Közösségfejlesztők sokéves tapasztalata – amit a terepkutatások is alátámasztanak –, hogy a magyar társadalomban hiányoznak a demokratikus értékek, a civil felelősségvállalás, a társadalmi részvétel. Mivel kultúránknak nem sajátja, hogy az ember egy lokális közösség tagjakéntA „tag” – a szó eredeti értelmében – egy élő organizmus cselekvő, aktív része. (is) definiálja önmagát, ezért fordul figyelmünk a gyermekek, a korai szocializáció felé. A szocializáció alatt azt a folyamatot értjük, melyben a biológiai egyed társadalmi lénnyé válik. A közösségfejlesztés célja, hogy az egyének – a gyermekek is – átéljék, tudatosodjon bennük, hogy tagjai a helyi társadalomnak, helyi közösségnek, amiért felelősséggel tartoznak. Ennek érdekében közösségfejlesztőként bizonyos tudásokat, értékeket, készségeket (pl. együttműködés, szolidaritás, részvétel, önkormányzás) szeretnénk tanítani, közvetíteni annak a korlátnak a tudatában, hogy a kulturális környezet, a szocializációs színtér (család, iskola, kortárscsoport) nem ebbe az irányba hat; vagyis az árral szemben kell eveznünk. Ahhoz, hogy e szocializációs tevékenységünkben hatékonyak tudjunk lenni, meg kell értenünk, hogy hogyan gondolkodnak és tanulnak a gyermekek, milyen fejlődési stádiumokon mennek át.

E kérdések átgondolásához Jean Piaget (1999) gyermekpszichológus elméletét tartom a legalkalmasabbnak, aki több ezer gyermeken végzett vizsgálat eredményeképpen írta le a kognitív fejlődés különböző szakaszait:
1. Műveletek előtti szakasz (a 2–4 éves kor)

Piaget megfigyelte, hogy ebben az életkorban a gyermekek egocentrikusan gondolkodnak; mindent a saját nézőpontjukból értelmeznek (jellegzetes kifejezése ennek a kornak az „enyém”).
E korszak néhány tipikus jellemzője:

· A nyelvi utánzás (olyan dolgokat ismételnek, melyeket nem értenek);
· Nem tudnak különbséget tenni a múlt, jelen és jövő között (számukra csak a jelen létezik, nem tudják értelmezni a jövőben bekövetkező eseményeket);
· Nem képesek a dolgokat mások nézőpontjából látni, hiányzik a társas együttműködés, nehezen osztoznak meg bármin.2. Intuitív szakasz (a 4–7 éves kor)
· A szakasz kezdeti fázisában az utánzás jellemző (mások beszédének, cselekedeteinek imitálása);
· A szakasz második felében megjelenik a reprezentáció (a gyerekek konkrét tárgyakhoz és fogalmakhoz szimbólumokat társítanak).

3. Konkrét műveleti szakasz (7–12 éves kor)

Ebben a korban a kognitív fejlődés jelentősen fölgyorsul.

· Megjelenik a konzerváció; a kognitív gondolkodásnak az a fajtája, mely lehetővé teszi, hogy a gyermek fölismerje, hogy bizonyos tulajdonságok, tények, igazságok különböző szituációban is megmaradnak (a 7 év alatti gyermekek nem képesek egy bizonyos helyzetben felismert igazságot egy másik helyzetben értelmezni; ez azt jelenti, hogy a konzerváció előtti időszakban a gyermekeknek minden új helyzetben újra kell értelmezni a valóságot);
· Kialakul a decentrálás képessége; a gyermek képessé válik arra, hogy mások nézőpontjából is tudjon érzékelni/értékelni egy vitatott jelenséget, kérdést (az „egocentrizmust” fokozatosan felváltja a „társcentrizmus”).

Ez egy új megismerési mód, mely lehetővé teszi:

o többféle nézőpont egybevetését;
o mások megértését (empátia);
o a közös szabályok megértését és betartását;
o az együttműködés képességét;
o mások reakcióinak előre látását.

