De Krim egyike 2 közös helyhatósági joggal bíró Kelet-Hollandiában lévő tengerparti falunak. De Krimnek Kb. 2.500 lakosa van. A helységet a következő probléma miatt választották ki.:

A lakosságnövekedés stagnálása, azok az emberek akik kiköltöznek elkeseredetté válnak, gazdasági aktivitások zárlata. Másrészről – amit soha nem írtak le, mégis nagy mértékben jelen volt, a lakosság és a helyi hatalom rossz kapcsolata. De Krim lakosai sok tekintetben alárendeltnek érezték magukat a helyhatósági joggal felruházott község – Gramsbergen lakosaival szemben. Ezt így fejezték ki: Gramsbergenben minden lehetséges, De Krimben semmi.” A hivatalok és a politikusok készségesen válaszoltak: “A lakosság túl keveset kezdeményez, és azt hiszik, hogy nekünk kell mindenről gondoskodnunk. De mi ezt természetesen nem tudjuk megtenni, mert olyan sok más dologra kell gondolnunk!”

De Krim helyi érdeklődési egyesülete, a Közösségi Munka Alapítvány valamint a Gramsbergeni helyhatóság szimpatizált azzal az ötlettel, hogy tovább tudakozódjon a probléma irányában. A felek álláspontja az volt, hogy az érdeklődésnek nem kellene a probléma leírására korlátozódnia. Ez persze általánosan tudott volt. Lehetséges megoldások után kell kutatni, továbbá a lakosságnak aktivizálnia kellene önmagát, hogy fejlessze az életkörülményeit.

Egy ilyen követelményhez nincsen kidolgozott munkamódszer. Weson különböző típusú kutatásokat kombinált egymással, és a kutatás alatt is fejlődött az életminőség jövendőbeli analízisének új módszere. Ez a LENS-módszer úgy határozható meg, mint egy mintavételen alapuló, jövőre vonatkozó kutatás. Különböző menetekben kérdéseket tettek fel a minta tagjainak. Ez az első esetben ez egy írásbeli megkérdezés volt. Ezután a minta tagjai csoportosan reagálnak minden korábbi menetre. De Krimben egy több mint negyven fős mintát hoztak létre. A minta túlnyomó többsége De Krim-i volt. Néhány tagnak a munkája miatt volt tennivalója a De Krim-iekkel.
A minta tagjai a lakás, a munkaügy, az egészségügy, a jólét, az oktatásügy, a politika és az igazgatás területéről jöttek. Minden területről felkértek munkaadót és munkavállalót is arra, hogy részt vegyen a mintacsoportban. Például lakásügyben nemcsak egy személyt kértek fel a lakásalaptól, hanem “átlagos” bérlők és magánház-tulajdonosok is kerültek a mintába. Emellett férfiak és nők, fiatalabbak és idősebbek, fizetésből és segélyből élők is képviseltették magukat. A De Krim-i kulcsemberek felkérése rendben megtörtént. A minta tagjait előzőleg megkérdezték, hogy szívesen vállalják-e a vizsgálatban való részvételt. Elmondták nekik, hogy mit várnak tőlük, és ez mennyi időbe tellik.

Az életminőség kutatásra vonatkozó meghatározás

A szakirodalom szerint hét életminőségi szempontot különböztetünk meg:
– szolgáltatások színvonala: boltok, házon belüli sportolási lehetőségek, könyvtár, stb.
– lakó- és élethelyzet: a házak minősége és a szomszédság,
– közösségi klíma: emberek közötti hálók és kapcsolatok, jól érzik-e magukat az
emberek a területen,
– a lakosság státusza: különösen összehasonlítva más területekkel
– megfelelő kereseti lehetőség a közelben (ez korábban nem volt olyan fontos, de
mióta az utazás sokkal drágább lett, ez az szempont is fontosabbá vált)
– esztétikai szempont: hogy néznek ki a környék épületei,
– külső kapcsolatok: kapcsolatok az igazgatással és minden más intézménnyel.

Ezeknek a témáknak a többségéről vita folyik, mint minden életminőség-vizsgálatban, a LENS-módszerben is. A fő különbség a feltett kérdések fajtájából ered, és a kutatás intenzitást érinti.
A LENS-kutatás központi kérdése is széles körű.

