[1] A 30 éves Parola ünnepi számához arra kért a szerkesztő, Farkas Gabi, hogy osszam meg a lap olvasóival a rendszerváltás körüli időszak társadalmi közegéről kialakult tapasztalataimat. Fogalmazzam meg, hogy ebben az időszakban mik voltak azok a társadalmi igények, amelyek alakuló szakmánk felé irányultak, amelyek a közösségfejlesztési kezdeményezéseket igenelték, kezdeményezését elfogadták, s ezáltal fejlődését és intézményesülését előidézték és indokolták. S érdekes lenne, folytatta felkérését Gabi, hogy ma vajon van-e indokoltsága a szakmánknak, s ha igen, mi? Történt-e ilyen értelemben bármiféle változás?

E téma kifejtése egy könyvnyi terjedelmet, nem cikket igényelne. Nem is tudom, hogy kaptam-e már életemben nehezebb feladatot …

Mielőtt megpróbálok néhány általam fontosnak tartott, témánkra jellemző tapasztalatot megosztani, előre kell bocsátanom, hogy nem tudom a közösségfejlesztést csak szakmának tekinteni. A szakmaépítésben eltöltött évtizedeim során mind erősebben gondolkodom felőle mozgalomként is, közösség általi fejlesztésként, ami számos, a szorosan vett szakmán kívüli tényező együttállásából jön létre, s ezek között a közösségfejlesztő személye, szakmája, háttere is tényező, de a közösség jellege, kezdeményező és cselekvőképessége, mikro és makrokörnyezete, azok kultúrája éppúgy, mint az érintetteké, szintén meghatározó tényezők. A konstelláció, az egyidejű megjelenés a dolgok egymáshoz viszonyított pillanatnyi helyzetét mutatja, nem áll fenn örökké. Panta rhei – „minden folyik” (gör.), jelentése: a világon minden állandó és örökös mozgásban van.

Így a közösség általi fejlesztés is folytonosan változtatja mozgástereit, keresve beavatkozásának az adott időszakban legoptimálisabb területét. Együtt mozog a változó társadalommal, s kér/foglal el mind több teret közösségi hatások eléréséhez.

Az optimális mozgástér megtalálásához sok függ attól, hogy a mindenkori társadalomirányítás – a társadalomjobbító civilekkel és szakmákkal együttműködve – mennyire rugalmasan és milyen gyorsan tud reflektálni az új kihívásokra, él-e a megújulást felgyorsító eszközökkel, az intézmények meta-szerkezetének fejlesztésével – ilyen a közösségfejlesztés is -, és érvényesíti-e befolyását jogi, erkölcsi és anyagi támogatás formájában. S még ha mindezt tenné is, remélhetőleg nem rögtönzéssel forgácsolná szét figyelmünket és erőforrásainkat, hanem átfogó kulturális és társadalmi válaszokban jelenítené meg a fejlesztésre, s napjainkban éppen a válságra adható válaszokat. (Gergely1991, 7. o.)[2]

Társadalmi igények – szakmai/közösségi válaszok

Az első évtized (1975-1985) döntő volt a tekintetben, hogy megbizonyosodtunk a kezdeményezéseink iránti fogadókészségről. Balatonszabadiban, Csenger és társközségeiben, valamint a faluház-építő mozgalom keretében több helyütt is dolgoztunk, társadalmi-kulturális fejlesztésben gondolkodtunk és fejlesztési javaslatokat tettünk a megrendelőnek, általában az önkormányzatnak.

A bakonyi munka volt az első tisztán közösségfejlesztői próbálkozás, amikor is nem kötetnyi fejlesztési javaslatot készítettünk, hanem felkerestük az ott élő emberek véleményformálóit, s velük beszélgettünk. És az általunk megszólítottak akartak beszélni, voltak cselekvési elképzeléseik, szívesen részt is vállaltak s közösség aktivizálásában, majd a közösség által kitűzött célok megvalósításában. Az első 3 év sikere után egy helyi feszültség alakult át konfliktussá. A helyi és megyei politikai vezetők áthangolták addigi munkánkat, ezért a közösségfejlesztők kiszálltak a folyamatból, ám utána hosszú évekig – sőt, még ma is! – folytatódott a Bakonyban a közösségi gondolkodás és cselekvés (s ez szinte minden helyi fejlesztés során megtörténik).

Módszertanilag is mérföldkő a bakonyi munka, mert az első, tudatos módszereket alkalmazó, folyamat jellegű beavatkozás itt történt. De több település is úttörőnek bizonyult valamiben, pl. a Komárom megyei Kecskéd, ahol először fejlesztettük ki és vezettük be a közösségi felmérés módszerét 1993-tól, vagy a szövetkezetfejlesztésben már 1994-től mozgolódó Nógrád megye több települése is először nézett szembe a közösségi gazdaságfejlesztés nehéz kihívásával; a Jászságban elsőként kezdődött kistérségi közösségfejlesztés a kistérség valamennyi faluja részvételével – és sorolhatnánk. A kihívás mindig a lakosok felöl érkezett, például „ne csak minket kérdezzenek, hanem mindenkit a faluban!” Ki kellett fejleszteni tehát egy olyan módszert, amely egyfelől alkalmas erre, másfelől az érintettek részvételével valósul meg. Ma már azt is tudjuk, hogy 5000 főnél nagyobb lakosság aktivizálására ez a face to face módszer nem alkalmas.

