Szokatlan életutat járt be Bencsik János, Tatabánya polgármestere. Éppen arról a szakterületről érkezett a városvezetés élére, amelynek gondjaival a mai települési önkormányzatok a legnahezebben bírkóznak meg. Lát-e megoldást a szociális munkásból lett polgármester egy város társadalmi viszonyainak újraépítésére?

– Hogy került annak idején szociális területre?
– Szegeden teológiára jártam, itt kerültem kapcsolatba helyi szociális munkát végző emberekkel, akik nagy hatással voltak rám. Például az azóta meghalt Szabó János atya, aki narkománokkal foglalkozott. Egyúttal elég szoros kapcsolatban voltam a SZETÁ-val (Szegényeket Támogató Alapítvány A szerk.) Solt Ottiliáékkal. Jórészt ezek határozták meg a szociális munkához való elköteleződésemet.
– Hogyan lett szociális munkásból polgármester?
– Még a SZETA ürügyén kerültem a Szabad Kezdeményezések Hálózatába. Sokáig hezitáltam a hálózat párttá alakulásánál, nem léptem be mindjárt, mert nem voltam híve a pártosodásnak – meg most sem igen vagyok. Viszont a szakma elfogadtatása késztetett az SZDSZ-be lépésre. SZDSZ-FIDESZ jelöltként indultam az önkormányzati választásokon egyéni képviselőként. A második fordulót megelőző péntek este keresett meg a város országgyűlési képviselője két olyan helyi képviselővel, akik az első választási fordulóban jól szerepeltek. Vállalnám-e a polgármesterséget? – kérdezték. Odahaza megbeszéltük, s igent mondtam. îgy kerültem jelölésre és megválasztásra. Gyorsan ment az egész, gondolkodásra nem nagyon volt idő.
– Polgármesterként mennyit tud profitálni abból, hogy korábban szociális munkás volt?
– Úgy gondoltam, s gondolom, hogy a polgármesternek az a feladata, hogy megteremtse azt a légkört, amelyben a szakemberek dolgozni tudnak. De hozzá kell tenni, hogy jelenleg nem ez a jellemző. Ma egy polgármesternek a munkája több mint 90%-át operatív feladatokkal kell töltenie ahhoz, hogy működőképes legyen a település. De egy biztos szakértői háttér kiépülése után; a hivatalok átszervezése, megerősítése, a bizottsági munka kiszélesítése után nagyobb lehetősége lesz szerintem minden polgármesternek, hogy a közösségszervező feladatát is végezze, ennek is eleget tegyen. Hiszen csak akkor lehet életképes egy település, ha abban életképes közösségek vannak, amelyek meg tudják fogalmazni az elképzeléseiket; szószólókon, képviselőkön keresztül azt érvényre tudják juttatni. S amikor ennek az első jelei megmutatkoznak, akkor a közösségek fogják látni, hogy ennek valóban van értelme, s hogy valóban érdemes a sorsukon gondolkozni, a megoldásokhoz ötletet adni, s azon dolgozni, mert az megvalósulhat s nem kerül állandóan elvetésre.
– A választások előtt a Parola is hírt adott a Tatabányai Szociális Únióról, amelynek Ön az egyik alapítója volt.
– Megpróbáltuk tömöríteni a városban az ezen a területen tevékenykedőket, illetve azzal foglalkoztunk, hogy a felszínre kerülő problémákat elfogadható formában a városi irányítás tudomására hozzuk.
Az akkor érvényes szolgálati út első-második lépcsőjén gyakran elhaltak a különféle kezdeményezések. Ez a keret viszont lehetőséget adott a problémák és a társadalmi erők nyilvánosságra kerülésére a közös megoldás kereséshez, s szembesülnie kellett a vezetőnek olyan kérdésekkel, tényekkel, amelyek korábban el sem juthattak hozzá a szolgálati út útvesztői miatt.
