A Félholdas Pagony története jól példázza, hogyan válhat egy egykori hétvégi ház a permakultúra, a vetőmag-önrendelkezés, a természetkapcsolat és a helyi közösségépítés találkozási pontjává. A kezdeti kísérletezéstől a nyilvános műhelyekig és részvételi sétákig vezető út nemcsak egy kert fejlődéséről szól, hanem egy szemlélet formálódásáról is. A biodiverzitás megőrzése, a hagyományos tudások újraélesztése és az emberi kapcsolatok erősítése egyaránt meghatározó szerepet kap benne. A Félholdas Pagony ma már nem csupán egy birtok, hanem élő példa arra, hogyan fonódhat össze a tájjal való együttműködés, a tanulás és a közösségi cselekvés a mindennapokban.

Amikor 2022-ben rátaláltunk egy zalaegerszegi szőlőhegy oldalában megbújó házra, még nem gondoltam, hogy néhány év múlva embereket fogok hívni ide tanulni, kertet tervezni, magot cserélni vagy éppen ehető vadnövényeket felfedezni. A Félholdas Pagony először menedéknek készült. Azóta egy olyan hellyé vált, ahol a természethez, egymáshoz és önmagunkhoz való kapcsolódás is helyet kap.

A Félholdas Pagony Zalaegerszeg egy kevésbé lakott szőlőhegyén található. Ha reggel kilépek a teraszra, szinte csak az erdőket látom. Olyan érzés, mintha a fák koronái fölött élnénk. Ez a látvány volt az, amibe 2022-ben első pillantásra beleszerettünk.

A házat korábban hétvégi pihenőnek használták. Rövidre nyírt gyep, rendezett kert fogadott bennünket. Mi azonban már akkor valami mást láttunk magunk előtt: magas füvet, virágokat, gyümölcsfákat, sokszínű élővilágot és egy olyan helyet, amely többet jelent egy átlagos kertnél.

A lelkesedésünk azonban nagyobb volt, mint a tapasztalatunk. Annyira elvarázsolt bennünket a kilátás, hogy nem gondoltunk bele igazán, milyen kihívásokat jelent majd a meredek terep. Azóta is gyakran mosolygok azon, hogy egy-egy lefelé indulás előtt végig kell gondolnom: biztosan nálam van minden, amire szükségem lesz odalent?

Környezetmérnökként végeztem, de a klasszikus szakmában sosem dolgoztam. Laborban, irodában, minőségbiztosítási területen szereztem tapasztalatot, majd Zalába költözésünk után terepi és asszisztensi munkákat vállaltam a Veszprémi Egyetemnek. A permakultúrával először akkor találkoztam, amikor korábban huzamosabb ideig éltem Új-Zélandon, később pedig újra és újra szembejött velem ez a szemlélet. Igazán csak a zalai életünk kezdetén kezdtem mélyebben foglalkozni vele.

A permakultúra vezetett el a magfogás, a tájfajták és a biodiverzitás témájához is. Így találtam rá a Magház Egyesület munkájára, amelyhez először képzéseken és önkéntesként kapcsolódtam, majd 2025-ben egyesületi tag lettem.

A vetőmag-önrendelkezés számomra nem pusztán kertészeti kérdés. Azt látom, hogy a magfogás hagyománya egyéni szinten nagyrészt eltűnt, miközben közösségi szinten még lenne lehetőségünk újraéleszteni. Rengeteg olyan értékes, ellenálló fajta létezik, amelyeket idősek és fiatalok egyaránt őriznek. Ezek felkutatása, megőrzése és továbbadása szerintem különleges felelősségünk.

A Félholdas Pagony 2023-ban született meg, akkor még csak online formában. Akkoriban még egyáltalán nem szerettem volna, hogy nyilvánossá váljon a hely. Nem akartam látogatókat, nem akartam programokat szervezni. Egyszerűen csak tanulni, kísérletezni és megfigyelni szerettem volna.

Ahogy azonban telt az idő, a kert fejlődött, én pedig egyre több tudást és tapasztalatot szereztem. Lassan kialakult bennem az érzés, hogy talán már van mit megmutatni másoknak is.

2026-ban először nyitottuk ki a kaput a nagyközönség előtt. Kerttervező műhelyt, fermentáló workshopot, palántavásárokon való részvételt és ehető vadnövényekre és gyógynövényekre épülő részvételi sétákat szerveztünk. Az utóbbiak különösen közel állnak hozzám, hiszen jelenleg részvételiséta-vezetőnek és természetkapcsolat-facilitátornak tanulok az Ökopszichológiai Intézet képzésén.

Az ehető vadnövények és gyógynövények világa is régóta foglalkoztat. Az elmúlt években több kiváló szakembertől és képzésen tanulhattam, és egyre inkább azt érzem, hogy ezek a tudások segítenek más szemmel nézni a körülöttünk lévő tájat.

Az idei év egyik legnagyobb meglepetése az volt, hogy az embereket valóban érdekelte mindez. Sokáig azt gondoltam: kit érdekelne egy ilyen történet? A programokra mégis érkeztek résztvevők, kérdések, visszajelzések. Kiderült, hogy sokan keresik azokat a helyeket, ahol lehet lassítani, tanulni, kapcsolódni.