A közösségi felmérés módszere a mai napig komoly szerepet játszik a település-szintű fejlesztői munkákban, nem véletlen, hogy a napjainkban véget érő, nagyszabású Cselekvő közösségek projekt[3] több mint ezer településen e módszer szerint dolgozott. A nyertes TOP- pályázók helyi közösségi munkásai az EFOP mentoraival működtek együtt, közösségfejlesztő  képzésen vettek részt és közösségfejlesztési Útmutató kiadványt kaptak.

De térjünk csak vissza a Bakonyba!

1983 nyarán Bakonyszentkirályon és két társközségében, Bakonyoszlopon és Cseszneken Varga A. Tamás vezetésével közösségfejlesztő kísérletet indított a Népművelési Intézet Művelődési Otthon Osztálya, amelynek legintenzívebb szakasza 1985 végéig tartott.[4]

E munka feltárta a legfontosabb, a helyiek által beavatkozásra érdemes­nek tartott jelenségeket (fogalmazhatjuk úgy is, hogy a közösségi beavatkozások hatására megfogalmazódó társadalmi igényeket), a javaslatokat a közösségi cselekedetekre, és azokat összefoglaló és értékelő tanulmányban mutatta be.

„Állapotrajz[5]

Az összegző‑elemző tevékenység során a legfontosabb, beavatkozásra érdemes­nek tartott jelenségeknek a következők bizonyultak:

1. Konfliktusmentes, szinte „tetszhalott” helyi társadalom, amelyik nem érzékeli a problémákat, beletörődő, életkörülményeit természetadta létfeltétel­nek tekinti.
2. A helyi nyilvánosság hiánya. Nyilvánosság helyett csak a helyi vezetők általi tájékoztatásról beszélhettünk, amelyik hiába közölt új információkat, azok – informális csoportok híján – nem kerültek közösségi használatba. A családi, szomszédsági, kocsmai „nyilvánosság”, de a mégoly korrekt és rendszeres vezetői tájékoztatás sem tud így társadalmiasulni, hanem a privát szférában marad. (…)
3. A falvakat erőteljes infrastrukturális elmaradottság jellemzi. Nincs elegendő mennyiségű, egészséges ivóvíz, nincs vízvezeték; a helyi munkalehető­ség száma erősen korlátozott, különösen a nők esetében (…) Az egyes hiányok nemcsak önmagukban jelentenek problémát, hanem újabb hiányokat kumulál­nak (a vízprobléma például nem csak egészségügyi kérdés, de kihat a komfort­fokozatra, a vendéglátásra, az idegenforgalomra stb.).

Mindezek a tényezők növelik a falvak lakosainak kiszolgáltatottságát, tehetetlenségét, elérdektelenedettségét, csökkentik megtartó erejét, elősegítik elöregedését, leépülését.”

A meghallgatás iránti igény egészen elementáris volt a folyamat során. Mindenki pozitívan fogadta megkeresésünket, s szívesen működött együtt társaival és velünk. Az első nyilvánosság-orgánumot, az 1984-től kétévente kiadott Közérdekű Közösségi Kalendáriumot az ott lakók írták és szerkesztették, a közösségfejlesztők közreműködésével.

Ezek után, az infrasturkturális fejlesztéssel kapcsolatban, a fejlesztői stratégiában leírtakból emelek ki egy részletet.

„(…)  A fejlesztői stratégia

1. Legfontosabb feladatunk abban segíteni, hogy a problémák megfogalmazód­ja­nak, mégpedig a helyi nyilvánosságban, s ott konfliktusokat hozzanak létre, melyek megoldása vagy az arra történő közös törekvés a helyzet javulását eredményezi, magát a fejlődést biztosítja.
2. Ennek elősegítése két, egymással szorosan összefüggő téren valósítható meg.

• Az információk bevitele. A helyi problémákhoz, kérdésfeltevéshez, akarat­hoz kell rendelnünk az elérhető legmagasabb szintű információkat, a lehető leghatásosabb formában (hír, kapcsolat, szaktanácsadás, utazás stb.), mert csak ezek képesek bizonyos “robbanásokat” létrehozni, melyek cselekvéseket indíta­nak be, hogy azután egy ideig a dolgok rendezett napi cselekvésekben realizá­lódjanak. Ezek a kezdeményezések úgy is jellemezhetők, mint a konflik­tusok megfogalmazódására szolgáló inspirációk, melyek cselekvéseket idéznek elő.
• Közösségek létrejöttének elősegítése, az információk közösségi használatba vétele, melyhez meg kell tudni azokat az érdekeltségeket, érdeklődéseket, amelyek mentén közösségi cselekvések szorgalmazhatók.

3. Fejlesztői tevékenységünk fő módszere nem csupán az információk bevitele, hanem a bátorítás, hogy a már korábban vagy a fejlesztés hatására felismert, szükséges cselekedeteket a helyiek véghez is vigyék; hogy ne érezzék magukat egyedül, elszigetelten, tanácstalanul, hanem megleljék helyi és külső partnere­i­ket; hogy merjenek cselekedni. Bátorítás, megerősítés, a lehetőségek kitágítá­sa: – információk bevitele és közösségi mozgások indikálása, gyakorlattá szerve­zése –, ebben foglalhatók össze munkamódszereink.

A konkrét falufejlesztés nem a közösségi munkás feladata, de az annak emberi‑közösségi‑kulturális bázisát adó közösségi kezdeményezés, bátorítás, fejlesztés igen.”

