Cséri Péter előadása a Közösségfejlesztők Egyesülete szakmai napján,
1990. április 16-án (rövidített változat)

Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit! Remélem, sikerül rálátást adnom a mi munkánkra.
A MÉM-ben ezelőtt 4 évvel alakult a mostani Kistermelők- és Kisvállalkozók Osztálya. Jó lenne, ha szemléletben és állományban most úgy cserélődne ki a minisztérium, hogy a jövőben ne csak mi hárman foglalkozzunk a farmerekkel, hanem szinte mindenki. 40%-ot állít elő ugyanis ez a termelői réteg minden évben és ez a tevékenység 1 415 000 termelőt érint az országban. Ebben a hobbykertes 7-800 000 család kivételével az összes árutermelő és saját fogyasztásra termelő család benne van. Ha ezt beszorzom szűk hárommal, akkor 4 és fél millió ember érintett a mezőgazdasági termelésben közvetlenül, ami egy rettentő nagy arány ahhoz képest, hogy Hollandiában 6% foglalkozik közvetlenül mezőgazdasági termeléssel. Ebből a számból persze az is látszik, hogy a mezőgazdaság nem egy perspektívikus ágazat.
Azt hiszem, hogy Magyarországon is el fog indulni – amikor a tulajdonreform valamilyen tisztességes módon megvalósul – egy mozgás, ami kétirányú lesz.
Az egyik a nagyüzemek – nem leépülése, hanem – belső érdekeltségeinek, a

belső vállalkozásainak
kibővülése
Ez már folyik jelenleg is, és az én véleményem szerint ezt kellene engedni és jobban ösztönözni és nem egy törvénnyel odaadni egy 47-es földállapot alapján a csíkokat, a kis parcellákat olyanoknak, akik már nem is szándékoznak vállalkozásba fogni a földdel kapcsolatban. Engedni kell ennek a fokozatosságát. Abban a 3-400 termelőszövetkezetben, amelyeket évek óta különféle injekciókkal próbálnak életben tartani, úgyis elindult magától egy belső vállalkozási forma, a szövetkezet tulajdonképpeni szétbontása nélkül. El lehet képzelni olyat is persze, hogy községekre szakad egy termelőszövetkezet és ez a megoldás kapcsolódik a helyi önkormányzathoz, megint lesz tsz-elnök, agrárértelmiség a faluban, stb. Ha együtt marad, mert olyan jól működik egy vagyonkezelő központ szerűséggel a termelőszövetkezeti központ, akkor is meg lehet találni az egyéni érdekeltség kiépítésével és előtérbe helyezésével – pl. tisztességes bérleti díj – a fejlődés útját, tehát nem biztos, hogy a szétdarabolás, a tulajdonviszonyok megváltoztatása az egyedül üdvözítő út. Lehet, hogy vissza kell adni, de nem biztos, hogy az egészet. Hollandiában ha 150 a teljes mezőgazdasági művelt földterület, akkor 100 tulajdonban van, 50 pedig bérlet. A bérleti kapcsolatot nem kellene elfelejteni. Egy tisztességes, normális áron megkötött, hosszútávú bérleti szerződés lehet ugyanolyan jó, mint egy földtulajdon. Dehát ebben a parlament fog dönteni.
A kétirányú folyamat másik iránya az, hogy a termelés koncentrációjával és szakosodásával alulról is meg fog indulni – bár még nem tudni, milyen tulajdoni alapról – egy normális átlagú farmméret kialakulása. Hollandiában 4-5 hektárosak a fóliás- vagy üvegházi termesztéssel foglalkozó farmok, 30-50 hektárosak az állattenyésztéssel és természetesen takarmánytermesztéssel, tehát kiegészítő növénytermesztéssel foglalkozók és 100-130 hektárosak átlagban a speciálisan növénytermesztő farmok. Ezek olyan átlagszámok, amelyek több évtized alatt alakultak ki a fejlett nyugati országokban és azt hiszem, nálunk is ez lenne az optimális. Ezekre vannak készen a technológiák, az átvehető géprendszerek, ezek működtethetők még családi viszonylatban, tehát szerintem ilyesmiféle folyamatnak kellene beindulnia.
