A Völgyzugoly Műhely  fő profilja a településtervezés és a településfejlesztés. Mindezt közösségi műhelymunkákkal, az érintettek között kialakított párbeszéddel, a közösségi mediáció módszerével valósítják meg. A műhely tevékenységeiről, a közösségekkel végzett munka természetéről és tapasztalatairól Ferik Tündét és Kéthelyi Mártont kérdezte Dudok Dávid, a Parola szerkesztője.

Kérlek, röviden mutatkozzatok be.

Ferik Tünde vagyok, építész, településtervező, településmérnök, mediátor és a Völgyzugoly Műhely irodát vezetem. Fő profilunk a településtervezés és fejlesztés, e folyamat során kezdtünk el foglalkozni közösségi mediációval. Ezzel a módszerrel dolgozunk a településfejlesztési koncepcióink közösségi tervezései során.

Kéthelyi Márton vagyok, tájépítész mérnökként végeztem, és aztán itt az irodában találkoztam a mediáció módszerével, illetve a közösségi tervezéssel. A legelejétől fogva kísértem, kísérem itt a közösségi tervezési munkákat a cég keretein belül.

Milyen egy közösségi tervezési folyamat, mik a tipikus lépések egy ilyen munkában?

Az első fontos lépés – kezdi válaszát Tünde – hogy szükséges egy határozott önkormányzati szándék a folyamat elindításához. Minket általában arra kérnek fel a döntéshozók, hogy egy-egy településfejlesztési folyamatot vagy például arculati kézikönyvek készítését támogassuk, facilitáljunk az általunk kifejlesztett közösségi tervezési módszer segítségével. Így tehát a legfontosabb, hogy legyen meg ez a szándék az önkormányzat részéről, valamint nagyban segíti a folyamat elindulását az az előkészítő munka, amikor eldöntik, hogy kiket vonnak be, hogyan szólítják meg az embereket. Amennyiben ez az előkészítő munka eredményes, akkor az első közös alkalommal nem tizenketten ülünk a körben, hanem hetvenketten. A másik nagyon fontos dolog, hogy legyen tényleges tere a közösségi tervezésnek. Például, ha születik egy döntés arról, hogy mit fognak csinálni, és csak ezután történik meg a lakosság bevonása, akkor nagyon transzparensen azt kell kommunikálni, hogy ez a döntés már megszületett, és csupán arról tudunk beszélni, hogy kiket miként fog ez érinteni. Ha viszont van tere a közösségi tervezésnek, akkor az önkormányzattal előre tisztázni kell, hogy mekkora ez a mozgástér. Ezután pedig mindezt egyértelműen kommunikáljuk a civileknek az első fórumon.

Tehát ti már egy félig strukturált folyamatba kapcsolódtok be?

Nem egészen. Úgy szokott kezdődni, hogy megvan az elhatározás a közösség bevonására, utána pedig közösen dolgozzuk ki az önkormányzattal (a megbízóval) a stratégiát és a folyamat lépéseit. Ekkor derül ki, hogy milyen módon tudjuk támogatni a kezdeményezést, ötleteket adunk arra, hogyan lehet az emberekkel kommunikálni. De hogy mik a jó helyi kommunikációs csatornák, azt ők (a megbízó, a döntéshozók) tudják. Nekünk mindebben inkább támogató, tanácsadó szerepünk van. Például most Nagykovácsiban indult egy ilyen közösségi tervezési folyamat, az első alkalmakon vagyunk túl. Ott készült már egy koncepcióterv, amely segíti az együtt gondolkodást. Ebben az esetben egyértelműen kommunikáltuk, hogy ez a terv létezik, de ez csak egy koncepcióterv, és vannak mozgási lehetőségek, amikben itt közösen tudunk gondolkodni. Így az embereket nem éri meglepetés a folyamat közben, hogy mik azok a pontok, amikben ők javaslatot tehetnek, és mi az, ami már eldöntött. Például, ha van a területen egy pályázatból épült sportlétesítmény, azt nem tehetjük arrébb. Fontos, hogy az ilyen jellegű kötöttségekről tudjanak azok, akik véleményt formálnak. Mindemellett persze kirajzolódnak azok a lehetőségek is, amelyekben elmondhatják elképzeléseiket.

Nektek, tervezéssel foglalkozó szakembereknek miért vált fontossá az, hogy megkérdezzétek az érintetteket, hogyan alakult ki bennetek ez az attitűd?

Én erre az egykori kaposvári főépítész szavait látom a legjobbnak. Ő azt mondta, hogy „ha az apám vesz vagy épít nekem egy házat, annak én nagyon örülök. De ha az apám megkérdezi, hogy milyen legyen az a ház, egyszintes vagy kétszintes, minden hálószobához legyen fürdőszoba vagy nem, a nappali és a konyha külön helyiségben legyen, vagy nem… vagyis én el tudom mondani neki, mit szeretnék, majd egy ilyen házat kapok, akkor azt sokkal inkább tudom értékelni. Szerintem pontosan erről szól a dolog: hogy azok a gondolatok, amik megjelennek egy ilyen közösségi tervezési folyamatban, nem kerülnek több pénzbe, egyszerűen arról szól, hogy valóban a köz akarata válik fontossá. Ráadásul, ha a fejlesztési irány közösen kerül meghatározásra, és bekerül a hétköznapi gondolkodásba, akkor a helyi vállalkozók, érintettek, döntéshozók mindennapi gondolkodásának részévé válik a fejlesztési terv. Így könnyebb a közös megvalósítása is – válaszolt Tünde.

Említetted, hogy nem kerül több pénzbe a megvalósítás, de szoktak érvelni azzal, hogy nagyon hosszú, sok időbe telik. Ezzel kapcsolatban mi a tapasztalatotok?

Marci így válaszol: A folyamat költsége ettől valóban nem lesz magasabb, több forrást nem fog igényelni a megvalósítás. Egy koncepció, stratégia megalkotása azonban mindenképpen időigényes folyamat, legalábbis az a jó, ha ezeket egy tervező vagy az önkormányzat nem csak úgy “kilöki” magából egy hét alatt, hanem van idő arra, hogy a megfelelő iterációk megtörténjenek. Azt láttuk még valamikor a 2000-es évek elején az integrált településfejlesztési stratégiák kapcsán, hogy meg kellett csinálni egy hónap alatt ezeket pályázati határidő nyomásra, és így magukat a dokumentumokat létre lehetett hozni, de onnantól kezdve tényleg csak arról szóltak a fejlesztések, hogy a pályázati keretbe beleférjenek. Ha ezekre több idő van, akkor át lehet gondolni, milyen rendszerbe illeszthetők bele. Tehát sokkal inkább átgondolható szerintem az, hogy mit szeretnénk megcsinálni. Így képzelhető el az is, hogy másokat megkérdezzünk.

Én azt gondolom egyébként – folytatja Tünde – hogy ez a tervezési folyamat legalább olyan fontos, mint az, hogy mi lesz leírva aztán a tervben. Pontosan azért, mert ez alatt az idő alatt kerül be a fejekbe a közösen megalkotott koncepció. És ha sokat beszélünk a közösséggel erről, akkor ennek óhatatlanul hozománya lesz, hogy akik együtt gondolkodnak egy közösséggé válnak. Szerintem, ha az emberek leülnek és beszélgetnek, akkor megindul ott egy közösségfejlesztési folyamat.

Mit tapasztaltok, mi szükséges az érintett civilek, a helyi lakosok részéről? Mire lehet építeni egy ilyen folyamatban?