Nagy a kísértés, hogy elmerüljek e régi fejlesztői munkában, de jelenlegi feladatomnak megfelelően most más szempontok szerint kutatok emlékezetemben, s különben is, a lábjegyzetben hivatkozott tanulmányokban mindez részletesen, elemző módon megtalálható.

A mi szempontunk most azoknak a társadalmi igényeknek az alakulását felfedni, amelyek létrehoznak egy szakmát, s amelyet azután rendre módosítanak, alakítanak.

A sokaság, az idő, a terebélyesedő gyakorlat és az erősödő tapasztalat-hozzáértés rögzít változásokat, hoz létre variánsokat, veszi észre az új igényeket és szüli az arra adható válaszokat. E munkák után (már közben is, hisz más településekről is eljöttek tanulni érdeklődő szakemberek) szinte azonnal megkezdődött a szakmaépítés fejlesztése: gyakorlati munka, annak elemzése-publikációja – módszertani és elméleti vonatkozásokban is – , majd ezek segítségével képzések szervezése az érdeklődőknek (felnőttképzés és felsőoktatási intézményi kurzusok, szakirányok, végül 2010-től az ELTE TáTK Közösségi és civil tanulmányok szakán beindult MA képzés.) Újabb bugyra a szakmaépítésnek a szakmai és mozgalmi találkozók szervezése[6]: kistérségi, megyei és országos, majd nemzetközi konferenciák, szemináriumok, műhelyek, melyekből az érdeklődő helyi szakemberek motiválttá váltak a közösségfejlesztésre, és helyi fejlesztések sokasága indult meg. [7]

E gazdag és tágas kommunikációs folyamat rendre felszínre hozta az igényeket: ismerni egymást az országban; együttműködni, közös programokat kialakítani; meghívni a Közösségfejlesztők Egesülete egy-egy specialistáját a saját helyszínre; szomszédolások, tanulmányutak; 2004-től évente Szakmaközi Nyári Egyetem Kunbábonyban; majd 2005-től Állampolgári Részvétel Hete évente, több tíz-száz településen. A jó kommunikáció „magától” elvégzi a dolgát: megismerések, ráismerések, ismerkedések, gondolatcserék, párbeszéd, megértés, egyetértés, együttműködés jön létre, leggyakrabban önszervező módon, szervezetek, települések és megyék között, többször külföldi partnerek bevonásával. Akadt kéz és ihlet is az írásra, Parola-cikkek, Parola-füzetek, tanulmányok, jegyzetek, tankönyvek és szakirodalmi könyvek kiadása kíséri utunkat.

A ’70-es évektől a ’80-as évek közepéig

Ennek az időszaknak a társadalmát állóvízként jellemeztük. Igazolja ezt a bakonyi Állapotrajz is, ld. az 1. pontban leírtak is: konfliktusmentesség, tetszhalott társadalom. A homogén társadalmi rendszerek könnyen kiismerhetők voltak és lényegi változások híján megszokottá váltak – az állandóság érzetét keltették. A döntéseket a színfalak mögött hozták, s a lakosságnak nem hogy beleszólása nem volt a döntésekbe, de nem is ismerte a valós helyzetet, a döntések tétjeit. Fásultság, beletörődés, de szociális és egzisztenciális biztonság és kisléptékű gyarapodás jellemezte ezeket az éveket.

Már a ’70-es évek közepétől működtek illegális formában kislétszámú csoportok, s mozgalom is (pl. az SzDSz). A ’80-as évek közepétől már nem csak a politikai elit és a vele szemben álló kisebbség volt tisztában azzal, hogy a helyzet gazdaságilag fenntarthatatlan, s hogy a szovjet táborban szaporodnak a válságjelenségek. A helyzet szervezkedésre és a vélemények nyilvánosságra hozatalára késztették a gondolkodó bátrakat, akik főként az akkori értelmiségi rétegből kerültek ki (Beszélő). Az addig elhallgatott, bagatellizált szegénység természetének feltárása és létezőként való nyílt megfogalmazása óriási visszhangot váltott ki (SzETA, 1985). Értelmiségi körökben már régóta zajlott a „jó társadalom keresése” a lakásokban tartott műhelybeszélgetéseken zajló közös tanulás, párbeszéd és viták során, s akkor, amikor repedés támadt a rendszeren, mindezek nyílt vélemény- és akaratnyilvánításokká, majd követelésekké és szembenállásokká szerveződtek. Emlékezzünk csak az 1986-1989-ig tartó civil küzdelemre  a Bős-nagymarosi vízlépcső építésének megállításáért; a társadalmi nyilvánosságért folyó és egyre erősödő harcra; a gyülekezési jogért folytatott csatákra stb., melyek elvezettek a civil társadalom manifesztálódásához, intézményeinek folyamatos kiépüléséhez és ami még ennél is jelentősebb, Gergely Attila gondolataira támaszkodva, megkezdődött ezen intézmények meta-szerkezetének fejlesztése is, melyben a társadalmi-kulturális fejlesztés játszott meghatározó szerepet. A meta-szerkezet kifejezés arra utal, hogy „vannak olyan szerkezetek és folyamatok, amelyek úgyszólván minden intézmény kiépítésének, működésének vagy újraépítésének mechanizmusait „keresztbe metszik”, mintegy „átszínezik” azokat az adott kultúra típusának alapjellemzői szerint.” (Gergely 1991:7.)

