Az itt látható címmel szervezett konferenciát január utolsó napjaiban a Magyar Művelődési Intézet Közösségfejlesztési osztálya, a Közösségfejlesztők Egyesülete és a Hálózat a Demokráciáért Program, mintegy 36 szakember részvételével Budapesten a Corvin téren.

A hazai felsőoktatás szinte valamennyi jelentős egyetemi, főiskolai szakmai műhelyének a képviselői eljöttek erre a kétnapos tapasztalatcserére, de jelen volt az ózdi Őrhegy Egyesület két képviselője és néhány más szakmai szervezet érdeklődője is.
A különféle megközelítések találkozását, a lehetséges együttműködések kezdeményezését vállalta ez a találkozó, azt, hogy megismerjük, a közösségfejlesztésben ki mire helyezi a hangsúlyt, a közösségi fejlesztőmunka milyen tartományait tárta fel eddig, s hogyan tudnánk egymás számára megismerhetővé tenni a feltárt és felhasznált szakirodalmakat. Külön hangsúlyoztuk, hogy nem kívánunk értékkülönbséget, rangsort felállítani a különböző megközelítések között, fontosnak tartjuk, hogy sokféle megközelítés és sokféle érvényes igazság létezik egyidejűleg, amelyeket szeretnénk tiszteletben tartani.

Vercseg Ilona bevezető előadása indította a konferenciát, amelyet teljes terjedelmében megismertetünk a kedves olvasókkal. Ezt rövid 20-25 perces kiselőadások és élénk dialógus követte a két nap során. Ez utóbbiakból egy vázlatos összefoglalót készítettünk, amelyben csak a legfontosabb gondolatokat emeljük most ki.
Hegyesi Gábor a szociális munka egészébe beágyazódott közösségi fejlesztőmunkáról beszélt hozzászólásában, arról, hogyan, milyen belső vívódásokkal alakult ki náluk a szociális munka képzési rendszere. Szerinte az dönti el, hogy ki milyen területét vállalja magáénak ebből a szakmából, hogy milyen az érintettek személyes identitása.
Részletesebben szólt a szociális munka kialakulásának történetéről, a különféle modellekről, amelyekben alapvető kérdés volt, hogy kinek az oldalán állt a szociális munkás: a kliensén, vagy az önkormányzatén?
A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola szociális-munkás képzési rendszerén belül az általános szociális munkás ismeretek elsajátítása a cél, ahol a közösség ennek a munkának az egyik jellegzetes szintere. Hegyesi a képzés második lépcsőjében, a szakosodás során tartotta egyik fontos, választható iránynak a közösségfejlesztést. Erre még egy későbbi hozzászólásában is visszatért, azt hangsúlyozva, hogy ebben a szakosodási – általa “master” szintnek nevezett – fázisban kellene összefognia az itt is megjelent műhelyeknek pl. egy ütőképes közösségfejlesztői szakirány megszervezésére.
Gosztonyi Géza a képzésekhez kapcsolódó terepmunka tapasztalatairól szólt. Az oktatók felelőségét hangsúlyozta, akik ha egy terepről a hallgatók el is mentek – ottmaradtak az elindított változások támogatására, pl. a családsegítő szolgálat alkalmazottaiként folytatva a megkezdett folyamatokat. A főváros VII. és VIII. kerületében két különböző évfolyamnál szerzett tapasztalatait összevetve arról is beszélt, hogy a levelező képzésben a résztvevőkhöz képest a nappali hallgatók érettségének, élettapasztalatainak hiánya, a rövid képzési idő, a nagy létszámú csoportok milyen gondokat jelentenek a szakmai gyakorlatban.
Felvetette – amit többen később megerősítettek -, hogy tudatosítani kell a hallgatókkal azt is, ha ezen a területen kívánnak munkát találni, önmaguknak kell a saját munkahelyeiket megteremteniük.
