Új szükségletek és lehetőségek a társadalmi változások segítésére a 90-es évek elején

2024/4

Miért hozta létre a Civil Kollégium Alapítványt 30 éve a Közösségfejlesztők Egyesülete?

A 70-es, de főként a 80-as években a központi akarat és a kívülről, párthatározatokban és művelődéspolitikai irányelvekből következtetett népművelési tevékenység a helyi/települési intézményekben elfáradt, megszürkült, többnyire erejét veszítette. Nyilvánvalóvá vált a sematikus értelmezés meghaladásának a szükséglete – helyette (országos szinten egyre több helyen) bátorkodtak helyi szakemberek saját helyi, odavaló utakat keresni és találni a közművelődésre.

A helyzetről, az akkori szükségletekről – kicsi bővebben

Sajátos helyzeteket fedezett fel az országból egy fokozatosan összeálló csoport a maga településein, amikre ők, népművelő szakemberek gyakran a helyben élők bevonásával, párbeszédével teremtették meg a szakmai kohéziót. Ennek a kezdeményezője és szinkronizálója volt az akkori Magyar Művelődési Intézet Művelődésiotthon Osztálya.
Egyebek között a Nyitott ház modell – és később rádöbbenve, hogy ez a közösségfejlesztés lehetősége, modellje – hozta össze a kezdeményezőket.

Nagyon sok tanulás, nagyon sok párbeszéd, nagyon sok kölcsönös utazás, nagyon sok olvasás és a saját tapasztalatok és következtetések leírása izmosította ezt a mozgalmat. Tehát a változások megvalósításához tényekre, tudásokra – képzések sokféleségére volt szükség.

Hálózat alakul

A KÖFE, illetve előtte már az „új típusú” majd nyitott házasnak nevezett munka országosan rengeteg érdeklődőt – s ezzel együtt ugyanannyi kritikust, sőt ellenséget is – gerjesztett. De vegyük a változást támogató, szakmává nemesült közösségfejlesztőket.

Főként közművelődési/népművelő szakemberekből, de egyre több helyi, cselekvő civil aktivistából állt ez a lassan körvonalazódó csapat. Sokféle tudást hoztak, de érdekes módon ezzel együtt voltak nagyon hasonló tudás- és ismerethiányok a társaságban.

Ráadásul a közösségfejlesztésben közben párhuzamosan kétféle szerep volt kialakulóban: az egyik a terepeken, a lokális civil társadalomban, a helyi közösségben közvetlen cselekvésre utakat kereső emberek, akik többnyire a belső civil fejlesztőmunkát napi feladatként végezték. Ehhez sokféle új tudást kellett elsajátítani.

Balipap Ferenc és Varga A. Tamás

És párhuzamosan kialakulóban volt az ezeken a településeken segítőket kívülről erősítők (mentorálók) köre: a fejlesztői szerepkör, akik kapcsolatokat, új ismeretköröket és hasonlókat közvetítettek. Ők egyszerre kutatták/tanulták/ leírták-dokumentálták a felmerülő szükségletekhez igazítható tudásokat és közben maguk is a gyakorlati cselekvések segítői voltak. Egyúttal a terepen dolgozók tapasztalatcseréinek rendszeres párbeszédét is szervezték. Ez a külső fejlesztői munka részben másféle tudást, tanulást, ismeretszerzést is igényelt.
Ám itt egyre jobban körvonalazódott a beavatkozás, mint egy új munkaforma, szemlélet, amely lassan a fejlesztői ismereteken belül szaktevékenységgé izmosodott.
Összefoglalva: a társadalom, a rendszer átalakulása, változása miatt radikálisan átalakulóban volt a képzési szükséglet is. De az itt jelzett kétféle képzési szükséglethez már kevés volt a spontán tapasztalatcsere, az innen-onnan szedett ismeretek.
Egyre jobban láttuk, hogy a közösségi munka, a közösségfejlesztés – főként a helyi adottságokat feltáró és a helyi cselekvésben megvalósuló – nagyon eltérő helyi gyakorlatokat kíván. De, ami biztosan közös volt: a változatos helyszíneken és a társadalmi változáshoz alkalmazható szakmai átalakulásban is, mindenütt a képzés megvalósítása az egyik legfontosabb szükséglet.