Egyrészt szerintem lehet építeni a helyben meglévő civil közösségre. Persze teljesen változó az, hogy egy-egy településen milyen állapotban van maga a civil közösség. Például Nagykovácsiban már három alkalommal is voltunk: először egy koncepcióalkotási folyamatot facilitáltunk, másodízben egy településképi dokumentáció elkészítéséhez kapcsolódóan beszélgettünk, és most pedig egy szabadtértervezési folyamat kezdődött el, melybe a közösséget aktívan bevonják. Itt érzékeltük, hogy van egy erős civil közösség, akikhez lehet kapcsolódni, és akik szívesen dolgoznak velünk együtt. Persze néha nehéz ezeket a közösségeket megtalálni. Teljesen más, amikor például egy lakótelepi környezetben vagyunk, ott is megvannak a közösségek, de másképpen szerveződnek. Sok esetben ezekre a meglévő kommunikációs csatornákra, kis csoportokra támaszkodunk mi is – szólt Marci válasza, majd Tünde folytatta:     

Szerintem egyébként minden közösség más, tehát nincs olyan, hogy ideális közösség. De sokkal könnyebb úgy beszélgetni az emberekkel, hogy már van kultúrája a párbeszédnek. Nagykovácsiban most a legutolsó alkalommal azt vettük észre, hogy már nem ütköztek meg azon az emberek, hogy egy nagy körben ülve beszélgetünk. Szerintem fontos, hogy a mi közösségi tervezési módszerünk látszólag eléggé laza, és nagyon jó hangulatú fórumok vannak, viszont van pár szabály, amit minden egyes alkalommal elmondunk, és nagyon odafigyelünk, hogy be is legyen tartva, s ez nagyon segíti a közös kommunikációt. Ezek a szabályok a következők:

• ér egyet nem érteni,
• ne minősítsük egymást,
• hallgassuk meg egymást,
• énközlésekben beszéljünk,
• tudjunk eleget beszélni – ne túl keveset, ne túl sokat.

Ha ezeket betartjuk, akkor másképpen kezd el működni egy beszélgetés.

Milyen módszerrel dolgoztok a közösségi tervezés folyamat során?

Marci válaszol: Az egyik fontos dolog, hogy általában nem egy alkalom van, hanem több alkalmat szervezünk. Ezek nyilván egymásra épülnek, alapvetően szabadon mindenki becsatlakozhat ezekbe, hogyha valaki az egyik fórumon nem volt ott, de eljött a másikra, akkor őt is tudjuk integrálni a folyamatba. Egy-egy alkalom felépítését tekintve: mindig van egy bevezető, ahol elmondjuk, hogy mik a keretek, miért is vagyunk itt, miről szól a folyamat, miről szól az aktuális nap. Ezt követően van egy nyitó kör, egy ráhangolódás, itt az emberek lehetőséget kapnak arra, hogy megszólaljanak. A nyitó kör után kezdődik a lényegi munka, amely általában valamilyen csoportmunkában szokott menni. Ez attól is függ, hogy mi a téma, hányan vannak az aktuális fórumon. Nagyon fontos, hogy a következő lépésben a csoportmunka során megfogalmazott információkat visszahozzuk a nagy körbe, hogy mindenki megismerhesse a csoportmunka eredményeit. Itt van még lehetőség reakcióra, tehát aki nem vett részt az adott munkacsoportban, vagy előbb áttért egy másikba, az is tudjon reagálni, kiegészíteni, el tudja mondani a véleményét. Végül pedig szokott lenni egy záró kör is, ahol az adott napra várunk reflexiókat egy-egy kérdés mentén.