Horváth Izidorné Szombathelyről – a Pécsi Orvostudományi Egyetem kihelyezett szociális-munkás tagozatának képzési rendszeréről szólva – a gyakorlat orientált törekvéseiket mutatta be. A közösségfejlesztéshez való kapcsolódásban hangsúlyozta, hogy a szociális munkás tevékenységét kapcsolatrendszerek körében fejti ki, ezt a kapcsolatrendszert kell megerősíteni. Arról is beszélt, hogy ők a szakembereket a “felhasználók” körét szeretnék kitágítani: a kliens mellett az intézmények, a helyi önkormányzat-helyi hatalom, és a civil szervezetek (pl. a zöldek) is megrendelőkké válhatnak.
Felvetette, náluk jellemző gyakorlat, hogy szakértőként bekapcsolódnak az önkormányzat szakmai bizottságának munkájába.
Jelezte, hogy a saját könyvtárukban több szakanyag fordítása is megtalálható, amiben a helyi idegen nyelvű tanszék munkatársai voltak a segítségükre.
Szokolay Örs Pécsről építészként a JPTE Pollack M. Műszaki Karáról érkezett, ahol településmérnököket képeznek. Mondandójában jelentős hangsúlyt adott annak kifejtésére, hogy a településrendezés, a településtervezés és a településfejlesztés három eltérő fogalom, a műszaki területen dolgozók és a közvélemény is gyakran összemossa ezeket. Pedig a közösség- ill. településfejlesztés nem pusztán területhasznosítási kérdés. Team munka kellene legyen a településtervezés. “A terv semmi, a tervezés minden” – idézettel fejezte be mondandóját.
Csider Sándor ugyancsak Szombathelyről, de a Tanárképző Főiskola Közművelődési Tanszékéről érkezett. Az általa oktatott három féléves tantárgyszerkezetet mutatta be részletesebben, amelyben az első félévben animációt és csoportlélektani ismereteket tanít, a másodikban kulturális animációt, a harmadikban pedig “területi közösségfejlesztést”. Mindhárom félévben gyakorlati szeminárium is szerepel, a második kettőben egy-egy kistelepülésre járnak a hallgatók.
Csider kiemelte azt a pozitív tapasztalatát, hogy a felsőbb évfolyamos hallgatók gyakran “visszatanítanak”, az alsóbb évfolyamos társaik kurzusaiban. Ezt a fontos módszertani lehetőséget más kollegák is kiemelték.
Sári Mihály Debrecenből a KLTE Művelődéstudományi és Felnőttnevelési Tanszékéről egy kisváros Püspökladány több évig tartó társadalomfejlődési- fejlesztési folyamatáról tartott ismertetőt. Egyik legfontosabb következtetése, hogy amennyiben a helyi kommunikációs eszközök, a képzés, a fejlesztés jól működik a helyi társadalomban, ott változás indul el.
Az ózdi Őrhegy Egyesület képviselői civil szervezet alkalmazottaiként beszéltek tapasztalataikról, Gombos József Szegedről a Juhász Gyula Tanárképző politológusaként az állampolgári ismeretek és készségek fejlesztéséről, továbbá a multikulturális oktatás jelentőségéről szólt. Kleisz Teréz a pécsi JPTE Felnőttnevelési Tanszékéről szakmaszociológiai megközelítésből elemezte a közösségfejlesztés emancipálódási törekvéseit, jelezve, hogy itt a népművelésből történő kiválás komoly indulatokat szabadított ennek az új szakmai műhelynek a képviselőire. Ő egyébként a saját tantárgyszerkezetében külön szólt a közösségszervezés radikális modelljéről, ami egyszerre szolgálhatja a pacifikálást és a változtatás erősítését is.
Szokoly Mária a Budapesti Tanítóképzőből egy most induló kísérletükre hívta fel a figyelmünket: ifjúsági közösségi munkás kurzust indítanak a közeljövőben. Nagyon fontos kérdést tett fel a megjelentekhez: megtörténik-e vajon a külföldi szakirodalom megfelelő adaptációja a magyar és közép-európai viszonyokra?
Mi szervezők végül vállaltuk, hogy összegyűjtjük a kollegáktól a lehetséges szakirodalmi és tematikai adatokat, továbbá a Közösségi Adattár irodalomjegyzékeivel kiegészítve azt eljuttatjuk számítógépes lemezen a konferencia résztvevőihez.