Szakmai nézőpontból fontos kérdés, hogy a városokban zajló közösségi fejlesztőmunka más-e ebben a térben, mint ahogyan az a falusi, kistérségi vagy más közegben (pl. korosztállyal) szervezett folyamat kereteiben zajlik.

Ha belegondolunk, leginkább szembetűnő sajátossága a városokban zajló közösségfejlesztő munkának, hogy tekintettel legyen a vársok alapvető jellemzőire. Így a nagyobb kiterjedtség, a történelmi folyamatok, illetve a társadalmi összetétel miatt is többszörösen rétegzett a városi lakosság. A város komplexitásából tehát az is következik, hogy egyidejűleg nagyon sok tényező befolyásolja, köti, határozza meg a cselekvések és változások körülményeit, esélyeit, feltételeit.
Ezért is kiemelt jelentősége van annak, hogy ezeken a „terepeken” közösségi fejlesztőprogramoknál, beavatkozásoknál igyekszünk többnyire kisebb, beláthatóbb egységekre: városrészekre vagy még szűkebben – szomszédságokra bontani a városi területeket. De erre még visszatérünk.

Tapasztalataink szerint a városok más településtípusokhoz képest sokkal szerteágazóbb, jó esetben fejlettebb intézményrendszerrel rendelkeznek. Ennek egyszerre lehet pozitív és negatív jelentősége is. Nagyon fontos kiemelni ezt azért is, mert természetesen a városi fejlesztőmunkának is meghatározó szereplője az érintett lakosság, de tartósabb érvényű közösségi változási folyamatokban a változások elérése érdekében nem lehet a többi szektor aktorai nélkül, pusztán a civil társadalmi keretek tartalékait, erőforrásait eredményesen mozgósítani. (Ahogy nem lehet e kérdésekben a hatóságoknak pusztán a speciális szakértői szervezeteket, hivatalokat és az önkormányzatokat tekinteni a településfejlesztés kompetens körének.)

A közösségfejlesztői beavatkozás tervezésénél az egyik partneri kört a helyi intézmények alkotják, elengedhetetlen őket a közösségfejlesztési folyamathoz megnyerni, abba bevonni.
A fenti adottságok miatt is ezeken a településeken különösen jellemző – így kikerülhetetlenebb – a politika, annak tágabb és helyi szereplői szerepe, amely többnyire jobban megjelenik, belefolyik (van, ahol rátelepedik) a befolyását kifejtve ezekbe a szakterületekbe is.

Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a városokban zajló közösségfejlesztői munka komplex természetű, s a fentieken túl számtalan szakterület találkozását, összefogását jelenti. Ilyenek egyebek között az építészet, az urbanisztika, a településfejlesztés, az ökológia, a szociálpolitika, a tájépítészet, az egészségügy, a kultúra szélesebb területei – hogy csak néhányat említsünk. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a különféle szakterületek megközelítései a városokban egymással összetalálkoznak, összefutnak. Tehát a városok egyik sajátossága a sokféleség (különbözőség), s a város működtetésének egyik feladata éppen ezek összehangolása, szinkronizálása.

Több hazai és sokféle nemzetközi tapasztalatunkat összegezve, a városfejlesztés – városmegújítás közösségfejlesztői sajátosságait kiemelve elsőként azt a meggyőződésünket is hangsúlyozzuk, hogy a társadalmi szétesést előidéző folyamatok megállításával kapcsolatos cselekvéseknek, intézkedéseknek alapvetően helyben, a települések szintjén kell megtörténni. A jól végiggondolt és kivitelezett közösségi városmegújító programok fontos szerepet játszhatnak a különböző helyzetű társadalmi csoportok közötti közeledés elősegítésében, így különösen a városokon belül jelentkező társadalmi feszültségek mérséklésében, a társadalmi béke megőrzésében. Ezek a jelenségek pedig a városok egészét érintő nagyságrend keretei helyett sokkal inkább a szűkebb lokalitásokban érthetők és változtathatóak meg – például a közösségi fejlesztőmunka során. A városmegújító – városfejlesztési munkáról szóló összeállításunkban ezért is egyik meghatározó közösségi beavatkozási gyakorlatként emeljük ki a következőkben ezeknek a ’helybeliségeknek’, a szomszédságoknak a jelentőségét.

