Embert és közösségeket fokozottan próbára tévő időket élünk. A koronavírus-járvány és annak kezelése új kihívások, s egyben új lehetőségek elé is állított mindenkit. Gyorsan reagált a krízisre a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány is. Előre a Jövőbe! néven alapot hozott létre, amelynek pályázati kiírására 24 civil szervezet jelentkezett 2020. május elején. Az elképzelés a jövőbe való gyors befektetés volt, innovatív kezdeményezések felkutatásával és gyors támogatásával. A pályázatok olvasása más irányú katartikus élményt hozott az értékelésben résztvevők számára. Képet kaptak a magyar civil világ törékenységéről, a teljesen magukra maradt közösségek viszonyairól, az életmentés és a gyökeres változtatás szükségességéről. Az alábbi írás a pályázatok értékelése során tapasztalt érzéseket, indulatokat, gondolatokat foglalja össze. 

A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány kötelességének érezte, hogy gyorsan reagáljon a koronavírus okozta emberi és gazdasági vészhelyzetre; támogatóink nagystílű felhatalmazása (a korábban számunkra megítélt támogatások egy részét viszonylag szabadon átcsoportosíthattuk) alapján erre lehetőséget is kaptunk.

Alapítványunk így létrehozta az Előre a Jövőbe! Alapot, amelyből olyan civil szervezeteket kívántunk pénzügyileg támogatni, amelyek a járvány okozta emberi szenvedések és társadalmi-gazdasági veszteségek enyhítésén dolgoznak helyi szinten. Elhatároztuk: az alap működésével szeretnénk a társadalmi bizalmat, a szakmai-emberi kapcsolatokat és a társadalmi szolidaritást erősíteni a közösségek öntevékenységének szabadságára alapozva.

Pályázati kiírásunkra 24 civil szervezet jelentkezett az ország különböző településeiről^[1], közülük 5 közvetlen helyi beavatkozásra (étel-, tisztítószer-, és maszkosztás), 4 hátrányos helyzetű gyerekek iskolai (online) felzárkóztatására, 9 pedig gyakorlatilag működési támogatásra, vagyis eddigi tevékenysége folytatására kért pénzt. 5 jelentkező az előbbi kategóriákba nem sorolható projekttel pályázott, 1 pedig érvénytelen pályázatot küldött be.

A győztesekről, és arról, hogy pontosan mit és miért támogattunk, itt számoltunk be.

A pályázatok elolvasása, az írások alapján a mai Magyarország civil társadalmáról kialakuló kép nagy hatással volt a bírálóbizottság valamennyi tagjára. „Sötétben nyomasztó volt olvasni a pályázatokat – nappal mindig könnyebb okosnak lenni” – mondta egyikünk. Komoly és hosszú beszélgetéseket folyattunk a pályázatokról, hogy megértsük a pályázókat, a helyzetüket, a szándékaikat és persze, hogy meglássuk benne a támogatásunk helyét. A megértés belátást hozott, és eredeti szándékainktól eltérően több esetben inkább a mába fektettünk be, hogy legyen jövője a pályázó csapatnak. E folyamatban megérintett minket a civil szervezetek törékenysége, a helyi közösségek ereje és az emberekben rejlő és ezek szerint krízis hatására mindenképpen felszínre törő szolidaritás, extra kapacitás és kreativitás. Az értékelés során formálódó gondolatainkat, felszínre törő érzéseinket azért osztjuk meg, mert úgy érezzük, messzebbre mutatnak a pályázat kereteinél. Érdemes lesz ezekről a vész enyhülését követően is beszélni, mert a lassan egy éve tartó és láthatóan továbbhúzódó globális válság nagyon is rámutat a lokalitás, az egymás közelében élők közötti kapcsolat minőségének és mennyiségének a jelentőségére, azaz a helyi társadalom igazi és most újra fókuszba kerülő szerepére. De rámutat a szolidaritás áthidaló lehetőségeire is.

Törékeny, nagyon – ilyen a civil világ

„Reményvadász ösztön volt bennem, szerettem volna reményt lopni másoktól. A pályázatok nagyon durván szembesítettek a jelennel, hogy szörnyű helyzetben vagyunk: nagy, fontos, jól beágyazott, erős kapcsolatokkal rendelkező, bizonyított, szakmailag elismert szervezetek teljesen kilátástalan helyzetbe kerültek ebben a válságban; ez nagyon megrendített” – mondta a bírálók egyike.

„Azt tanítják, a válságban az emberélet mentése az első, azután az anyagi értékek mentése következik, majd az új rendszerek kiépítése jön. Ez utóbbi rendkívüli nehézségekkel jár majd, mert a pénzhiány és a szakemberek már most látható elvándorlása keményen sújtja a szektort.” – szólt egy másik vélemény.

A pályázatok elolvasása alapján az az erős benyomásunk keletkezett, hogy a civil szektor a rendszerváltás óta legnagyobb válságát éli, és a krízis következményei nehezen beláthatók. Még a legstabilabb háttérrel bíró szervezetek is meginogtak, leginkább azért, mert nem tudnak a szokott módon működni, és sokuk közülük elveszítették támogatóikat és szellemi tőkéjüket jelentő munkatársaik egy részét – nekik egyszerűen más munkát kellett keresniük. A megszűnő tevékenységek és szervezetek jó része pedig nem tud varázsütésre életre kelni a válság elmúltával. Az elmúlt 30 évben soha nem mutatkozott meg ennyire a civil szféra törékenysége.

