Papból lett polgármester. Célja, hogy a közösséget építsen, az együttműködéseket, a részvételt erősítse. Hogyan készült fel az új feladatra, és hogyan boldogul a “belülállókkal” meg a “kívülállókkal”?

Több mint 10 éve annak, hogy az akkor induló integrált közösségi és szolgáltató terek (IKSZT) egyik szakmai egyeztetésén megismerkedtem egy fiatal pappal. Ez a találkozás azért is különleges volt, mert egy zalai településen a katolikus plébánia lett IKSZT címbirtokos. Ugyanakkor megragadt bennem néhány mondat, amikor a plébános arról beszélt, hogy az olaszországi tanulmányai során igazi élményt adott számára az ottani falusi plébániák közösségi működése. Azt látta, hogy a plébánia az emberek napi életében is részt vesz olyan dolgokkal, ügyekkel is, amelyek közvetlenül nem köthetők a hitélethez. Kertet művelnek, állatokat tartanak, közös rendezvényeket szerveznek, sportolnak és versenyeket szerveznek, tanulnak és tanítanak, figyelnek egymásra, nyitottak az új kezdeményezésekre, érzékenyen reagálnak a körülöttük zajló eseményekre, különös figyelemmel a környezet védelmére. Éppen ezért vagy emiatt élő, nyüzsgő hely a templom, a plébánia. Igazi közösségteremtő erő van mindezekben, sok önkéntessel és segítővel. Elmondta, hogy ez az élmény és tapasztalat vezette akkor is, amikor Murakeresztúr plébánosa lett. Azzal, hogy IKSZT címbirtokos a plébánia, nagy lehetőséget kapott a közösség.
Néhány év múlva elkészült a ház, remek szálláshelyekkel, kiváló közösségi terekkel, vonzó programokkal. Szép udvar, gondozott kert, a kerítésen belül birkák legelnek, szelektíven gyűjtik a szemetet, a kamrában befőttek és télire elrakott savanyúság. Van már egy remek szervező, közösségépítő szakember és sok önkéntes segítő is, vannak közös ügyek és közös élmények, épülő közösségek.

Most 2022 májusában járunk. Murakeresztúrra vettem az irányt. Nagy vasutas hagyományokkal rendelkező, 1600 lelkes település Nagykanizsától délre, közel a horvát határhoz. Különleges adottságait a Mura folyó is meghatározza. Polgár Róbert polgármesterrel beszélgetek.

Hosszú ideje szolgálod Murakeresztúr közösségét. Most polgármesterként, de korábban egy egészen más szerepben kötődtél ide.

Igen, kilenc évig papként szolgáltam a közösséget. 2016-ban kiléptem a papi kötelékből, és 2019-től a falu polgármestere vagyok.

Mi indított el arra az útra, hogy polgármester legyél?

Mindig is szívesen vettem részt a közösség, a helyi társadalom életében. Nemcsak lelkipásztori munkát végeztem, hanem rengeteg olyan közösségi programot szerveztünk, aminek talán nincs is köze a papi feladatokhoz. Szelektív hulladékgyűjtést és komposztálást megismertető falunapot szerveztünk. Egy másik program Murakeresztúr és a szomszédos falu, Fityeház zöldhulladék-komposztálásának mintaprojektje volt. Aztán a sportegyesület elnöke lettem – még a papság mellett.  2016-ban, amikor kiléptem a papi kötelékből, a sportegyesületről nem mondtam le. Ugyanúgy csináltam tovább, ily módon továbbra is részt vettem a falu életében.

De visszatérve az eredeti kérdésre: onnan indult a gondolat, hogy a barátaim közül nagyon sokan fölvetették, mi lenne, ha indulnék polgármesternek.  Papként is voltak olyan visszajelzések, hogy te jobb lennél polgármesternek… Meg kell jegyeznem, az elődömmel nem volt gondom. Ugyanakkor azt gondolom, ha valakit megválasztanak, és az jó a közösségnek, ezt el kell fogadni. Hiszem azt, hogy aki ilyen szerepet vállal, az a legjobb tudása, tehetsége szerint teszi és végzi a munkáját.

