A szépen berendezett buszmegállóktól a lerobbant ipari csarnokokig bármi elképzelhető – és ma már elmondhatjuk, hogy megvalósított – közösségi térként. Mi kell hozzá? Szükséglet, kreativitás, elhatározás, közös akarat, megvalósításban való közreműködők, üzemeltető közösség, vállalkozás, de leginkább a közösségi teret használó emberek. Akár magánszemélyek, akár közösségek, akik használják. Egy elhivatott közösség által összeállított programokat, akár maguk által szervezett programokat valósítanak meg itt. Így tehát azt mondhatjuk, hogy semmiben sem különbözik a mai közösségi tér attól, amit a közel 30 évvel ezelőtti praxisomban még közösségi házként, művelődési házként, még régebben klubkönyvtárként, művelődési otthonként neveztek. Hisz’ akárhogy is nevezzük, a lényeg nem változik. Adott egy közösség, amelyik felismeri akár saját társasága, akár a környezetében élő csoportok szükségletét, akár önállóan, akár összefogva megvalósítják az álmukat, a közösségi teret – amely tér nem feltétlenül jelent nagyságrendet. Lehet ez akár egy kis szoba vagy akár egy játszótér is, de még a csarnok nagyságú hely is belefér.

Sokszor hallottuk, sőt még valami program is indult „kell egy hely” néven. Előbb-utóbb eljut oda egy közösség, hogy kell egy hely számukra, ahol összejöhetnek, beszélgethetnek, tervezhetnek, programot szervezhetnek, ahol szabadon rendelkeznek a tér használata felett.

Ez sem korábban, de most sem egyszerű dolog. Csak úgy ritkán adja valaki a helyet, hozzá pénzt és paripát is nyújtva. Mindig is kellett valami kis erőfeszítés.  Megegyezni a hely tulajdonosával, önkormányzattal, magánszeméllyel, vállalkozással – a kezdeti lépések már összehangolt akaratot kell, hogy képviseljenek. Ha arra vállalkozik a közösség, hogy maga szerez ingatlant a közösségi tér megvalósításához, ahhoz első körben sok pénz szükséges. Kevés az a kezdeményezés, amelyik ezt az utat választja, lévén, hogy pénzből van a legkevesebb általában.

Lehet, hogy szükség lesz a tervek újragondolására, ha akadályokba ütközik a közösség a hely megszerzése során. Lehetséges, hogy a partnerek elképzelését ötvözni kell a saját tervekkel. Elképzelhető, hogy nem egy, hanem több csoport akarja együtt megvalósítani azt a közös helyet, amelyre mindegyiküknek szüksége van. 

Néhány példát szeretnék bemutatni közösségi terekre – függetlenítve időtől –, amelyek a közösségek akaratából születtek. Mivel szakmai és személyes életem nagy részét is vidéki kistelepüléseken töltöttem, így a példáim is innét származnak. Bár tanúja voltam fővárosi közösségi tér születésének is, és tanulságaival gazdagabb lettem, de sokkal kevésbé ismerem a városi emberek életét, mint a vidékiekét, így maradok a kaptafámnál.

Közösségi tervezéssel indult

Fejér megye egy kis falujában, egy gyönyörű parkra néző, teli üveges előtérrel rendelkező közösségi ház igazi története akkor kezdődött, amikor néhány helyi pedagógus, gazdálkodó és egy mérnök elhatározta, hogy a besötétített és alig használt házat kinyitja és felébreszti a helyiekben szunnyadó valahová tartozás igényét. A park helyrehozatala, az évszázados fák megmentése volt az első közös tett. Elindult a tervezés. A közösségi házba kifüggesztésre kerültek a tervrajzok, egyre többen csatlakoztak a kezdeményezőkhöz. Összejöttek, megvitatták, kigondolták hol fussanak az utak, ahol az emberek egyébként is átjárnak a parkon, hol legyen a játszótér, mikor, ki és hogyan valósítja meg a terveket. És amikor már megállapodtak, neki is fogtak. Kevés külső támogatással, sok helyi kéz munkájával újjávarázsolták a parkot. Közben megszerették, hogy a házba járjanak. Megegyeztek az önkormányzattal, és egy helyi fiatal pedagógus megbízásával rendszeresen nyitva tartották a házat. Megújították a könyvtárat a fiatalokkal, pingpongasztalt állítottak fel az előtérben. Az első bált a park felavatására és továbbfejlesztésére rendezték meg. Helyi zenészek, szórakoztató program is akadt hozzá. A szervezés sikerének közös élménye újabb ötleteket hozott. Ki mit tud? vetélkedőt szerveztek.

Zene és tánc a fiatalt és az időset is összehozza. Citerazenekar, tánccsoportok, benne pocakosok tánca, aerobik-modern tánccsoport alakult, szavalók, történetmondók is jelentkeztek. Amikor az előadásra került a sor, még az ablakban is lógtak emberek. A nagy siker újabb lépésekre sarkallta a helyieket. Gondolták, a környező településeken is össze kellene hozni az ott élőket. És úgy is lett. Sorban minden szomszéd faluba elvitték a programot, ahol a helyiek hasonló műsorral készültek.  Közben egyesületet alakítottak és a helyi közéletbe is bekapcsolódtak. Az önkormányzati választáson már független csoportként indultak is jónéhányan az egyesületből, és elnyertek képviselői helyeket. Megváltozott az élet ebben a kis faluban. Bekapcsolódtak a népfőiskolai mozgalomba, ami külföldi kapcsolatokat, tanulmányutakat is magával hozott. A hagyományőrző csoportok nemcsak Magyarországon értek el kimagasló sikereket, hanem külföldön is. 

Közösségi felméréssel kezdődött

Mit tud kezdeni egy közösségfejlesztő Komárom-Esztergom megyében, ott, ahol a 3000 lakosú falusias városrész rendelkezésére áll egy művelődési ház, de azt már nem igazán használják. A városi művelődési központ „alintézményévé” tette az önkormányzat, talán egyszerűbbnek látva így a működtetést.  A házban egy gondnokot, egy takarítónőt, egy mozigépészt alkalmaztak, és megbíztak egy mozijegyszedőt. Az iskolai ünnepségek, gyerekműsorok megtöltötték ugyan a házat, de moziba már kevesen jártak. 

A közösségfejlesztő kezdeményezéséhez a helyi pedagógusok közül néhányan, a lelkes mozijegyszedő nyugdíjas és óvónő lánya csatlakozott, hiszen látták, hogy tenni kellene valamit, még mielőtt leromlik a ház, és tényleg nem lehet közösségi térként használni. Először is meg kellene kérdezni a helyieket, hogy milyen is itt élni, ezen a településen, és mi hiányzik. Felkészültek és elkezdtek házról-házra járva beszélgetni a lakosokkal. Hétről-hétre egyre többen jöttek el a közösségi beszélgetésekre. Hamarosan rájöttek, hogy 3000 emberrel nem tudnak személyesen találkozni. Elkészítették a közösségi felmérés kérdőívét, amelyet kivittek minden házhoz és össze is szedtek. A feldolgozáshoz számítógép és hozzáértő vagy ott helyben a programot megtanuló is akadt. Beosztották óránként, hogy mikor ki rögzíti a kérdőívek válaszait. Több mint 800 kérdőívet dolgoztak fel. Ekkor már közel harmincan csatlakoztak a kezdeményező csapathoz. 

Az átütő sikert a színháztermet megtöltő nagy nyilvános beszélgetés hozta. Hamarosan egyesületet alapítottak 28 fővel, 7 fős vezetőséggel és 3 fős ellenőrző bizottsággal, ami hétről hétre ülésezett és tervezett. Alig telt egy év az első beszélgetés után, amikor kezdeményezték az önkormányzatnál a művelődési ház leválasztását a városi művelődési központról és egyesületi működtetésbe vételét. Ez különösen nagy változást jelentett, hiszen a város még ilyen megállapodást előtte nem kötött. Az egyesület népszerűsége, a részönkormányzat és a városi művelődési központ támogatása kellett a sikerhez. Ez megállíthatatlan közösségi mozgást indított el. Egymást érték a közösségi tervező alkalmak, legyen szó a Duna-part soráról, a régi lovaskocsis posta épületéről vagy a gyerekek nyári elfoglaltságáról.  Sorban szerveződtek a kulturális-közösségi programok, gyerektáborok és egy nagyszabású, 300 főt megmozgató jelmezes szüreti felvonulás is, amit számtalan új kezdeményezés követett.  Az egy híján 30 éves egyesület 2023-ban szervezett programjait 14 ezer fő látogatta. Az elmúlt évek során nem kétséges, hogy igazi közösségi térré vált a művelődési ház.