Az általános életminőség-vizsgálat központi kérdésének mi azt tekintjük, hogy hogyan ítélik meg a lakosok a saját környezetüket és annak lehetőségét, hogy ott jól éljenek.

A LENS módszerrel végzett jövőbeli életminőség-kutatás ehhez még hozzáteszi azt, hogyan lehet a környezetbeli akadályokat eltávolítani, és milyen saját lehetőségei vannak a falunak, hogy ezt megtehesse.

A hagyományos életminőség-kutatást általában a lakosság körében végzik, s róluk mindenféle statisztikai és leíró adatot is gyűjtenek. A felmérő űrlapon általában több, előre megadott válaszlehetőség van. Ennek előnye, hogy meggyorsítja a munkát és sok embert el lehet érni. Így képesek vagyunk kimutatni, hogy a lakosság hány százalékának van egy adott dologról határozott véleménye.

Egy De Krim-i példán szemléltetve: a közforgalmi út De Krimen halad keresztül. Ha De Krimben feltennénk erről egy kérdést, valószínűleg az derülne ki, hogy igen, és ez nagyon veszélyes helyzetet teremt.

Amikor – mint ahogy ebben a példában is – nagyon sok kritika irányul egy adott témára, nyilvánvaló, hogy valamit tenni kell. De még nem tudjuk kinek és mit kellene tennie. Vélemények már igen, de megoldások még nem születtek. A lehetséges megoldások bemutatása gyakorta javaslatok formájában történik. A helyhatóság gyakran ezekkel az eredményekkel kezd el dolgozni. Ennek az a veszélye, hogy olyan döntések születnek amelyeket a lakosság nem igazán akar.

Külső emberként azt mérlegelném, hogy a forgalmi utat el kellene-e terelni, vagy akadályokat kellene-e építeni. Eltekintve attól a kérdéstől, hogy ez lehetséges lenne-e, De Krimben úgy tűnt, hogy ez egy olyan megoldás volt amit az emberek nem akartak. Ha a forgalmi utat elterelnék, De Krim egy élőhalott faluvá válna, ahol senki nem akar üzletet kötni. A forgalmi út azonban biztosítja, hogy néhány ember felkeresi De Krimet Ha forgalmi akadályokat építenének, az minden forgalmat de különösen a jószágszállítást zavarná. A mintafelvétel tagjainak válaszai azt az eredményt hozták, hogy sokkal jobb lenne, ha sebességkorlátozást vezetnének be. Ez elősegítené a biztonságot, és azok az emberek, akiknek nem kell ezt az útszakaszt választaniuk, automatikusan egy másik alternatív utat választanának.

Egy másik érv az általános kutatási módszer ellen a jövő-analízisben, hogy csak arra kapsz választ, amire rákérdezel. Csak nagyon kicsi a saját kreatív ötletek adásának a lehetősége, mert gyakran csak egy olyan kérdőívet adnak, amin a válaszlehetőségeket ki kell pipálni. De van fejlődési lehetőség a kritikai témájú alternatívák részére, s éppen ez az új a mi módszerünkben.

Hogyan kivitelezzük a LENS kutatást?

A LENS módszernek 5 fázisát különböztetjük meg.

Leírás: – Saját szomszédság és az ottani jó életlehetőségek áttekintése
– A cselekvési lehetőségek átgondolása

Mérlegelés: – A cselekvési lehetőségek áttekintése
– A lépések kialakítása és áttekintése

Szervezés: – A lépések kialakítása és áttekintése
– A megvalósíthatóságról való vélemények forgatókönyvek formájában

Elkezdjük az előkészítés egy fázisát, amelyben a következőkön dolgozunk:

· kutatási terv készítése
· időbeosztás
· az irányító csoport alakítása
· mindenekelőtt a tagok kiválasztása a mintacsoportból és megkérdezésük, hogy részt akarnak-e venni a munkában.