A közösségépítés számomra nem egy előre megírt terv szerint alakult. Az első kapcsolódásaim a Zalába költöző, hasonló érdeklődésű „gyüttmentekhez” kötődtek. Később azonban helyi kapcsolatok is születtek. Ma már két családdal is szoros kapcsolatban vagyunk. Az egyikükkel közös kertet művelünk egy síkabb területen, az utcánk alsó részén. Gyakran cserélünk egymással termékeket és tudást is: kovászos kenyeret húsra vagy tejtermékre, tapasztalatot tapasztalatra.

Ezek a hétköznapi cserekapcsolatok számomra legalább annyira fontosak, mint a szervezett programok. Megmutatják, hogy a közösség nem mindig látványos kezdeményezésekben születik meg. Sokszor egy kölcsönadott szerszámban, egy tál ételben vagy egy közösen elültetett sor paradicsomban kezdődik.

A legnehezebb időszak a leköltözés utáni néhány év volt. Egy fizetésből éltünk, házat újítottunk fel, kertet alakítottunk ki, tanultunk és próbáltuk megtalálni az utunkat. Sokszor megkérdőjeleztem magamban, hogy van-e értelme annak, amit csinálok. Különösen akkor volt nehéz, amikor kívülről úgy tűnt, mintha „nem dolgoznék”.

Ebben az időszakban sokféle tudás és közösség talált meg. A kertészkedés és a permakultúra mellett elkezdtem régi kézműves technikákat tanulni: nemezelni, csuhét fonni és vesszőt fűzni. Egyre mélyebben kezdett érdekelni az ehető vadnövények, a gyógynövények, a gombák és a különböző konyhai tartósítási eljárások világa is. Utólag visszatekintve ezek a tevékenységek ugyanannak a folyamatnak a részei voltak: annak a törekvésnek, hogy közelebb kerüljek a tájhoz, amelyben élünk, és azokhoz a tudásokhoz, amelyek korábban a mindennapi élet természetes részei voltak.

A nehézségek ellenére ma már másképp látom ezt az időszakot. Megtanultam értékelni azt a munkát is, amelynek eredménye nem azonnal látható. A tanulás, a közösségépítés, a kert fejlesztése vagy éppen egy új program kidolgozása ugyanolyan valós munka, mint sok más tevékenység. A kézműves képzések pedig nemcsak új készségeket adtak, hanem segítettek megtalálni a kreativitásom olyan részeit is, amelyekre korábban nem fordítottam figyelmet.

Ebben az időszakban rengeteget jelentett számomra a párom, Bejczi András támogatása. Miközben én a magok, a természetkapcsolat és a közösségi programok felé fordultam, ő a gombák világában mélyült el. Gombaszakellenőrként dolgozik, jelenleg felsőfokú gombaismereti képzésben vesz részt, és idén indította el az első zalaegerszegi alapfokú gombatanfolyamot. Sokszor ő segített abban, hogy akkor se adjam fel, amikor legszívesebben visszatértem volna egy kiszámíthatóbb útra. Mindez mellett a házunk felújítása nagyrészt az ő érdeme: sokat tanul, kísérletezik, és apránként építi velünk együtt ezt a teret. A kertben is nagy segítség, főleg a fizikai munkát igénylő részeken és a birtok karbantartásában.

Ha ma visszamehetnék 2022-be, talán csak annyit mondanék magamnak: légy türelmes. Lesznek bizonytalan időszakok, de lesznek hajnali madárdalok, napfelkelték és olyan emberek is, akikkel valódi kapcsolódások születnek. Az önismereti utad még csak most kezdődik.

A Félholdas Pagony küldetése ma az, hogy olyan kapcsolódási pont legyen, ahol a természethez, a tudáshoz és egymáshoz is közelebb kerülhetünk. Egy hely, ahol magot lehet cserélni, tanulni, kérdezni, figyelni és együtt gondolkodni arról, hogyan lehetünk felelősebb részei annak a tájnak, amelyben élünk.

A kert még messze nem kész. Talán soha nem is lesz az. De ma már nem is ez a cél. Sokkal inkább az, hogy legyen egy hely, ahol érdemes időről időre találkozni.

Kulcsszavak: Félholdas Pagony, vetőmag-önrendelkezés, magfogás, biodiverzitás, közösségépítés, ehető vadnövények, természetkapcsolat, tájfajták

Szerző:

Széles Laura környezetmérnök, a Félholdas Pagony létrehozója. 2022-ben költözött párjával Zalaegerszeg szőlőhegyére, ahol egy egykori hétvégi kertből fokozatosan természetközeli életteret és közösségi találkozóhelyet alakítanak ki. A magfogás, a biodiverzitás, az ehető vadnövények és a természetkapcsolat mellett a hagyományos kézműves technikák és önellátó gyakorlatok is foglalkoztatják. A Magház Egyesület tagjaként, valamint természetkapcsolat-facilitátori tanulmányai során is a helyi tudás megőrzését és a közösségi tanulást igyekszik szolgálni.