Ez a szervezet jelenleg nem működik. Akik a Szociális Únióban tevékenykedtek, vagy indultak az önkormányzati választásokon, és bekerültek a képviselőtestületbe, vagy a Népjóléti Bizottság külső szakértőiként tevékenykednek, így részt vesznek a döntéselőkészítésben. Sajnos meg kell állapítani, hogy rajtuk kívül elvétve található a városban szociális szakember, aki az ügyben járatos és képezte magát.
– Mit jelent, hogy Tatabányán három lépcsőben próbálják a hajléktalan ügyet kezelni?
– Az első elem a Hajléktalan Szálló – éjjeli menedékhelyként működik, fertőtlenítő állomással és népkonyhával. A következő a Krízis Szálló, ahova egy, maximum két hétre kerülnek be krízishelyzetben lévők, akiket szakemberek látnak el. A Rehabilitációs Otthon a harmadik lépcső ebben a rendszerben, ahová a Hajléktalan Szállóból, illetve a Családsegítő Központból odairányított és részben önálló életvitelre is képes személyek kapnak elhelyezést.
Ha ezután tényleg önálló életvitelre törekednek és alkalmasak is arra, van egy kijutási lehetőség, hogy önálló bérlakáshoz jussanak. Erre a város vállalt garanciát, hogy évente 5-10 ilyen lakást biztosít. Ez tulajdonképpen már a modellkísérlet negyedik lépcsője.
îgy összességében 110 hajléktalant tudunk fogadni a Rehabilitációs Otthonban és a Hajléktalan Szállóban. Ha belevesszük a Krízis Szállót, akkor 120 főt.
– Az állami ellátó intézményrendszer után mit tud mondani a társadalmi önszerveződések alakulásáról a szociális területen?
– A Családsegítő Központ az országos átlagtól eltérően ezidáig nem kell, hogy egyedi esetkezeléssel foglalkozzon, így elsősorban az önsegítő csoportoknak ad helyet, ezeknek kínál lehetőséget a működésre. A Családsegítő Központ helyet ad a különféle betegcsoportokon (rákos, cukorbeteg) a mozgássérülteken keresztül a hátrányos helyzetű gyerekekig bezárólag önsegítő csoportoknak, s egyben a mentálhigiénés területen is járatos szakemberei segítik is ezeket a csoportokat.
Kifejezetten szociális-mentálhigiénés felderítő és gondozó munkát végez a Családsegítő Központ illetve annak hat kis centruma, amelyek a város különböző pontjain működő idősek klubjaira települtek rá. Ez egyrészt takarékos, mert nem kell két külön épületet és irodarendszert fenntartani, másrészt indokolt, mert átfedés van a tevékenységükben, munkájukban. A családsegítő munkatársainak egy kisebb lakóterület-lakóközösség problémáit kell megismerni és ott személyes kapcsolatokat kialakítani.
Ennek segítésére területi szociális kerekasztalok létrehozását kezdeményeztük- Résztvevői az adott terület körzeti orvosa, ifjúságvédelmi pedagógusa, a lelkész, a gyógyszerész, a szociális munkás, az időseket gondozó hálózat munkatársai, a védőnő, az önkormányzati képviselő. Mindenki összefog aki annak a területnek valamilyen formában gazdája, aki felelősséggel tartozik, hogy az ottani életfeltételek megfelelőek legyenek.
– Ön pusztán az állami ellátás felelőseit említette. Az önkormányzatnak van-e valamilyen eszköze, hogy a civil szerveződéseken segítsen?
– Van egy félmilliós kerete kisközösségek, szociális-karitatív szervezetek támogatására, ezen kívül a nemzetiségi hagyományok ápolására is ugyanennyi. Azt kell mondani, hogy a közösségi élet Tatabányán az országos átlagnál is alacsonyabb szintű. Ennek történelmi, szociológiai okai is vannak.
Szociális területen a református egyház fejt ki jelentős tevékenységet az Iszákos Mentő Misszió révén, s most már a Máltai Szeretetszolgálat is megerősödött. 70-80 állandó tagja van, igen sok fiatallal. A Családsegítő annak idején több kurzust indított el laikusoknak alapfokú szociális képzés címen, sokan bekapcsolódtak ebbe a tevékenységbe azok közül, akik most a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgoznak.