollison által 1988-ban írt Permaculture; A Designers’ Manual egyik fejezete összefoglalja azokat a célokat és eszközöket, amelyek egy fenntartható társadalom kialakításának alapját jelentik. Ezek az elemek természetesen nem újak, többé-kevésbé megfelelnek akár a helyi gazdaságfejlesztés, akár a helyi kormányzás jó gyakorlata – vagy éppen a közösségfejlesztő szakma törekvéseinek. A permakultúra elvi és gyakorlati alapjait kiegészítve azonban ezek a tételek összeállnak egy olyan egésszé, amely megteremti a fogyasztáson és a folyamatos növekedésen alapuló kapitalizmus meghaladásának lehetőségét.

Néhány példát kiragadva, ide tartozik a tulajdoni szemlélet alternatíváját jelentő közösségi vagy megosztáson alapuló használat, a jog a hitelmentes élethez (ami például a lakhatás kérdését alapvetően meghatározza), vagy az organikus táji – „bioregionális” – lépték alkalmazása az élet megszervezésében. Mollison érdekes, kissé talán utópikus közösségi elképzelése, hogy az egymással kapcsolatban álló emberek jól szervezett, együttműködő közösségeket alkotnak, egyfajta kiterjesztett „családokat”, a kapcsolatban álló családok pedig „törzsekbe” tagozódnak. Egy-egy nagyobb „család” akár települési méretet is jelenthet. Ezekben a gondolatokban a 60-as évek kommuna típusú társadalmi kísérletei éppúgy tükröződnek, mint ahogy beleláthatjuk a ma divatos „co-” irányzatokat, a co-housing vagy a co-working kísérleteit. A permakultúra-családok tevékenysége azonban nem korlátozódik a tagok önellátására, hanem az új társadalom különféle intézményeinek szervezésében, fenntartásában is fontos szerepük lehet. A kézikönyv felvetése szerint például egy felsőoktatási intézményhez kapcsolódó diákszálláshely üzemeltetése ilyen „családi” szervezésű társadalmi vállalkozás lehet.

A permakultúra közösségek szerepéhez hozzátartozik, hogy lehetőséget biztosítson az új eszmék, a változás iránt nyitott fiatalok számára arra, hogy vérszerinti családjuk esetleg zárt, visszahúzó köreiből kikerülhessenek és a permakultúra alapelveinek megfelelő életet élhessenek. Ez a funkció valószínűleg az európainál zártabb, konzervatívabb kultúrákban válik különösen fontossá, de a fogyasztói társadalmak mókuskerekéből való kitörésben is lehet szerepe.

Fontos szempont, hogy a permakultúra nem a polarizált, vita-alapú, erővezérelt politikai színtéren akar felülkerülni, hanem olyan együttműködéseken és konstruktív, teremtő tevékenységeken alapuló csomagot kínál, amely békés és folyamatos átmenetet tesz lehetővé.

E gondolatokkal a permakultúrával foglalkozó írásokban, videókban (ma még) kevésbé találkozunk, ugyanakkor világosan mutatják, hogy e mozgalom korántsem valamiféle organikus kertészkedési gyakorlat, hanem egy fenntartható világ alapjait kívánja letenni.

Permakultúra a társadalomfejlesztés metaforájaként

A permakultúra-tervezés, amellyel ma elsősorban kertészeti, tájgazdálkodási vonatkozásban találkozunk, számos gyakorlati mintát, javaslatot ad. Érdekes módon – és egyben talán a mozgalom megközelítésének helyességét is alátámasztva – ezek a javaslatok elvonatkoztathatók a tájgazdálkodás, az élelmiszertermelés folyamatától és a társadalmi, közösségfejlesztési törekvésekre, dinamikákra is könnyedén értelmezhetők.

A permakultúra-tervezés első, talán legfontosabb gyakorlati lépése az erőforrások felmérése, majd ezek helyben tartásának, hasznosulásának megszervezése. Ez egyrészt jelenti a szén – a szerves anyagok – visszaforgatását, másrészt pedig az esővíz megtartását a mikrodomborzat megfelelő kialakításával. A mai rendszerek ezekkel az erőforrásokkal meglehetősen pazarlóan bánnak: az esővizet elvezetjük, a fedetlenül hagyott talajt a szél elfújja, a szerves anyagokat elégetjük vagy hulladékként eltávolítjuk. Talán nem erőltetett a hasonlat, hogy a közösségfejlesztés alapja is az, hogy felismerjük azokat a javakat, amelyek a közösség számára adottak ugyan, de amelyekre eddig nem tekintettünk erőforrásként, majd átgondolt módon elkezdünk gazdálkodni ezekkel az energiákkal, tudásokkal, anyagokkal.

A permakultúra meghatározó alapelve, hogy a kert, a gazdaság valamennyi elemének gondosan azonosítsuk be mind az igényeit, mind a funkcióit, majd ezek figyelembevételével keressünk olyan optimális kapcsolatrendszereket, amelyek kölcsönösen támogatják a benne részt vevő elemeket. Ez fellendülést, növekedést hoz úgy, hogy közben egyre kevesebb energiát kell befektetnünk, és ha jól csináltuk, a rendszer egyben stabillá is válik. A közösségfejlesztő olvasók fantáziájának beindulásához talán ennyi is elég volt… a közösségi munkában is azt keressük, hogy az egyének sajátos szükségleteik és készségeik mentén hogyan tudnak kapcsolódni, kölcsönösen előnyös együttműködéseket kialakítani – és ha a közösségfejlesztő jól végzi a dolgát, egyre kevésbé kell a folyamatban jelen lennie.

Ahogy a közösségben, úgy a kertben is fel kell ismernünk, hogy annak egy-egy eleme több funkciót is be tud tölteni. A kukorica élelmiszert vagy takarmányt ad, de közben lehet más növény támasztéka, árnyékolója, vagy éppen térelválasztó, egy kellemetlen látvány eltakarója, később pedig talajtakarásra is használhatjuk szárának maradványait. Ha jól hangoljuk össze az együttműködéseket, felismerjük, hogy mennyivel többre vagyunk képesek.

A természetvédelmi megközelítésű kertészeti, tájgazdálkodási gyakorlatoktól eltérően a permakultúra nem ellenzi az idegenhonos növények alkalmazását, új, prosperáló növénytársítások felfedezését, alkalmazását, mint ahogy arra is biztat, hogy más országok, kultúrák vagy projektek tudását, eredményeit folyamatosan próbáljuk beépíteni saját gyakorlatunkba. Az idegenhonos fajok alkalmazása persze részben természetes: gondoljunk a paradicsomra, a burgonyára vagy akár az akácra. A permakultúra ugyanakkor a világban fellelhető további fajok és fajták hatalmas választékát igyekszik szolgálatunkba állítani – természetesen mindig megfontoltan, óvatosan bánva az invazív, gyomosító fajokkal –, amennyiben ezek jól használva gazdagítják, funkciókban kiegészítik a meglévőket. Társadalmi értelemben ez a szemlélet megfelel a kulturális diverzitásban erőforrást, megújulási lehetőséget látó vagy kereső megközelítésnek.

A példák, hasonlatok sora folytatható lenne. Mindez valójában egyáltalán nem meglepő, ha elfogadjuk, hogy a természet mintázatai – amelyeket a permakultúra másol vagy amelyekből tanul – e világ berendezésének leghatékonyabb módját tükrözik.

Itt és most

A permakultúra mozgalma jelentős népszerűségre tett szert az elmúlt években a világ szinte minden régiójában, így Magyarországon is. Több, a permakultúra iránt elkötelezett hazai csoport is szervez képzéseket, nyári gyakorlatokat, projekteket. A permakultúra kapcsolódik az Átalakuló Közösségek mozgalomhoz, és természetesen találkozhatunk vele a Gyüttment Fesztiválon. Sőt, az elmúlt években egyes egyetemi képzésekben is megjelent.

Az érdeklődők rengeteg videót találnak a témában, például a már idézett Geoff Lawton csatornáján. Magyarul is kapható, olvasható egy részletekbe menő útmutató, Toby Hemenway műve, a Gaia kertje.  Akik permakultúrával szeretnének foglalkozni, beiratkozhatnak PDC tanfolyamra is[2]. Az Írországban élő, de többek közt Geoff Lawtonnal Jordániában is dolgozó Márkuly István permakultúra tervezővel és oktatóval a Civil Rádióban is készült interjú.

Búcsúzásképpen álljon még itt Bill Mollison egyetemes útmutatása: „Az egyedüli etikus hozzáállás az, hogy felelősséget vállalunk mind saját, mind gyermekeink létezéséért. A létező életközösségek és a jövőbeli túlélés alapja az együttműködés, nem pedig a verseny elve.”

 

A fotók az Életfa Permakultúra 2019-es agostyáni képzésén készültek. Készítőik: Fórika Endre (1., 4.) és Pap-Szuromi Orsolya (2., 3.)

 

[1] A Jordániában 10 éve zajló Greening the Desert Project jól dokumentált kísérlete a permakultúra működőképességének extrém száraz környezetben.

[2] Jelenleg két csoport szervez PDC-tanfolyamot: az Életfa Permakultúra és a Magyar Permakultúra Egyesület.