A leíró részben ugyanazokról a témákról folyik a vita mint az életminőség-kutatásban, azzal a különbséggel, hogy a kérdésfeltevés módja más.
A mérlegelés időszakában az első fázisban említett alternatívákat vitatják meg a mintacsoport tagjai. Erre alapozva megfogalmazzuk a végrehajtandó lépéseket.
A következő fázisban az ezekhez a lépésekhez kapcsolódó előnyöket és hátrányokat elemzik. Ezt a fázist tervezésnek nevezzük, mert most, hogy mindent tudunk a lépésekről, készíthetünk a jövőre vonatkozó forgatókönyveket.
A kutatás utolsó szakasza egyben a végeredmény egyik részének tekinthető. A megszerzett ismereteket zárójelentés formájában adjuk át. Ezt ismertetjük a küldöttség, a mintacsoport tagjai, a lakosság és természetesen a sajtó nyilvánossága előtt is. Figyelmet szentelünk a folyamatos tennivalóknak is.
A következő kutatási technikákat használjuk:

– feltáró interjúk,
– erőforrás-tanulmány,
– írásban kitöltendő kérdőívek,
– csoportviták,
– forgatókönyv-készítés.

Az erőforrás-tanulmányban olyan objektív adatokat gyűjtünk, amelyek fontosak a kutatás számára. Itt gondolunk demográfiai, foglalkoztatási adatokra, múltbeli és jelenbeli regionális fejlesztések dokumentációira. Az erőforrás-tanulmány főként kontrollként (a csoport véleményének kontrolljaként) működik.
A számok gyakran meglepőek:
A De Krim-i emberek azt gondolták, hogy sok öreg ember él náluk. Az erőforrás-kutatásból az derült ki, hogy a fordítottja igaz. A magyarázat egyszerű: az idős emberek lakáskörülményei nem megfelelőek De Krimben. Mindebből számunkra az a fontos, hogy az emberek a szükségesnél és az indokoltnál negatívabban értékelik a jelenséget.
Az előkészítő fázis feltáró interjúinak főként az volt a célja, hogy gyors betekintést adjanak a problémába és ötleteket adjanak a jövő lehetőségeiről. Azokat az embereket interjúvolták meg, akik jól ismerték a régiót. Olyanokat is megkérdeztek, akik egy-egy speciális területen szakértelemmel bírtak – például azokat, akik nagyon sokat tudtak a támogatási rendszerekről. Ezekre az emberekre nem szükséges a falu figyelmét felhívni. A felmérés folyamán ezekkel az emberekkel újra lehet konzultálni, ha további részletes információra van szükség. De Krimben már a felmérés során kimutatták, hogy a falun keresztül haladó közforgalmi út és a hatóságokhoz való viszony nagyon fontos témák. Mindkettő folyamatosan jelen volt a kutatás során.

Az írásban kitöltendő kérdőívek elsősorban nyitott kérdéseket tartalmaznak. Így a válaszadás sokkal több szellemi munkát és időt kívánt a csoport tagjaitól. Gyakran rákérdezünk bizonyos véleményekkel kapcsolatos érvekre is. Ha kritika merül fel a saját környezetükkel kapcsolatban vagy ha negatív témákról tesznek említést, rögtön megkérdezzük, mit lehet tenni ellene. Továbbá felteszünk néhány olyan kérdést is, amelyeknek célja az emberek képzeletének és kreativitásának stimulálása. Például a következő kérdés:
Hogy reagálnak az emberek, ha egy partin elmondod, hogy hol élsz? És hogyan reagálsz az erre adott reakciójukra?
Vagy:
Melyik három mondatot írnád le, ha egy nyilvános reklámnyomtatványt kellene fogalmaznod a faludról?

A kérdések eredményeit zárótanulmányban összesítjük. Ez egy összefoglalás, amit megküldünk a mintacsoport tagjainak. Így tudják egymásról, hogy a másik mit mondott és kialakíthatják saját véleményüket a többiek ötleteiről. De Krimben ezt a tanulmányt egy külön erre a célra szerkesztett újságban hoztuk nyilvánosságra. A különböző, közérthető stílusban publikált cikkeket tetszőleges sorrendben lehetett olvasni.