A polgármesteri karrierem tehát ezzel a gondolattal, felkéréssel indult. Miután kiléptem, hiányzott a közösség, a közösséggel való foglalkozás, a vezetői munka. Nem akarok álságos lenni, kimondom, hogy élvezem a feladataimat a vezetői pozícióban, szeretem azokat, akikkel dolgozom. Ez nem azt jelenti, hogy minden rózsás, és azt sem jelenti, hogy jó vagyok mindenben. Ez egy összetett, sokszereplős munka – szeretem azt, amit csinálok.

Hogyan készültél fel a választási időszakra, a kampányra?

A választások előtt egy évvel és egy hónappal kezdett el a gondolat élni bennem. Októberben voltak a választások, de konkrétan emlékszem, hogy 2018 szeptemberében hoztam egy belső döntést, hogy na, ezzel megpróbálkozom.

Onnantól folyamatosan – tehát még nem volt kampány – gondolatban, lélekben terveztem, hogy mit csinálnék. Nyitott szemmel jártam, gondolkodtam, mit tennék másképp, figyeltem, hogy milyen lehetőségek lesznek, kik azok az emberek, akikkel együtt tudok majd dolgozni. Ekkor már elkezdtem a csapatomat építeni. Megkerestem a településen azokat, akikről azt gondoltam, többletet tudnak hozzá tenni ahhoz a munkámhoz, amire én készülök – a közösség fejlesztéséhez, mert valójában nemcsak falufejlesztést, a falu rendben tartását tekintem fontosnak, hanem a közösségek bevonását és együttműködését is.

Több embert is megkerestem. Volt, aki nemet mondott, volt, aki azt mondta, hogy neki még eszébe sem jutott, messze vannak a választások…

A következő év áprilisában aztán nyilvános Facebook-kampányt indítottam, tehát gyakorlatilag bejelentettem a tervemet. Mindenki fölkapta a fejét – mit akar ez az ember ilyen korán?

Miként viszonyultak a falubeliek ehhez a szándékodhoz?

Az indulásom tervezéséhez, a dilemmák feloldásához a tanulmányaim, a papi életem jó alapokat adtak.  A papi hivatásra hat évig készülünk a szemináriumban. De beszélhetnék az orvosi hivatásról vagy a mérnökökről. Azt gondolom, hogy a polgármesteri feladatkör sem kevesebb, arra is készülni kell. Készítettem egy rövid életrajzot, leírtam, honnan jövök, mik a terveim. Nagyon sokan ismertek a településen, de nyilván szembesítenem kellett magamat, a közösséget azzal, hogy igen, előtte plébános voltam, most pedig polgármesternek indulok.

A bejelentés sok embernek új volt. Akik kezdetektől támogattak, mert megszerettek, azt mondták: igen, de jó, hogy így döntöttél!

Voltak, akik ellenezték, akik nem tudták ezt a helyzetet megemészteni, de ez így volt rendjén. Vártam, szerettem volna a velem kapcsolatos dolgokat nyilvánosságra hozni, beszélgetni, megbeszélni, elmondani, hogy én is egy ember vagyok, aki nem tökéletes, akinek volt egy ilyen múltja, aki szembenéz a múltjával, ha valamiért bocsánatot kell kérni, bocsánatot kér.
Nyilván el kellett fogadnom azt is, hogy vannak, akik nem tudják ezt a helyzetet elfogadni, és máig nem emésztették meg. De végül is nem lehet az ember lelkébe betörni azzal, hogy márpedig fogadd el teljesen, hogy én ilyen vagyok. Nekem ezt úgy kellett feldolgozni, elfogadni, hogy ha mégis megnyerem a választást, akkor én őérte is felelek mint polgármester. Ugyanúgy kell szeretnem vagy ugyanúgy kell segítenem, mint azt, aki támogatott.
Dolgozom ezen nap mint nap, hogy ne legyen különbségtétel az emberek között, hogy te kedvesebb vagy, ezért jobban segítelek, te nem támogattál, ezért úgy gondolom, hogy kevésbé érdemled meg a segítségemet. Nap mint nap ezzel a gondolattal foglalkozom.