Közösségi tanácsadó testület a megoldás?…

A kistérség közösségi munkásaiból szerveződött egyesület Bács-Kiskun megye egyik kistelepülésen egy már nem használt moziépületben látott lehetőséget arra, hogy foglalkoztatási programot indítson, mégpedig úgy, hogy helyi fiatalokat alkalmaz, és egy olyan közösségi teret hoz létre, ami a helyiek szükségleteihez igazodó szolgáltatásokat nyújt. A helyiekkel megindult tervezést követően pályázatot írtak, majd el is nyertek. Addigra azonban az önkormányzat meggondolta magát, mivel úgy vélte, hogy a régi mozi nem is alkalmas ilyen program befogadására, a pénzt egyébként sem az infrastruktúrára, hanem a foglalkoztatásra és a szolgáltatások nyújtására kapta az egyesület. A hely kialakítását az önkormányzatnak kellett volna vállalni. Ez pedig akkor túl nagy vállalás lett volna részükről. (Megj.: Azóta már felújították, és faluházként üzemelteti az önkormányzat a régi mozit.)

Új helyet kellett keresni az egyesületnek, hogy a vállalt programot megvalósítsa. A szomszéd településen épp akkor készült el a művelődési ház felújítása, és az önkormányzat büszkén mutatta be a közösségi munkásoknak. Rövid tanácskozás után úgy döntöttek, hogy az egyesületre bízzák a ház üzemeltetését, fedezik a pályázat önrészét, remélve, hogy újra elindul ház közösségi használata. Egyben ez azt is jelentette, hogy helyből 9 munkanélküli fiatal foglalkoztatása megoldódik. Az önkormányzat és az egyesület jó kapcsolatot alakított ki, közben a helyi kisebb informális közösségek is örömmel használták a házat. Az egyesület főként térségi szintű programokat szervezett, partnerségeket hozott létre, képzéseket szervezett hazai és Európai Uniós pályázatokból és a helyi lakosok számára különféle szolgáltatásokat nyújtott. Egy kis kávézó is létrejött, ezzel is legalizálva a nagy közösségi rendezvényeken a büfét. 

Az egyesület a ház fenntartásáról gondoskodott, amihez az önkormányzat is részben hozzájárult, helyi kulturális programok szervezésére, finanszírozására azonban ebből nem igazán futotta. Több évnyi hasonló működés után az egyesület kezdeményezte egy közösségi tanácsadó testület (KTT) létrehozását, amelybe minden helyi közösség és intézmény (sportegyesület, nyugdíjasklub, szülői munkaközösség, óvoda, iskola, könyvtár, polgárőrség, helyi rendőr, védőnő, önkormányzat) vezetőjét meghívta. Rendszeres beszélgetéseik eredményeképpen a helyi programok szervezése, finanszírozása, egymás törekvéseinek támogatása, segítése szépen formálódott. Az első nagy sikert a gyerekeknek szóló Mikulás program aratta. A KTT tagjai minden szükséges hozzávalót rendelkezésre bocsátottak. Voltak, akik a gyerekeknek ajándékkal készültek, mások a vendéglátásról gondoskodtak. De a legnagyobb vállalás a színi előadás volt, amelyet a szülőkből álló csoport szervezett. Így már az önkormányzatnak hozzá sem kellett járulni a programhoz, pénzt fordítani gyermekműsor vásárlására. A színjátszókör évekig nagy sikerrel szerepelt nem csak helyi, hanem környékbeli települések színpadán is. Innét már rövid út vezetett odáig, hogy egyesületet hozzanak létre.  

