A Szomszédsági Kezdeményezés Alapítvány (Neighbourhood Initiatives Foundation – NIF) a lakónegyedek többségében legalább egy közös problémával birkózik, mégpedig, hogy a lakossági csoportok és az önkormányzatok nagyon nehézkesen tudnak csak szakmabeli dolgokban szót érteni, holott munkakapcsolat eléréséért küzdenek. Gyakori a Mi és Ők konfliktus tovább éltetése is. A szakemberek – politikusok, önkormányzati hivatalnokok, fizetett alkalmazottak az önkéntes szektorban – szokás szerint általában azt mondják a lakosoknak: “Ezt bízzátok ránk!”; a lakosok pedig azt válaszolják, ha valahol hiba van: “Az ő hibájuk!” Mindkét oldal szeretne végre kikerülni ebből az ingoványból. Amire szükség van, az egy talpalatnyi hely, a közös nevező, melyen megalapozhatják a közös erőfeszítéseket.

Közös nevező
A közös nevező éppen a nem- vagy alig használt erőforrásokban van: az emberi és anyagi erőforrásokban. Az elhanyagolt emberekben – fiatalok perspektíva nélkül, középkorúak félredobva, az idősek élethossznyi tapasztalatokkal leírva ; és az anyagi forrásokban – gazdátlan üzlethelyiségek, parlagon heverő föld, kihasználatlan közlekedési eszközök, sőt, még a szabad computer lehetőségek is. Ezek önmagukban értelmetlennek tűnő, semmitmondó mozaik-darabok, amelyeket nyitott szemmel hirtelen itt is, ott is összekapcsolhatnánk.
Hogyan? Például egy kiviteli tervvel. Mi hozunk a Felkészítés a Szomszédsági Változások (Education for Neighbourhood Change) szervezet által kifejlesztett anyagokból, amelyeket a lakosok használni tudnak saját, helyben megtalálható “tehetségük” megállapítása érdekében, hogy felderítsék a gazdátlanul maradt javakat és a közösség egészét bevonva megvizsgálják saját szomszédsági szükségleteiket forrásaikat és lehetőségeik egészét. Ajtótól ajtóig helyi forráskutatásra gondolunk, egy kérdezősködésre, méghozzá azok által a lakosok által, akik nem ijesztik meg az embereket kezükben a kérdőívekkel. Most, hamarosan, később, s olyan ívekkel, amelyet mindenki, lakosok és szakemberek egyaránt használni tudnak, fontossági sorrendeket megállapítva, költségbecslésekkel, meghatározva és megosztva a felelősséget; s mindezt szinte egy szempillantásnyi idő alatt, amely, elvágva a végnélküli vitákat, lehetőséget ad megmutatni az embereknek, hogy mit gondolnak.
Lehetne
Ez azt jelenti, hogy először is senkinek nem kell elköteleződnie. Mi egyszerűen csak felfedezzük a kézzelfogható dolgokat és azt, hogy mit kellene tenni tényleges használatuk érdekében. Néhány dolog egy kicsit fontosabb, mint a helybeli aggodalom és képzelődés – pl. egy szövetkezeti bolt, egy játszótér totyogóknak vagy egy közösségi veteményes kert. Éppen mert kis dolgok, könnyen megvédhetőek, hamar megvalósíthatóak, felébresztik az öntudatot. Mikor több ember is látja, hogy valami történt, szétviszik a hírét és ez már egy lépés a döntés felé: tovább akarunk menni.
És ez mindenkit igénybe vesz, a szakembereket- beleértve az önkormányzatiakat is-és a lakosságot is. Nem kell tehát kérelmeket benyújtogatni támogatásért, bizottságtól bizottságig, osztályról osztályra talpalni le-föl, mert ha mindez nem jár túl sok irritációval, ők is elköteleződnek. Elkötelezettségük része, hogy a szakemberek segítenek kidolgozni a lakossági munkának azt a részét, amelyik támogatásokkal – pénz, gazdátlan lehetőségek, szakmai tanácsadás, lehetőség, képzés segítene a csoport továbbépítésében, először kis eredményekkel, a nagytételű felvásárlástól egy Hitel Szövetkezetig; rendezni egy játszótér terepét és meg is építeni, vagy átalakítani egy üres házat játszóházzá, vagy műhelymunkát, az emberi tehetségek “keltetőjét” kialakítani, ahol az emberek kipróbálhatják magukat és megláthatják, hogy vajon kedvteléseik és más érdeklődésük – amelyek a Helyi Tehetség kutatásban megjelentek -, rész-vagy teljes foglalkoztatottsággá növeszthetők-e?
Cselekvési terv
Senki sem komolyan elkötelezett még egyik oldalról sem. De szakember-segítséggel mindegyik javaslattal valóságosan számolni lehet és ez mindenki hit(R)lességét megerősíti. Étvágyat csinál a dologhoz, és azonosítja, hogy mik szükségesek külső testületektől ahhoz, hogy a legtöbb emberi és anyagi forrást hozzák létre a közösségen belül. Kiderül, hogy az út milyen kövekkel van kirakva a nagyobb dolog, a Cselekvési terv elkészítéséhez, amely a külsőknek megmutatja, hogyan kell a közösség, a magán- és önkéntes szektor forrásait bevetni szakszerű formában: felelősökkel, határidőkkel, a maximum és minimum költségekkel, megfelelően átgondolva, megtervezve.
Képviselt területi ügyintézés
És most jön a cselekvés összehangolása. Ebből a munkából minden valószínűség szerint nem az jön ki, amit eddig az önkormányzat megszokott. Egyre több lakóhelyen vall kudarcot ma már a “Hagyjátok ránk!” megközelítés. Itt jön a demokratikus struktúrák szerepe, hiszen mindenütt választott képviselők hivatottak dönteni az egyes területek versengő igényei között. Mindegyik helyszínen ott vannak a gyámkodó képviselők, a lakosok, a közösségi munkások, akik a legjobb utakat és módokat ismerik.
Úgy véljük, hogy ez egy kivihető helyi politika és bármelyik önkormányzat alkalmazhatja. Eredményeképpen növekedni fog az alsóbb szintek iránti belátás, teljességgel számolni lehet a Területi Erőforrásokat Menedzselő testülettel és munkájával; kapcsolat létesül a “Mi” és “Ők” szintjei között és osztozni fognak a jó hírnéven is.
(Megjelent a Community Network 1990 őszi számában)