Papként és polgármesterként is hiszem, hogy egy közösségben mindenki azt a segítséget kapja meg, ami jár neki. Alapvetően jogász is vagyok, egyházjogász. A jog első alapszabálya, hogy meg kell adni az embernek, ami az övé, akárki is legyen ott a másik oldalon.
Ezen felül van rengeteg dolog, ami jár az embernek, és meg kell adni, függetlenül attól, hogy ő hogyan viszonyul hozzám.
Ha nem végeztem volna teológiát, akkor most elvégezném. Megtanultam, hogy Isten feltétlenül szeret, függetlenül attól, hogy milyen vagyok. Ha mindezt át tudom élni, akkor jobban tudok viszonyulni más emberekhez, képes vagyok viszonozni ezt a szeretetet.
A fő parancs így szól: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes elmédből és minden erődből. A kérdés az, hogyan tudom Istent szeretni. Úgy, hogy szeretem az ő teremtményét, az embert. Ez jelenti azt, amit mindenki tud: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.
Szent János írja: aki azt mondja, hogy szereti az Istent, de gyűlöli embertársát, az hazudik. Nem feladatom nekem bárkit is megítélni.

Nos, ezzel a gondolati háttérrel próbálok nap mint nap dolgozni. Ha ez tökéletesen sikerülne, akkor valószínű tökéletes lennék. De pont az a feladata az embernek, hogy ezeket a dolgokat úgy csiszolja, úgy alakítsa, hogy minél kevesebb sérüljön abból a munkából, abból az emberből, akivel találkozik és dolgozik.

Októberben megválasztottak polgármesternek. Mi jött ezután?

A választásokat megelőzve nyilvánosságra hoztam a szándékomat. Elkezdtem a munkálkodást azzal, hogy rendezzem a múltamat, a jelent összekapcsoljam a jövőmmel. Előző év szeptemberétől, tehát csaknem egy évvel a választások előtt megkezdtem a csapatépítést, a tervezést.  Abból indultam ki, hogy a közösségépítéshez lehet jönni nagyon sok saját ötlettel, és nagyon jó, ha az embernek vannak ötletei. Első körben azonban a közösséget kell megkérdezni, szondázni, hogy mi az ő igénye.

Már megvolt a csapatom, és mindezt meg kellett értetnem velük – azt mondtam: emberek, hogyha megnyerjük a választásokat  – márpedig arra készülünk, hogy megnyerjük – , addigra már kész tervekkel, programmal kell rendelkeznünk. Nem utána kell gondolkodni, hogy mit csináljunk, abból kapkodás lesz, ahogy esik, úgy puffan – szoktuk mondani.

Végig jártuk a falut, bekopogtattunk minden házhoz, beszélgettünk, kérdeztünk, aztán egyeztettünk, megvitattuk, terveztünk, programot írtunk. Ebből készítettünk egy kiadványt, ennek tartalma most is ott van a honlapunkon.

Tíz pontban fogalmaztuk meg a céljainkat, amiket azóta is szisztematikusan követünk. Szeretnék az ötéves ciklust követően odamenni a polgárokhoz, együtt áttekinteni mindazt, amit megcsináltunk, lehessen pipálni: ez megvan, megvan! Lássuk, mi az, amin még munkálkodni kell! A terveink között van olyan, ami nem ötéves program, hanem túlnyúlik a cikluson. A világban történt változások, a pandémia, az Ukrajnában dúló háború okozta helyzetek módosítják a terveinket, elképzeléseinket. Így van ez most az idősek otthonával. Nyilván nem mondhatunk le erről a tervünkről. A pandémia tapasztalatai, a kényszerű bezártság is megerősített abban, hogy az idősek otthonával egy nyitott, családias miliőt alakítsunk majd ki, ahol az idős ember nem a magányt, a leépülést éli meg. A családja könnyedén oda tud menni, látogatni, beszélgetni, kertészkedni, aktív, minőségi élet és együttlétek tere lesz a mi idősek otthonunk.