Tünde ezekkel egészíti ki a választ: a nyitó körben nagyon fontos a közösnek a megtalálása, ez mindig arra fókuszál, azt erősíti, hogy mi a közös az érintettekben. Mondjuk egy településfejlesztési terv közösségi fórumán indító kérdés lehet az, hogy mi köt ide a településhez, mit szeretsz itt, mi a kedvenc helyed. Az egyik alapelvünk, hogy nem azzal megyünk oda a településre, hogy “Jaj, hallottuk, hogy vannak problémák, mert itt a kutyások nem szeretik a kisgyerekeseket, és hogy akkor most nézzük csak meg, hogy ki melyik párton áll”. Sokkal fontosabb, hogy kiderüljön, az ami közös a résztvevőkben, mert akkor erre az alapra építkezhetünk. Az egymást követő fórumoknak pedig van egy ritmusa (például mindig csütörtökön és mindig délután ötkor van az alkalom), és mondjuk kéthetente ideális tartani ezeket – az nem túl kevés, és nem is túl sok olyankor, amikor az emberek a szabadidejüket áldozzák a közös gondolkodásra. A keretekhez pedig még hozzá tartozik, hogy egy-egy alakalom mindig három óra hosszú, mindig van szünet, erre számítanak, és azt is tudják, hogy ha azt mondjuk, hogy nyolckor van vége, akkor nyolckor ezt mi tényleg befejezzük, akármennyire izgalmas is. Azt hiszem kétszer volt eddig az elmúlt 13 év alatt, hogy tovább tartott egy fórum, de akkor mindig közmegegyezéssel hosszabbítottunk. Figyelünk arra, hogy kiszámítható legyen ez a folyamat az érintetteknek. Egy ilyen folyamatban az egymást követő alkalmak során egyre mélyebben megyünk bele a témába, és minél gyakorlottabbak a közösség tagjai a kommunikációban, annál nagyobbakat lehet lépni előre.

Ezután Tünde a folyamatban résztvevő szereplőkről beszél: fontos a nyitottság és a kezdeményezés az önkormányzat részéről, valamint a civil közösségek, érintettek megszólítása. Ugyanakkor a harmadik fontos szereplő egy ilyen folyamatban a szakértő vagy tervező, aki már az elejétől fogva elfogadja ezt a perspektívát, így ő is a közösségi tervezés részévé válik. Munkánkat itt a Völgyzugolyban úgy kezdtük, hogy saját terveinket mediáltuk. Már akkor is láttuk, hogy a facilitátor és a mediátor személye el kell hogy váljon, mert a két feladat különböző gondolkodásmódot igényel.  Van a  mediátor/facilitátor, aki a folyamatot viszi, és van a tervező, aki viszont a munkáért felel. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a közösségi tervezési folyamat végigkísérése a tervező részéről is plusz energiát igényel.

A közösségi mediációról szeretnék kérdezni. Mit jelent ez számotokra, és hogy képzeljék el az olvasók ezt a folyamatot?

A mediációval Vajna Virág jóvoltából egy solymári közösségi mediációs folyamatban találkoztam, ott egy helyi konfliktus megoldására használták a közösségi mediációt, de nagyon megtetszett, mert látszott, hogy a településfejlesztés során is lehetne alkalmazni.  Ezt követően közösen fejlesztettük ki a VZM (Völgyzugoly Műhely) közösségi tervezés®  módszert – emlékezik vissza Tünde.

A VZM  közösségi tervezés® olyan ”módszer”, amelynek alapja a közösségi mediáció, de  más közösséggel való kommunikációs elemeket is használunk. Az elmúlt 13 év során számos tapasztalatra tettünk szert, s az eszköztárunkat folyamatosan fejlesztjük. Ebben a folyamatban nemcsak közösségi tervezési alkalmak vannak, hanem más eseményeket is szervezünk az önkormányzatokkal, amelyek során párbeszéd tud kialakulni a szereplők között. Például a Római-parton, Kőbányán a Lenvirág parkban, a Vérmezőn szerveztünk közösségi sétát, ahol magát a tervezési területet jártuk végig, ami egy teljesen más típusú találkozási forma, kommunikációs lehetőség. A megbízóinkat abban is támogatjuk, hogy egyéb figyelemfelhívó eseményeket is szervezzenek.  Például egy településfejlesztés vagy közterület- tervezés mentén hirdessenek rajzpályázatot, ahol sikerül megszólítani a gyerekeket és rajtuk keresztül a szülőket is. Ilyen lehet egy videópályázat, esszépályázat, fotópályázat is, ami már a középiskolás korosztálynak vagy a felnőtteknek, esetleg időseknek szól. Persze ezek csupán ajánlások a részünkről, kapcsolódhatnak ők is a saját ötleteikkel, és akkor közösen kitalálunk valamit. Így elindulhat egy párbeszéd, amely aztán a közösségi tervezés része lehet. Azt gondolom, hogy nagyon tiszteletreméltó minden polgármester, akinek van mersze kimenni az emberek közé. Mi is ott voltunk egy ilyen fórumsorozaton a II. kerületi munkánk során, más kérdések mentén lehetett velünk beszélgetni, mint a polgármesterrel, de érezhető volt, hogy az emberek szívesen vettek részt a találkozón, s osztották meg a kérdéseink mentén a javaslataikat   – zárta válaszát Tünde.