A KTT-ben azonban nemcsak a közösségi ház programjait, hanem településszintű problémákat is megvitattak, például a helyi iskola megmentéséről, a közterületek gondozásáról is szó esett. A közösségi munkások szerették volna elérni, hogy nagyobb vállalást is tegyenek a helyi közösségek, mégpedig azt, hogy a közösségi házat is közösen, konzorciumban tartsák fenn. Ez már nagyobb erőfeszítést jelentett volna, mint a megszokott közös programszervezés, amit azóta is vállalnak. A közösségi ház azonban 10 év után újra önkormányzati üzemeltetésbe került vissza.

… vagy a szövetkezeti üzemeltetés?

Ha egy civil szervezet rendelkezik egy közösségi térrel, amelynek létrehozásához belső és külső erőforrásokat mozgósított, akkor sem biztos, hogy az üzemeltetést is magára tudja vállalni. Ez a dilemma különösen akkor merülhet fel, ha a közösségi tér csak az egyik szakmai feladatának ellátásához szükséges, míg más tevékenységei nem igénylik egy adott helyen lévő ilyen tér meglétét. 

Célszerű megoldásnak látszik, ha helyi emberek szerveződésével köt megállapodást arra, hogy partnerségben vállalják a közösségi tér üzemeltetését. 

Talán nem egyedi megoldás az, hogy Kunbábonyban, Bács-Kiskun megye egyik tanyástérségében 2012-ben egy ilyen megállapodás jött létre. 

A helyiek által korábban alapított szövetkezet arra szerveződött, hogy tagjai számára munkafeltételeket, ezzel jövedelmet biztosítson.  Mögöttük állt több mint tíz éves közösségi munka civil szervezetben, ami jó alapot adott arra, hogy megértsék a Civil Kollégium Alapítvány törekvéseit. Fontos volt, hogy szellemiségében őrizzék azt, amiért ez a közösségi tér létrejött. Civil szervezetek és más társaságok számára lehetőség bentlakás keretében tanulni önmagukról, a civilségről, megismerni más szervezeteket, inspirálódni, feltöltődni.

A szövetkezet igyekezett minél komfortosabbá, szebbé, vonzóbbá tenni a helyszínt, valamint új szolgáltatásokat is nyújtani. Ezzel kettős célt ért el. Az ott dolgozó szövetkezeti tagoknak többféle lehetőséget adott arra, hogy már meglévő képességeiket kamatoztassák, új ismeretekre, készségekre tegyenek szert. Az idelátogatóknak így nem csak a szakmai program, képzés nyújtott inspirációt, hanem a helyszín is. A szövetkezet a régi bútorokat felújította, átalakította, akadálymentesítette az udvart, fürdőszobákat, kerti konyhát hozott létre, a közösségi kertet permakultúra szellemiségben megújította, üvegházat, tavat épített.  Az ebédlőben kávézót üzemeltetett, a melegítő konyhát főzőkonyhává alakította, amellyel hozzájárult a fenntarthatósághoz. A vendégek hozzászoktak, hogy itt vegetáriánus és vegán ételek kerülnek az asztalra, valamint a tagok által készített lekvárok, krémek, befőttek, szörpök. A szövetkezeti tagok és helybéli fiatalok munkához és jövedelemhez jutottak.  Gyakornokiság, közösségi szolgálat, önkéntesség, alkalmi munka, részmunkaidőben való foglalkoztatás is megjelent a palettán. Időnként hozzájutott a szövetkezet munkaügyi támogatáshoz, de egyébként a bevételekből (szálláskiadás, terembér, étkezés, kávézó) fedezte a ház üzemeltetésének minden költségét. 

Ikonikus hellyé vált Kunbábony, ahová szeretnek visszatérni képzésre, elvonulásra, nyári egyetemre, akik egyszer már itt jártak. 

Négy különböző helyzetet mutattam be, különböző helyszíni adottságok, különböző emberek, de mégis van, ami közös bennük.

Mit adtak a közösségeknek ezek a megoldások?

