A helyi szintű részvételi folyamatok egyike a részvételi költségvetés, melynek lényege, hogy bevonja az állampolgárok széles rétegeit a helyi költségvetéstervezés folyamatába(Fazekas 2010). A részvételi költségvetés egyre nagyobb népszerűségnek örvend napjainkban, hiszen viszonylag rövid időn belül konkrét eredményeket hoz a helyi közösségek számára -– nem csoda tehát, hogy egyre több kutatás középpontjába is bekerül (Cannabes 2017). A szakirodalmak általában azt emelik ki, hogy a részvételi költségvetés elősegíthet társadalmi, politikai változásokat, intézményi innovációkat és a „jó kormányzás”-ra való áttérést.

^[1]

Az International Institute of Administrative Sciences (IIAS)^[2] kormányzásról és közigazgatásról szóló könyvsorozata részeként jelent meg 2021-ben a részvételi költségvetési gyakorlatok nemzetközi trendjeit bemutató „International Trends in Participatory Budgeting. Between Trivial Pursuits and Best Practices.” című kötet. A könyv az európai országok részvételi költségvetési gyakorlatainak összegyűjtésével és bemutatásával arra tesz kísérletet, hogy megállapítsa, vajon valóban alkalmas-e a részvételi költségvetés-tervezés a marginalizált csoportok szükségleteinek kielégítésére, valamint a helyi önkormányzatok részvételiségen alapuló döntéshozatali folyamatainak elmélyítésére.

A gyakorlatok leírása az alábbi öt szempontot helyezi középpontba:

1. A részvételi költségvetés gyakorlatának kialakulásáról: mikor, miért, milyen kormányzati szinten indult el? Hány önkormányzat és hány alkalommal alkalmazta a gyakorlatot?
2. A költségvetésről: az önkormányzati költségvetés hány százaléka került elkülönítésre a részvételi költségvetés megvalósítására? Előre meghatározott célokra lehetett elkölteni, vagy bármilyen célra lehetett javaslatot tenni?
3. A részvételről: kik vehettek részt a folyamatban? A résztvevők jellemzői. A résztvevők kaptak-e megfelelő tájékoztatást a folyamat során, esetleg oktatást?
4. A döntési folyamatról: különösképp a döntési formák, eredmények végrehajtásának bemutatása.
5. Az eredményekről: politikai képviselők, résztvevők viselkedésében, kapcsolatában bekövetkező változások, tanulságok.

Kiemelendő, hogy a szerkesztők szándékosan nem azokat az országokat és gyakorlatokat próbálták bemutatni, amik hosszú ideje a legjobb gyakorlatoknak értékeltek (mint például Portugália, Spanyolország vagy Franciaország), ennek eredményeként főbb megállapításai és következtetései eltérnek a korábbi, részvételen alapuló költségvetés-tervezéssel foglalkozó tanulmányoktól, melyek általában a gyakorlatok erősségeire, alkalmazandó példákra fókuszálnak. A szerzők fontos következtetése, hogy az eredeti, Porto Alegrében megszületett részvételi költségvetési gyakorlat merőben eltér az európai országokban alkalmazott gyakorlatoktól – utóbbi inkább egyszeri kísérlet néhány szomszédsági csoport javaslatinak megvalósítására.

A gyakorlatok elsőre sokszínűnek tűnnek, mégis konvergálnak egymáshoz. A kötetből kiderül, hogy a részvételi költségvetés kidolgozása egyik vizsgált országban sem alulról építkező folyamat, ahol a helyi képviselők és a lakosság együttműködve alkalmazzák az innovatívnak tartott gyakorlatot. A szerzők és szerkesztők úgy ítélik meg, hogy a részvételi költségvetés európai gyakorlatai jelenlegi formájukban csak nagyon ritkán képesek tényleges változásokat elérni a marginalizált csoportok szükségleteinek kielégítésére, vagy az önkormányzati működés részvételi elemekkel való kiegészítésére. Különösképp kiemelik, hogy elterjedésükben és a gyakorlatok kidolgozásában ugyanazokkal az akadályokkal kell szembenézni a régi demokratikus országokban, mint a kelet-európai demokráciáknak, vagy az átalakulóban lévő országoknak. A helyi politikusok, képviselők nehezen osztják meg a lakossággal a döntéshozói jogköröket, főként ha a költségvetést érintő kérdésekről van szó. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy a vizsgált országokban az önkormányzati költségvetéssel kapcsolatos szabályozásra, döntésekre a nemzeti kormányok erős befolyással vannak. Ezek miatt a lakosság részvétele is nagyon alacsony szinten marad, sok esetben csalódottsággal társul. Az alacsony részvételiség és a források szűkössége miatt sokszor csak egyszeri eset a részvételen alapuló költségvetés-tervezés.