Elkészült a programunk, és mindenki kézbe kapta. Volt egy füzetem, amelybe lejegyeztük a szükségleteket, javaslatokat, szakemberekkel összeültünk, témák szerint csoportokba soroltuk az elképzeléseket, így egy átlátható rendszert szerkesztettünk. Felállítottuk a sorrendet, meghatároztuk milyen irányba induljunk el – kezdve a turisztikától, a helyi gazdaság fejlesztésének lépéseitől, a megújuló energián keresztül a közösségfejlesztésen át az infrastrukturális fejlesztésekig. Megterveztük a gondoskodás és a jóllét, a közjó növelésének irányait.
Nyilvánvalóan figyeltük a politika szándékait. Abban az időben jelent meg a Magyar Falu Program, láttuk, mi várható az EU-s pályázatokon. Alapvetően ezekre építettünk, mindezt egy kis kiadványban összegeztük. Nagyon sok elképzelésünk megvalósult már.

Így készültünk tehát – a csapattal közösen, szakemberekkel, a falu lakóinak megkérdezésével.

Amikor kiderült, hogy megválasztottak minket, akkor már tudtuk, mi a feladatunk.

Hogyan teremtettétek meg mindennek a nyilvánosságát, miként alakulnak ezek a fórumok mostanában? Mert van a Facebook, no de nincs mindenki ott a Facebookon. Hogy csináljátok ezt?

Azt gondoltuk, először legyen egy helyi újság, amit mi magunk önállóan elindítunk. Ebből tájékozódhatnának az emberek arról a munkáról, amit nap mint nap végzünk. Jó kapcsolatban vagyunk a megyei önkormányzattal, a megyei közgyűlés elnökével. Említettem neki, hogy szeretnénk egy magunk által szerkesztett helyi újságot. Az elnök azzal javaslattal élt, hogy itt a Dél-Zala, ami rendszeresen eljut a településekre. Kapcsolódjunk ehhez az újsághoz. Ezzel a szomszédos falvak, a térség településeinek a hírei, újdonságai is megismerhetők lesznek az itt élők számára. Most is élünk ezzel a lehetőséggel.

Az újság kiválóan dokumentálja az itteni fejlesztéseket, látjuk, hogy haladnak a térség falvai. Gyakorlatilag az újság fele a miénk. Igyekszünk megtalálni és használni minden lehetőséget. Ha kell, szórólapozunk, vannak faliújságjaink szerte a faluban. Van az önkormányzatnak is Facebook oldala, tehát azt is követhetik, de a saját polgármesteri Facebook oldalam is nap mint nap frissül.

Mindezek a fórumok egyirányúak – tájékoztatnak. A vélemények, javaslatok hol és hogyan jutnak el hozzád? 

Természetesen történnek visszacsatolások. Sokat járom a falut, megállítanak az emberek, igyekszem személyes kontaktusokat kialakítani, az itt élők véleményét, javaslatait megismerni. A Facebookon bátrabban üzennek. A keresztúriak közössége oldal egész nyíltan mond véleményt.