A Közösségfejlesztők Egyesülete alakuló ülése Dombóváron

Intézményépítés

A KÖFE első kiadványainak egyike – valójában a legelső Parola füzet szerzőjének, Gergely Attilának az Intézmények építése a helyi közösségekben című tanulmányfüzete volt. Most nincs mód az intézmények építésének fogalmát részletesebben kibontanom, de ebben nem a formalizált/bürokratizált folyamatra gondolunk, hanem a folyamatos cselekvések garanciáit megvalósító, gyakran belső intézményépítésre.

Így, amikor egy szakma felépülését, rendezett és kiszámítható folyamatokká alakítását említem, arra utalok, hogy úgy éreztük, az Egyesületnek is a közösségfejlesztéshez szükséges szakmai intézmények építése vált kiemelt feladatává.
Bizony, a KÖFE működésének első szakaszában ez a szakmai intézményépítés egy fontos szerepvállalása volt.
Az egyesület a 90-es évek első felében most éppen 35 éve, ez tehát a mi ünnepi évfordulónk is a saját meglapítását/intézményének felállítását követően mindjárt 3 nagyon fontos „lábat”: új, önálló intézményeket is alapított, amelyek a továbbiakban a közösségi munkának, a közösségfejlesztésnek a bázisai lettek. Létrehozta a Közösségszolgálat Alapítványt 10-12 helyi segítőszolgálattal az országban – egy országos hálózatépítés kezdeteként.

Groskáné Piránszky Irén, Pósfay Péter és Péterfi Ferenc

Aztán az új helyzetben szintén általános szükségletként jelentkezett a települési munkákban a helyi nyilvánosság kiépítése, megerősítése – erre alapítottuk a Civil Rádiózásért Alapítványt, amelynek csak egyik funkciója volt a Civil Rádió elindítása. Emellett az egyre gyarapodó helyi lapok létrejöttének szakmai támogatása, vagy 30-35 helyi közösségi rádió elindításának segítése, az identitást is építő helyi kalendáriumok és helytörténeti kiadványok megjelentetésének segítése és bemutatása volt, egyáltalán a helyi nyilvánosság lehetséges építésének a megtalálása – a helyben élő civil közösségek tagjai által.

Balázsi Károly és Huszerl József

A rendszerváltozás megteremtette annak a lehetőségnek a látszatát, hogy most már akarhatnak akarni – helyi szinten a saját településeiken – a polgárok; a nagy kérdés az volt, hogy tudnak-e akarni, azaz közösen cselekedni. Ez a társadalmi tudás és tapasztalat eléggé hiányos volt a 80-as, 90-es évtizedekben.
És ahogy fentebb jeleztem, a KÖFÉ-nek a tudásösszegyűjtésnek, képzéseknek, szakmai felkészítéseknek, tehát a közösségfejlesztésnek a megalapozó felnőttképzési szervezete lett harmadik intézményeként a Civil Kollégium Alapítvány.

 Hogyan működtettük ebben az időben a két szervezetet?

Kezdeteken jórészt szinonimaként értelmeztük a közösségi munka két – mára saját arculatúvá vált – szakmai feladatát: a települési/településrészi közösség egészében gondolkodó, ott a szélesebb változást segítő-teremtő közösségfejlesztést és a közvetlen – főként érdekérvényesítésre irányuló cselekvéseket jobban előtérbe helyező közösségszervezést. A Civil Kollégium Alapítvány ezt a kettőséget egyszerre szolgálta. Erről akkor erős szimbiózisban gondolkodtunk.
Az adódó feladatoknál azok megragadása és a felkutatott forrásoknál is mindezek felhasználása teljes szinkronban történt.
Az igazság, hogy főként a 90-es években a lehetséges támogatók, donorok meghatározóbbnak tekintették a települési szintről átfogóan gondolkodó, a helyi együttműködés megteremtését is kiépítő közösségfejlesztést. Így a támogató-fejlesztő programok is alapvetően (de semmiképpen nem kizárólagosan) erre a területre célzódtak – nemzetközi és hazai területekről is.

