A Közösség konferencia megnyitója és beszélgetés Schiffer Andrással a társadalmi párbeszéd lehetőségeiről

2022/4

Bevezetésként, a konferencia nyitányán megtudjuk, hogy idén 20 éves a Közösség konferencia, az elsőt Varga Tamás halálának évében rendezték. Azóta minden évben sor kerül a konferenciára, amelyet az alapítók emlékének ajánlanak. Kunbábony – illetve az itt található egykori tanyasi iskola – az otthona a Közösségfejlesztők Egyesületének és a Civil Kollégium Alapítványnak. Mindkét szervezet továbbképzéseket és közösségi találkozókat szervez ezen a különleges helyen, minden évben egyre többen jönnek ide a közösségekről tanulni.

Péterfi Ferenc, a beszélgetés[1] moderátora hangsúlyozza, hogy közösségfejlesztőként mindig az érintettekkel együtt kívánják meghatározni a szükségletekre irányuló közös cselekvéseket. Hozzáteszi, hogy ez manapság nem mindig érthető, furcsának tűnhet, hogy valaki nem megmondóemberként érkezik egy helyi közösségbe. Valamint kiemeli, hogy a terepmunka elején mindig szeretnék megismerni azt a helyzetet, amiben dolgozni kezdenek – így nem kész cselekvési tervekkel érkeznek a közösségekhez. Az idei konferencián három különböző szakterület segítségével tekintenek rá közösségeink állapotára: (1) a helyi részvétel lehetőségei; (2) milyen gazdasági környezetben működünk: a helyi gazdasági lehetőségek megteremtése; (3) az ökológiai környezet változásai: a klímaválság hatásai a közösségekre. Mindehhez három előadót, szakértőt hívtak meg az idei Közösség konferenciára: Schiffer András ügyvédet, volt országgyűlési képviselőt; Pogátsa Zoltán közgazdászt, szociológust; Pataki György ökológiai közgazdászt.

Talán nem a legkellemesebb téma – folytatja Péterfi –, hogy a társadalmi párbeszéd kiüresedése és a kormányzati centralizációs törekvések nagyban meghatározzák az önkormányzatok és a civilek esélyeit. A társadalmi egyeztetések intézményes rendszere nagyon beszűkült, milyen lehetőségeink vannak a helyi önrendelkezés visszaszerzésére?

Köszönöm szépen a meghívást, én utoljára 15 éve jártam itt és köszönöm, hogy a Ferinek eszébe jutottam – kezdi válaszát Schiffer András. Kiemeli, hogy folyamatosan zavarban volt, amikor arra gondolt, hogy milyen formában tudna kapcsolódni ehhez a beszélgetéshez. Az első, amivel indít az egy teljesen szubjektív tapasztalat, hogy mielőtt választott képviselő lett (10 évvel ezelőtt) a rendszerváltástól kezdve a legkülönbözőbb szervezetekhez csatlakozott, így került ide Kunbábonyba is. Amikor 2016-ban kikerült a parlamenti politikából, döbbenten érzékelte, hogy sokkal szétesettebb a világ, mint 2010 előtt, a rendszerváltást követő 20 évben. Az elmúlt hat évben azt észlelte, hogy mintha egy ilyen társadalmi atombombát dobtak volna le, egyszerűen nem érzékeli azt, hogy országos léptékben tartósan meg tudnának tapadni olyan kezdeményezések, amelyek a rendszerváltás környékén voltak. Ennek vélhetően van egy ciklikussága, amelynek most a leszálló ágában lehetünk. A rendszerváltozást követően a 90-es évek végére – Schiffer véleménye szerint részben a Bokros-csomag következményeként – a társadalmi életre fordítható szabadidő a megnövekedett munkaterhek miatt meglehetősen beszűkült. Valahogy az ezredforduló környékén ez a tendencia megváltozott, és különböző környezeti problémákkal és a globalizáció kritikájával foglalkozó mozgalmak megerősödtek és összekapcsolódtak. Ennek legeklatánsabb példája a Zengő lokátorállomás elleni összefogás volt. Ennek a továbbéléseként értelmezhetjük például a civil összefogást a tatai Öreg-tó megmentéséért.

