Mihály Bulcsú, az ELTE Társadalomtudományi Kar, Szociális Munka Tanszékének mesteroktatója 2024 augusztusában egyhetes tanulmányúton járt a franciaországi Nantes-ban. Látogatása során megtapasztalhatta a Nantes környékén élő roma bevándorlókat segítő szervezet tevékenységeit.

„csak költő vagyok
s nem polgára a szónak, én ott szeretnék élni
ahol megengedik azt,
hogy dohányozzak,
na és mit fogok azután csinálni,
ha elszívtam ezt
a cigarettát”

Balogh Attila: Numero XXXVII

 

Augusztus közepén részt vehettem egy Erasmus által finanszírozott tanulmányúton Nantes városában a vendégfogadó szervezet, a Forges de Mediation segítségével. 

Bár a szervezet és a tanulmányút fókuszában nem a klasszikus közösségfejlesztés áll, mégis fontosnak tartom megosztani tapasztalataimat, a személetet és a hátteret, mely a hazai viszonyoktól  nagyon különböző, mégis az egzotikumokon túl bír jelentőséggel. 

Egyszerűbben fogalmazva, a társadalmi szolidaritás eme lokális és civil példája számunkra is tanulságokkal szolgál.

Bevezetésül, még a háttérinformációk, kontextus megosztása előtt fontosnak tartom leszögezni, hogy:

• Szociális munkásként, illetve szociális munkát oktatóként vettem részt a tanulmányúton, leginkább a társadalmi hátrányok csökkentésének lehetőségei érdekeltek;
• Az egyesület nem végez klasszikus közösségfejlesztést, de közösségekkel dolgozik;
• Jelenleg nálunk elképzelhetetlen ügyfélkörrel, a hazai környezettől idegen szolidáris civil közegben valósítja meg tevékenységét.

Utazásunkat az egyesület Nates-i központjából kezdtük meg. Nantes egy nagyváros, 320 000-es lakosságszámmal Franciaországban. Neve a történelem során szorosan összefonódott a rabszolga-kereskedelemmel, az óceáni kikötőkkel és Jules Vernével. Jelenleg egyetemmel és főiskolával bíró, nagyon is élhetőnek mondott város, némi kozmopolita bájjal. A francia szociális munkáról, a francia integráció legendás voltáról nagyon sokat lehet és kell is beszélnünk, de főképp a gyakorlatban megvalósítanunk. Mindazonáltal az elmúlt években a nyugat-francia térség egy olyan szociális kihívással szembesült, mely számunkra – kelet-európaiaként – nem idegen, de mégis minimum sokkoló.

Csak Nantes környékén háromezer feletti roma, romániai állampolgár döntött úgy, hogy kizárólag a munkavállalás lehetőségével élve szerencsét próbál.

Kik ők és miért most?

Franciaországban eddig is éltek romák, Gan du voyag-ok, vándorlók (a Fondation Abbé-Pierre pour le logement des défavorisés Alapítvány Cahiers du mal-housingja szerint 2006 januárjában a Franciaországban „utazónak” tekintett személyek számának becslései 250 000 és 450 000 között mozgott, vagyis az ország lakosságának 0,5%-a érintett. A közkeletűbb néven traveller csoportok elsősorban manuschok, szintik. Az ő integrációjuk is nehézkes és állandó felelősségáttolással terhelt (például állandó lakcím hiányában szinte lehetetlen elérni a bevándorlókat). A 2000-ben elfogadott,  úgynevezett Bessoni törvények értelmében az ötezernél nagyobb lakosságszámmal bíró települések kötelesek befogadó tereket  biztosítani a vándorló csoportoknak. A szintik és manushok a nemzetközi viszonylatban erősnek gondolt francia integrációs politikák és törekvések ellenére is jelentős hátrányban vannak az élet számos területén, úgymint az oktatás, munkaerőpiac, egészségügy. Fogadószervezetem kezdetben fő profilként a vándorló családokat segítette, majd a romániai  bevándorlók tömeges megjelenésével terjesztette ki tevékenységét rájuk is.

A politika a két csoportot igyekszik összemosni, azonban két teljesen eltérő és egymással interakciókban nem lévő ügyfélkörről beszélünk. A közös bennük mindössze a klasszikus lakóhely hiánya. A gens du voyage-ok francia állampolgárok, ugyan korlátozottabb lehetőségekkel az oktatás terén, de sokuk anyanyelve a francia. Hagyományosan lakókocsiban élnek (egy kutatás szerint mára körülbelül 15%-uk valódi utazó), vagy legalábbis a lakókocsi szerves része az életüknek.  Jellemzően önfoglalkoztatók. A hagyományos, szolgáltató és kézműves foglalkozások eltűnésével egyre inkább a használt kocsik, illetve a lakóautók bontásából származó fémhulladékkal való kereskedés jelenti a megélhetés alapját. A kollégák elmondása alapján a Nantes környéki lakókocsi parkokban élő családokat erős francia identitás jellemzi, egyre fontosabb számukra az igény, hogy a francia társadalom elismerje őket.

Az európai uniós csatlakozással igen nagyszámú roma munkavállaló érkezett Nantes-ba és környékére, illetve a déli területekre. A bevándorlók jellemzően szegregált környezetből, belső Romániából indultak útnak, ahol mezőgazdasági napszámból éltek (mészárszék, szüret). Napjainkban Nantes-ban erős szociokulturális hátránnyal úgynevezett slumekben élnek. Érdemes megjegyezni, hogy a hazai és az angolszász közbeszédben a slum a szegregált városrészt jelent, a francia köztudatban és szakmai szóhasználatban inkább egy kérdéses és ezáltal bizonytalan ideiglenes helyet jelöl.