Körülbelül nyolc éve készítettünk is egy módszertani útmutatót, amelyben összegeztük a módszert, s leírtuk azt, hogy mit gondolunk a közösségi mediációról. Azóta nyilván sok más tapasztalatunk is van ezzel kapcsolatban, de szerintem, a kulcs mindig az, hogy mik azok a kérdések, amelyekkel egy közösséget meg lehet szólítani. Munkánkból adódóan a településfejlesztés volt az egyik ilyen nagy kérdéskör, ami adott esetben egy település fejlődésének, fejlesztésének alapja tud lenni, tehát e köré kerestük meg az érdekelteket, így alakult ki ez a módszer – válaszolt Marci.

Milyen volt a római-parti tervezési folyamat?   

Ez egy elég hosszú folyamat volt – kezdi a választ Marci. Egy évet ölelt fel 2022 szeptemberétől kezdődően, és több témát is érintettünk. Egyrészt kapcsolódott az árvízvédelmi infrastruktúra tervezéséhez. Biztosan mindenki hallott a médiából arról, hogy komoly vita volt a gát helyének kijelölése kapcsán. A folyamat első része arról szólt, hogy hol húzódjon az elsődleges árvízvédelmi védmű – ezt az időszakot nem is nevezném közösségi tervezésnek abból a szempontból, hogy ebbe a helyi civileknek kevésbé beleszólása volt, mert a legfontosabb szempontokat a műszaki, biztonsági stb. szempontok jelentették. Fontos volt azonban, hogy az ő szempontjaikat is meghallgassák a tervezők, amellett, hogy ez inkább a nyilvánosság kötelező biztosításáról szólt. Aztán eldőlt, hogy az árvízvédelmi vonal a Nánási út – Királyok útja nyomvonalon lesz. Ezután tudtunk igazából a Római-part jövőjéről, a fejlesztési beavatkozási pontokról beszélni a lakosokkal, hiszen addig, ameddig az érintettek nem ismerik, hogy hol épül a gát, addig nem tudnak viszonyulni, megfogalmazni az álláspontjaikat. A konfliktus alapját az képezte, hogy voltak olyanok, akik a természetet kívánták védeni a parton, míg mások az ingatlanukat vállalkozásukat féltették, ha a gát nem közvetlenül a vízparton lesz.

2023 márciusában született meg a döntés, ezután tudtunk rákanyarodni a stratégiaalkotási folyamatra. Hat téma mentén tudtunk beszélgetni az emberekkel a stratégiai tervezés során, ezen témák köré csoportok szerveződtek, amelyek három-három alkalommal üléseztek. Ezek eredményeit bemutattuk a közösségek széles körének, itt volt alkalom meghallgatni és megérteni azt, hogy mi volt az a legfőbb vezérelv vagy gondolat, ami mentén a csoportok működtek. Ezt követte a szabadtérépítészeti tervezési rész, amikor közvetlenül a parti rész, parti sétány, illetve ahhoz kapcsolódó közterületek kerültek sorra, itt a helyiek elképzelték, hogyan nézzenek ki ezek a területek.  Szeptemberben került sor még egy kitelepülésre, ahol az érdeklődők meg tudták nézni az elkészült koncepciótervet, és tudtak velünk beszélgetni róla.