A második gondolat a társadalmi párbeszéddel kapcsolatos. Ha a saját képviselői pályafutására gondol, akkor az első kifejezés, ami eszébe jut ezzel kapcsolatban – némi iróniával – az a nemzeti konzultáció. És még mielőtt jókat nevetünk ezen – folytatja – felveti azt, hogy az a politikus, aki ezt az egész őrületet meghonosította, azért nem teljesen hülye ember. Valami oka van annak, hogy ő ezzel az eszközzel operál, és mint azt a választási eredmények bizonyítják, nem teljesen sikertelenül. Nevezetesen azt szeretné hangsúlyozni Schiffer, hogy 1990-ben az MDF-SZDSZ politikai megállapodás első pontja az volt, hogy az 1987-es jogalkotási törvényből kivették a társadalmi vita intézményét. A rendszerváltozás alkalmával lehetőség nyílt arra, hogy nagyon fontos törvényekről társadalmi párbeszéd indulhasson el, létező helyi közösségek kifejthették véleményüket például a gyülekezési törvénnyel kapcsolatban. Ehhez képest az új magyar demokrácia azzal nyitott, hogy ezt egy tollvonással megszüntette. És ha végignézzük az azóta alakult kormányokat, azt láthatjuk, hogy az érdemi társadalmi részvétel lehetőségei – mindig alapos indoklással – egyre csak szűkültek. Ezek a törvények pontosan azokban az ügyekben üresítették ki a helyi közösségek érdekérvényesítési lehetőségeit, amelyek a legalapvetőbben érintették a helyi közösségek jövőjét. Ez a tendencia folytatódott 2010 után, ebben fő bűnös a kiemelt beruházási törvény. Schiffer úgy látja, hogy amikor Orbán Viktor 2002-ben megbukott, sok tekintetben levonta a tanulságait a végül is kudarccal végződő első kormányzásának. Például szembe nézett azzal, hogy az új magyar demokrácia eleve az elitek paktumával született, nagyon kevesen (alig negyedmillióan) vettek részt a rendszerváltás tényleges folyamataiban. Ez egy egész rendszert érintő demokratikus deficitet okozott, erre válaszként találták ki a nemzeti konzultációt, amely legalább a részvétel illúzióját megteremti. Mindez azért veszélyes, mert az illúzió csak elfedi a bajt, így nem lehet egyenesen beszélni a problémákról.

A harmadik dolog, amit Schiffer megfogalmaz az az elmúlt covidos 2 év tapasztalása. A gazdasági bizonytalanság Magyarországon komoly áruhiányt okozott a kereskedelemben. A kormányzati válságkezelés egy lokalista fordulatot is hozhatott volna a helyi gazdaságok erősítésével. Ez azonban nem történt meg. A társadalmi szolidaritás és a helyi cselekvések támogatása helyett oligarchák bezárt szállodáinak felújítását támogatta a kormányzat. Schiffer abban hisz, hogy ha egy ilyen válsághelyzetben a többlet támogatást megkapják például azok, akik helyben termesztett gyógynövényeket próbálnak eladni, akkor lehet, hogy sikerül nem csak a mikrogazdasági struktúrákat megerősíteni, hanem a mindennapi szokásokat a nagy ellátó láncokról átterelni a helyi közvetlen kapcsolatokra. Ezt elmulasztották, pedig ez nem csak gazdasági, hanem társadalmi szempontból is egy soha vissza nem térő lehetőség volt.

Negyedikként pedig a helyi közösségek megerősítése szempontjából nem mehetünk el a nagyon erős centralizáció mellett. Schiffer azt gondolja, hogy ha vannak helyi szervezetek, azok tartalommal tudnák megtölteni a településrészek önkormányzatiságát. Például egy Kunszentmiklós típusú városban – amelyet önálló identitással rendelkező részekből állítottak  össze – nagyon fontos lenne a településrészi önkormányzatiság megvalósítása. Ezekhez sokkal jobban tudnának kapcsolódni az emberek helyi identitásuk révén. Éppen ezért lenne fontos misszió ebbe a keretbe életet lehelni, és ez nem egy reménytelen vállalkozás. Jó példa erre Pécs, illetve Istenkút, ahol a helyi hatalom képviselőit érdekeltté tették a közös ügyükben.

Az egyik nagyon fontos probléma, – kezdi Péterfi – hogy maga az önkormányzat is nagyon kevés jogosítvánnyal rendelkezik, és a gazdasági függőség is jelentős. Kovács Edit teszi hozzá, hogy a társadalom dühösnek és tehetetlennek érzi magát, pedig már nagyon cselekedne. A bizonytalanság azonban ezt nagyon megnehezíti.

Kunbábony megpróbálkozott egy ilyen rész-önkormányzatiság megvalósításával – érkezik az újabb hozzászólás –, azonban ezt az önkormányzat leszavazta, nem jött össze a dolog. Azóta viszont azt tapasztalják, hogy a népesség egy jelentős része elöregedett, a beköltöző fiataloknak pedig nincs kötődésük a helyhez. Mindemelett gazdasági alapja sincs az önállósodásnak. Az emberek egymáshoz kapcsolódása gyengébb lett, az önkormányzatin kívül nincsenek közös tulajdonok a településen. És hangsúlyosan nagyon nehéz a közös ügyekért a közös felelősségvállalás.

Beke Márton azt meséli, hogy Győrben az építészfórumon volt szó arról, hogy a társadalmi egyeztetés mennyire hasznos vagy éppen haszontalan építészeti ügyekben. Egy nyolchónapos közösségi tervezési folyamatban, amikor szabályzatokról és építészeti kérdésekről beszélgetnek egy tér kialakítása kapcsán, derül ki, hogy nincs tudása az embereknek arról, hogy milyen formában szólhatnának bele őket érintő ügyekbe. Jelenleg nincs semmilyen struktúra, ami az állampolgároknak elmagyarázná, hogy milyen lehetőségeik vannak. Születnek jogszabályok és vannak lehetőségeink, de ezeket meg kell érteni, és a napi gyakorlatra szükséges lefordítani őket. Nagyon nagy élmény az, amikor az emberek egy konkrét ügy kapcsán megélik a beleszólási lehetőségüket, ebbe az irányba lenne érdemes tovább haladni, több ilyen közvetlen élményt lehetne adni az embereknek.