Figyelem a visszajelzéseket.  Akármilyen furcsa, a lájkok számából is látom azt, hogy jó-e az az irány, amit csinálunk, vagy valamit másképp kell csinálni. Ez nekem rengeteg visszajelzést ad.
Ilyen téma volt a horvát-magyar táblák kérdése. A múlt év egyik nagy feladata az önkormányzat hivatalának felújítása volt. Az épület elkészült új táblákat és feliratokat is felhelyeztük. Ekkor érkezett éppen a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat részéről a közösségi oldalon egy megjegyzés, hogy szép-szép, de kár, hogy nincs kinn horvátul is…

Amikor a testületben beszéltünk arról, hogy készülnek a táblák, a feliratok, senki nem említette, hogy mindezt horvátul is meg kellene tenni. Aztán megbeszéltük a Horvát Nemzetiségi Önkormányzattal, hogy ez egy olyan helyzet, amit lehet orvosolni, de eddig nem volt fókuszban. Rögtön ezután felvettem a kapcsolatot Koósz Attila, Horvátország tiszteletbeli konzuljával is. Kiderült, nála panaszkodtak a horvát felirat miatt.  Azóta az önkormányzat épületére is felkerült a horvát felirat, elkészültek a horvát nyelvű utcatáblák is – Horvátország támogatásával.

Ez a helyzet új partnerségeket, együttműködéseket hozott. Remek tervek és együttműködések formálódnak a Konzul Úrral.  Mindannyian érzékeljük, hogy a helyi partnerség, a kicsinyes dolgokon való felülemelkedés és az ügyek melletti elköteleződés szükséges ahhoz, hogy itt helyben a partnerség kialakuljon, és a feszültség oldódjon, ebben a konzul a támogatásáról biztosított.

A képviselők programjában mindjárt az első pont a partnerség – úgy tűnik ez a legnehezebb.

Igen, ez a legnehezebb, mert emberekkel dolgozunk. Azt gondolom, hogy a jó partnerséghez és jó közösségépítéshez nem elég csak az egyoldalú nyitottság, tudni kell a saját problémáinkon felülemelkedni. Azt szoktam mondani, nem kell ölelkezve szeretnünk egymást, Jézus nem várja el tőlünk.

Ha valaki valamit mond, igyekszem megtalálni, mi van a hátterében. Vajon miért mondja? Tényleg annyira fáj neki ez a dolog? Tényleg ez a probléma, vagy van egy háttérprobléma? Mert ha ez a probléma, azon tudunk segíteni. Azokkal az emberekkel tudok együttműködni és működünk együtt, akik valós problémákat hoznak föl, így valós problémákat tudunk megoldani. Aki nem, hát nem…

A településen számos civil szervezet, közösség van.  Van-e szándék, forma, keret a velük való együttműködésre?

Az idei év januárjában találkoztunk, közösen elkészítettük a falu éves programtervét, nagyjából azt, mire is készüljünk. Itt volt a plébános, iskolaigazgató, az egyesületek vezetői és mindazok, akik nyilván részt akarnak venni. Most délután lesz egy egyeztetésünk a kultúrházban. A gyereknapot beszéljük meg. Nézzük meg, ki mit tud hozzátenni. Azt próbálom elérni, hogy mindenki vegyen részt a tervezésben, hogy ne csinálja külön az iskola, az önkormányzat és az óvoda.

A cél az, hogy a közösséget építsük, az együttműködéseket, a részvételt erősítsük, mert akkor megy el a rendezvényre, ha neki, magának köze van hozzá már az elejétől, a szervezéstől fogva. Legyen élmény, kikapcsolódás az a rendezvény, adjon boldog pillanatokat, rángasson ki a mindennapok szorításából, küzdelmeiből. Most ne kelljen azon gondolkodni, hogy mennyibe kerül vajon.

Most a polgármesteri ciklus felénél tartunk.  Mi az, amin változtatnál?