Tünde: Az egy év alatt huszonnyolc tervezési alkalom volt, összesen 84 óra aktív közös munka, és több mint 400 embert mozgatott meg ez a folyamat. Ez egy nagy eredmény szerintem. Sokan szokták mondani, hogy a közösségi tervezés nagyon időigényes folyamat. Ez persze igaz, időt és energiát igényel, azonban mi úgy dolgozunk, hogy a szakértői tervezés és a közösségi tervezés párhuzamosan megy. Tehát minden egyes alkalommal, amire jut a közösség, azt a következő alkalomra továbbviszik a tervezők, és már arról beszélünk közösen. Ez azt jelenti, hogy a résztvevő civilek is végigkövetik a tervezési folyamatot, és hogyha ez jó ütemben, jó ritmusban tud haladni, akkor a közösségi tervezési folyamat végére gyakorlatilag összeállhat a terv váza, amelyet aztán már csak részletesebben ki kell dolgozni. Így tehát ez nem egy ilyen “kimegyünk a lakosokhoz, begyűjtjük az információt, hazavisszük, megtervezzük, aztán kirakjuk nekik”, hanem egy folyamatos információáramlás oda-vissza.

Voltak olyan pillanatok, amikor katarzist éreztetek?

Én hajlamos vagyok a katarzisra, úgyhogy én mindig – szólt Tünde.  Tehát amikor például a 130 résztvevőt (tiltakozókat és támogatókat egyaránt) egy térben meg tudtuk tartani a védmű elhelyezésének döntéséről szóló fórumon, akkor azt gondoltam, hogy igen, ez így tud működni.

Gondoltam ezt annak ellenére, hogy a Római-partnál egészen addig volt mindenki aktív részese a folyamatnak, ameddig meg nem született a döntés a nyomvonalat illetően. Azt követően hiába kaptak meghívót azok, akik ezt a döntést ellenezték, már nem jöttek el a fórumokra. Így tehát a tiltakozókat ezen a ponton elveszítettük.

A munka ettől függetlenül eredményes és katartikus volt – mondja Marci. Szerintem nagyon jó volt az utolsó nagy közösségi fórum alkalmán a záró kör, amikor azt kértük az emberektől, hogy nézzenek vissza az egész folyamatra, és fogalmazzák meg, hogyan élték meg ezt a folyamatot. Nagyon sokan voltak, akik velünk együtt élték át ezt a közel nyolcvannégy órát, és összességében pozitívan nyilatkoztak erről.

Végül mi lett az eredmény, hogyan lesz ebből megvalósítás?         

Szerintem nagyon fontos, hogy nem mi érünk el eredményt – mondja Tünde. Egy ilyen folyamatban készül egy jó terv, amiben mi a kommunikációt támogatjuk. Tehát maga a produktum az a tervezők, illetve a közösség a munkája.

Marci: Minden forrás kérdése. Úgy látszik, hogy most a védmű megépítésére lehet pénz. És igazából ami ezen túlmutat, – a koncepció vagy középtávú stratégia, meg a szabadtérépítészeti terv –, az egyrészt forrásfüggő, másrészt pedig szándékfüggő. Most olyan, mintha egy menüt tettek volna le a tervezők az önkormányzat asztalára, amelyben vannak különböző kulcsprojektek, amik feltétlenül szükségesek a Római-part megőrzéséhez, megújításához, revitalizációjához. A koncepciótervet pedig három fázisra osztották: egyrészt, hogy mi az, ami viszonylag kis költségből, akár közösségi fejlesztésekkel, akár a taktikai urbanizmus eszközeivel megvalósítható; másrészt olyan tervek is vannak, amelyek több forrást igényelnének – például a parti sétány kialakítása; és a harmadik változat, amelyben minden lehetséges fejlesztés helyet kapott.

Több videó is készült a Római-part tervezéséről. A nyitórendezvényről, a már korábban említett közösségi sétáról, magáról az egész tervezési folyamat bemutatásáról, s a záró körről is készült egy-egy kisfilm, amit jó szívvel ajánlunk mindazoknak, akiket érdekel a Római-part tervezése, vagy kedvet éreznek, hogy maguk is kipróbálják ezt a módszert.

Úgy gondolom, hogy ez egy komoly misszió. Mit jelent ez számotokra?

Ha misszióról van szó, akkor szerintem az lehetne, hogy a közösséget érintő ügyekben legyen természetes az, hogy az embereket megkérdezik. Nem feltétlenül a mi módszerünkkel, nem ez a lényeg. Fontos lenne, hogy a megbízó, a tervező és mindenki tisztában legyen azzal, hogy a fejlesztéseket valakinek csinálják, és nem valamiért, valamilyen érdekből vagy azért, mert éppen forrás van rá. A missziónk alatt én azt értem, hogy minél szélesebb tömegekhez eljutni, és erre a mi módszerünk alkalmas – mondja Marci.

Én is azt gondolom – folytatja Tünde –, hogy a beszélgetésnek ez az új típusú kultúrája a fontos – persze ennek nem kellene újnak lennie. Úgy beszélgetni, hogy akár mást gondolunk a dolgokról, és tudva azt, hogy mindenkinek van egy saját igazsága, és hogy ezek között az igazságok között nem ellentét feszül, hanem ezekben meg lehet találni a közös nevezőt. E kultúra minél több helyen való megjelenését tekintem nagyon-nagyon fontosnak. Mi itt a Völgyzugolynál közösségitervezés-oktatást is szervezünk évente, hogy minél több emberhez eljuthasson ez a módszer.  Általában van rá érdeklődés, és egyre többen jelentkeznek, az utóbbi alkalommal már nemcsak a saját hatókörünkből, hanem civil szervezetektől is érkeztek a képzésre.

Szerintetek miért éri meg a szereplőknek részt venni egy ilyen közösségi tervezési folyamatban?

Az érzékenység fejlesztése, tehát hogy kellően érzékenyek tudnak lenni egymásra és így a tervre is, ez az érzékenység nagyon hasznos tud lenni minden kommunikációs helyzetben – zárta gondolatait Marci.

Én azt gondolom, hogy ez a közösségfejlesztés a kulcs – mondja Tünde. Tehát hogyha elkezdenek beszélgetni, akkor attól mindenki több lesz. Kapcsolódni egy közösséghez, igazi valójában és nem egy online világban, ez szerintem nagyon-nagyon fontos.

Az egyik római-parti videóban is elmondom: „ha az emberek leülnek és elkezdenek beszélgetni, attól előre jut a világ”, és ott pontosan ez történt. Nagyon hiszem, hogy ez annyi mindent megoldhat, akár társadalmi szinten, akár egyéni szinten, a családban vagy éppen a munkahelyen.

A Völgyzugoly Műhely Facebook oldala, és Youtube csatornája ezen a linkeken érhető el.

 

Interjúalanyok:

Ferik Tünde építész, településtervező, mediátor, a Völgyzugoly Műhely vezetője. A VZM közösségi tervezés® módszer megálmodója, a módszertant kidolgozó csoport vezetője. Az elmúlt 13 évben rendszeresen facilitál közösségi tervezési folyamatokat munkatársaival a VZM-ben kidolgozott módszer alapján. 2019 óta a VZM közösségi tervezés® képzés trénere Vajna Virággal.

Kéthelyi Márton tájépítész mérnök, mediátor a Völgyzugoly Műhely Kft. munkatársa. 2012 óta vesz részt közösségi tervezési folyamatokban, s az egyik szerzője a Jövő Műhely – Konfliktuskezelési, mediációs módszerek alkalmazása a településfejlesztésben című kiadványnak. Az elmúlt 13 évben rendszeresen facilitál közösségi tervezési folyamatokat a VZM-ben.

 

 

Szerző:

Dudok Dávid egyetemi tanársegéd az ELTE Társadalomtudományi Kar, Szociális Munka tanszéken. 2018-ban szerzett oklevelet az ELTE Közösségi és civil tanulmányok mesterképzésén, mindig érdeklődve figyelte a helyi közösségi kezdeményezéseket. Jelenleg az ELTE Szociológia Doktori Iskola Szociálpolitika programjának PhD-hallgatója, kutatási területe a közösségi kulturális intézmények társadalmiasított működési módja.