A városi keretekben is meghatározó jelentőségű a közösségek folyamatos bevonása, a helyi részvétel megteremtése – ami szintén a kisebb városegységekben tud eredményesebb lenni.
Ahogy más természetű közösségi beavatkozások során, a városmegújítást célzó közöségfejlesztői szemléletű programokban is a társadalmi párbeszéd kiépítését, megerősítését, a különféle szereplők együttműködésének megteremtését vagy éppen kiszélesítésének módját keressük.

Az utóbbi években igen széles és ötletekben, megoldásokban, módszerekben is nagyon gazdag azoknak a kezdeményezéseknek, programoknak a köre is, amelyek a városok élhetőségét, zöldítését, a közlekedésben a gépjármű forgalom erőteljes korlátozását szolgálják. Ezzel a mobilitás átalakítását – főként a kerékpározással –, a város és utcáinak „visszavételét” szorgalmazzák; másutt új közterek közösségi használatba vételét, korábban nem létező közösségi szolgáltatásokat eredményeznek. Különösen népszerűek a városi élhetőség tekintetében azok a kezdeményezések és programok, amelyek a találkozások feltételeinek fejlesztésére, a különféle városi terek időszakos vagy végleges használatára, más kezdeményezések esetében az utcák „teresítésére” – leginkább a közösségi együttlét és a párbeszéd, a diskurzus esélyeit és egyre változatosabb formáit kínálják.
Építészeti beavatkozásokkal előfordulnak az ún. tömbnyitások, másutt, például a foghíjtelkek esetében sajátos közösségi célok kerülnek előtérbe. (Ld. Tolnai kert a Józsefvárosban.)

Míg a nagyobb nemzetközi pályázatoknak köszönhetően léteznek nagy, városrészi- és tömbrehabilitációt is megvalósító programok – ezeken túl, sok városi innováció kis forrásokkal is tud viszonylag nagy és jól látható változásokat eredményezni. Úgy fogalmaznak az ebben érintett szervezetek és szakemberek, hogy ilyen esetekben az emberek átveszik a tereket, mikroprogramokkal gazdagítják a városi életet.
Különösen nagyvárosokban erősödő jelenség az átmeneti (időszakos) térhasználat példáinak a szaporodása is.^[1]

Megjelenik a közösségi gyakorlatban a taktikai városfejlesztés – taktikai urbanizmus kifejezés, amely Veres Lucának, a Járókelő Egyesület urbanistájának megfogalmazásában: „A rövidtávú, sokszor ideiglenes fellépéseken keresztül hosszútávú változtatásokat tűz ki célul. Az egész egy nyitott, közösségi fejlesztésen alapul, amelynek színtere maga a város vagy egy kisebb városnegyed, résztvevőinek palettája pedig rendkívül színes”.^[2]

Amit mindezekből összefoglalva kiemelünk, hogy a településeket működtetők s maguk a civil kezdeményezők is a várost használók részvételének egyre erőteljesebb kiszélesítését igyekeznek kezdeményezni, ilyen programokat megvalósítani. A legtöbbször öntevékenyen, saját erőből.

A városrészekben történő „cselekvések sokasodása” fontos lépések sorozatát mutatja az érintettek fokozott felelősségvállalásának szempontjából is. Ugyanakkor ezek a megoldások a lokális identitás kibomlását, kialakulását is erősítik.

A szomszédsági munkáról beszéltünk a városokban zajló közösségfejlesztésről írt bevezető összefoglalónkban. A legtöbb rendszeressé és tartóssá váló városi közösségi munka ebben a dimenzióban – tehát a szűkebb lokalitásban, a szomszédsági egységekben valósul meg. A szomszédsági programok kevésbé a turistákra vagy a más városrészekből főként a városközpontokba járókra, a gyakran idelátogatókra irányulnak, hanem az adott területeken élőkre fókuszálnak. Sokkal inkább az egymás közelében lakók ’belső’ összefogásaira, erőforrásaira, öntevékenységének megerősítésére, a saját életük gazdagítására, gyakran a lakóhelyükhöz kötődő érdekeik kifejezésére, képviseletére.
Különösen a hazai erőből, vagy EU-s programok keretében zajló városrehabilitációs programokban van ezeknek nagyobb gyakorisága.
Egy település – főként, ha városról van szó – a nagysága, méretei, összetettsége s így az áttekinthetősége, átláthatóságának hiánya miatt a benne élők számára nehezen megragadható, átélhető. De a meg- és átélhetősége mellett az irányíthatósága, igazi diskurzív működtetése miatt is fontos, hogy belátható szűkebb város egységekre, például szomszédságokra tagolódjon egy nagyobb település.