Időzzünk el kissé ennél a fontos tételnél! Mindennapi tapasztalat, hogy a közvélemény „kulturális” alatt főként szabadidős tevékenységeket, művészeti és szórakoztató programokat ért, holott a kultúra egyike az emberiség legátfogóbb, ún. nagy elméleteinek, amely magába foglalja mindazt, amivel az ember kidolgozta magát a természetből. „Az ember közvetlen lételemét az a hatalmas alkalmazkodási apparátus alkotja, amely egész eddigi történelmének felhalmozott teljesítménye, s amit kiművelt külső-belső környezetének, röviden kultúrának nevezünk.” (Gergely 1991:3)  A közösség kulturális kontextusa rendkívüli jelentőséggel bíró, ám a közgondolkodásban talán kevéssé tudatosult elemekből áll, ezekből sorolok most fel néhányat. A közösség általi fejlesztésben is meghatározó a talaj, amiből vétettünk, ahol felnövekedtünk és élünk (grassroots, hajszálgyökerek). Meghatározók továbbá a történetileg létrejött képződmények, amelyek mindenkire érvényesek egy adott kultúrában. Anyanyelvünk, történelmünk és történelmi emlékezetünk, történelmileg kialakult alkatunk, termelési és közösségi szokásaink. Családi és közösségi történeteink és hagyományaink, örökségünk. Eszméink, értékeink, normáink, vallásunk. Művészetünk, tudományos eredményeink. Szimbólumaink, identitásunk, közösségi mítoszaink, rítusaink, mentalitásunk és magatartásformáink, másokkal való viselkedésünk. Az uralomhoz való viszonyaink, a társadalomban történő gondolkodási és cselekvési képességünk. Munkáink és alkotásaink. Kapcsolataink egymással és a külső világokkal.

Főként arról a kultúráról beszélünk, ami egyedül ott, egy adott közösségben érvényes.

Ha pedig jelen munkánk a közösségfejlesztésre ható társadalmi/szakmai igények, a társadalmi közeg és vele együtt a ma emberének változásaira próbál rövid, ám lényegi választ adni, akkor a legmeghatározóbb széles összefüggésre, amiben élünk, a korszakváltásra is utalnunk kell, mely egyben kultúra-váltást is jelent. A közösségek, a társadalom intézményeinek megújításához szükséges „meggyorsító intézmények” egy, az eddiginél tudatosabb kulturális fejlesztést képesek létrehozni, s ilyenek a kulturális fejlesztést segítő szakmák, tehát a közösségfejlesztés is.[8]

A demokrácia kiépülésének meglehetősen rögös útján, a digitális forradalom térnyerésével egyre tágult a látókör, s ebben megint több tényező együttállása szült a mi területünkön is eredményeket.[9]

Hogyan hat a kulturális és társadalmi közeg a ma közösségfejlesztésére?

„ Egyre kevésbé lehet vitás, hogy felgyorsult változások körülményei között napjainkban nagyarányú társadalmi-gazdasági átmenet részesei vagyunk, mégpedig jó okkal gondolhatjuk, hogy a leggyorsabb ütemű és a legkiterjedtebb átmeneté, amit a történelemből csak ismerünk. Következésképpen a jelenlegi eset olyan új vonásokat is mutat, amelyekkel eddig nem találkozhattunk, de amelyek már az ötvenes-hatvanas évek fordulóján elég egyértelműen megállapíthatók voltak.” (Gergely 1991, 4, 5. o)[10]

A közösségi beavatkozás gyakorlati szakemberei figyelmüket nem irányíthatják társadalmunk, sőt: társadalmak egésze, vagy a korszakra vonatkozó makro-elemzésekre,[11] mert a kulturális-társadalmi fejlesztés vonatkozásában ez a szint túlságosan széles problematikát képvisel, noha a témának már komoly, interterdiszciplináris irodalma van. Fontos azonban, és lehetséges is, hogy tisztánlátásunk érdekében gondolkodásunk homlokterében mindig helyet kapjanak az adott helyzethez kapcsolható makroszintű problematikák és kérdésfeltevések is. A lehető legjobban kell átlátnunk döntéseink és cselekvéseink tétjeit.

A közösségfejlesztés mozgalommá és szakmává fejlesztésének lehetőségeit általában mikroszinteken keressük gyakorlati munkáinkban. A lokalitás szintjein: szomszédságok, települések; a választott  közösségek, érdeklődési csoportok változatos köreiben; vagy transzcendens dimenzióban elkötelezettek, a szellemi-lelki közösségek világában. (Vercseg 2018)[12] A szükségletek, amelyeket a közösségi munkával redukálni akarunk, miközben igazoljuk a közösségfejlesztés szükségességét is, mára elemibbé és számosabbá váltak annál, hogy pusztán a mi (civil és szakemberi) eszközeinkkel kezelni lehessen őket. A szegénység mérséklése, a kirekesztettek bevonása, a lakhatási válság (hajléktalanság, kilakoltatás, szociális bérlakás-ügy), a menekültek sorsa, az érdekképviselet, a természet- és környezetvédelem, az ijesztő méretű dekulturálódás, az emberi jogi problémákat felvető kérdések sokasága  mind olyan nagyságrendű problematika, amelynek mérsékléséhez és hatékony kezeléséhez össztársadalmi együttműködés szükséges. A kormányzati, az üzleti és a civil szektor által közösen kidolgozott programok kivitelezéséhez már számos fejlesztési specialista tudna hatékonyan hozzájárulni – egyeztetett célok és alapelvek, értő koordináció és támogatás esetén.