Ami miatt a vállalkozó kérdés felvetődik manapság, az a földosztás-tulajdonreform és a munkanélküliség. A prognosztizált munkanélküliek közül nagyon sokan fogján megpróbálni, hogy a mezőgazdasági ágazatban vállalkozzanak. Ennek tulajdonképpen örülni kellene, de Hollandiában is a munkaerő 6-7%-os részvétele jelentkezik a mezőgazdaságban és több százezer termelőt fölvenni, termékét levezetni, annak piacot biztosítani már azért gond lenne. Ma is látjuk már a túltermelési jelenségeket és ha több százezer vállalkozó újonnan bekapcsolódik ebbe a munkába, akkor itt elég nagy feszültségek várhatók. Az a termelői kör, amelyik 15-20 éve tisztességesen termel, bizony szintén nehezebb helyzetbe kerül.
Ami legalább ilyen, ha nem a legnagyobb probléma: a termelők képzetlensége. A jelenleg termelők között is bizony nagyon alacsony a képzettség és ha ez így van, akkor el lehet képzelni, hogy a 100 ezer munkanélküli közül, akik muszájból kezdenek el termelni, milyen alacsony lesz!
Nagyon nagy probléma az információhiány is. A KSH félévente csökkenti az egyéni gazdálkodókról az információkat. Nincs pénze. Az állatokat már nem is számolja, csak saccolja! El lehet képzelni, hogy mekkora termékmennyiségről nincs információnk! Ha a termelőszövetkezetek átalakulnak, a termelők száma nagyságrendileg nőni fog – mi lesz itt?
Miért kell az információ? Kéne tudni, hogy milyen termékmenynyiség várható termékcsoportonként. Ha tudom, hogy hány paradicsompalántát raktak le, hány négyzetméteren fóliáznak, mennyi állat van egyáltalán, ha tehát tudom, hogy milyen termelői kapacitással mekkora termőterülettel indultak, akkor valahogy ki tudom kalkulálni, hogy mekkora termék várható és akkor ezt a terméket vagy termékhiányt tudom kezelni egy jól működő intervenciós alappal. De amíg nincs információm, ezt felelősséggel nem tudom megtenni. Mindenki hallott a tojásügyről. Tojást hoztunk be, mikor annyi volt, hogy azon jártunk. Szőlőt hoztunk be Grúziából, mikor sok volt – folytathatnám. Ha olyan területeket nézünk, ahol 70-80- vagy 100%-os a termelők részesedése és erről nincs információnk – málnában, nyúlban, bogyós gyümölcsben -, el lehet képzelni, hová jut ez a termelői kör, ez az ország?
A tőkeszegénység a legnagyobb és legközvetlenebb problémája a termelőnek. Szinte nem tud hitelhez jutni ma Magyarországon a termelő. Fél éve-egy éve beszélünk már arról, hogy a világbanki hiteleket majd felvehetik a termelők. Valóban ott áll a tárgyalás, hogy 3 hónap múlva aláírjuk a következő project-et. De már a jelenleg futó állattenyésztési projekt-be is elvileg január 1-től beférhetne a termelő, mert megnyitotta a Világbank a vállalkozók részére is, de egyszerűen nem jut hozzá, mert azt mondja a Kereskedelmi Bank, hogy nincs mellette a forintfedezet, amivel 5 évig finanszírozni tudná a hitelt. Itt a dollár, de nem tudom kiadni. Akkor nincs itt. Nem tudom, mi lesz majd július 1-től, amikor itt lesz a 130 millió dollár speciálisan farmerek részére?! De ez csak az egyik téma. A másik: ha egy vállalkozó hitelt akar fölvenni, akkor 31-32%-ra adják. Keresni kell azt az ágazatot, amiből ezt ki lehet termelni. Nem nagyon van ilyen. A legújabb, egy hetes lehetőség a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, amely tulajdonképpen hozzáférhető és személy szerint én nagyobb fantáziát látok benne, mint a Világbankban, mert azt 20% alatt már nem lehet kapni, míg ezt igen – 16% a kis- és 19% a középvállalkozásnál. A pályázatok benyújtása is nagyon bonyolult. Mire az a szegény vállalkozó kitölti, ha ki tudja tölteni a kérvényt, elmegy az élettől a kedve, vagy ha nem, horribilis összegeket fizet ki érte. Egy komplett tervdokumentációért, hitelkérelmi segédletért, üzleti tervért már 3%-ot is elkér egy Kft. Ha valaki 6 millió forint hitelt kér …
A többi gond – az ipari termékek árának drágulása, a támogatások leépülése, a 8-10 éve szinte változatlan felvásárlási árak – azt hiszem, mindenki által ismert.
