A modern társadalom jellemzője a háromszektorúság. Ezen belül az állami szektornak elsősorban arra a feladatra kell vállalkoznia, hogy a fejlettség adott szintjén a minden állampolgár számára garantálható, jól szabványosítható, illetve a társadalom egészét szolgáló közjavakról gondoskodjék.

A piaci szektor emellett a nyereséget ígérő termelési és szolgáltatási területeken elégíti ki az igényeket, a maga sajátos törvényszerűségeinek érvényesülésével. Sem az állami, sem a piaci szektor nem alkalmas azonban minden társadalmi igény kielégítésére. Kedvező körülmények között az állami felelősségvállalás és a piaci racionalitás által le nem fed(het)ett területeken megjelenik az ún. harmadik szektor, amely biztosítja a társadalmi önszerveződés és érdekérvényesítés kereteit.

Az elmúlt, szocialistának hirdetett rendszeren a ,jóságos” állam tervszerűnek szánt működésével nemcsak a piaci folyamatokat kívánta helyettesíteni, hanem a társadalmi öntevékenységet is. Ez jó ideológiát szolgáltatott ahhoz, hogy a civil szerveződéseket – amelyeknek az 1945 előtti Magyarországon már igen jelentős súlya volt – feleslegesnek ítéljék, elsorvasszák. Valójában azonban ellenőrizhetetlenségük folytán, politikai veszélyességük miatt voltak elfogadhatatlanok. Az egyesületek életét szinte teljesen megbénította a szigorú állami, illetve pártkontroll. Nemcsak a működést, hanem már az esetleges szervezés megkezdését is engedélyeztetni kellett. 1949-től 1987-ig például alapítványt egyáltalán nem lehetett létrehozni.

A civil társadalom öntevékenységének teljes elfojtása azonban – az emberi természet lényegéből fakadóan – lehetetlenségnek bizonyult. Ellenkezőleg, a 80-as évek vége felé komoly előrehaladás történt a jogi keretek szétfeszítésében.

A civil szervezetek jogaikba történő visszahelyezésének első lépcsőjeként 1987-ben a Ptk. ismét legalizálta az alapítványok jogintézményét. Az egyesülési jogról szóló törvényt 1989 januárjában fogadta el az Országgyűlés. Később, 1989 októberében és 1990 januárjában történt meg a pártok működéséről és gazdálkodásáról, továbbá a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról rendelkező törvények parlamenti elfogadása.

A lehetőségek kitágulása következtében a nonprofit (nem nyereségérdekelt) szektor az egész országban ugrásszerű fejlődésnek indult. 1992 végén a bíróságokon bejegyzett társadalmi szervezetek száma megközelítette a 30.000-et. A félszáz egyházi jogi személyiségű szervezet mellett főleg az egyesületi és az alapítványi forma uralkodott.

A nonprofit szféra gazdasági súlya természetszerűleg igen csekély. Jelentőségét nem is ez adja, hanem az a lehetőség, hogy a társadalom az államtól függetlenül – bizonyos fokig az állami tevékenységet kontrollálva – kifejezheti és segítheti önmagát.
A mai magyar viszonyok között a nem nyereségérdekelt szektor jelentősége különösen nagy. Segíthet elkerülni a múltbeli túlzott államosítással szemben a másik végletet, a szolgáltatások túlzott piacosodását a maga veszélyeivel. Jelenleg azonban még – a jogi szabályozás látványos fejlődése ellenére – nem biztosított, hogy kialakulnak mindazok a társadalmi szervezeti formák, amelyek az igények sokféleségének megfelelhetnek.

A harmadik szektor tartalmi és formai továbbfejlesztését erősen gátolja többek között az egyre tarthatatlanabb információ-hiány. Az nyilvánvaló, hogy a polgári öntevékeny szféra társadalmi és – viszonylagosan – gazdasági szerepvállalása máris igen jelentős. A múltban állami feladatnak tartott tevékenységek mind nagyobb részét társadalmi szervezetek látják el. A jelenleg ismert 1991. évi adatok szerint a GDP-hez való hozzájárulásuk 4% volt, amely más országokban sem magasabb (bár az összehasonlítást komoly számbavételi, mérési problémák nehezítik).

Az információk hiánya és megbízhatatlansága miatt nehéz megítélni, hogy tudtak-e élni eddigi lehetőségeikkel a civil szervezetek, be tudják-e tölteni a sokasodó és súlyosbodó társadalmi problémák közepette egyre fontosabb szerepüket, s a későbbiekben milyen feltételek szükségesek fennmaradásukhoz, létalapjuk megőrzéséhez.

Az információ-hiány enyhítése céljából a KSH adatgyűjtést végez a társadalmi szervezetekről.

Az adatgyűjtés igényli az érintettek együttműködési készségét a megbízható adatszolgáltatásban, hogy az összegzés majd hiteles képet adjon a nonprofit szféra nemzetgazdaságban elfoglalt súlyáról, szerkezetéről és társadalmi jelentőségéről.

A statisztikai adatgyűjtés jelentőségét növeli, hogy a Kormány 1994. évi gazdaságpolitikájáról szóló határozata értelmében ki kell dolgozni az ún. nonprofit törvény tervezetét. Az adatok tehát annak a jogi szabályozásnak a megalapozását segítik elő, amely irányt szab a harmadik szektor további fejlődésének.