Az elsőként felszínre került témák a következők voltak:
– “utcai berendezések”: játszóterek, házfestés, zöldövezetek, járdák minősége,
– üzletek és szolgáltatások (a mintacsoport tagjai említettek néhány üzletet és egy temetkezési helyet,
– egy központi tér kialakítása (De Krimnek nem igazán van központi helye, így abban az esetben, ha új házakat akarnának építeni, nincs mihez viszonyítani és problémát okoz a De Krim-en keresztül folyó csatorna),
– a házak állaga (különösen az a kérdés, hogy lehet-e tenni valamit a paradicsompor gyárból jövő zavaró bűzzel és a közforgalmi út melletti kellemetlen zajjal),
– közösségi szellem (a falu közösségi házának állapota, hogyan lehet befolyásolni az embereket, hogy a saját falujukban vásároljanak),
– foglalkoztatás (a legfontosabb kérdés, hogy az ipart bővíthető-e),
– iskolázás és tanfolyamok (a kérdés az, hogyan lehetne a tanfolyamokon való részvételi arányt növelni),
– forgalom és közlekedés (mit kellene tenni a közforgalmi úttal és, hogyan lehetne a helyi tömegközlekedést támogatni).
A mérlegelést csoportviták formájában folytatjuk. Annak érdekében, hogy minél több embernek alkalmat adjunk a hozzászólásra, a szavazáson alapuló vita módszerét használtuk. Ennek lényege a következő: a leíró fázis eredményeit tételesen megfogalmazva kártyákra írjuk fel. A minta tagjai a kártyák felemelésével vagy otthagyásával jelzik, hogy egyetértenek-e a tétellel vagy sem. Ha véleménykülönbség alakul ki (azaz, nem emeli fel vagy nem hagyja az asztalon mindenki “szavazó” kártyáját), akkor a konkrét tételből lesz vita. A vitában nem találtuk fontosnak, hogy sokan egyetértenek a tétellel vagy sem. Amiket meg akartunk tudni azok a tétel ellenében és védelmében használt érvek voltak.
Egy De Krim-i példa:
A kérdőívben szereplő egyik javaslat az volt, hogy az igazgatásnak De Krimből, pozitív diszkrimináció alkalmazásával, több embert kellene kineveznie. Ez azt jelentené, hogy több informális kapcsolat jöhetne létre a lakosság és a helyi hatalom között. Emellett mindez erősebb részvételi érzést eredményezne. A csoport nagy része szimpatizált ezzel az ötlettel, de a többiek szerint ez nem szükséges. Az indokuk az volt, hogy ezek az emberek esetleg elköltöznének, hogy közelebb éljenek a munkahelyükhöz. Különösképpen azért mert az igazgatás amennyire csak lehetséges szeretné az embereket befolyásolni: csak annyit ingázzanak amennyit feltétlenül szükséges. Ebben az esetben a következmény éppen az ellenkezője lenne. A vita eredményeit egy új összefoglaló tanulmányban fogalmaztuk meg, melyet megküldtük a minta minden tagjának. Ugyanakkor ez volt az a pillanat, amikor a lakosságot is tájékoztatnunk kellett arról, ami eddig történik. De Krim minden házába küldtünk egy hírlevelet. A következő, amit tettünk, az volt, hogy kiválasztottuk azokat a javaslatokat, amelyeket leginkább támogatott a csopor, és átfogalmaztuk őket intézkedési terv formájába. Minden feladatnál megjelöltük a felelőst. A lépéseket nem feltételes módban – “az üzlettulajdonosok egyesületének kellene az utcai vásárokat megszerveznie” -, hanem kijelentő módban – “az üzlettulajdonosok egyesülete fogja megszervezni az utcai vásárokat” – fogalmaztuk meg.
A mérlegelési fázisban újra csoportvita formájában dolgoztunk. Minden egyes intézkedéssel kapcsolatban felteszünk számos kérdést olyan témákról, mint
– megvalósíthatóság,
– várható eredmények,
– személyek és hatalommal bíró intézmények
– az intézkedés fontossága.

Néha a minta tagjai számára nagyon nehéz, hogy a lépéseket ilyen módon vitassák meg. Ám ha a vitavezető példákat ad és átfogóan mondja el őket, az intézkedés előnyei és hátrányai általában nagyon finoman kirajzolódnak.
Azok az információk, amiket ezek alatt a találkozások alatt összegyűjtöttek, alkotják a különböző típusú forgatókönyvek kezdőpontjai. Mindegyik ugyanarra az intézkedésre alapul, de az intézkedések minden esetben más-más sorrendben szerepelnek. A sorrendet az határozza meg, hogy a menedzselés kiindulópontjának mit választottak. Kidolgoztunk három lehetséges változatot. Ezek a következők:
– a megvalósíthatóság különböző nézőpontok szerint,
– a hosszú távú feltételek megteremtése,
– a mintacsoport fontosságról alkotott véleménye.