Balra: Az InDaHouse Hungary Egyesület fügödi munkájának megalapozásához kért támogatást, hogy az online oktatásból kimaradó gyerekek ne kezdjék leküzdhetetlen hátránnyal a következő tanévet. Jobbra: Gyálon a támogatásból többek között 300 félkész, nyomtatott arcvédő pajzsot vásároltak, melyeket önkénteseik komoly munkával készre szereltek, és a térség szociális intézményeinek adtak.

Az államot helyettesítik

„Totálisan nonszensz, hogy érdekérvényesítéssel és nyomásgyakorlással elérendő dolgokra kérnek pénzt civil szervezetek, és mi ilyeneket finanszírozunk – ez nagy baj” – vetődött fel egy elvi kérdés.

„Nincs olyan például, hogy az állam bevezeti az online oktatást, amihez nem biztosít eszközöket. Az államnak nyilván nem feladata, és nem is képes rá, hogy a vészhelyzetben azonnal helyi civil kezdeményezéseket támogasson, amelyek már eleve ott vannak a leginkább rászorultak közelében, de az elvárható volna, hogy két-három hónap alatt olyan struktúrát alkosson és működtessen, amely nem hagyja magukra a leginkább rászorulókat” – szólt egy másik észrevétel az állam és a civil szervezetek általunk szükségesnek gondolt, de a magyar valóságtól távol álló viszonyáról.

Úgy véltük, ideális – vagy normális? – esetben a civil szervezetek dolga most az volna, miként működjön még tartalmasabban az online oktatás, és miként lehetséges az emberek közötti kapcsolatok és a társadalmi bizalom építése ebben az embert próbáló helyzetben, nem pedig a szükséges laptopok és internet-hozzáférések előteremtése, amelyet az állam nagy tételben, gyorsan és olcsón lenne képes biztosítani a rászorulóknak.

Ezután megérkeztünk egy régi, de a válságban élesen jelentkező kérdéshez. Most a civilek erőn felüli, rászorulóknak nyújtott segítsége elfedi az állami szerepvállalás hiányát, így a válságövezetekből kivonuló állam és a társadalom nem kényszerül szembenézni döntései következményeivel. Ki jár jól ebben a helyzetben?

Életmentés, majd gyökeres változás

„A krízis létező folyamatokat, létező problémákat erősít – általános, krónikus anomáliák lenyomatát látom” – mondta egyikünk, mert a beérkezett pályázatok alapján nyilvánvalóvá vált: az állam az egészségügyi- és gazdasági válsághelyzetben a legelesettebbeket magára hagyta. Sőt, a rászorulókon segíteni hivatott társadalmi alrendszerek leépülését teljesen természetesnek vesszük: már a „terepen” dolgozó, azt jól ismerő civileknek sem jut eszükbe az államhoz fordulni.

„Ne feledjük, mit olvastunk most, mit láttunk most: megmerítkeztünk a tragikus valóságban. Először mentsünk életet, azután változtassunk gyökeresen, mert ez így nem mehet tovább. Tűrhetetlen, hogy így áll az állam mindannyiunkhoz, különösen azokhoz, kik nem tudnak kiállni magukért” – hangzott egy indulatosabb hozzászólás.

Úgy véljük, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány most megtette, amit módjában állt a leginkább rászoruló rétegek és a legbátrabb civil szervezetek támogatásával. Cseppek ezek a tengerben, de bizonyosak vagyunk, hogy jó helyre került az a közel 4 millió forint, amit át tudtunk adni. És többet jelentettek az egyes csoportoknak, szervezeteknek csak pénznél. Figyelmet kaptak, megerősítést, hogy látszanak, hogy fontos a feladat, amit vállaltak és hogy ezt tőlük távol lévők is kifejezik, mert látszanak.

A fenti gondolatok 2020. május elején fogalmazódtak meg, de kérdései aktuálisak ma is, és a válaszokon együtt kell dolgozni másokkal. Mint remélhetőleg más támogató-, fejlesztőszervezet, mi sem állunk meg; programjainkkal cselekvőképesebb, felelősebb, szolidárisabb társadalmat szeretnénk építeni.

 

Bardócz Iván újságíró. A gazdasági újságírás mellett számos cikket jegyez a közösségi alapítványok világából. A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány munkatársaként az elmúlt években közvetlen közelről tapasztalta, illetve figyelte meg azt a folyamatot, miként tud egy maroknyi ember egy fejben létező közösségfejlesztő elképzelést valósággá váltani, és ehhez hogyan tud egy pénzügyi és szakmai támogató szervezet hozzájárulni. Kultúraformálónak tartja az összefogáson, az együttműködésen alapuló helyi munkát, aminek mindenféle aspektusát igyekszik megérteni és közzétenni. Ezért is készít interjúsorozatot a cikkben jelzett pályázat nyerteseivel elképzeléseik megvalósulásáról és a közben szerzett tapasztalataikról.

 

Kovács Edit társadalomfejlesztő szakember. Húsz éve aktív civil szervezetekben mint önkéntes, munkatárs, egyesületi tag, kurátor. Tanára több civil képző intézménynek, valamint a közösségi és civil tanulmányok mesterszaknak az ELTÉ-n. Közösségfejlesztőként számos – főként vidéki – kisközösséggel dolgozott változással kapcsolatos terveik megvalósításán. Korábban is foglalkoztatta a közösségek szerepe különböző válságokban – és a válságok közösségekre gyakorolt hatása. Erről lapunkban is jelentek meg írásai. A cikkben hivatkozott pályázat koordinátoraként az elmúlt egy évben figyelemmel kísérte a nyertes csapatok munkáját, elképzeléseik alakulását.

 

Végjegyzet:

^[1] Bátonyterenye, Bódvalenke, Budapest, Eger, Fügöd, Gödöllő, Komárom-Koppánymonostor, Miskolc, Pécs-Gyárváros, Székesfehérvár, Üllő, Zala megye