A közszolgáltatások modernizációjában egyre inkább előtérbe kerül a közös alkotás, azaz a co-creation, mely sok hasonlóságot mutat a közösségi beavatkozások szemléletével és módszereivel. A Debreceni Egyetem nemzetközi programjának termékeként jelent meg az a kötet, mely összefoglalja a közös alkotás legfontosabb elméleti tudnivalóit és az első magyarországi kipróbálásának tapasztalatait. Recenzió.

A 2021-ben megjelent kötet a CoSIE elnevezésű, 2017-2020 között zajlott Horizon 2020, Európai Unió által finanszírozott projekt egyik eredménye. A CoSIE a Co-creation of Service Innovation in Europe, azaz Közös Alkotás a Szolgáltatások Innovációjában projekt rövidítése. A résztvevők, 24 egyetem, kutatóintézet  és fejlesztő szervezet 10 EU tagállamból,magyar részről a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék valamint az Esély Szociális Közalapítvány, a közszolgáltatások közös alkotófolyamat során való megújításához akartak ötleteket és támogatást adni. A projektnek két általános célja volt. Az egyik, hogy támogassa, hogy a szolgáltatás tényleges használói és az informális támogató hálózataik tevékenyen vegyenek részt a szolgáltatások prioritásainak kialakításában, illetve, hogy bevonják a polgárokat a közszolgáltatások tervezésébe, különösen azokat, akiket gyakran „nehezen elérhető célcsoportnak” hívnak.

A kötet bevezetésben összefoglalót kapunk a projekt céljáról, a főbb elméleti megközelítésekről és a gyakorlati munkáról. A közszolgáltatások nemzetközi alakulásának rövid bemutatásában jó, hogy a modernizáció nyomán ismét felmerült a közösség bevonása, az igények beépítése a közszolgáltatások tervezésébe. A módszer ugyan az üzleti világból kerül be, de évtizedek óta él a közösségi tervezés módszere, amit a XX. század utolsó évtizedeiben már sok helyütt sikerrel alkalmaztak a szolgáltatástervezésben is. Ez talán megérdemelt volna egy említést, hiszen a későbbiekben folyamatosan a részvételiség kerül hangsúlyozásra, mely a co-creationhöz hasonlóan, azt megelőzve, a közösségi tervezés lényegi eleme. Fontos eltérés az is, hogy az üzleti- illetve a szociális munka eddig megszokott világához képest, hogy ebben nem fogyasztó vagy kliens szerepel, hanem a többi szereplővel (döntéshozó, szakértő) egyenrangú állampolgár. Ez pozitív hozadéka a co-creation megközelítésnek, mely kellően hangsúlyozásra kerül. További lényeges változás a korábbiakhoz képest, mely jól megjelenítésre kerül, hogy a szükségletalapú fejlesztés helyett az erőforrás-alapú fejlesztéshez nyúl a szemlélet, mely megegyezik a közösségi tervezés szemléletével.

A közszolgáltatások modernizációjának elméleti keretei című első fejezetben egy táblázat jól összefoglalja a közszolgáltatási korszerűsítésével foglalkozó szakirodalom vizsgálata alapján a fontosabb trendeket és a mai irányzatokat.

A közös alkotás a közszolgáltatások innovációjában című fejezetben megtörténik a társadalmi innováció fogalmának alapos körbejárása, ismertetése mellett a társadalmi befektetés, emberi tőkebefektetés bemutatása, magyarázata. Megismerjük a közös alkotás tipológiáját. Az árnyoldalánál azonban nem világos, miért alakul ki a „közéleti részvétel jelentőségének leértékelése”, mert éppen hogy a közös alkotás a közéleti részvétel növeléséhez és felértékelődéséhez járul hozzá. Kétségtelenül említésre kerül Arnstein létrája, de aki nem ismeri, nem gondol arra a fokozatra, ami a manipulatív részvételt jelenti. Sejthető, hogy a szerzők is erre gondoltak, de ez megért volna még pár magyarázó mondatot vagy egy lábjegyzetet.

Fontos megállapítás, hogy a technológia nem változtatja meg és nem helyettesítheti a részvételiséget, hanem mennyire fontos szerepe van a személyes kontaktusoknak.