A helyek ahol én jártam, inkább táborhelyekhez, vagyis félig legális viskó telephez, bádogvárosokhoz hasonlítottak minimális közműszolgáltatással, a városi szegregátumok összefoglaló nevét talán “népes szomszédság”-nak lehetne fordítani. Jellemzően a város közigazgatási határain kívül, sokszor tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető helyeken. 

Az itt lakók száma nagyon változó (16-200 fő), egymáshoz való kötődésük is, de jellemzően egy területről érkező nagycsaládokról van szó. Anyanyelvük a román, román állampolgárok. Valahogy úgy kell elképzelni az itt lakók életkörülményeit, hogy jellemzően rossz állapotú lakókocsik mellett felhúzott fabódékban élnek.  Kicsit bajban vagyok amikor próbálom érzékeltetni ezt, mert egyfelől valós tapasztalattal bírok a hazai romatelepek harmadik világ szintű szegénységéről, a telepeket belengő reménytelenségről, másfelől tisztában vagyok vele, hogy a magyar gyermekvédelmi törvények nem engedélyeznék ilyen körülmények között a gyermeknevelést. Ugyanakkor a hazai előítéletek és antiintegrációs politikák a francia közbeszédben nehezen elképzelhetőek. A disszonanciát növelte, hogy az engem fogadó szervezet munkatársai elmondták, hogy amikor szélesebb körben beszélnek munkájukról, sokan rácsodálkoznak arra, hogyan létezhet egy ilyen világ a lakhelyüktől nem is olyan messze, ahol szegregált szolgáltatások vannak, és ilyen mértékű kívülállás jelenik meg.

Amiben azonban mégis más és szakmailag érdekes, hogy az eltelt pár év alatt elég jelentős segítői háló alakult ki körülöttük, ami nemcsak egyéni esetkezeléssel, hanem a jogaikért való kiállással is segíti az itt élőket. A Les Forges Mediation-nál töltött három nap alatt négy társszervezettel kerültem kapcsolatba. Nagyon fontos, hogy a szolidaritáson alapuló civil munka nem szociális munka, hanem terepmunkán alapuló mediáció a szolgáltató szervezetek és az ügyfélkör és a szolgáltatók között. Része az érzékenyítés, az igény szerinti közösségi programok, de nem ez van a középpontban.

A szervezet legfontosabb tevékenységei:

• Egészségügyi mediáció: Franciaországban hisznek abban, hogy azon kívül, hogy mindenkinek joga van az ingyenes orvosi ellátáshoz, értenie kell, mi történik vele. Ebben tud nagy segítség lenni egy mediátor, illetve egy tolmács, oldva félelmet és kikényszeríteni a megfelelő szolgáltatást.
• Lakhatási mediáció: egy területen megjelenve mind a francia, mind a román ügyfélkör, mind pedig a befogadó közeg kihívásokkal szembesül. Például hogyan lesznek közműszolgáltatások a szegregátumban, és mik az együttélés szabályai? Ebben segít terepmunkával az egyesület erre kijelölt munkatársa, gördülékenyebbé téve a vándorlók és helyi közigazgatás/döntéshozók közötti kommunikációt.
• Szociális mediáció: talán ezt a legnehezebb számomra megérteni, ugyanakkor ebből tanultam a legtöbbet. A szolgáltatások igénybevétele mediációt igényel, nemcsak a szociális munkás és ügyfél között, de az integrációs programok és az integrációs programokból való továbblépésben is.  A programok során a motiváció fenntartása ottani tapasztalatom szerint aktív terepi munkát igényel, hiszen a továbblépés az ügyfél szempontjából lehet egy szegregált mobilház is, ugyanakkor ez csupán az integráció első foka.

Összességében számomra a legfontosabb, hogy a számosság és a probléma újszerűsége ellenére az újonnan megjelenőket a segítő közeg nem megváltoztatni akarja, hanem jelenlegi körülményeik fokozatos megváltoztatására törekszik. Mindez nagyon nehéz feladat, mert az erőforrások szűkösek, nem francia állampolgárokról van szó, valamint az első körben kialakított és feltételekhez kötött önkormányzati lakások valójában szegregált mobilházak.

A Forges Mediaton donorja, finanszírozója a város, csakúgy, mint szinte minden más civil szervezeté. A terepmunkát autóval végzik. Közel 3000 roma él Nantes és környékén, erre 12 teljes állású kolléga áll a rendelkezésre. Munkájukat a várossal,, a környékbeli falvak segítőivel és más szervezetekkel szoros együttműködésben végzik. Van román nyelven beszélő kollégájuk is

Bár a szervezet munkatársai lazának tűntek, nagyon hasznos és praktikus adminisztrációt vezetnek térképekkel és információkkal a telepekről komoly etikai szabályok szerint. Ottlétem alatt végig azt éreztem, hogy nem az indikátorok, hanem a segítettek beilleszkedési folyamatainak valós segítése áll a fókuszban, akármennyire nagynak tűnik is a távolság.

 

Szerző:

Mihály Bulcsú vagyok, szociális munkás, végzettségemet és az identitásomat tekintve is. Több mint húsz éve dolgozom mélyszegénységben élőkkel. Hol intézményvezetőként, hol állami, hol civil alkalmazottként, mindig azonos értékek mentén. Bár most tanítok és gyakorlatot is szervezek az ELTE-n, magamat nagyon is gyakorlati szakembernek gondolom. Számomra a szociális munka a társadalmi szolidaritásról, a társadalmi igazságosságért való folytonos küzdelemről szól, mely leginkább horizontálisan, a másikat partnerként kezelve és a mai korban civilként közösségben lehetséges kompromisszumok nélkül valósul meg.