Halmai Zsuzsa szerint nagyon fontos látni, hogy a korábbi közösségi megmozdulások mindig valami ellen szerveződtek, sérelmek kapcsán. Ezeknek a lehetőségei is jócskán csökkentek, de még kevésbé van tapasztalatuk az embereknek arról, hogy milyen valamiért összefogni és cselekedni. Ezeket az ügyeket lenne érdemes megtalálni. Az a tapasztalata, hogy sikeres közösségi kezdeményezés akkor alakult ki, amikor valamiért elkezdtek együtt gondolkodni.

Velenczei Ági a részvételi demokrácia tanulását tartja nagyon fontosnak. Ez egy nagyon hosszú tanulási folyamat, amelynek része, hogy a képviselőkre nem ellenségként tekintenek, hanem lehetőség van a kérdésekre és a párbeszédre. Egy ilyen kezdeményezés indult el Budapesten a IX. kerületben. Mindezt együtt kell megtanulnunk, mert minden fél érdekeltté válik egy ilyen folyamatban.

Sélley Andrea hozzáteszi, hogy a kisközösségek tekintetében vannak jó példák az együttműködésekre. De sosem indult be igazán a rész-önkormányzatiság megvalósulása Magyarországon. Talán azért, mert a politikusok egy része nem támogatja. Megtörténhetne az, hogy ha a városlakók várospolitikát alkotnának, akkor a helyi politikusok erre „jobban rá tudnak ülni”? Kioltja vagy erősítheti a részvételi és a képviseleti demokrácia egymást?

Giczey Péter hozzáteszi, hogy a jogalkotási törvény egészét törölték el 1990-ben, nyilván ennek része volt a társadalmi vita intézménye. Ettől függetlenül a társadalmi vitának különféle lehetőségei nyitva állnak. Valamint hozzáteszi, hogy az egyik lehetőség a társadalmi részvétel előmozdítására a közmeghallgatás intézménye, azonban az a tapasztalat, hogy a hatalmi oldalról ezt igyekeznek elbújtatni, ellehetetleníteni, kiüresíteni. És a másik oldalról pedig kérdés, hogy mennyire veszik igénybe az állampolgárok ezeket a lehetőségeket.

Benedek Gabi is az intézmények felől közelít, az ezekbe vetett bizalom nagyon alacsony. A részvételi demokrácia új intézményeiben célcsoportként kezelnek minket, és nem aktív alakítójukként. Ez alkalmas lehetne a bizalom növelésére, ami a demokrácia fontos építőköve.

Schiffer András egy technikai megjegyzéssel kezdi a válaszát, amely pontosítja, hogy Magyarország első jogalkotási törvénye 1987-ben keletkezett, ez tartalmazta a társadalmi vita intézményét. Az MDF-SZDSZ megállapodás nem törölte el a jogalkotási törvényt, azt 2009-ben az Alkotmánybíróság nyilvánította semmissé. A képviseleti és részvételi demokrácia viszonyával kapcsolatban azt emeli ki, hogy mindannyian civilek vagyunk, a politika és a civil társadalom szembeállítása tévedés. A világ legcivilebb dolga pártban politizálni – véli Schiffer. Ma a legnagyobb probléma, hogy a pártrendszernek nincsenek meg azok a szerves gyökerei a társadalomban, amelyek a nyugati társadalmakban megvannak. A helyi társadalomhoz való kötődésnek erősebbnek kellene lennie, mint a pártszíneknek. Ez az, ami itt nagyon hiányzik, a pártpolitikai elit ma nagyon kontraszelektált. Ha nincsenek meg a szerves kapcsolatok a társadalmi szervezetek és a pártok között, akkor kiéleződik a részvételi és a képviseleti demokrácia közötti ellentét – zárja gondolatait Schiffer.

 

Végjegyzetek:

[1] A 2022. november 4-én, Kunbábonyban elhangzott beszélgetés átiratát Dudok Dávid készítette.

Meghívott előadó:

Schiffer András magyar ügyvéd, politikus, 2010 és 2016 között országgyűlési képviselő, a Lehet Más a Politika egyik alapítója, 2010 májusa és 2012 januárja, valamint 2013 és 2016 között a párt parlamenti frakcióvezetője, 2013-2016 között a párt társelnöke.

Szerző:

A szerző 2018-ban szerzett oklevelet az ELTE Közösségi és civil tanulmányok mesterképzésén, mindig érdeklődve figyelte a helyi közösségi kezdeményezéseket. Szülővárosában, Esztergomban immár 15 éve tagja egy kis színjátszókörnek, melyet 2020-ban egyesületté alakítottak barátaival. Jelenleg Az ELTE Szociológia Doktori Iskola Szociálpolitika programjának harmadéves PhD-hallgatója, kutatási területe a közösségi kulturális intézmények társadalmiasított működési módja.