A gyerekek fölismerik, hogy vannak, akik nem úgy gondolkodnak mint ők, mások az értékeik, más perspektívából látják a valóságot. Képesek lesznek egyre több/többféle személy helyzetébe beleképzelni magukat. A megértés kiszélesedése, teljesebbé válása nagyon fontos fejlődési lépcső a társas kapcsolatok, szociális kötelékek és a közösségek létrejöttében.

· A „morális realizmust” fölváltja a „morális autonómia”.

6–7 éves korig a gyermekek a szabályokat adottnak fogadják el; nem kérdőjelezik meg a tekintélyt, az engedelmesség szükségességét.
7 éves kor után, a kortársaikkal folytatott együttműködés és vita során kezdik megérteni, hogy a szabály emberi készítmény, érvényessége a résztvevők megállapodásától függhet, és változtatható. Ekkor kezdenek el etikai kérdésekről gondolkodni; mi helyes, mi igaz, mi igazságos és mi nem.

4. Formális műveleti szakasz (12 éves kortól)

Ebben a korban két kulcstényező jelenik meg:

· Az elvont gondolkodás; a gyermekek képessé válnak elvont kifejezésekkel, elméletekkel, gondolatokkal és fogalmakkal operálni. Képesek:
o a filozofikus és fogalmi gondolkodásra;
o a jövőképek megjelenítésére (tervezésre);
o fejben kezelni szabályokat és elméleteket;
o papír és képek nélkül (gondolatok szintjén) munkát végezni.
· A fejlődés utolsó fázisaként megjelenik a logikai érvelés. Képessé válnak:
o a rész-egész viszonyának érzékelésére;
o a részek közötti kapcsolatok átlátására;
o az elemzésre, értékelésre;
o a következtetések levonására.
Könnyen belátható, hogy társadalomlélektani szempontból igen nagy jelentősége van a decentralizációnak, és a morális autonómia irányába történő elmozdulásnak. Az egyén fejlődését ugyanakkor nagymértékben meghatározza a társadalmi környezet is. Sajnos a magyar civilizációs (fejlődési) folyamat bizonyos területein megfigyelhető egyfajta megrekedés:
· a vitakultúrában, érvelésben;
· a probléma megoldásban (a kapcsolati szinteken a szakítás a jellemző);
· az együttműködés terén (hiányoznak a tiszta szerződéses viszonyok, a szabály-követés);
· a demokratikus gondolkodásban (tekintélytisztelet dominanciája, a megértés, egyetértés helyett).

Az előzőekben láthattuk, hogyan gondolkodnak a gyermekek, most arra a kérdésre szeretnék kitérni, hogy hogyan tanulnak a gyermekek.
A tanulás körkörös folyamatként értelmezhető:

tudni: ismeretek, elméletek, információk, tények átadása
tenni: cselekvésbe fordítani, gyakorlatban kipróbálni, kísérletezni, saját élményt szerezni
lenni: a rendszeres tevékenység egy idő után hatással van a személyiségünkre, új értékek, készségek épülnek be, válnak részünkké

A tanulás három dimenziója:

Kognitív dimenzió

Szint	Jellemzők
Ismeretszerzés	tények, tudások megszerzése
Megértés	értelmezés, megfogalmazás saját szavainkkal
Alkalmazás	az ismeret vonatkoztatása a mindennapi életre: társadalomra, lokalitásra, családra, személyes életre
Elemzés	kapcsolati viszonyrendszerek elemzése: személyek, események közötti kapcsolatok elemzése
Szintézis	elvonatkoztatás a konkrét helyzettől, másik szintre emelés (meglévő kognitív sémák módosítása)
Értékelés	a tanulságok kimondása, másik helyzetben való alkalmazása

Aktivitás dimenziója

Szint	Jellemzők
Szembesülés	egy új aktivitással találkozik, új tapasztalatokra tesz szert
Részvétel	aktívan részt vesz a cselekvésben és többször megismétli azt
Azonosulás	a viselkedés szintjén azonosul a cselekvéssel (elköteleződik)
Bensővé tétel	szokásává válik, készség szinten gyakorolja
Mások bevonása	másokat is meggyőz az aktivitás fontosságáról (toboroz)