Számomra érdekes, hogy a fejezetben az érték igen helyes hangsúlyozása mellett kimarad az érdek tanulmányozása, szerepének bemutatása, elemzése a közös alkotás folyamatában. Viszont rögtön megjelenik az önérdek és a későbbi fejezetekben itt-ott feltűnik az érdek is, de nem kap az olvasó egyértelmű magyarázatot a mellőzésére. Megérne egy kis bekezdést vagy lábjegyzetet, hogy ez a szemlélet miért nem foglalkozik, veszi figyelembe az érdekeket.

Az értékek hangsúlyozásából egyenesen következik a morális szempontú áttekintés, mely jól bemutatja a dimenzió jellemzőit.

Fontosnak tartom, hogy a történetmesélés a közös alkotás szemlélet és a módszer szerves része, ez a közösségi beavatkozások esetében az elmúlt évtizedekben bevett gyakorlattá vált, nagyon jó, hogy itt is szervesült. Azonban az angolból tükör-magyarított „közösségi riporterek” kifejezés nehezen értelmezhető, illetve félreértelmezhető, jó lenne mást használni helyette, de ez igencsak a jövő zenéje lesz, míg kialakul a megfelelő magyar kifejezés.

A harmadik fejezet: Közös alkotás – hogyan tovább? címűben az erősségeken alapuló megközelítés jelentős változásra mutat rá, a közszolgáltatásokban a szükségletektől a megfelelő erőforrások feltárására és használatára, ami nagyon fontos elmozdulás és valóban új perspektívákat nyit meg. Központi elem, hiszen ettől függ, hogy immár nem passzív fogadója, használója, fogyasztója, hanem az egyén aktív részese, cselekvője a számára nyújtott szolgáltatásnak. Ebből következően lényeges megállapítás, hogy a profit szektorból nem vehető át egy az egyben az innováció, mert nem csupán fogyasztó a véghasználó, tehát „az a következtetés fogalmazható meg, hogy a közszolgáltatások terén az erőforrás-alapú szemlélet és a közös alkotás nem csupán előnyös, hanem erkölcsi szempontból kifejezetten szükségszerű.”

A szemléletváltásból következik a jóléti állam szerepének átértékelése, ami szintén jelentős fordulat, hiszen „A jóléti állam a jelen formájában egy olyan gondosan kialakított rendszer, amely szükségleteink kielégítésére törekszik. Ezzel szemben a segítségnyújtás XXI. századi formái képességeink növelésében támogatnak majd bennünket.”  Ez a szemlélet egy az egyben megegyezik a közösségi beavatkozások XX. század második fele óta hangoztatott alapelvével, itt is a cselekvőképesség elősegítése a legfőbb cél, mely véleményem szerint is biztosíthatja a korszerű, hatékony közszolgáltatások kialakítását. Korábban a jóléti állam, illetve a passzív befogadásra irányuló szolgáltatások a felelősséget leveszik az egyén válláról, ezért az eddig hierarchikus, bürokratikus rendszer gyökeres átalakításra szorul – nem lehet ezt elégszer hangsúlyozni a XXI. század harmadik évtizedének elején.

Nyilván jellemző és örömteli a munkatárs kifakadása az új megközelítés és módszer alkalmazása nyomán, hogy „előzetes ötleteink kártyavárként dőltek össze”, immár a szakértő szerepe is átalakul, nem lehet a régi módon kívülről előzetesen felépített ötletekkel operálni. Igen, a cselekvőképesség elérése érdekében meg kell erősíteni az emberek azon képességét, hogy saját magukon tudjanak segíteni.

Szintén a közösségi beavatkozások alapmódszeréhez hasonló, hogy minden háztartást meglátogattak, rászánták az időt, meghallgatták az embereket, és odafigyeltek a szükségletekre és kívánságokra.

Fontos felvetés a digitális technológiák torzító hatásának kérdése és a lépték növelése, melyek hatása, eredményessége még további kutatásokat, elemzést kíván. Ahhoz, hogy a közös alkotás módszere hatékonyan működjön, a közigazgatás minden szintjét (a politikaitól, a vezetők szintjén át az első vonalban dolgozó szakemberekig) be kell vonni ahhoz, hogy a közös alkotást a kívánt léptékre ki lehessen terjeszteni és fenn lehessen tartani.