---

Mi az a szuperblokk?

A szuperblokk egy barcelonai várostervezési rendszer, amiben 3×3 háztömbnyi blokkokra osztották az egyik városrészüket. A blokkon belül a forgalmi irányok átszervezése miatt megszűnt az átmenő forgalom és az utcai parkolás, a felszabaduló teret pedig a lakossági igényeknek megfelelően zöldfelületek, játszóterek, utcabútorok töltik ki, illetve nagyobb teret kapnak a környezetbarát közlekedési módok is.

A szuperblokkok segítségével a korábban autóközpontú városrész az immáron lakosság érdekeit szolgálja, élhetőbbé téve azt mindenki számára.

---

Az európai nagyvárosokban egyre erősebbé válik ez a lokális fókusz: Barcelonában pár éve megjelent a „szuperblokkok” elnevezése^[3], a városszerkezet újabb ki- illetve átalakítását nevezik így, amelyek a társaséletet és a biztonságot egyszerre ígérik a beláthatóbb helybeliség megerősítésével.

Párizsban a „szuperszomszédok köztársaságáról” beszél egy beszámoló, de nevezik „hiperlokális szomszédságnak”, „mikronegyedeknek” az ilyen lokalitásokat. (Ld. ugyanebben a lapszámban.)
Ismert a 15 perces, sőt „3 perces városok” névhasználat is, amely azt az időkeretet jelöli, amennyi idő alatt egy adott helyen élve a legfontosabb mindennapi szükségleteinket közvetlenül elérhetjük, kielégíthetjük.
Ez utóbbi program – vagy annak egy adaptációja – „Kis távolságok városa” néven idehaza is megjelent az elmúlt években, sokféle kezdeményezéssel^[4].
A biztonságos, főként a járókelőket előnyben részesítő városrendezési – városátalakítási programok egyik példája a Józsefvárosi Önkormányzat – éppen a helyi lakossággal történő egyeztetés stádiumában lévő – Biztonságos Iskolautcák programja, amelyhez tudomásunk szerint további városrészek is csatlakoznak.^[5]

Az itt jelzett példáink esetenként a városokat működtető önkormányzatok kezdeményezéseiben és szervezésében, más esetekben helyi civilek, érintett közösségi szervezetek révén, jobb esetekben a két szektor összefogásával indulnak és fejlődnek ki a városok életképességének és a személyes érdekeknek a találkozása alapján.

Mindezekben hangsúlyosan megjelenik, hogy az érintettek (a benne lakók, a működtetők-tervezők) a város legmélyebb entitásáig kívánnak eljutni gondolatmeneteikben.
Felfedezik, s ezt kutatások is igazolják: ahol a közösség körülírható, megragadható, ott jelentős szerepe lesz a városok társadalmi ellenállóképességnek az erősödésében. A városi reziliencia^[6] egy „belső erő” kialakulásának a körülírása, a sokkhatásokkal, a váratlan külső jelenségekkel szembeni védekezésként, amelyeknek a helyben létező és működő közösségek a legerőteljesebb ’gyógyszerei’ közé tartoznak.

De térjünk vissza a szomszédsághoz, a gyakorlati közösségi munka egyik meghatározó, alapvető egységéhez. Az áttekinthetőség – átláthatóság nemcsak a városirányítás-működtetés szempontja, de a benne élők összetartozási esélyeinek a kerete is. Azaz az itt élőknek jó esélyt kínál a hely átélhetőségére, az otthonosság kialakulására, helyi identitásuk megerősödésére, jó esetben a helyért, a környezetért való nagyobb felelősségvállalásra is.
A közösségi munka gyakorlatában ezért gyakran kisebb egységekre „szedjük szét” a segítési folyamat során ezeket a településeket, azaz megkeressük, hogy milyen belső, szerkezeti, földrajzi és egyéb szempontok kapcsán vannak vagy lehetségesek szervesebb összetartozásnak számító elemei, egységei. Ezért a közelben megvalósuló együttlétként, helyi csoportként tekintünk ezekre^[7].
A szomszédsági kör olyan összehangolt szomszédi viszony, melynek kiigazító, ellenőrző (kontroll) és kiegészítő szerepe is van.
Ha most városmegújításról, városfejlesztésről beszélünk, látható, hogy tudatos – például építészeti, városszerkezeti – beavatkozásokkal ezek a keretek építészetileg is befolyásolhatóak. Erősen ronthatók a szomszédságok kialakulási esélyei, de jó megoldásokkal meg éppen jelentősen fejleszthetőek is ezek a szomszédsági egységek (neighbourhood unit).
Szomszédsági viszony – ez a kifejezés egy „csereviszonyt” takar az érintettek között, amelyben a viszontszolgálatra nem azonnal és nem megállapított becsérték szerint kerül sor – ezért is kölcsönös bizalmat feltételez. Fontos jellemzője még, hogy ez a szomszédsági viszony kisegítő jellegű: azokra az esetekre, ha valamely feladat meghaladja a család erejét. Ugyanakkor a kölcsönösségen alapul (ilyenek a károk helyrehozása, kölcsönös támogatás és segítés, gondozás-ápolás és egyéb szívességi szolgáltatások, a vigasz és bátorítás, védelem és biztonság).