Forgatókönyvek

A forgatókönyveket a falu jövőjéről való gondolkodást segítő eszközként alkalmazható. Minden olyan változata hasznos lehet, ami alapján megvitatható az egyes variánsok előnye, illetve hátránya.
Észrevettem, hogy nagyos sok embernek nehezére esik az ezeknek a forgatókönyveknek a terminusaiban való gondolkodás. Tehát nem magukat a forgatókönyveket kell elmagyaráznom, hanem arról kell egy példát bemutatnom, hogy miként működnek.

A példa egy ház felújításáról szól. Feltehetően két célom van a ház renoválásakor:
szebbé kell válnia, mint amilyen most és a hibákat ki kell javítani.

Öt lépésben érhetem el a céljaimat:
1. tapétázás,
2. a tető felújítása,
3. a ház belsejének kifestése,
4. a ház külső falának festése,
5. szigetelés.

A megvalósíthatósági forgatókönyvben a következő sorrendben dolgoznék:
először kitapétáznék és kifesteném a házbelsőt, mert ezek olcsóak és széppé tennék a szobámat azután 4.,5, és 2.,
mert ezek sokkal drágábbak. Felismerem azonban, hogy ezzel azt kockáztatom, hogy új beázás történik ameddig a tetőt nem újítom fel. De igazából nem bánom mert, még nincs pénzem a tető felújítására és addig is élvezhetem az új tapétát.
A különböző megoldásokra készített forgatókönyvekben más-más sorrendben kezdem meg a munkát.:
a 2. és 5. Lépéssel kezdek, mert először az ablakokat kell szigetelni és csak azután jön az ablakkeretek festése. A tető felújítása után kellene tapétázni, különben tönkremehetnek a tapéták. Ezután teszem a 3. és 4. és végül 1., mert a tapétázás előtt festeni kell.
Valójában ez a munkarend a legjobb. De sok időbe telik mielőtt bármi eredményt láthatok, mert először ki kell gazdálkodnom a tetőfelújításhoz a pénzt. Ez alatt az idő alatt nem élvezhetem az én szép új tapétámat.

A mi módszerünk utolsó forgatókönyve még mindig különbözik ezektől. Valójában nem tudom megmondani, mi lenne itt a jó munkasorrend, mert itt nem lehet vitatkozni.
Amit teszek az a következő:
Megkérdezem a lakótársaimat, hogy mit gondol, melyek a legfontosabb intézkedések.
Megkérem őket, hogy pontozzanak 1 és 5 között. Átlagolom ezeket a pontokat, így alakul ki a munkasorrend.
Amint látható, ez a forgatókönyv nem mindig ésszerű. Mégis nagyon fontos, mert megmutatja, hogy az emberek mit akarnak. És amit még lehet tenni: kiválasztani egyet a többi forgatókönyvek közül, de biztosítsd, hogy az elején van néhány intézkedés, aminek magas pontja volt, mert csak abban az esetben tudod, hogy tényleg azt teszed, amit az emberek akarnak.

Vissza a gyakorlathoz:

De Krimben a kutatás eredményeként létrehoztak egy “De Krim 2000-ben választmányt” .
A választmány a lakosság tagjaiból áll. A kivitelezésről készítenek egy alternatívákat tartalmazó és egy tanácsadó forgatókönyvet a. Szoros együttműködés alakult ki a helyi igazgatással. Már önmagában ez is a kutatás nyilvánvaló eredménye, mert nagyon kevéssé bíztak abban, hogy a helyhatóság valóban tenne valamit De Krimért. Időközben különböző területeken láthatóvá váltak bizonyos eredmények, olyan kis dolgoktól elkezdve, mint a jelposta, a falu számára még jelentősebb dolgokig, mint a buszprojekt, a bérházak tatarozása és az intenzív forgalmi kontroll a De Krimen keresztülhaladó közforgalmi úton.
A forgatókönyvekből vissza lehet következtetni a munkasorrendre. Egy tervező és információs űrlap hasznos segítség lehet a következtetések levonására. Összefoglalva: miután a forgatókönyv logikus lépéseket tartalmaz, a feladatok sorrendje indokolt. Ha gyakorlatban próbálják megvalósítani, egy-egy intézkedés szükség esetén természetesen előnyben részesülhet.
Végül annyi nyilvánosságot kell biztosítani a fejlesztések számára, amennyi csak lehetséges és úgy kell gondolni minden egyes elért eredményre, mint a cél felé vezető fontos mérföldkőre!