Év eleje óta azon gondolkodom, hogy ismét végiglátogatom a falut, elmegyek a családokhoz. Több időt kéne kérni valahonnan… Egy felmérést csinálnék, hogy értékeljük, lássuk, jó irányba haladunk-e?  Tudom, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Rengeteg probléma, feladat van, ami megoldásra vár, mind pénz igényes: utak, járdák. Azt próbálom megértetni az emberekkel, hogy nagyon sok időt, több évet kell behoznunk. Nem lehet egyik pillanatról a másikra mindent megoldani. Minden egyből kellene, de nem megy. A falu életében többszörösen igaz ez. Most a legnagyobb kihívás a fűnyírás meg a kutyák helyzete. Nincs ember, aki ezt elvégezze, aki ezekkel az ügyekkel foglalkozzon. A közmunkás csapatom nem bír el vele. Ez egyrészt örömhír, mert azt jelenti, hogy mindenkinek van munkahelye, aki a magánszektorban vagy a közszférában nem talál magának egyéb munkát, közmunkásként foglalkoztatjuk. A többség, a jobban képzett munkaerő viszont több pénzért dolgozik valahol máshol. A közmunka program jó irány, mert olyan embereket is a munka világába terel, akik számára sokáig ez önhibájukból vagy más okokból elérhetetlen volt. De fontos lenne az ő fizetésüket is fejleszteni, extra motivációt beépíteni, hogy nekik és családjuknak is biztonságot teremtsen. Egy mentorprogramot tudnék elképzelni ennek a helyzetnek a kezelésére, megoldására.

Az állampolgári szerepvállalás helyi színtere az önkormányzat – mit gondolsz erről?

Számomra ez azt jelenti, hogy mindannyian felelősek vagyunk a környezetünkért. Igen, az önkormányzat mi vagyunk, de én azt látom és tapasztalom, hogy mindent valamilyen szinten az önkormányzattól várnak el. Gyakran kívülállónak tartják magukat az itt élők. Annyiban  „belülálló”, hogy jogában áll szólni, követelni. Viszont, ha a portája előtti fű lenyírására szólítjuk fel, akkor jogszabályra kell hivatkoznom – ez a helyi rendelet. Ez nagyon nagy probléma. Az önkormányzat – úgy képzelem el – partner, mert a miénk, a mi közösségünk. Egyfajta segítségtöbblet azokban a célokban, amit a magánember nem tud elérni, megoldani.

Nagyon sok tere van a civil közösségeknek. Az egyik ilyen a fiatalokkal, az ifjúsággal kapcsolatos.  Véleményükre, a javaslataik megismerésére nagyon nagy szükség lenne, de még nem tudom hogyan. Mi az, amire vágynak, mik azok az ügyek, témák, amik foglalkoztatják őket, és azokban közös megoldásokat lehetne keresni.

Az utad most a polgármesteri munkád kiteljesítése, aztán folytatása…

Van egy jelmondatom, ami a papi jelmondatom volt. Az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Szent Pál mondja, a Római levél 8. fejezet, 28. versben. Azt gondolom, ha az Istent szeretem és helyesen tudom szeretni, akkor még a nehézség is, még a kereszt is erőt ad.  Megélem és tapasztalom a polgármesteri munkámon keresztül is. Bármilyen nehézségbe ütközöm a feladattal, nem azt nézem, hogy mit kell küzdenem azért, hogy ezen túl legyek, hanem azt, hogy ennek milyen jó eredménye lesz, lelkesedést és erőt ad. Azt kívánom mindenkinek, hogy az előttünk álló feladatokat ne problémaként nézzük, hanem egy reménybeli sikerként.

 

Szerző:

Szeder-Kummer Mária eredetileg tanár, később programszervezőként dolgozott, majd egy zalai kistelepülés művelődési házának igazgatója is volt. Innen pályázott át Zalaegerszegre és lett a Zalai Falvakért Egyesület titkára, később elnöke. A kisfalvak ügye, a falugondnoki szolgálat, az önkéntesség, a közösségi alapú vidékfejlesztés, a nők közéleti szerepvállalását, foglalkoztatását elősegítő programok, nemzetközi kapcsolatok, a közösségi támogató hálózat – az egyesület munkája révén meghatározója lett a mindennapjainak, hite és szándéka szerint kisfalvak életképességének, a zalai civil közéletnek. Képezte magát szociális területen, civil és közösségi tanulmányokban. Tagja a Közösségfejlesztők Egyesületének, a Parola szerkesztőségében 2022. január óta vállal feladatot.