Érdekes trend, hogy a közösség/lokalitás kérdéskörei általános szükségletté kezdenek válni, melyek fokozódó erővel vannak jelen napjainkban – táguló világban élünk, ám egyben szűkülőben is, hiszen alapvetően a társadalmi helyzet determinálja a mozgásban vagy mozdulatlanságban létezést. A társadalmi mobilitás egyre szűkül, az áthidaló társadalmi tőke, mely a társadalmi csoportok közötti átjárást építi ki és tartja fenn, számos társadalomvezetési és szocializációs hiányosság miatt nem tud átütő erővé szerveződni.  A helybeliségnek a ’80-as évektől kialakuló gyakorlata változik is, meg nem is:  modernizálódottabb helyeken, a városokban már inkább konkrét témákkal, ügyekkel foglalkoznak szívesen az annak megoldására szerveződő lakosok, de azért az általános érvényű helybeliség („ide tartozom”) ma is közösséget szervező tényező – helytörténet, történelmi játékok, vendégek fogadása, elszármazottak napja stb.  A lokalitás ereje hozta létre, tartja életben és gyarapítja a városi szomszédünnepeket. Érdeklődést váltanak ki a szomszédság építészeti jellegzetességeiről, történelmének nagy eseményeiről szóló amatőr és szakértői előadások, a „ki mihez ért?” bemutatkozások, játékok, melyek során kötetlen beszélgetés keretében kerülnek környezetükhöz és szomszédjaikhoz közelebb az ott lakók. A szomszédok gyakran kezdeményeznek takarítási, faültetési-virágosítási-szépítési akciókat utcájukban, fákat fogadnak örökbe, babák parkját gondozzák, vagy éppen a sétálóutcává alakításért harcolnak. Még a szomszédságnál kisebb egység is számíthat figyelemre: a nagy városi házaknak a történelme is nagy (ld. pl. a Budapest100 nevű, százéves házakat bemutató civil kezdeményezést)[13]. S ahol én élek, minden hónapban legalább két alkalommal szerveznek tematikus helytörténeti sétát a kerületünkben, szakavatott vezetéssel, komoly részvétellel.

A közösségi részvételnek ma még kényes kérdése a társadalmi részvétel (social participation) és a civil részvétel (civil participation) részvétel aránya a lakosság körében. A kikapcsolódás-szórakozás fókuszú események vonzóbbnak tűnnek a köz számára, mint a köz ügyeiben való tevékenykedés. Nem ismerek ilyen tárgyú vizsgálatokat, de úgy érzékelem, hogy az állampolgári kezdeményezések megjelennek már nem csak nagyvárosi, de kisvárosi-nagyközségi szinteken is.

A nyilvánosság kérdése ma is központi kérdés. Miközben a bőség zavarában élünk az internet és a közösségi média jóvoltából, az önkéntesek által szervezett helyi lapok és az ugyancsak általuk működtetett közösségi rádiók és televíziók lényegében megszűntek – a helyi lapok szinte kivétel nélkül önkormányzati hírforrások lettek, s az állami és kereskedelmi csatornák uralják a hírszolgáltatást. Jó példák persze vannak, pl. a Nyomtassteis, amely egy házilagosan sokszorosított újság, s önkéntesek terjesztik nagyvárosokban és a környező falvakban. És persze a közösségi médiának is jelentős a véleményformáló szerepe, hiszen itt az ellenzék és a másként gondolkodók véleménye is megjelenik.

Megnőtt az érdekvédelem, a szervezkedés iránti igény és gyakorlat is, amely mögött már szakmai háttér is van, gondoljunk csak az alakuló új szakma, a közösségszervezés megjelenésére és gyors térnyerésére![14] A már hagyományosnak mondható tiltakozási formák immár mindennapjaink részévé váltak (petíció aláírása, különféle ügyekben aláírásgyűjtés, tiltakozó demonstrációk), s mellettük új lehetőségeket is teremtett a civil társadalom – fórumok szervezése az Emberek tanácsa módszerével; munka és sztrájkcsoportok alakítása; foglalások; hivatalos események megzavarása; ülősztrájkok; tiltakozó tűntetések, vonulások; élőlánc; ultimátum; flashmobok; önszervező tanulási alkalmak, műhelymunkák, előadások (szabadegyetem); szociális média-kampányok, népszerűsítő filmek, PR és oktatófilmek, mémek; szervezett online-kommunikáció és közösségi döntéshozatal; s legújabban az állampolgárok-kezdeményezte kampányok szervezése, on-line szavazás az önkormányzati előválasztáson az aHang kampányplatformon és Facebook-oldalon.

A civil aktivisták mozgalmi erőfeszítései a korábbinál sokkal magasabb szintre emelték a civil részvételt, széleskörű Internet és részben médiakommunikációjuk révén átláthatóbbá és értelmezhetőbbé tették a társadalmi elvárásokat. Ez egy hatalmas, spontán tanulási folyamat, ám meglehetősen nehéz, mert az emberek sokkal hamarabb elfáradnak, mint tennék, ha a civil létre felkészültebbek lennének. Képessé tett és képessé vált állampolgárok esetén a tanulási folyamat felgyorsulna és a pozitív eredményekre is nagyobb volna az esél.

A közösségek nyitottságának növelése, az EU és a világ folyamatainak ismerete és megértése; a demokratikus és közösségi szocializáció, a képessé tétel (empowerment) megszervezése, különös tekintettel a fiatal korosztályokra, de a felnőttek rendszeres tanulási folyamatai sem elhanyagolhatók – képzések, konzultációs lehetőségek, elérhető szakmai közreműködés stb. lennének a fő feltételei a demokrácia rendszerszintű megalapozásának.

