Négy trendről szeretnék beszélni, melyből kettő „külső”, kettő pedig „belső” tényező a közösségfejlesztés szempontjából. Természetesen itt elsősorban az Egyesült Királyság nézőpontjából fogom ezeket tárgyalni.

1. Szorosabb kapcsolat a szakpolitikával

A közösségfejlesztés szervezetei munkájuk során jelenleg sokkal közelebbi együttműködésbe kerülnek a szakminisztériumokkal, mint 15 évvel ezelőtt vagy korábban. Ez egyaránt igaz az Egyesült Királyság szintjén működő közösségfejlesztő szervezetekre (Community Development Foundation (CDF), Community Development Exchange (CDX), Federation for Community Development Learning (FCDL) illetve azokra a szervezetekre, melyek Skóciában, Walesben, Észak-Írországban és Angliában tevékenykednek.

Ennek a trendnek legalább három magyarázatára tudok gondolni:

– A közösségfejlesztési szakma sokkal kifinomultabbá vált stratégiáját illetően: felismerte, hogy ha a közösségfejlesztés valóban meghatározó tényezővé kíván válni és változást akar előidézni, nem elegendő csupán az alulról szerveződő helyi szervezetek szintjén tevékenykednie, hanem együtt kell működnie a szakpolitika alakítóival, mind a helyi, mind az állami intézmények szintjén; „bennfentessé” kell válnia annak érdekében, hogy közösségfejlesztői elképzeléseivel és lehetőségeivel a középszint köztisztviselőit (és rajtuk keresztül a politikai vezetőiket) befolyásolni tudja.

– A közösségfejlesztő szervezetek túlélése egyre erősebben függ a kormányzati támogatástól. A gyakorlatban ez általában vissza nem térítendő állami támogatást jelent, sokszor egy három éves időszakra vonatkozóan, de realizálódhat szerződések formájában is. Az előbbi gyakorlatra példa a Vidéki Közösségi Hálózat (Rural Community Network) Észak-Írországban. Ez a vidéki közösségi csoportokból álló szervezet az önkéntes szektorban működődik. Ahhoz, hogy túléléséhez támogatást kapjon, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériummal kell megállapodnia kormányzati támogatásról. A másik gyakorlatra példa (Scottish Community Development Centre), a Skót Közösségfejlesztési Központ melynek tevékenysége fenntartásához rendszeresen pályáznia kell tanácsadói munkára, melynek megbízói legtöbb esetben a szakminisztériumok.

– Az elmúlt kilenc évben a különböző programok során a kormányzati politika következetes hangsúlyt fektetett a közösségek bevonásának fontosságára. Ez különösen jellemző a nagy városi megújulási (rehabilitációs [A szerk.]) programokra, de szintén jellemző az egészségügyi és vidékfejlesztési programoknál. Ezt a politikát támasztja alá a partnerségi együttműködés az állami, önkéntes és privát szektor szervezetei között. E programok elvárásai bevonták az országos szintű közösségfejlesztő szervezeteket a szakminisztériumok munkájának támogatásába. Ez mindenképp igaz a CDF, és kisebb mértékben a CDX és a FCDL esetében.

Az Egyesült Királyság közösségfejlesztésének történelmi elemezése minden bizonnyal rámutatna arra, hogy a jelenlegi közeli kapcsolat a szakpolitikával élesen különbözik attól a távolságtól, mely a közösségfejlesztés szervezetei és a kormányzat között a múltban jellemző volt.

2. Szigorúbb irányítás

A közösségfejlesztő munkás szerepe, különösen abban az esetben, ha állami szervezet foglalkoztatja, a korábbinál sokkal előírtabbá és ellenőrzöttebbé vált. Nagyon ritkán adódik lehetőség arra, hogy valaki általános közösségfejlesztőként teljesen szabadon döntsön cselekvési programjáról, illetve a közösség által megfogalmazott szükségletekre reagáljon.
Ez részben tükrözi azt az általános menedzsment-orientált kultúrát, melyben a tevékenységeket a munkaköri leírások és célmeghatározások szabályozzák; részben pedig annak a következménye, hogy a közösségfejlesztés megközelítését és módszereit más szervezetek is felhasználják saját programjaik alátámasztásához. Ezek a szervezetek (pl. a lakásokat kivitelezők egyesületei, partnerségi bizottságok) gyakran felismerik annak szükségességét, hogy meg kell erősíteniük kapcsolataikat a közösségekkel, és mivel hallottak a közösségfejlesztésről, fel is használják azt saját céljaikhoz.
A szigorúbb irányítás aggasztó következménye, hogy a közösségfejlesztés egyszerűen a „kipipálós” kultúra részévé válik: a foglalkoztató szervezetnek demonstrálnia kell a támogató szervezet felé (amely általában a kormányzat vagy az Európai Bizottság), hogy teljesítette a meghatározott mennyiségi célkitűzéseket. Következésképpen, a közösségfejlesztés a foglalkoztató és a támogató elvárásainak lesz beszámoltatható, és nagyon ritkán adódik lehetőség a közösségfejlesztési folyamat rugalmas alkalmazására. A hangsúly sokkal inkább az outputokon és az elért célkitűzéseken, mintsem a folyamat eredményein van.
A szigorúbb irányításnak azonban volt pozitív hatása is: arra kényszerítette a közösségfejlesztő szakmát, hogy sokkal jobban figyelemmel kísérje és értékelje a közösségfejlesztő programokat és beavatkozásokat. Amennyiben az értékelés, illetve cselekvés-kutatás módszertanát a közösségfejlesztés értékei irányítják, sokkal könnyebb rámutatni arra, hogy mit tud elérni a közösségfejlesztés; már nem érhet bennünket az a (korábbi) vád, hogy „homályosak” vagy „bizonytalanok” vagyunk.
Széles körben elterjedt az „Achieving Better Community Development” (Jobb közösségfejlesztés megvalósítása) értékelési modell használta (melyet hat évvel ezelőtt Alan Barr és Stuart Hashagen alakított ki), valamint a cselekvés-kutatást segítő „Participator Action Research” (Résztvevői cselekvéskutatás) használata.