Marion M. Horton és Vercseg Ilona

30 éve, az akkor Kunbábonyban együttesen felépített és működtetett képzési központban a KÖFE többnyire minden lehetséges lépésnél az akkor már megerősödő CKA kereteiben is képzéseket, azok rendszereit dolgozta ki, s ezekből közös felkészítéseket szervezett. Egyik példa erre a több éven át jelentős sikerrel működő Köztámháló hálózatának gyakorlati fejlesztő felépítése.  A Köztámháló folyamatos működtetése inkább a KÖFE kereteiben történt, de a hozzá kapcsolódó sokféle felkészítő-képzési része a CKA kereteibe lett szervezve.
Tehát talán érthető, hogy a tudásfelhasználás, a munkák és a források megosztása is erős szinkronban, egymást erősítve alakultak a két szervezet között.

Mára

lassan kettévált és határozottabb formát öltött a közösségi munka két sajátos ága és szakmai fókusza – mindkettő nagyon komoly értékeket tartalmaz. Mostani nézőpontom szerint a közösségfejlesztési gondolkodásban és munkában célként a helyi közösségnek a változások felismerésének, a saját maguk általi rátalálásnak, a beláttatásának megteremtésére és a párbeszédre fókuszált a fejlesztői a beavatkozás. Ennek összetettségét most nincs módom kibontani, de annyit aláhúzok, hogy itt az együttműködés megteremtésére a helyi szereplők (civilek, helyi önkormányzat és intézmények) egymástól való kölcsönös függésének (interdependencia) felismerése, felismertetése segítheti a képesséválási folyamatot.
A közösségszervezői munkában talán bátrabb szerepet visznek az aktivista munkájukkal a szervezők. Határozott ügyek, célok elérését mondják ki együtt a célcsoportjaikkal, így a határozottabb közvetlen meggyőzés lett a szervezők domináns beavatkozási funkciója.

Gyorsabb változások ebben a 2000-es évektől indultak el, akkor – főként Chuck Hirttel, Joe Szakossal és másokkal is kialakult meghatározó szakmai kapcsolatot követően – nyert a korábbinál erősebb szakmai irányt, hangsúlyt a közösségszervezés. Ebben a társadalmi szükségletekhez kapcsolódó közösségi érdekérvényesítés vált a gyakori sikerek egyik alapjává, s erősödött nagy lépésekkel tovább a CKA intézménye és kiemelkedő szakmaépítő teljesítménye.

Nyári Egyetem

Az alapításkori időszakhoz képest ma, nyilván más a társadalmi helyzet, részben mások a szükségletek. És mások az emberek is.
Biztos vagyok abban, hogy a közösségi munka két egyenrangú szakterületéről van szó, amelyek külön-külön is nagyon sok, egymástól részben eltérő értéket, tudást és tapasztalatot halmoztak fel, s nagyon termékeny lenne ezek szoros párbeszéde.
Hogy ma akarja-e, tudja-e s (ha akar és tud) milyen mélységben e két erős szuverenitással rendelkező szervezet, az alapító Közösségfejlesztők Egyesülete és a széles gyakorlattal és szakmai teljesítménnyel rendelkező Civil Kollégium Alapítvány a korai időkhöz akár csak részben hasonlító szinkronnal működve a saját tudásaikat, s bizonyos erőforrásaikat is összehangolni – erre az utánam következők, no meg a jelenlévők kereshetik a válaszokat.
Én figyelmesen fogok hallgatni.


Szerző:

Péterfi Ferenc eredetileg Újpalotán népművelő, majd közösségfejlesztő. Később az NMI és jogelődjeinek a Közösségfejlesztői Osztályán dolgozott, majd az osztály vezetője lett. Falusi és városi terepmunkákban vett részt, egyetemi, szakmai és civil képzések oktatója, konferenciák szervezője. A Parola folyóirat alapító főszerkesztője, évekig a Közösségfejlesztők Egyesületének titkára, majd elnöke volt.