Vannak már a magyar társadalomban is olyan erők, amelyek értik a demokrácia lényegét és egy jobb, élhetőbb, nyitottabb társadalomra vágyva hajlandók/képesek is ezért tenni. Az elszántan küzdő aktivisták mellett komoly szakértelem is felhalmozódott az országban, amivel azonban a hatalom nem kíván élni. Pedig ezeket az erőket kellene helyzetbe hozni a kultúraváltás, a demokráciaépítés éveiben.

A közösségfejlesztés iránti általános szükségletek[15] (Vercseg 2011, 138-141. o.) lényegében igazolják e tevékenység létjogosultságát. Mondandóm lényege az, hogy az igenlő-cselekvő magatartás is komoly, talán a legkomolyabb legitimációja a közösségfejlesztésnek, s erre építkezik szakmák legitimációjának, igazolásának „hármasegysége” is: a szakma identitása; a szakma filozófiája és a szakma stratégiája.

Tágul a kör

Mindenkor időszerű, hogy újra és újra figyelmeztessük magunkat: közösségi szakmáink a jótékonyság és filantrópia, a társadalmi akciók, az önszerveződés és önkéntesség, a civil társadalom gyakorlata mellett csupán tényezői  a társadalmi/közösségi cselekvés megnyilvánulásainak. Folyóiratunk, a PAROLA mindig törekszik kapcsolatot tartani a miénken túli világokkal, más szakmákkal és szakterületekkel. Intézményekkel és civil szervezetekkel is összekapcsolódhat a közösségteremtő igyekezet. Az alábbi összeállítás e teljesítmények előtti tisztelgés – messze nem teljes számban -, mellyel ünnepeljük a 30 éves Parolát is:

• a közösségi tervezés (community/social planning) urbanisztikai és építészeti példái[16];
• a városi építészeti, kulturális és társadalmi értékek megőrzésére szerveződő civil szervezetek munkája, amelyek az élhetőbb és szerethetőbb városért dolgoztak és dolgoznak[17];
• vidékfejlesztés és fenntarthatóság[18]
• a közösségi vállalkozások és szövetkezetfejlesztés gyakorlata[19];
• átfogó, elméleti és gyakorlati példákat is felsorakoztató mű a menekültválságra[20]; valamint: szerepvállalás a Keleti pályaudvaron[21]
• a részvételt népszerűsítő Állampolgári Részvétel Hete, amely egy évente megrendezésre kerülő kampányhét az állampolgáriságért és a demokráciáért, s amelyen számos civil szervezet évi 100-200 közötti eseményen hívja fel a figyelmet országszerte a helyi cselekvés fontosságára;
• edukációs és közösségfejlesztői tevékenység[22];
• egy országos kampány tapasztalatai[23];
• A szolidaritás etikája – Az egyházak felelőssége, hitelessége és botránya[24]
• a részvételi akciókutatás számos, megvalósult variációja[25];
• a helyi identitás erősítésére vonatkozó törekvések („ki mihez ért?” önszervező köri mozgalmak, tanulókörök[26]; a falukönyvek, kalendáriumok[27]; a több variációban jelentkező közösségi kiállítások)[28]
• a közösségi művészet/társadalmilag elkötelezett művészet (community art/socially engaged art), a participatív (részvételre épülő) művészeti törekvések sokasodó példái: Káva Kulturális Műhely; anBlokk Kultúra és Társadalomtudományi Egyesület; Krétakör; Retextil Alapítvány; a Magyar Szegénységellenes Hálózat Többségi (v)iszonyok fórumszínházi darabja; színház a társadalmi változásért (theatre for social change)[29]; a szociális cirkusz[30]; a közösségi falfestés (mural painting)[31]; a Public art; XVID közösségi videózás[32]; Részvételi színház és közösség, OPEN Fesztivál[33]
• mozgalmak a helybeliség erősödéséért[34]
• közösségi érdekvédelem: az érdekérvényesítés és érdekképviselet közösségszervezési példái[35],
• Gyüttment Fesztivál – 2017. március 15.[36]
• alternatív közösségek, közösségi terek szerveződése Budapesten – „Foglalt ház” mozgalom[37]; Auróra többfunkciós kulturális tér; Gólya közösségi ház és szövetkezeti presszó; MüSzI – Művelődési Szint és továbbiak;
• Hogyan járulhat hozzá a közösségfejlesztés a közösségi alapú szolgáltatások fejlesztéséhez, illetve az intézményi férőhelykiváltáshoz?[38]
• vagy az egyszerűen csak a közösségi lét élményszerű megélésére irányuló, részben már említett megnyilvánulások (szomszédünnepek országszerte, házpiknikek[39], közösségi kertek[40] és mások)

Mindezek (és továbbiak) szakmákon is átívelő közösségi megnyilvánulások: a saját helyzet megértésére vonatkozó törekvések, az önkifejezés és cselekvés sikerre emeléséért történő erőfeszítések, emberi jogi kezdeményezések, mozgalmak, gyakran szociális tartalommal. A legújabban jelentkező, már említett aHang kampány-platform például on-line felületen szervez off-line tevékenységeket a változás elérése érdekében, legutóbb éppen az otthonápolás, a kilakoltatás, a gyűlöletkeltés ellen, családi pótlék összegének duplájára emelése mellett, de a „normális közmédiáért”, a zajszennyezés és a fák szakszerűtlen csonkolásának megszűntetéséért, a helyi vasúti közlekedés korszerűsítéséért – vagyis minden, a platformot használó állampolgárok által fontosnak tartott és javasolt közügyben. Nem az egyes szakmák szakemberei, hanem állampolgárok szólalnak meg, ők népszerűsítenek helyi, országos vagy nemzetközi ügyeket, írnak alá petíciókat, szólítanak meg döntéshozókat.