Pallai Katalin egy tanulmányában^[8] részvételi intézmények építésének nevezi azt a folyamatot, amikor a települési intézmények és/vagy a helyi önkormányzatok „célzott tereket” és csatornákat képeznek a helyi diskurzusokra, sőt, azt is, ha esetenként fontos helyi közügyekben „strukturált kommunikációt” is kezdeményeznek. Abban gondolkodva, hogyan tudnak folyamatos kapcsolatokat építeni a közösség ügyeiről szóló formális és informális párbeszéd hálózatai és terei között.

Az itt leírt jelenségek, ezeknek a fogalmaknak a használata nem idegenek a falusi közösségfejlesztői folyamatok gyakorlatától sem. Ám talán érthető, hogy a város jóval több természetellenes helyzet kialakulásának „terepe” lehet, – itt most a ’nem organikusan kialakuló’ települési formákra, illetve azok hiányára utalok vagy inkább a bevezetőben kifejtett összetett, egymással keveredő életformát jelentő városi társadalmak sajátosságaira –, ezért ebben a közegben igyekeztem aláhúzni ezt a sajátos megközelítését a közösségfejlesztésnek.

A szomszédsági munka kapcsán néhány fontos elemet még kiemelek: valódi párbeszéd és együttműködés akkor alakul ki ebben a keretben is, amikor két vagy több oldal együtt dolgozik a közös megértésre törekedve, amelynek alapvető célja a közös talaj, a közös alapok megtalálása. Olyan diskurzus, amelyben az egyik azért hallgatja meg a másik oldalt, hogy megértse, értelmezze és közös pontokat keressen, s úgy tárja fel a feltételezések „hátterét”, hogy közben lehetővé teszi az átértékelést. A párbeszéd néha a saját hitünk átmeneti felfüggesztését kívánja. Tehát nyitott hozzáállást teremt: tévedhetünk, változtathatunk.
Összefoglalva, a párbeszéd magába foglalja a másik iránti igazi érdeklődést, és nem az elidegenítésre vagy sértésre törekszik. Ilyen helyzetekben gyakran előfordul, hogy külső szakmai szereplőket – így közösségfejlesztőket is kérnek az érintettek, akik segíteni tudják ezeknek a folyamatoknak a kibontakozását.
A fenti gondolatok miatt, átmenetileg kiléptem a városi közösségi munka szűkebb sajátosságainak a megfogalmazásából, bocsáttassék meg.

Visszatérve, a városi munka kapcsán tehát a közösségfejlesztés meghatározó jellemzőit, szükségleteit soroltuk fel: a találkozások esélyének megteremtése, az átlátható-átélhető városi szomszédságok tudatos kialakulásának segítése, a nyilvános párbeszédnek, a diskurzusok tereinek a felfedezése, a komplex szükségletek és szakmai megoldások találkozása, a szolidaritás hiányaira keresett megoldások felkutatása és a közös cselekvés esélye.

Ahogy a források és a kezdeményezések elindításánál erre utaltam, az ezekhez köthető külső erőforrások, s gyakran a példák és tapasztalatoknak jó része is EU-s keretekből indul el.
Jelentős nemzetközi pályázati programok zajlanak ezen a téren – főként a városrehabilitációs folyamatok támogatására önkormányzatok nagyobb léptékű változásokon, fejlesztési programokon dolgoznak a városi területeken.
Kiemelendő a 2002 óta működő URBACT Program, amely az első európai területi együttműködési program, s a fenntartható városfejlesztés érdekében megvalósuló tapasztalatcserét és tanulást támogatja.
A program felhívására létrejövő európai városhálózatok tagjai egy-egy közösen választott problématerületre fókuszálva dolgozzák ki akciótervüket a helyi társadalmi szereplők bevonásával. Ehhez külső szakértői segítséget kapnak, a közös eseményeken keresztül pedig egymástól is tanulnak. A program fontos prioritása és tevékenysége az így létrejövő tudás és tapasztalat megosztása.^[9]
A fenntartható városfejlesztés 2021–2027 közötti rendelkezéseivel kapcsolatos információk a Bizottság Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a Kohéziós Alapról szóló eredeti javaslatán (COM / 2018/372) alapulnak

