Kováts Flórián Emlékérem díjban részesíthető az a személy, aki hivatásbeli vagy civil tevékenységével jelentős művészeti és kulturális szervezőmunkát végez, vagy a művészetszervezés, a művészeti igazgatás területén kiemelkedő tevékenységet folytat. Vattay Dénes munkásságát Csernyus Lőrinc méltatta.

Vattay Dénes tősgyökeres zalai, még pontosabban zalaszentgróti ember. Apja valaha vendéglős volt, itt tanulta meg a polgári türelmet, a tiszteletet, az egymásra való odafigyelést. Az emberek közötti – és az emberekkel való együttélést.

Néhány próbálkozás után szinte véletlenül (ha van ilyen) került a hajdani szentgróti Művelődési házba, s lett ott 1960-tól 10 évig művészeti előadó. 70-ben aztán igazgatója lett ugyanennek az intézménynek − még 23 évet.

Működési területe azonban kiterjedt egész Zala megyére. Jellemezte őt a szoros elköteleződése a lokalitás, a helyi közösség szolgálata mellett az új megoldások folyamatos keresése. Így fontos segítője volt a zalai színjátszó mozgalomnak, később a művelődési házak országos szakmamegújító programjának, a Nyitott ház kísérletnek is. Kulcsembere lett egy legendás csapatnak. A hely szelleméhez kapcsolódás, a helyi társadalom lelkületéhez, még hamisítatlan kultúrájához való szerves illeszkedés, a közösségbe ágyazódás is mindenkor alkotói törekvés és követelmény volt – ezen a szálon talált egymásra a társadalomra hatni kívánó építész, Makovecz Imre és a társadalmat önmagára, önszerveződésre ébreszteni kívánó népművelői, közösségfejlesztői csapat. (Utóbbiak, a nyitott ház kollégium tagjai voltak: Beke Pál, Varga A. Tamás – Budapest, Alföldi Albert – Hajós, Balipap Ferenc – Dombóvár, Hallgató Éva – Debrecen Csapókert, Kecskeméthyné Sedivi Lilla – Mohora, Kígyós Sándor – Pécsvárad, Kováts Flórián – Zalaegerszeg, Koncz Gábor –Budakeszi, Markolt Endre – Jászszentlászó, Péterfi Ferenc – Budapest Újpalota, TakácsPéter – Százhalombatta, Vattay Dénes – Zalaszentgrót – és Makovecz Imre – Budapest.)

Amikor a ’80-as évek második felében a hazai értelmiségben a szocializmus akuttá válik, akkor ennek a műhelynek a munkájához kötődik a magyarországi közösségfejlesztés elindítása.

1993-1997 a Közösségszolgálat Alapítvány nyugat-dunántúli irodájának vezetője, majd 2001-ig az Alapítvány fejlesztő szakembere.

Már a Szentgróton végzett munkájának is egyik kiemelkedő része volt a különféle helyi közösségek megtalálása, bátorítása, különféle társaságok, majd később egyletek létrehozásának kezdeményezése.

Még a rendszerváltás előtt egy nagyon erős helyi beágyazottságú csapatot építettek a városban – úgy érezték kikerülhetetlen, hogy beleszóljanak a helyi közügyekbe, alakítsák azt. Főző Férfiak Társasága (később Ökörkör) volt a fedőneve ennek a csapatnak, akik valóban a hetenkénti főzés és a tornatermi foci mellett még országgyűlési képviselőt is juttattak be a parlamentbe ezekben az években.

A társaság, amely kezdeményezője, alakítója, de kontrollálója – ellenőrzője is volt a helyi közéletnek.

De akármihez fogott – vadászat, helyi újság, majd kábel TV szervezése, tiszai evezések, ifjúsági önkormányzatok segítése, francia-magyar nemzetközi kapcsolatok építése, kistérségi együttműködések kialakítása –, mindenütt a társaság, a párbeszédet megteremtő közös együttlét található a cselekvéseinek a hátterében.

A vendéglős ősök beleivódtak minden mozdulatába: néhány jó falat, meg valamennyi korty ital – ezek szerves részei az otthonról hozott tudásnak, az együttlét hátterének; ahol már csak egy lépés megfelelő helyzetet, közeget teremteni a találkozásnak, az „eszmesúrlódásnak”.

 

Szerző:

Csernyus Lőrinc Kós Károly- és Ybl Miklós-díjas építész