Valamennyi kezdeményezés az érintettek bevonásán és cselekvő részvételének fokozásán alapul. Folyik tehát a közösségiség térhódítása, bizonyítva, hogy a közösségiség nem egy letűnt korszak kelléke, hanem a jelen valósága – még ha hiányát gyakrabban is éljük át, mint a valahová tartozásunkat…

S ha ennyien dolgoznak a közösségért, szakmák és szakemberek, közszolgálati és civil intézmények és szerveződő állampolgárok, az azt jelenti, hogy egyre nő a közösség jelentőségének felismerése, s annak is, hogy még azok a szakmák is közösségi jellegűek, amelyek nem közszolgálatiak, hiszen az emberekkel, az emberekért dolgozik a vállalkozó, az építész, a jogász, az orvos és mindazok, akik a közjóért dolgoznak. Mindez tevékenységeink saját értelméből fakadó, bennük rejlő közösségi jellegét bizonyítja.

 

Felhasznált irodalom:

Gergely Attila (1991): Intézmények építése a helyi közösségekben. Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest. /Parola füzetek/

Varga Máté – Vercseg Ilona:

• Civil aktivisták tiltakozó akciói, mozgalmai Magyarországon 2010-től napjainkig (Kézirat, 2012 augusztus) és
• Diákmozgalom Magyarországon 2012-2013 (Kézirat, 2013 november)

Vercseg Ilona (2011): Közösség és részvétel. A közösségfejlesztés és a közösségi munka gyakorlatának elmélete. Budapest. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület és ELTE Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék könyvsorozata

Vercseg Ilona (2018): Közösségelmélet. Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest. /Parola füzetek/

 

[1] Weöres Sándor sora a Theomachiából.

[2] Mindezekről még később is lesz szó Gergely Attila műve alapján.

[3] Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás, EFOP-1.3.1-15-2016-0000.

A projekt szervezesen kapcsolódik A helyi identitás és kohézió erősítése TOP-5.3.1.-16 és TOP-6.9.2-16 pályázati felhívásokhoz

[4] A Népművelési Intézet által támogatott, akkor „kísérletnek” nevezett helyi társadalmi-kulturális fejlesztés legjelentősebb publikációja:

Varga A. Tamás és Vercseg Ilona (1991): Település, közösség, fejlesztés. Tapasztalataink a helyi társadalmi-kulturális fejlesztésről. Országos Közművelődési Központ, Budapest.

[5] Részletek az Állapotrajzból és A fejlesztői stratégiából, In Varga-Vercseg (1991:29, 32).

[6] Ki emlékszik még az 1992-es, Budapesten megrendezett nagysikerű konferenciára, a „Nyolcvan falu”-ra?

[7] ld. a 2014-ben, a Közösségfejlesztők Egyesülete fennállásának 25. évfordulójának ünnepére összeállított Eseménynaptárunkat. Az ugyanezen alkalommal közzétett elméleti és gyakorlati bibliográfiák híven tükrözik a közösségfejlesztői akarat hőfokát és széleskörű, szerteágazó eredményeit. Az ekkor már szintén 25 éves, Parola nevet viselő folyóiratunk a Közösségfejlesztés gyakorlatának bibliográfiája c. válogatásban tekinthető át.

A Válogatás a közösségfejlesztés irodalmából  c. anyag alapozza meg mindezen szakmai igyekezeteket.

A szakmai szerveződés előhaladottabb fázisában, talán a 2000-re év elejétől, egy nagysikerű EU-konferencia után (csatlakozásunk idején!) a hálózatépítési munka fonta még szorosabbá és rendszeresebbé a szakmai kommunikációt (KÖZTÁMHÁLÓ Közösségi kezdeményezéseket támogató szakmai hálózat). ld továbbá Eseménynaptárunkat!

[8] Ld. Gergely Attila (1991, 3.-4. o.)

[9] Ld. a jubileumi kötet – A közösség dicsérete – nemzetközi munkával foglalkozó tanulmányait és a már említett Eseménynaptárunkat!

[10] Részletezve ld. uo., tovább.

[11] De  bízunk abban, hogy olvasóink figyelmét felkeltettük Gergely Attila „soha aktuálisabb nem volt” művének elolvasására.

[12] Ld. a 10. Mi a közösség? fejezetet!

[13] láss pl. egyet a sok közül: a 2019-es újbudai kezdeményezés híradását: https://ujbuda.hu/ujbuda/szazeves-hazak-hetvegeje-lesz-budapesten

[14] Legmarkánsabb hazai képviselője a Civil Kollégium Alapítvány.

[15] A közvetítés szükségessége; A megújulási képesség szükségessége; A kulturális változás kihívása; A demokratizálódás szükségessége és A nemzetek feletti civil társadalom szükségessége.