• Örömet, felemelő pillanatokat, közös jó érzést, az együttműködés megtapasztalását, a közösen létrehozott jó élvezetét, az egymás és a mások általi megbecsülést.
• Munkát, jövedelmet. 
• Felelősséget, önállóságot. 
• Többféle tevékenység megtanulását, amelyet máshol is lehet kamatoztatni, ha az élet úgy hozza.
• Tapasztalatot, hogy létrejöhetnek jó partnerségek – akár civil szervezetek és az önkormányzat, akár civil szervezetek és helyi közösségek között.

Mi jelentett problémát?

• Az önkormányzatot 4 évente választják – az újak nem feltétlenül veszik át a már korábban kötött megállapodásokat, megoldásokat az előző önkormányzattól.
• A közösségi tér kérdése a kistelepüléseken az önkormányzat tervei között nem élvez prioritást, ez az a terület, amire nem sok jut a költségvetéséből. Esetleg az infrastruktúrára fordít, ha erre pályázati forrást tud behozni.
• Mégis a legtöbb kistelepülésen az önkormányzat tartja fenn a művelődési vagy kultúrházat benne könyvtárral, ami egyre több kulturális-művelődési programot szervez, helyettesítve ezzel a hiányzó művelődésszervezőt vagy közösségfejlesztőt. 
• A civil szervezetek és az önkormányzatok érdekei nem minden esetben egyeznek meg. 
• A civil szervezeteknek nagy erőfeszítést kell tenniük a közösségi tér megszerzése és működtetése érdekében. Addig van esélyük fenntartani, amíg a tagjaik vagy támogatóik elkötelezettek, és erőforrásaikat mozgósítják. 
• Az emberek/kisközösségek nehezen köteleződnek el olyan nagyobb közösségi feladat vállalására, ami nem csak alkalmi, hanem folyamatos odafigyelést igényel.
• Kistelepüléseken szabadidős, sport-, korosztályi, egy-egy intézményhez (óvoda, iskola) kötődő közösségek léteznek vagy jönnek létre saját programjaik, évente a település egészét érintő programok szervezésére. 

Ha egy közösség elhatározza, hogy ilyen teret hoz létre és működtet, akkor minden lehetséges erőforrást mozgósítani tud ehhez. Nemcsak tagjait, hanem a tagok ismerőseit, helyi lakosokat, intézményi, vállalkozói partnereket, külső támogatókat. 

Például egy kistelepülési közösség tagjai több éven át naponta bejártak a kultúrházba fűteni és takarítani, hogy a nagyterem rendelkezésre álljon az iskolásoknak a tornaórákhoz. A fűtőanyagot is ők szerezték be.

Sok jó példáról, közösségi kezdeményezésről lehet hallani. Vannak teljesen új megoldások, amikor már sem önkormányzat, sem formalizált civil szervezet nem áll a kezdeményezés mögött, hanem „csak” egy közösség, amely szeretne magának közös otthont teremteni a közösségi tér létrehozásával.  Hallani vidékre költözött városiakról vagy városba költöző – útjukat kereső – fiatal művészekről. Közösségi lakhatásról, startup vállalkozásokról, közösségi műhelyekről, adományboltok vagy kosárközösségek helyiségeiről, amelyek közösségi térré váltak, ahogy elkezdték használni.  Hiszen a megbeszélések, az együttes alkotások, az élmények, a közös jó tettek teszik igazán közösségi térré azt a helyet, amelyet a közösség magának épít fel, alkot meg.

 

Szerző:

Mészáros Zsuzsa közösségfejlesztő, szövetkezetfejlesztő, tanár. 1992-ben ismerkedett meg a közösségfejlesztéssel, majd hamarosan kapcsolatba került angliai szövetkezetfejlesztőkkel, ami jó alapot adott számára a további tanuláshoz. A közösségfejlesztők között a szövetkezetiség állhatatos képviselőjévé vált. Országszerte sok közösséget segített közösségi terek üzemeltetésében, a közösségi vállalkozásról való gondolkodásban. 1997 óta dolgozik a Felső-Kiskunságban, ahol az utóbbi 12 évben Kunbábonyban, a Civil Kollégium fenntartásának, fejlődésének motorja, a helyi szövetkezet elnöke. A Közösségfejlesztők Egyesületének tagja 1993 óta.