„A létező, élő kapcsolatot, ami a jelenben létrejön két ember között (…) nem a múlt határozza meg, hanem a jelen pillanat; két lélek találkozik, akikre sokkal inkább hat a jövő, mint a múlt, a “még nincs”, a sors, ami előttük várakozik. Az egyéni múltnál sokkal erősebben hat rá a két ember között kialakuló barátság, a közös erőfeszítés, amellyel szembenéznek az élet kemény egzisztenciális tényeivel. Ez a fajta kapcsolat – tiszta, elfogadó, kölcsönös és egyenlő – megváltó, és a leghatásosabb erő.”

Irvin David Yalom

Pályámat újságíróként kezdtem, majd a pszichológus diploma megszerzése közben kezdtem önkéntesként bejárni az addiktológiára, hogy aztán ma közösségi programszervezői és – koordinátori szerepekben járuljak hozzá az osztályon folyó munkához. Ennek köszönhetően először külső szemlélőként, majd lassan egyre inkább bennfentesként foglalkoztam a szenvedélybetegségek világával. Ezzel a változással párhuzamosan erősödött bennem a gondolat, hogy a függőség nem magánügy, nem elszigetelt harc és nem monodráma, hanem egy nagyon is sok szereplőt felvonultató történet. A felépülés ugyanis közösségben kezdődik és közösségben folytatódik. Elengedhetetlen a fejezet mottójában említett létező, élő kapcsolat, amely nem is csupán kettő, hanem akár három, tíz, harminc, nyolcvan ember között jön létre. A függőség magányos időszaka után a szenvedélybeteg újra nyit az emberek felé, újratanulja a bizalmat és az intimitást, a közösség tagjai pedig kezdetben támogatják őt a „szárnypróbálgatásban”, majd partnerei a józan életnek. A függő felépülése ugyanakkor visszahat a környezetére is, amelyben megtörténik, tágabb kontextusban pedig formálja a társadalomban élő képet szerhasználatról, függőségről és józanságról.

Gyógyító kapcsolatok

Mindannyian társas lények vagyunk. Az emberiség hajnalától szükségünk van másokra a puszta túléléshez, így aligha meglepő, hogy rendkívül érzékenyek vagyunk a társas helyzetekre, és viselkedésünket nagyban befolyásolja a valahová tartozás szükséglete. Ez az igény különösen hangsúlyos szerepet kap a szenvedélybetegségből való felépülés folyamán. Felépülési tőkének nevezzük azon külső és belső erőforrások összességét, amelyekre támaszkodva valaki elkezdi, majd fenntartja a felépülést. A józanodással járó javuló életminőség és a készségek, képességek növekedésének együttes tapasztalatáról beszélünk, mindennek pedig fontos részét képezik a pozitív társas kapcsolatok.

Ma már egyre több kutatás igazolja, hogy a felépülési utakat kedvezően befolyásolják az elfogadó szociális kötelékek és a józan közösség életében való aktív részvétel, legyen szó szabadidős tevékenységekről, önkéntes munkáról, anonim csoportokban való részvételről, csak hogy pár példát említsünk. Erősödik a valahová tartozás érzése, nő az életminőség és az élettel való elégedettség, és ezen pozitív hatások mellett a társas támogatással józanodók hosszabb absztinens időszakokról és kevesebb visszaesésről számolnak be (Bond, Kaskutas, Weisner, 2003; Moos, Moos, 2006; White, 2008, 2009). Kurrens megközelítések szerint a felépülés társas hatások által közvetített változásként fogható fel, amelynek során az egyén identitását nagyban formálják a szermentes szociális kapcsolatok (Best et al, 2017; Bathish et al, 2017). Minél gyakrabban kerül valaki kapcsolatba a felépülést támogató szociális hálóval, annál könnyebben el tudja sajátítani a józan élet értékeit, és egyre erősebben tud azonosulni az önmagáról mint felépülőről alkotott képpel.

Tapasztalataink szerint a józanodás elején sok kliens vágyik arra, hogy a szerhasználat vagy viselkedési addikciók felfüggesztésével a dolgok visszatérjenek „a régi kerékvágásba”. Szeretnék visszakapni a régi állásukat, elfoglalni ugyanazt a helyet a családban, amit korábban töltöttek be, a megszokott módon megélni a mindennapokat – maradjon minden a régiben, csak immár alkohol, játék vagy egyéb nélkül. Íme néhány válasz a kérdésre, kinek mit jelent a felépülés:

„A felépülés számomra a teljes absztinenciát jelenti.”

„Egészség, újra teljes lendülettel tudok foglalkozni a házam szépítésével, az autóim állapotjavításával, valamint a sporttal.”

„Gyógyszer és alkohol nélkül élni.”