A kötet további megállapítása, hogy több országban is egy-egy párthoz, vagy politikushoz kötődik a részvételi költségvetés ötlete és megvalósítása. Legtöbb estben a gyakorlatok nem segítik elő a helyi költségvetés átláthatóságát vagy a közbizalom növelését. A részvételi költségvetés-tervezésben rejlő lehetőségeket Európában egyelőre nem használják ki, így az eredmények is csak részlegesek lehetnek, és nehéz lenne megjósolni, hogy a jövőben milyen irányú változások várhatók.

A 14 európai ország gyakorlatának bemutatását egy-egy, az adott nemzetből kiválasztott kutató végzi, akik munkássága többnyire a közgazdaságtan, politológia és szociológia területére összpontosul, így a tanulmányok is ezeken a nézőpontokon keresztül engednek betekintést a folyamatokba. A kötetben Klotz Péter mutatja be a magyaroroszági gyakorlatok közül Kispest, Budatétény és Budapest részvételi költségvetési folyamatát. Hasonlóan az Anwar Shah által szerkesztett Patricipatory Budgeting^[3] című kötethez, ennek a könyvnek sem célja a gyakorlatok teljeskörű bemutatása, ugyanakkor sokkal részletesebb képet ad az Európai trendekről, így felkelti az olvasó érdeklődését és további kutatásra ösztönöz.

 Összességében az IIAS által összeállított könyv egy hiánypótló kötet, melyben amellett, hogy megismerhetjük az Európai országokra jellemző részvételi költségvetési gyakorlatokat, rávilágít azok hiányosságaira, a valódi eredményeket akadályozó tényezőkre és néhány megoldási javaslatra is. Ezek miatt remek kiindulási alapot jelent a jövőben hasonló kutatások elvégzéséhez. Úgy gondolom, a kötet a civil-, közösségfejlesztő kollegák mellett mindazok számára izgalmas lehet, akik szeretnék megismerni a részvételen alapuló döntéshozatali folyamatokban rejlő lehetőségeket, azok sokszínűségét és a rájuk hatással lévő tényezőket.

Végjegyzetek

^[1] de Vries, Michiel; Nemec, Juraj; Spacek, David (szerk.) (2021): International Trends in Participatory Budgeting. Between Trivial Pursuits and Best Practices. Springer International Publishing

^[2] „Az International Institute of Administrative Sciences (IIAS) tudományos célú nemzetközi non-profit szervezet. Az IIAS a tagállamok, nemzeti szekciók és akadémiai kutatóközpontok szövetsége, amelyek közösen dolgoznak ki állami kormányzási megoldásokat a mindennapi politikai kihívásokra.” https://www.iias-iisa.org/

^[3]  Shah, Anwar (szerk.) (2007): Participatory Budgeting. Whasington, DC: Word bank

Bibliográfia

Cabannes, Y. (2017) Participatory Budgeting in Paris: Act, Reflect, Grow. In: Cabannes,

1. (ed.) Another city is possible with Participatory Budgeting. Montréal/New York/London:

Black Rose Books, pp. 179 – 203

de Vries, Michiel; Nemec, Juraj; Spacek, David (szerk.) (2021): International Trends in Participatory Budgeting. Between Trivial Pursuits and Best Practices. Springer International Publishing

Fazekas Mihály (2010): Részvételi költségvetés –A demokratikus döntéshozatal erősítésének lehetősége önkormányzatok számára 

http://mihalyfazekas.eu/wp-content/uploads/2015/08/Fazekas_Reszveteli_ktgvetes_100807_final.pdf (Letöltve:2023.12.20.)

Shah, Anwar (szerk.) (2007): Participatory Budgeting. Whasington, DC: Word bank

 

Szerző: Gajdos Adrienn

2021-ben szerezetem oklevelet az ELTE Közösségi és civil tanulmányok mesterképzésén. Jelenleg ELTE Eötvös Lóránd Tudományegyetem Szociológia Doktori Iskola Szociálpolitika programjának hallgatója vagyok. Kutatási területem a részvételi költségvetés magyaroroszági gyakorlatainak fejlesztési lehetőségei. A mindennapokban köztisztviselőként köznevelési és szociális területtel foglalkozom.