A kiszolgáltatottsága, magárahagyottsága egy termelőnek fantasztikus.

Nincsenek farmerszövetségek
nincsenek országos szakmai egyesületeink. 10-15 már megalakult egyes ágazatokban, térségekben, de egyetlen olyan sem alakult még ki, amelyik országosan egy-egy ágazatot vagy szakmát integrálna. Van az Alma-, a Baromfiegyesülés, de ezek tsz-ek, baromfiipari vállalatok egyesülései. Itt nem látni a termelők képviseletét. Az áttételes érdekképviselet semmit nem ér, mert a termelőkön kívül a szövetségben mindenki ellenérdekelt: nem érdekük az íróasztal mellett a termelői ár emelése, mert akkor a profit, az osztalék kevesebb. Jó példa is van azért, a Nyúl Gt, amelyiknek a szervezeti keretei már megvannak ahhoz, hogy jól működjön. A nyúlnál közelebbi a kapcsolat a termeltető és a termelő között, mint egyéb ágazatokban. Ebben a szövetségben benne vannak a termelők, a feldolgozók – vágóhidak – és a külkereskedelem, amelyik az egészet lezárja és az egész nyúlvertikum egy kézben van. Ez működhet jól és magyar módon is. Kérdés, hogy lesz-e olyan erős ez a Gt, hogy hosszú távon minden egyes – termelői, feldolgozói, értékesítési – szféra érdekeltségét szabályozni tudja, mert akkor életképes lesz. Ha egyik-másik szféra erősebb, az a többi rovására megy, deformálódik az egész. De szervezetileg rendesen összeállt.
Szervezetlenek a termelők és méginkább azok lesznek, ha a régi tipusú integráció csökken vagy megszűnik. Eddig az árkiegészítés nagyon jól inspirálta a termeltetési integrációkat. Ha ez csökken vagy visszaáll, még több “gazdátlan” termelőnk lesz és még jobban érződik az, hogy nem tudnak fellépni a saját érdekükben.
Elindítottunk kb 2 éve egy olyan munkát, hogy az Áfész szakcsoportok mellett – amelyek nagyon sok helyen túlnőtték magukat – biztosítsunk lehetőséget a nem szervezett, egyenkénti termelők összefogására, szövetkezeti működésére.
1989 január 1-vel indultak az első kistermelői szövetkezetek, jelenleg 29-ről van információnk. Széles tevékenységi körrel működnek, a hagyományos kisállattenyésztéstől – prémes állatok, nyúl, giliszta, sertéstenyésztők stb. – a borászokig, a vegyes profilú szövetkezetekig, mert a jól szervező vezetők mindjárt megpróbáltak nem csak egy-két ágazatra, hanem alap-, és kiegészítő tevékenységre is szervezni. Van egy egészen speciális kisszövetkezet is, amelyik gépi szolgáltatásra alakult. Van, amelyik halszaporító anyagot állít elő. Nagyon jól prosperálnak.
A kistermelői szövetkezet önálló jogi személy – ebben különbözik a szakcsoporttól. Önálló gazdálkodással rendelkezik. A lényege, amitől számomra ez a legrokonszenvesebb társulási forma, hogy a termelők megtartják a szövetkezés után is a termelésük egyedi jellegét, nincs közös tevékenység. Az egyéni termelés az adózás szempontjából döntő jelentőségű, mert az 500 ezer forintos kedvező adózási szisztémában adóznak a kistermelői szövetkezet tagjai. Ha már közös tevékenységet folytatnak, az már nem kedvező, de ezt könnyen tudják szabályozni. Megszűnéskor a vagyon osztható. Olyan termelőket tömöríthet, akik egyenként termelnek vagy olyan termékkel rendelkeznek, amelyiknek nincs jól bedolgozott értékesítési csatornája. Egy ilyen szövetkezéssel nagyon sok mindent el lehet érni. Érdemes mint közösségformáló lehetőséget is számbavenni.

Az érdekképviselet, érdekvédelmi
szervezetek
szakmai szövetségek is alakulgatnak már. A HNF keretein belül indult az Országos Kistermelők- és Kertbarátok Érdekvédelmi Szövetsége. Ez egy nagyon nemes kezdeményezés, mert nincs ilyen és erre szükség van és remélem, hogy kinövi magát és megszerzi magának azokat a jogosítványokat, amelyekkel ma még nem rendelkezik. Főként azért, mert társadalmi szerveződésből indult, nem voltak érdekképviseleti eszközei. Összegyűjtik a panaszokat, kéréseket és átküldik nekem a minisztériumba: oldd meg! Ez még nem érdekképviselet! Ehhez kellenek jogosítványok, hatáskörök, amivel ez a szervezet nem rendelkezik, annak ellenére, hogy már megindult 2-3 megyében. Azt hiszem, ezekre rá kell segíteni és valamilyen központi csatlakozási lehetőséget kell biztosítani.
Hogy mennyire hiányoznak az érdekvédelmi- és szakmai szövetségek és mennyire fontos lenne már jó 20 éve, ha lennének, s hogy mennyire el vagyunk késve, az abból látszik, hogy hiányoznak a megfelelő jogszabályok, rendelkezések, ágazati működtetések. Mi főleg a farmeroldalról próbáltuk finomítani azokat a jogszabályokat, amelyekről láttuk, hogy lehetetlenek. Pl. a sertésfeldolgozó ipar polarizációja. Megszűnt a húsipari tröszt és lettek önálló vállalatok 1988. január elsejével. Demokrácia van, önállóság van! Mikor ezt elmeséltem Dániában, hogy most nálunk verseny lesz és majd a kereslet-kínálat szabályozza, hogy hány disznó és milyen minőségben, akkor a dánok teljesen el voltak képedve: miért nem örültünk neki, hogy legalább egy kézben volt valami, most ezt is tönkretesszük? Tudom, hogy nem jól működött a tröszt, de azért nem kellett volna szétdarabolni és így elengedni nyugdíjba a vezérigazgató urat! Át kellett volna alakítani, szervezetileg korszerűsíteni és egyben hagyni! Ha lett volna egy szakmai szövetség, egy érdekvédelmi szervezet vagy egy farmerszövetség, ezeket a döntéseket megváltoztathatták volna. Nagyon rossz irányba mozdultak el a dolgok. Újból nagy szükség lenne kézbefogott és szervezett vezetésre – nem államigazgatási és politikai, hanem egy szakma által összefogott vezetésre, integrált szakmai szövetségekre! Mert most nincsenek összefogva az egyes termelői szférák. Mikor fogjuk elérni, hogy a feldolgozói és termelői szféra érdekei közeledjenek egymáshoz és valahol egyeztetve legyenek, ha egyetlen szférán belül is óriási ellentétek jelentkeznek? Szakmai szövetségek, szervezetek létrehozása lenne a cél, ahol egyetlen szakma egy vertikális érdeket tudna képviselni. Egyszerűen képtelenség a szakma megkérdezése nélkül hozni olyan döntéseket, amelyek aztán 5-10 évre, beláthatatlan időre tönkretesznek egy szakmát, egy ágazatot.

A kistermelői szaktanácsadó
hálózat
kiépítését és menedzselését sürgető feladatunknak érzem. Elmondtam, hogy a termelőink informálatlanok, képzetlenek és hogy az információ a kereskedelem, a piac oldaláról is égetően fontos. Ezeket és még más témákat is kellene, hogy megoldjon egy országos szaktanácsadó hálózat, aminek még neve sincsen, amelyik csak a fejekben él. Készítettünk egy előterjesztést, amelyet az új kormánynak beterjesztek. Szeretnénk egy országos hálózatot kiépíteni, amely minden termelőhöz eljutva közgazdasági, jogi, kereskedelmi, technológiai és más, a termelőnek szükséges információkat közvetít. A szükséges pénzek megszerzése után kezdhetné meg működését: költségvetési pénzből és külföldi segélyekből. A Közös Piaccal tárgyaltunk most, hajlandók első helyen ezt preferálni. Holland, osztrák és egyéb szakmai segítséggel szeretnénk ezt indítani és üzemeltetni, mert ez nem önfenntartó jellegű. Tagdíjakból még az információt sem tudjuk megvenni, nem hogy 1500-2000 szakember dolgozzon ebben a hálózatban! Ennek költsége van. Ez Hollandiában 25-30 éven keresztül állami pénzből, állami szervezetben ment. 14 ezer tagja volt a holland minisztériumnak! Hágában csak 400, az összes többi vidéken. Minden egyes szaktanácsadó föl volt véve minisztériumi állományba! Ez tehát egy járható út, csak el kell fogadtatni vezetőinkkel, mert elvileg az a tendencia, hogy csökkentsék az államigazgatásban dolgozók létszámát. Tehát állami pénzből, ingyenesen, minisztériumi állományban működne a szaktanácsadói hálózat.