[16] Péterfi Ferenc és tsai (2010): Tervezz! Bátran! Közöd van hozzá! Városmegújítás közösségi részvétellel. Parola, 2010/4; Sain Mátyás (2015): Közösségi tervezéssel Budafokért. Parola, 2015/1; Sain Mátyás (2018): Köztérfejlesztés közösségi alapokon – Óbudán; uott: Sain Mátyás-Rab Judit (2018): Részvételi tervezés a településfejlesztésben és településrendezésben. Parola, 2018/2.

[17] Például a Szindikátus Egyesület, ld. a Parola 2008/3,  uott: Nagydiófa akcióterv, Virágoztassuk fel a Lövőház utcát! Gondolhatunk még például a Városliget beépítése és a Római parti gát elleni, több éve tartó tiltakozó akciókra, az „ünnepeljük a 100 éves házakat!” mozgalomra – és sorolhatnánk…

[18] Pl. Kajner Péter (2018): Vidékfejlesztés és fenntarthatóság – a RUSDELA projekt zárókonferenciája. Parola, 3. szám.

[19] Immár nagy irodalma van ennek a területnek, ld. például a Közösségi munkahelyteremtés c. konferencia előadásait a Parola 2008/4. számában, továbbá a Társadalmi vállalkozások nyári egyetemi műhelymunka beszámolóját a Parola 2012/3. számában;  a Közösség és gazdaság címet viselő különszámot, 2017 novemberében. Parola, 2017/3

[20] Kovács Edit (2017): Közösségfejlesztői szerepfelfogások és munkamódok közösségeket érintő radikális mértékű változásokban. Parola, 2017/ 1. és 2. szám.

[21] Rózsa Magdolna: Önkéntes munka a Keleti pályaudvaron. Parola, 2019/1

[22] Molnár Aranka (2015): Közösségi tanulás a közösségfejlesztés folyamatában. Parola,2015/ 2

Ekler Éva (2018): Pro Lecsó – komplex térségi és közösségfejlesztési program B-A-Z megye kistelepülésein. Parola, 2018/2. szám,

[23] Bálint Mónika (2019): Közmeghallgatás mint az állampolgári részvétel intézménye. Parola, 2019/2. szám

[24] Perintfalvi Rita azonos című előadása, Parola, 2017/4. szám

[25] ld. pl. Pataki György és Vári Anna szerk. (2011): Részvétel – akció – kutatás. MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest; továbbá a Közélet iskolája ezirányú tevékenységét Udvarhelyi Tessza vezetésével.

[26] Molnár Aranka és társai (2011): Építő közösségek – közös tudás. Parola, 2011/3.

[27] a legújabbak: Nyírmártonfalva első falukönyve. Gyűjtötte a Falukönyv Írók Köre. Helyi emberek írták helyi emberekről, helyi embereknek. Szerk. Groskáné Piránszki Irén. Parola, 2016/4; Szigetmonostor Anno. Szigetmonostori családok fotóalbuma. Szigetmonostor, 2007. Faluszépészeti Egylet. Szerk. Herrer-y M. Caesarné

[28] Hajnal László (2016): Kincskeresők a Tisza mentén. Óballa mesélő múltja. Parola, 2016/4; Gulyás Sándor: Acsaiak vagyunk… közösségi fotókiállítás a Galga menti Acsán. Parola, 2018/1

[29] Szendrei Andrea (2017): Részvételi színház és közösség. Parola, 2017/2; A TPSz projekt csapata (2018): Társadalmi Párbeszéd Színház – megjelenít, érzékenyít, lelkesít. Parola, 2018/1

[30] Szabó Márton (2016): Cirkusszal nevelni. Parola, 2016/1.

[31] Katona Krisztina (2008): A Mural Painting módszer. Parola,2008/3.

[32] Komabázis – XVID Közösségi videózás az Újpalotai Lakótelepen. Parola, 2014/2.

[33] Szendrei Andrea azonos című beszámolója, Parola, 2017/2. szám

[34] Parola, 2012/3.: Önrendelkező közösségekben a jövő. Védegylet, Gazdaság helyben? Konferencia, Liegey, Vincent (2012): A Növekedés-ellenes mozgalomról. GAZDASÁG HELYBEN? Pénz, etika, felelősség – Fenntarthatóság a gazdaságban – konferencia a szövetkezetekről, etikus vállalkozásokról, alternatív bankokról.

Valamint: Helyi emberek írták, helyi emberekről, helyi embereknek. Megjelent Nyírmártonfalva első falukönyve. Parola, 2016/4.

[35] Peták Péter (2012): Állampolgári mozgalom egy NATO-radar építése ellen. Összefoglaló a pécsi Tubes ügyről. Parola, 2012/2; Kovács T.-Peták-Sebály-Varga M. (2015) Közösségszervezéssel a szociális tűzifáért. Parola, 2015/1; Sebály Bernadett (2015): Elméletben. A közösségi érdekvédelem fontossága a mai civil társadalomban és a fogyatékosügyben. Parola, 2015/2; Szervezz és szerveződj! Közösségszervezők elemzik megnyert ügyeiket és a közösségszervező folyamatot. Parola, 2018/1

[36] Lányi András a szabadságról, gyüttmenteknek. Parola, 2017/1

[37] Dunajcsik Péter Maxigas: Foglaltház és Civil Társadalom, Civil Szemle 2006/1

[38] Csabai Lucia (2017): Közösségben élni mindannyiunk joga! Parola, 2017/2

[39] Garai Mónika (2006): Ház-piknik a Krúdy utcában. Parola.2006/5

[40] Ordas Ágnes (2016): Vissza a Pál utcába! A modern grund. Parola, 2016/1.