A negyedik fejezet: A közszolgáltatások közös alkotásának új menetrendjében a különböző szerepek változásairól esik szó, melyben a reflektív gyakorlat lényeges elem, ami segít a szakemberek félelmének oldásában a kompetenciáik elvesztésétől. A kockázatok átértékelésére és folyamatos tanulásra van szükség ehhez. Fontos az is, hogy a digitális platformok alkalmazásának korlátai bemutatásra kerülnek.

A LivingLab és CoSMos módszerek sűrű emlegetése mellett érdemes lenne rövid módszerleírást adni, mit is takarnak, mert nem kapunk ezekről elegendő információt a későbbiekben sem.

A kötet második része foglalkozik a közszolgáltatás modernizációjának szükségessége és a fejlesztés irányaival Magyarországon. Itt kiváló az önkormányzatok friss tanulmányokon alapuló szerepének átalakulásának bemutatása, jól érthetővé teszi az elmúlt harminc és benne az elmúlt tíz év változásait.

Fontos elem Szalai Júlia jóléti fogda fogalmának felelevenítése és annak megállapítása, hogy az az állam az önkormányzatokra, mint a kormányzati politika végrehajtójára tekint.

Némi zavart látok a New Public Management – NPA rövidítésében, inkább NPM-nek írnám, ha már az eredeti angol kifejezésből áll össze (valószínűleg a New Public Administration-ra gondolva született ez). Itt jegyzem meg, fontos, hogy örömmel vettem, hogy megalkotásra kerül a politika vezérelt  közszolgáltatási modell, a „Policy-driven Public Administration” (PPA), melyben én a policy helyett a politics kifejezés használatát vélem helyesnek, hiszen itt nem szakpolitika vezérelt működésről, hanem a politika hatalom- és párt logikájú működéséről van szó. Mindenesetre nagy érdeklődéssel várom a beharangozott művet.

A második fejezetben, a „Co-creation” a lokális gazdaság fejlesztésében címűben jó áttekintést kapunk a magyar pilot program megközelítéseiről, az elvégzett munkáról. Elsőként az elméleti részen alapuló hazai megközelítést, majd az alapot jelentő szociális földprogram jellemzőit olvashatjuk. Megjegyzem, a menedzserek kifejezést a honi közigazgatás (akár politikai, akár adminisztratív szinten) esetében nem használnám, egyrészt nem használatos a hazai közigazgatásban, másrészt nincs olyan szervezeti elem vagy pozíció, működési mód, amire jellemző lenne.

A háromszintű beavatkozás – új elemek a régi gyakorlatok helyett és alulról felfelé építkező szemlélet áthatja a pilot programot.  A közösségi gazdálkodás ötletét nehéz megvalósítani, mint később esik is szó róla, számos tényező, adottság hátráltatja, de mindenképpen érdemes ebbe az irányba gondolkodni kistelepülések esetében.

Számomra kakkuktojás a változáselmélet tanulmány, hiszen sem az elméleti rész, sem a közvetlen megelőző szövegek nem alapozzák meg bekerültét. Ugyan áttételesen indokolható, hiszen a közös alkotás szemlélete és módszere valóban jelentős változást igényel a szereplőtől, de nem tettem volna a kötetbe. Talán itt lett volna jó ismertetni a projektszereplők feladatait (pl. koordinátor, stb.), mely jóval később megtörténik, de majdnem a kötet végéig homályban marad az olvasó előtt, hogy e pozíció, milyen feladatokat, tevékenységeket rejt.

A pilotprogram megvalósításának folyamata, az első tapasztalatok tanulmányban alapos képet kapunk a programról, az abban végzett tevékenységekről. Itt azt emelem ki, hogy kulcsfontosságú jelentősége volt a településvezetőkkel történő folyamatos konzultációknak, hiszen sok évtizedes berögzült település- és társadalomszervezési működési szemléletet és módok átállítását igényelte a közös alkotás bevezetése. Ráadásul a Covid 19 helyzet a digitális életet hozta előtérbe, ami újabb kihívás elé állította a szereplőket és program lebonyolítóit. Nyilván a címben jelzetten is az első tapasztalatok összefoglalása volt a cél, viszont jó lett volna néhány konkrétabb eredményt felvillantani, ami a módszer alkalmazhatóságát alátámasztja, bár néhány utalással így is találkozhattunk.

A hatásvizsgálat lehetőségei és korlátai a közszolgáltatások modernizációjában tanulmányban megismerhetjük a program kutatási oldalát, és itt végre a projektszereplők feladatai is ismertetésre kerülnek.

