Március elején, Siófokon háromnapos országos konferenciát szervezett a Magyar Családsegítők Országos Kamarája. Negyedik szakmai találkozójukon több, mint kettőszáz, segítő foglalkozású szakember vett részt.

Gönczöl Katalin egyetemi tanár a bűnmegelőzés és a családsegítés lehetőségeiről tartott előadást. Takács Imre szociológus a családsegítésről készült vizsgálatról adott számot. A szociális törvény a családsegítő hálózatot az alapintézmények közé sorolta, és az önkormányzatok a “karcsúsítás” során elsőként a szociális területtől vonják meg a folyton folyvást apadozó pénzt. Szabó János szociológus, a kaposvári CSSK vezetője aggodalmának adott hangot, hogy ebben a szociálpolitikai hét szűkesztendőben szétverik a szociális munka szervezetét, amelyet az utóbbi hét évben, fokozatosan, jelentős áldozatok árán felépítettek. Königh Éva, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője az intézmények finanszírozási lehetőségeiről tájékoztatta a szakembereket. Nem vár móka, kacagás a családsegítő központokra sem.

A munkanélküli ember sokféleképpen tudja tölteni a napot. Például úgy, hogy számolja, hányszor áll meg az emeleten a lift, hányan mennek el az ablaka alatt az utcán, találgatja, a szemközti ház ablakai közül melyik világosodik ki elsőnek este. Azzal is múlik az idő, ha kiszámítja, hány napja, hete, esetleg hónapja nyitották rá az ajtót utoljára. Ezenkívül még számtalan mód van az idő eltöltésére. Csak arra nem szabad gondolni, hogy fogytán a tüzelő, néha főtt étel is kellene. Ki kellene mozdulni a lakásból, újra vállalni a sorbaállást, az elutasítást, ami egy bizonyos koron túl félelmekkel teli vállalkozásnak tűnik. Takács Péter pszichológus, az újpalotai CSSK munkatársa mondotta, aki nemrég egy szakmai konferencián Kanadában számolt be a munkanélküliséggel kapcsolatos kutatásának hazai tapasztalatairól:

– Azt már tudjuk, hogy mi /esz, csak hogy addig mi lesz, azt nem tudjuk! A Világ Egészségügyi Szervezetétől 1975-ből eredő egészségdefiníció – miszerint az egészség nemcsak a betegség hiánya, hanem a teljes testi-lelki és szociális jólét állapota – több szempontból is félrevezethető, minden perspektivikus célja és szándéka ellenére, elszomorító. Valójában ma Magyarországon csak nagyon kevés ember, ők is életüknek egy töredék részében élvezhetik a “teljes” testi-lelki társadalmi jólétet. Ha szociális devianciákat kezelünk, akkor ezeket szociális devianciaként társaslélektani eszközökkel, nem pedig betegségként kellene kezelni. Ha pedig a lényeg a személyközi kapcsolatok torzulása, az egyén pszichológiai vagy társaslélektani problémáit is kezelni szándékozva, az eszköztárat is ehhez kellene igazítani. Jobbágy Mária munkatársammal éppen erről számoltutik be a konferencia egyik szekciójában. Az emberi csoportok, a társadalmi környezet sajátos, komplex és kölcsönös szerepelvárásainak zavarainál milyen megoldásokat javaslunk, a szervezetfejlesztés módszereivel?