Ezt a hálózatot egy számítógépes rendszerrel is kombinálnánk. A lényeg az, hogy kapcsolatban legyünk egymással – az alközpontokat feltöltenénk számítógéppel, de lefelé csak akkor, amikor már igény is van rá és meg lesz töltve szolgáltatható információkkal. Ez a hálózat fordítva is működne és a

termelői információkat is
gyűjtené
Ezzel az információval tudnánk megjelenni a kereskedelemnél, egy megtisztult külkereskedelemnél, és ez az információ már közelítené a valóságot. Természetesen 20-30%-os eltéréssel dolgozna, mert az időjárásnak is ki vagyunk szolgáltatva, de azért valamilyen kép lenne egy-egy termékmennyiségről. Az intervenciós alapról még valamit. Ennek az a dolga, hogy a termelést pénzzel szabályozza – ha kevés van valamiből, fizessen, hogy megtermeljék vagy importról gondoskodjon, ha sok, akkor levezesse a terméktöbbletet – egy ellátási szabályozó mechanizmus lenne ez igazából. Ennek is nagyon jó segítsége lenne egy információs háttér, mert akkor lehetne igazán működtetni ezt az intervenciót, nem úgy, ahogy ma csináljuk – tüneti kezelésre, pillanatnyi beavatkozásokra, ami aztán szinte soha nem sikerül jól, mert nem sikerül eldönteni: be kell hozni vagy ki kell vinni; ide adjak vagy oda? Aki legjobban ordít, annak adok valamit, a többit meg kizárjuk, mert csak ennyi van! Meg kell csinálni egy éven belül ezt a szaktanácsadói hálózatot. Ez lenne az első olyan minisztériumi tevékenység, amelyikkel nem rátelepedni akarunk a termelői körre és nem beavatkozni, hanem segíteni.
Minden szakterületé egy szelet lehetne csak az egészből és a rendszer bekapcsolná a jelenlegi szaktanácsot adókat – természetesen nem gondolnék új növényegészségügyi hálózat kiépítésére vagy új állatorvosi karra! Nagyon jól be fognak majd dolgozni a hálózatba az egyetemek, intézmények. Kiadványok, könyvek, sajtó, személyes kapcsolatok, csoportos képzések, téli esték felújítása, a helyi továbbképzés kicsit magasabb szinten, a farmerképzés beindítása nem csak Hódmezővásárhelyen, hanem Mosonmagyaróváron is most már – 30-40

farmerképzésben résztvevőnek
van most már lehetősége, hogy kimenjen Ausztriába cserével, a hollandokkal is most megy 20-20 farmer tanulmányútra. Fontos lenne a bejövő pénzek koordinálása, hiszen sok ország ajánlott fel segélyt Magyarországnak a kis- és középvállalkozások fejlesztésére s ha mindezt nem fogjuk és nem hangoljuk össze, hogy ez a pénz erre, ez arra, ez meg amarra megy – és ne mind a három ugyanarra! – komoly összegek úsznak el megint és nem csak forintok, hanem dollárok is! Ezért is kellene egy szervezeti keretet létrehozni a minisztériumban, amelyik szaktanácsadással foglalkozna. Hollandiában meglepődve hallottam, hogy az extension service nem csak szaktanácsot jelent, hanem sokkal bővebb fogalom – ez szociális- és segélyezőszolgálat is, ha a gazda szabadságra vagy betegállományba megy és a gyerekére kell vigyázni vagy helyettesíteni kell, tehát nagyon sokféle feladatot lát el. Ha mi azt a rendszert akarjuk megvalósítani, akkor a Közösségfejlesztők Egyesülete szakembereinek bevonására is egyértelműen sort szeretnénk keríteni. Nem ragadnánk le egy-egy térségben a mezőgazdasági szaktanácsok nyújtásánál, hanem kiegészülhetnénk azzal a nagyon tisztességes közösségi, szociális munkával is, amit önök végeznek. Lehet, hogy még konkrét számítógépes rendszerbeli együttműködésre is sor kerül közöttünk. Biztos vagyok benne, hogy főleg kiemelt, elmaradott térségekben feltétlen szükség lesz arra, hogy ne csak szakbarbárok – állattenyésztők, közgazdászok, jogászok -, hanem humán szakemberek is közreműködjenek.