A lokális gazdaság megerősítésére irányuló közszolgáltatási modell esélyei és korlátai tanulmányban a CoSIE modellkísérleti program eredményeinek szintenkénti összefoglalását olvashatjuk. Rendkívül érdekes helyzet alakult ki az önkormányzatok esetében (melyről az előzőekben is olvashattunk), miszerint 2018-tól az önkormányzatok kvázi piaci szereplővé váltak, egy szabályozási kényszer folytán, mely érdekes módon talán segítette is a program megvalósítását. Azonban, ahogy a szerzők megállapítják, a transzferjövedelmek jóléti függőséget fokozó rendszere mind az egyén, mind a helyi közösség szintjén általánosan elterjedt, mely igen megnehezíti az új szemlélet és módszer alkalmazását.

Itt jegyzem meg, a szövegben keveredik az ICT és az IKT betűszavak használata (előzőleg is volt már rá példa) érdemes lenne valamelyik mellett letenni a voksot.

Magam részéről nagy eredménynek tartom, amit a szerzők is, hogy a helyi közösség és a helyi hálózatok fejlődtek. Ilyen nehézségek között, melyek korábbi fejezetekben részletesen bemutatásra kerültek, és ilyen rövid idő alatt, ez kiváló.  Alapvetően egyetértek azzal a megállapítással, hogy a közösségi kezdeményezések ott hoztak valódi eredményt, ahol már voltak az alulról építkező, az egyéni felelősséget hangsúlyozó modellnek előzményei, következően az erőforrás kereső szemléletből (is) itt számíthatunk sikerre és ilyen közösségekben érdemes bevezetni a módszert. Ehhez képest lepett meg, hogy a szerzők a szociális munkás és a közösségfejlesztő helyett egy kompetenciatárat javasolnak. Megítélésem szerint, amit az előző fejezetekben olvasottak is alátámasztanak, éppen olyan szociális munkásokra és közösségfejlesztőre van szükség, akik biztosíthatják a információnyújtást, a motiválást, a folyamatos kommunikációt és a jelenlétet. E két szakma lényegéhez tartozik ezen funkciók ellátása.

Végezetül  „A kapcsolathálózat fejlődése és annak jelentősége a lokális gazdaságfejlesztési programban” című tanulmányban örömmel olvastam a hálózatépítés fontosságáról és azt gondolom, ez is nagyon fontos eleme egy ilyen programnak.

Összességében egy nagyon figyelemre méltó kötet született, mely kiváló elméleti megalapozást nyújt a közös alkotás személélete és módszere iránt érdeklődőknek és azoknak, akik ennek bevezetésére vállalkoznak. A pilot program ismertetett tapasztalatai pedig kellő muníciót adnak a gyakorlati megvalósításhoz. A magyarországi közszolgáltatások megújításához nagymértében hozzájárulhat ez az úttörő munka, magam is úgy vélem a modern, hatékony közszolgáltatásokhoz, a mai honi helyzetből ki- és elvezető út az egyének felelősségvállalása, a közösségek és hálózatok megerősítése révén a közös alkotással megvalósuló szolgáltatásokon keresztül vezet. Bízom, a kötet megjelenése ennek lendületet ad.

A könyv elérhető itt:  http://eselyfk.hu/wp-content/uploads/2021/09/Csoba-Sipos-Co-creation-a-ko%CC%88zszolga%CC%81ltata%CC%81sok-moderniza%CC%81cio%CC%81ja%CC%81ban.pdf

A projekt honlapja: http://cosie.unideb.hu/COSIE/Kezdolap.html

 

Szerző:

Giczey Péter, a Civil Kollégium Alapítvány szakmai vezetője, közösségszervező mentor és tréner. Főbb szakmai érdeklődése, tevékenységei a közösségi beavatkozások (közösségfejlesztés, közösségi tervezés, közösségszervezés), settlement, közösségi média, civil fejlesztés. Debrecenben él, 1994-2005 között a Csapókerti Közösségi Házat igazgatta. A rendszerváltás óta részt vesz különböző civil és szakmai szervezetek tevékenységében, 2006 óta az IFS (Settlementek és Szomszédsági Központok Nemzetközi Szövetsége) vezetőségi tagja. A Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitikai Tanszékén óraadóként közösségi munkát oktat.