3. A jó gyakorlat fejlesztése

Az Egyesült Királyság közösségfejlesztésének áttekintése számomra azt mutatja, hogy a közösségfejlesztő munkások meglehetősen elkötelezettek a jó gyakorlat kialakítása iránt: nagyon szeretnék megismerni és egymással megosztani a működő példákat, és nyitottak az új megközelítések és módszerek meghallgatására, megismerésére. Ezt az érdeklődést tükrözi bizonyos mértékig az esettanulmány-irodalom is (pl. Wilson and Wilde 2001; Clarke et al, 2002), valamint nagy az igény a különböző útmutatók és használható eszközök iránt. (pl. Skinner 2006).
Előző előadásomban már utaltam a CEBSD projektjére, melynek célja az volt, hogy meghatározza, mi a jó közösségfejlesztő gyakorlat a társadalmi kirekesztettséggel kapcsolatos munka során. A jó gyakorlat iránti megnövekedett érdeklődés illusztrálására két példát emelnék ki a vidéki közösségfejlesztésből:

a) 2001-ben az angliai vidékfejlesztésért felelős minisztérium szerződést kötött a CDF-fel egy három éves program irányítására és összehangolására, melynek során egy vagy több közösségfejlesztő munkást jelöltek ki a 38 angliai megye mindegyikében. A közösségi munkások között széleskörű információcsere valósult meg és a munka egy részének írásos feldolgozása még mindig folyamatban van. A program egyrészt jól bemutatta, hogy egy területileg szétszórt és kiterjedt országos program irányítása milyen kihívást jelent, ugyanakkor rávilágított annak ösztönző hatására is.

b) 2003-ban a Carnegie Trust létrehozta a (Commission on Rural Community Development) Vidéki Közösségfejlesztési Bizottságot, mely kiterjed az Egyesült Királyságra és Írországra is. Hat területen kezdődött meg a munka:

– A vidéki lakosok bevonása a közösségi tervezésbe,
– A vidéki közösségfejlesztésben dolgozók képességfejlesztése,
– A közösség tulajdonában levő eszközök fenntartható kezelésének kialakítása,
– A távoli és perifériális vidéki területek szükségletei,
– Befogadó közösségek kialakítása,
– A vidéki területeken a közösség által működtetett szolgáltatások modelljeinek kialakítása.

A második témához (melyben magam is részt veszek) az országos vidéki közösségfejlesztő szervezetek és két egyetem konzorciumot hozott létre. Ez lehetőséget ad arra, hogy előbbre lendítsük a vidéki közösségfejlesztés támogatásához szükséges képességek és képzés ügyét.A jó gyakorlat egy másik aspektusának vizsgálata visszavezet bennünket ahhoz a közösségi munkásokról szóló felméréshez, melyre Marjorie és én is utaltam már.
Úgy gondolom, hogy a nagyon elkötelezett és tapasztalt helyi aktivistákról (fizetés nélküli közösségi munkásokról) szóló tanulmány eredményei a közösségfejlesztés egy olyan jelentős aspektusára világítanak rá, melyről többet kellene megtudnunk. A tanulmány számomra azt mutatja, hogy a szerepekben valószínűleg egy fontos elmozdulás megy végbe.
A tanulmányhoz két helyszínen 20 interjú készült. A legtöbb interjúalany különböző csoportokkal dolgozott – a legjellemzőbb tevékenység a gyerekekkel és fiatalokkal kapcsolatos munka volt. Az adott tevékenységre fordított idő nagy szórást mutatott, a heti 5 órától a heti 50 óráig. A legtöbben már hosszú önkéntes múltra tekinthettek vissza, és különböző motivációkról számoltak be arra a kérdésre válaszolva, hogy miért kezdtek el a közösséggel mélyebben foglalkozni, a személyes okoktól kezdve a közösség sorsa iránt érzett aggodalomig. Az egyik résztvevő például a következőket mondta:

„Időnként látod, hogy kellene már valamit csinálni, és ki fogja ezt megtenni? Ez kicsit olyan ez, mintha lenne egy társadalmi lelkiismeretünk is. Nem fogunk mindent megoldani, de azért megpróbálhatunk dolgokat és ez az, ami mindig előrevisz.”