A 2000-es években a Közösségfejlesztők Egyesülete (KÖFE) az akkor egyre gyarapodó városfejlesztési – városmegújítási programok hátterét erősítve alapított egy Városmegújító Munkacsoportot. Az éppen akkor zajló Norvég Civil Alap támogatása sokat segített ebben az alapozó munkában.
Ez a csapat szakterületek sokféleségének képviseletében (közösségfejlesztő, építész, urbanista, szociológus, tájépítész, környezetgazdálkodással foglalkozó, szociálpolitikus szakemberek voltak a tagok) és a hazai városi munkák földrajzi megoszlásában is széles alapokon (az ország sokféle területéről) szerveződött. Az akkori Városmegújító Munkacsoport egyszerre végzett elméleti kutató és összegző munkát, gyakorlati terepmunkákat, és ezek tapasztalatainak a leszűrésében, összefoglalásában is sokat vállalt. Ráadásul szakpolitikai ajánlás készítése is része volt ennek a programnak.
Kiadványok jelentek meg, bibliográfiát állítottunk össze, s a Munkacsoport a KÖFE mai honlapján is elérhető háttéranyagot szerkesztett a külföldön és idehaza különféle helyeken zajló városi közösségi fejlesztőmunkákról^[10].

Egy hasonló szakmai tömörülés alapítása zajlik jelenleg – most Városmegújító Műhely néven – ugyancsak a Közösségfejlesztők Egyesületének kereteiben. A fenti példáinkban is olvashatóan, az utóbbi évtizedekben a részvételiség megerősödése során és megújult városi programokban az ún. placemaking („helycsinálás”, még pontosabban „helyteremtés”) mint a közösségi beavatkozás egyik sikeres módszere – így például a közösségi/részvételi tervezés – egyre terjedő gyakorlattá válik. De mindezeken túl, más, a városokban zajló gyakorlati munkáknak a feltárására készülnek e programokban, azért is, mert új, többnyire fiatal szakemberek jelentek meg (a civil kezdeményezések mozgatóin túl részben a közösségi munka felsőfokú oktatása és az építész, urbanista, tájépítész képzések kapcsán is). De része a Műhely kezdeményező terveinek a friss szakmai/szakirodalmi tapasztalatok rendszerezése és a környezetünkben ezekben az években elindult/elinduló új fejlesztési programok gyakorlatának a megismerése és összegyűjtése is.

 

Jegyzetek

I. sz. jegyzet Az „EGY MÁSIK DAMJANICH”

egy ideiglenesen kialakított városi tér, közösségi hely és programsorozat a Damjanich utca egyik szakaszán (Damjanich utca 45-47.) a Járókelő Közhasznú Egyesület szervezésében.

November 24-én, pénteken egy kóruskoncerttel nyitották meg, majd három héten át, december 10-ig kínáltak programokat, közösségi eseményeket és elsősorban egy olyan emberközpontú városi közterületet, amely sokak számára nyújtott lehetőséget pihenésre, kikapcsolódásra, szórakozásra, együttlétre, és izgalmas alternatívát mutat arra, hogy mire is használhatjuk a közterületeinket.

“Hogy mi mindenre jó 6 parkolóhely? A La Lune Café előtti téren megmutatjuk nektek köztéri elemekkel, programokkal, ideiglenes kialakításokkal, amelyek hozzájárulnak, hogy élhetőbb, egészségesebb legyen ez a terület. Az átalakítás alapját az egyesületünk (Járókelő közhasznú Egyesület a szerk.) által Magyarországon meghonosított és aktívan képviselt Egészséges utcák várostervezési és -fejlesztési koncepció adja.”

II. sz. jegyzet Iskolautcává alakítják a józsefvárosi Trefort utcát

“A Józsefvárosi Önkormányzat Biztonságos Iskolautcák programja keretében a diákbaráttá alakítják a Trefort gimi utcáját.

