Szia, Kopi!

1996/1

Itt vagyok újra. Itt vagyunk újra együtt veled. Elkísértünk az utolsó úton.
Tizennyolc évvel ezelőtt egy ifjúsági klubtalálkozón találkoztunk, akkor te a Csapókerti Ifjúsági Klub vezetője voltál, én pedig Püspökladányban dolgoztam. Ezután sokszor szomszédoltunk kölcsönösen szervezeteinkkel a megye több településén.

Már akkor próbáltunk olyan közösségi alternatívát adni az ifjúsági mozgalomban, amely igazabb és valóságosabb a fennen hirdetett céloknál, és amiben jól érezzük magunkat. Ugyanezt akartuk a szakmával, átalakítani, ahogyan lehet, új módszereket bevezetni a népművelésben. Az egyetemen is erről vitatkoztunk oktatóinkkal. Elméletet is találtunk ehhez és bizodalmat a helyi társadalomban, a civil szervezetekben. Ugyanezt folytattuk már a `80-as években a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségben, hozzájárulva ezzel sok-sok fiatal ember felnőtté válásához, olyan élményeket adtunk ezáltal egymásnak, ami nélkül elképzelhetetlen lenne fiatalságunk. A rendszerváltást mindketten a baloldalon éltük át, sőt a Pár(t)beszéd Klub szervezésével és a párbeszéd folyamatos fenntartásával beírtuk nevünket kisbetűvel a történelembe.
A `90-es évek első fele új feladatok megvalósítását rótta ki ránk.
Meg kellett tartani magunkat, bizakodni, reménykedni egy jobb világban. Ez nélküled nehezen ment volna, Pistám!
Ki ne tudná Debrecenben, hogy a Jó pásztorok hagyatéka című – a magyar népművészetet bemutató – sorozat szerkesztője Koppányi István?
Ki ne tudná Debrecenben, hogy a VIDES olasz-magyar civil mozgalom szervezője Koppányi István?
Ki ne tudná Debrecenben, hogy a debreceni és megyei civil szervezeteket
bemutató kiadvány, sőt az első kelet-magyarországi civil rádió egyik létrehozója Koppányi István?
Ki ne tudná, hogy az önkormányzati civil alap ötletgazdája és kitalálója Koppányi István?

Pistám!
Azon a furcsa napsütéssel induló és havazással befejező áprilisi héten újra megnéztem Bereményi Géza; Nagy Generáció című filmjét. Réb–Cserhalmi György, Makai–Eperjes Károly, Nyikita–Koltai Róbert főszereplésével.
Emlékszel? Réb a Makai útlevélképét átragasztva disszidál Bécsen keresztül Amerikába. Váratlanul elmegy, mindent hátrahagy, majd váratlanul újra visszatér Budapestre és ezután újra elmegy. Három barát, három karakter a `80-as, `90-es évek fordulója és hangulata. Tudod, nagyon szerettük ezt a filmet. Tudtuk, hogy valami hasonló történt, történik velünk. Valami hasonló, Cseh Tamással szólva: “Minket a tánczene szó, valami I Love You so hozott össze…”
Most már én is tudom, hogy bár elmentél, a Réb is elment. Itt hagytál, a Réb is itt hagyott bennünket, de mi mindig, mindig veled leszünk, mert te is bennünk vagy, a szívünkbe zártunk. Távozásoddal is nyomot hagytál bennünk, úgy mentél el, ahogyan megszerettünk, olyan gyorsan.

Szia, Kopi!