A tanulmány megállapításai megerősítik, hogy a nem fizetett közösségi munkások nagyon mély elkötelezettséggel rendelkeznek. A tanulmány azt is bizonyítja, hogy a helyi emberek kezdik felvenni azokat a szerepeket, melyek hasonlítanak a fizetett közösségi munkások szerepeihez:

– Az egyéni bevontság erősítése a képessé tétel és a támogatás eszközeivel,
– Új és már meglevő csoportok fejlődésének elősegítése,
– A problémák azonosítása és az irányításban való részvétel ösztönzése,
– A közösségen belüli hálózatok és kapcsolatok építése.

Hagyományosan a közösségfejlesztésben tevékenykedő közösségi vezetők és önkéntesek szerepei világosan elkülönültek a közösségfejlesztő munkások szerepétől. A tanulmány eredményei azonban arra ösztönöznek, hogy újragondoljuk e a hagyományos különbségeket a fizetett munkások, aktivisták és önkéntesek között. Ez arra példa, amikor a gyakorlat változását, fejlődését először kutatás révén azonosítjuk, majd (ideális esetben) továbbfejlesszük workshopok, képzések és konferenciák során.

A közösség tagjainak képessége, tudása egyre nagyobb elismerést kap:
– (Rural Community Network) Az észak-írországi Vidéki Közösségi Hálózat tapasztalatai e téren;
– (Scottish Community Action Research Fund) A Skót Közösségi Cselekvés Kutatási Alap lehetővé teszi a közösségi csoportok számára, hogy kutatási támogatásokra pályázzanak, mellyel azután ők maguk rendelkezhetnek;
– A közösségi vezetők (értsd: a kulcsszerepet viselő önkéntesek [A szerk.]) tanácsadóként és trénerként dolgoznak;
– A közösségi vezetők és aktivisták számára lehetővé válik az előrejutás: tanulás és képzés útján fizetett közösségi munkásokká válhatnak.

Javaslom, hogy a nem fizetett közösségi munkásokról szóló tanulmány alapján radikálisabb megközelítést alkalmazzunk. Ha a finom választóvonal a fizetett és nem fizetett közösségi munkások között átalakulóban van, a következő kérdések merülnek fel:
– A civil társadalom kontextusában milyen támogatást kapjanak a nem fizetett közösségfejlesztő munkások?
– A fizetett közösségi munkás szerepe mint az alulról szerveződő helyi szervezetek facilitátora, ne alakuljon-e át koordinátori/vezető szereppé?
– A nem fizetett közösségfejlesztők elkötelezettsége és tapasztalata nem nyújt-e megbízhatóbb forrást a fizetett (hivatásos) közösségfejlesztők toborzásához, mint a hagyományosan alkalmazott felsőoktatásból történő toborzás?

4. A vita hiánya?

Könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy túl romantikus képzeteket ringatunk az 1970-es és 1980-as évek közösségfejlesztő vitáiról, melyek igen hevesek és kimerítőek voltak, legtöbbször különböző ideológiákkal a középpontban.
Jelenleg nem nagyon tapasztalunk ilyen késhegyig menő vitákat a különböző elképzelések és az erősen eltérő meggyőződések között. Ez vajon azért van, mert mint szakma, elégedettek vagyunk a közösségfejlesztés jelenlegi helyzetével? Vagy azért, mert időnk és energiánk jelentős részét az köti le, hogy szervezeteink fennmaradásáért küzdünk és a „fősodorba” eső programokat támogatjuk?
A nyílt vita különösen fontos, mert bizonyítja, hogy egy szakma él és éber. Egy szunnyadó közösségfejlesztés valószínűleg lassan elveszítené hatását, befolyásolhatóvá és könnyen formálhatóvá válna.
Nemzetközi szinten a közösségfejlesztés nemzetközi kiadványa, a Community Development Journal, az Egyesült Királyságban a Journal of Community Work and Development kitűnő fórumot biztosít a kutatási eredmények és ötletek publikálásához, megismeréséhez. Azonban a legtöbb gyakorló szakember nem ennek az eszköznek az útján tartja a kapcsolatot az európai közösségfejlesztői gondolkodással.
Nem kellene-e valami újat kitalálnunk, egy olyan mechanizmust, mely egyaránt képes a jó gyakorlatot terjeszteni, valamint új gondolatokat és módszereket inspirálni? Nem szabad, hogy jövőnket teljesen néhány egyén elkötelezettségétől és energiájától tegyük függővé – azt nekünk kell építenünk.

Köszönöm a figyelmet!

Felhasznált szakirodalom

Clarke, S. et al. 2002. Community development in South Wales. University of Wales Press.
Wilson, M. & Wilde, P. 2001. Building Practitioner Strengths. CDF Publications.
Skinner, S. 2005. Strengthening communities. A guide to capacity building for communities and the public sector. CDF Publications.