A Józsefvárosi Önkormányzat oldalán olvasható tervezet szerint a Trefort utca zsákutca lesz a Puskin utca felől, a gimnázium előtti teret pedig az iskola diákjai töltik meg élettel. A VIII. kerületi önkormányzat év elején úgy döntött, hogy erősíti a gyalogos, kerékpáros közlekedés biztonságát az oktatási intézmények közelében.

Mint írják, a Trefort utca a Trefort gimnáziummal, valamint a RÉV8-cal együttműködésben a legmagasabb szintű iskolautca lesz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Puskin utcából behajthatnak az autók, de a gimnázium vonalában parkolásgátló oszlopokkal zárják le az utcaszakaszt a gépjárműforgalom elől. Ugyanígy a Szentkirályi utca felől is tilos lesz a gépjárművek számára a behajtás. A Trefort utcát korábban a Rákóczi útra balra kanyarodás céljából használó gépjárművel közlekedők számára ez kb. 400 méteres kerülőt jelent a Bródy Sándor utcán keresztül.

A forgalmi rend kialakítása után padokkal és növénydézsákkal, pingpongasztallal és rögtönzött kültéri tanóra tartására alkalmas szabad terekkel nyílik majd meg a gimnázium előtti tér. Az önkormányzat és a RÉV8 munkatársai folyamatosan figyelik majd a térhasználati szokásokat, tavasszal pedig az iskolásokat és a környék lakóit is megkérdezik a tapasztalataikról.

Jelenleg további 5 iskolával folynak egyeztetések hasonló utcák kialakításáról, ezek a Németh László Általános Iskola, a Budapest School, a Józsefvárosi Egységes Módszertani Intézet és Általános Iskola, valamint a Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium.

(A meghirdetés idején született módosítás szerint az előzetes tervet a bevezetés előtt a Józsefvárosi Önkormányzat lakossági egyeztetésre bocsátja. A szerk.)

 

 Végjegyzetek:

^[1]              Az ’EGY MÁSIK DAMJANICH’ egy ideiglenesen kialakított városi tér, közösségi hely és programsorozat a Damjanich utca egyik szakaszán (Damjanich utca 45-47.) a Járókelő Közhasznú Egyesület szervezésében. Hogy mi mindenre jó 6 parkolóhely? (ld. erről részletesebben az I. sz. szövegvégi jegyzetben)

^[2]              ld. mellékelt anyagunkban Veres Luca: https://jarokelok.blog.hu/2020/08/27/varosfejlesztes_egyszeruen_mitol_olyan_hatekony_a_taktikai_urbanizmus_modszere

^[3]              https://szuperblokk.hu/

^[4]              https://www.facebook.com/kistavolsagokvarosa/

^[5]              https://welovebudapest.com/cikk/2023/11/13/budapest-trefort-utca-jozsefvaros-trefort-gimnazium-iskolautca-diakbarat?fbclid=IwAR2y–JG_in5NxeMZa49vXi-5Ay6dZaKrVXPe607fe6SRTxAc2p_xssC4t8 (ld. szövegvégi II. sz. jegyzetekben az anyagunkat)

^[6]              http://www.urbact.hu/node/251 és https://mek.oszk.hu/16400/16467/16467.pdf

^[7]              Elisabeth Pfeil: Szomszédsági és érintkezési kör a nagyvárosban; elméleti megfontolások c. tanulmánya alapján http://www.kka.hu/_Kozossegi_Adattar/DOKUMENT.Nsf/4be80daf005edcb8852566f2000b4f9f/855e6d5fa7c954d7c1256ddf0081b9fc?OpenDocument

^[8]              Pallai Katalin: Társadalmi részvétel Polgármester Akadémia TÖOSZ 2010. http://www.pallai.hu/wp-content/uploads/2010/11/toosz-ctp-tarsadalami_reszvetel_last.pdf.

^[9]              http://www.urbact.hu/

^[10]            https://kofe.hu/szakteruleteink/varosi-munka-alapvetesek/

 

Szerző:

Péterfi Ferenc eredetileg Újpalotán népművelő, majd közösségfejlesztő. Később az NMI és jogelődjeinek a Közösségfejlesztői Osztályán dolgozott, majd az osztály vezetője lett.
Falusi és városi terepmunkákban vett részt, egyetemi, szakmai és civil képzések oktatója, konferenciák szervezője. A Parola folyóirat alapító főszerkesztője, évekig a Közösségfejlesztők Egyesületének titkára, majd elnöke volt.