Értékek dimenziója

Szint	Jellemzők
Felismerés	tudatára ébred egy érték jelentőségének (pl. szolidaritás)
Reagálás	reagál az értékre, amit látott (pozitív élmény kötődik az értékhez)
Beépítés	beépíti az értékrendszerébe, előbbre sorolja más értéknél
Rendszerezés	más értékekhez köti, felfedezi a kapcsolatot a különböző erkölcsi értékek között
Értékrend kialakítása	értékei egymásra épülnek, koherens világképe alakul ki

Nem szükséges annak bizonyítása, hogy a magyar iskolarendszer nem erre a tanulási modellre épül: főként elméleti tudást közvetít, hiányzik a tapasztalatszerző („learning by doing”) és az értékteremtő dimenzió.J. Dewey már 1915-ben azt hangsúlyozta, hogy az elmélet forrása a gyakorlati életben található, ezért az oktatás/iskola és az élet nem választható el egymástól; az iskola az élet része, s nem csupán felkészítés az életre. A tanulás leginkább modellnyújtás és alkalmazás révén valósul meg, melynek alapjai az életben találhatók. Ezért Dewey (1915) központi koncepciójában a tapasztalat, értékátadás, akció-cselekvés (részvétel), ismeret együtt jelenik meg. Piaget (1978) egyik alaptétele szerint (is), az eredményes átadásnak az a feltétele, hogy a befogadás ne passzív, hanem cselekvő legyen. Az eredményes „transzmisszió feltételezi a rekonstrukciót”. Ebben a cselekvő befogadásban fontos szerepe van a megfigyelésen alapuló mintakövetésnek. Így jut el a szembesüléstől – az azonosuláson át – a mások számára nyújtott mintáig, a mások bevonásáig.
A tanulási folyamat ugyanakkor nem csupán a felnőtt-gyerek kapcsolati színtéren történik; a gyerekek közötti kapcsolati színtérrel is számolnunk kell. A kortársak jelentősége az életkor előrehaladtával nő. A magatartás szabályozásában a kortársak késztetnek új eljárásokra: vitára, tárgyalásra, kompromisszum keresésre. A barátokkal folytatott együttműködésben, a viták, egyezkedések során fejlődik a gyermek empátiája, szociális készségei. Így jut el ahhoz a felismeréshez, hogy „a megértések forrása lehet az egyetértés is, nem csak a tekintély”. Ennek egyik fontos intézménye lehet pl. a gyermekönkormányzat; ahol a problémaelemzés, az alternatívák közötti választás, a tárgyalás, az érdekképviselet gyakorlása, mind-mind annak a tanulási folyamatnak a része, melynek során a demokratikus értékeket elsajátítják. Piaget is azt képviseli, hogy szükség van az iskolában demokratikus szervezetre, különben semmit sem ér a demokratikus értékekre való elméleti nevelés (Piaget 2005).
Az oktatásban és a közösségfejlesztésben egyaránt kulcsfontosságú elem a részvétel, a cselekvés által történő tanulás, mely hosszútávon a fejlődés lehetőségét teremti meg mind egyéni, mind társadalmi szinten.

Irodalom

Dewey, J.: The School and Society. Chicago, 1915, University of Chicago Press.
Mérei Ferenc: A szocializáció Piaget rendszerében. In Mérei Ferenc (szerk.): Piaget emlékkötet. Budapest, 1985, Akadémiai. o. n.
Piaget, J.: Szimbólumképzés a gyermekkorban. Budapest, 1978, Gondolat.
Piaget, J.: Szociológiai tanulmányok. Budapest, 2005, Osiris.
Piaget, J. − Inhelder, B.: Gyermeklélektan. Budapest, 1999, Osiris.
Raij, K.: Learning by developing. Vantaa, 2007, Laurea Publications.
Somlai Péter: Szocializáció. Budapest, 1997, Corvina.