Jobbágy Mária népművelő-családgondozó:
– A szervezetek fejlődésében, változásaiban jellegzetes mozzanatokat tudunk elkülöníteni. Az elkülönítés tulzónak, elméletinek tűnhet, gyakran az átfedések miatt nehezen látható. Segíthet megérteni, tisztázni külső-belső konfliktusokat, melyek a szervezetek életét megnehezíthetik. Ha sikeres is a vezetés, a szervezet megindul a komplikációk irányába, bővülnek a szolgáltatások, a klientúra, az alkalmazottak, egyre nehezebb átlátni ezt az állapotot, amelyet akár kreatív káosznak is nevezhetünk. Ebből kivezető út a szerveződés. Az ilyen folyamatokban szervezetfejlesztési tanácsokkal segíthetünk.
Sárvári György pszichológus hangsúlyozta a szupervízió fontosságát a szociális munkában. Noha köztudott, hogy a mai szűkös pénzügyi lehetőségek nem teszik lehetővé a segítő foglalkozásúak számára a szupervízió biztosítását, hosszú távon elképzelhetetlen ennek hiánya a segítő szakmákban: az oktatás-nevelés, a lelkigondozói tevékenység, a közösségfejlesztés, a szociális munka, a családgondozás területén. Nagy tömegben jelentkezhetnek ugyanis olyan problémák, amelyek az emberi együttélésből, hibás fejlődésből, szocializációs nehézségekből adódnak, ezek megfelelő időben és megfelelő módon nyújtott segítség nélkül komoly gondokat okozhatnak. A segítő foglalkozásúak – légyenek bár saját munkaterületükön kiváló szakemberek – mégsem képesek önmagukban a lélektani kulturáltságot, mentálhigiénés ismereteket követelő problémák megelőzésére, megoldására -szupervíziós segítség nélkül elkerülhetetlen a burnout(kiégés)-szindróma. Nógrádi Gáborné mentálhigiénés szaktanácsadó a kapcsolati függőség és a segítő-szindróma oksági összefüggéseiről tartotta előadását.
– A kapcsolat függőségben szenvedők jelenségét már. több mint tíz éve tanulmányozom. Munkám során, az országot járva, számos családgondozó megismerése kapcsán olyan felismerésre jutottam, amelytő) magam is zavarba jöttem. Tapasztalataim szerint, a segítő foglalkozásúak között szignifikánsan több a kapcsolati zavarban, függőségben szenvedő férfi és nő, mint a nem segítők körében. A segítők a klientúrával való foglalkozás során – csakúgy, mint a kapcsolati zavarban szenvedők – igen gyakran a megmentő, a bíró és az áldozatszerepköreit váltogatják, saját szeretetvágyuk és segélykérésük elfeledésének arányában.
A kapcsolati zavar olyan függőségen alapuló fogyatékosság, viselkedési zavar, amely rombolja és lehetetlenné teszi a családon belüli becsületes és bizalmas kapcsolatokat. A kapcsolatteremtésben és a kapcsolattartásban sajátítottak el rossz mintákat a függőségben szenvedők. A segítő-szindrómások azokhoz vonzódnak szenvedélyesen, akiknek a fájdalmával, kiszolgáltatottságával azonosulni tudnak. Heves kényszert éreznek mások irányítására, megváltoztatására. Tehát, az az óvónő már nemcsak a kiscsoportos nebulóknak vágja fel a husikát a tányérban, hanem a felnőtt társaságban is mindenkiét, vagy ha az ember heves kényszert érez, hogy minden szöget beverjen, ha már kalapács van a kezében, akkor érdemes és szükséges erre figyelni. Van megoldás, gyógymód. Számos családsegítő vezetője jelezte a konferencia végén, hogy szeretne várólistára kerülni, Takács Péter pszichológussal készséggel elmegyünk, és személyiségformáló tréning, szervezetfejlesztési tréning keretében eláruljuk és megtanítjuk a “titkot”, hogyan lehet ezektől a kórságoktól megszabadulni.

Korábban, néhány éve, a családsegítők hőskorában országszerte készültek települési szociális térképek Ma nem készülnek ilyenek. Gyanítom, hogy ez nem kizárólag pénz kérdése. Tartok tőle, hogy a személyiségformáló tréninghez hasonlóan, nem kellemes és kényelmes egy olyan tükörbe belenézni, amely kíméletlenül és kendőzetlenül megmutatja testi-lelki ráncainkat, hájainkat, mindazt, amit szívesen elrejtenénk avatatlan szemek elől.

Munkanélküliség, hajléktalanság, veszélyeztetett családok, kisnyugdíjasok, nagycsaládosok, devianciák, alkohol, drog, szegénység, betegség – rászorultság érdemesség – a jéghegynek csak a kilátszó csúcsa. A lecsúszás, nyomor, ellehetetlenülés végérvényes jelenségei kezelhetetlenek a települések szociálpolitikai irányítói, felelősei számára szociális munkások, családgondozó szakemberek által készített szociális térképek nélkül.

Siófokon a családgondozóknak volt miről beszélgetniük, kicserélték emberi és szakmai tapasztalataikat. Nem lettek jobbkedvűek.