Ezzel szemben a régebb óta józan egyéneknél megfigyelhető, hogy nemcsak összetettebben, a mélyebb változás szükségességét felismerve gondolkodnak a felépülésről, hanem azt is felismerik, hogy annak megkerülhetetlen bástyái a bizalom, az embertársaik felé történő nyitás és a szeretet megélésének képessége. Ez a különbség a válaszokban is tetten érhető:

„Számomra a felépülés a teljes élet reményét jelenti. A minőségi élet lehetőségét. (…) A szociális kapcsolatos újraépítésének a realitását. Bizalmat mások iránt.”

 „Teljes absztinencia, minőségi élet, lelki béke, elfogadás és alázat, őszinteség magammal és másokkal. Egyedül nem megy!”

 „Maga az élet. Közelebb kerülés Istenhez. A szeretet egyre gyakoribb megélése, ami azt hozza magával, hogy én is egyre több szeretetet kapok másoktól.”

A közösségi addiktológia szemlélete[1]

A szenvedélybetegség nem csupán az egyén és a hozzá tartozó közeli családtagok, barátok problémája, hanem az egész közösségre terhet ró. Éppen ezért a felépülés és a józan élet megkezdése, a társadalomba való visszailleszkedés is akkor lehet hatékony, ha a közösség szereplői együttműködve, egymással kiegészülve segítik a folyamatot. Jelen esetben a közösség fogalma olyan emberek csoportját takarja, akik saját elhatározásukból közös tevékenységekben vesznek részt közös célok és keretek mentén. Szenvedélybetegség esetén ez a cél a szermentesség elérésén túl a személyes fejlődés megélése, az örömteli, tartalmas élet és optimális életminőség elérése, amiben a felépülőt a szakemberek mellett tapasztalati szakértők, hozzátartozók és sorstársak egyaránt támogatnak.

A közösségi addiktológia szemléletmódja humanisztikus alapokon nyugszik: a hiányosságok helyett az erősségekre koncentrálunk, ágenciát és felelősséget tulajdonítunk a kliensnek, tiszteletben tartva szabad döntéseit. Nem arra figyelünk, mi nincs, hanem arra, ami van. Nem oldjuk meg a felépülő helyett a problémákat, hanem a meglévő forrásaira és képességeire építünk, miközben a hiányzó készségket fejlesztjük. Nem kínálunk csodaszert és nem kényszerítünk univerzális megoldást senkire. A közösségi addiktológiai ellátás a kliens természetes környezetében nyújtott szolgáltatások összességét jelenti a kliens szükségleteihez, személyes céljaihoz és motiváltsági állapotához rugalmasan igazodva. Fontos, hogy az egyén nem egyetlen, intézményi hierarchián nyugvó, merev rendszerben kénytelen végigjárni egy meghatározott ösvényt. Számos belépési pont létezi, a gondozás és a felépülés különböző terepeken kezdődhet meg – háziorvosnál, pszichiátriai gondozóban éppúgy, mint önsegítő csoportokon vagy egy alapítvány szolgáltatásain keresztül. Emiatt igen lényeges a szociális, egészségügyi, önkormányzati és civil szféra szolgáltatásainak összehangolása és az egyes intézmények együttműködése.

A kliens az ellátás közben a lehető legkisebb mértékben szakad ki szociális hálójából és a munkaerőpiacról, a társadalom teljes jogú tagja marad, ezáltal pedig nagyobb személyes szabadságot tud gyakorolni. Amint arra Bodrogi és Harangozó (2014) rámutat, a közösségi integráció és a természetes emberi kapcsolatok megtartottsága a korszerű gyógyító eljárások eredményeit is erőteljesen fokozza. Miután nem szeparáltan, a társadalom elől elrejtve zajlik a felépülés, a közösség tagjai is részesei a folyamatnak, saját élményekre tesznek szert, ami segíti a probléma megértését és így csökkenti az előítéleteket, árnyalja az addikciókról és szenvedélybetegekről alkotott képet – mindez a későbbiekben bátorítólag hathat más érintettekre, akik elfogadó közegben szívesebben kérnek segítséget.

Közösségre találni

A függőség végtelenül magányos betegség. Addig szűkül a szenvedélybeteg világa, amíg a számára fontos emberek kiszorulnak belőle, sérülnek, akár helyrehozhatatlanul károsodnak a szociális szálak az életében. A józanságmunka megkezdése további veszteségekkel járhat, a függő ugyanis saját érdekében dönthet úgy, hogy tudatosan leépíti a józanságára károsan ható, azt veszélyeztető társas kapcsolatait. Kerüli az ivócimborákat, nem jár le a kocsmába, ahol korábban lelkesen támasztotta a pultot a többi törzsvendéggel, szakít a szerhasználó barátokkal.

Elkerülhetetlen kérdés tehát, hogy ki vagy mi kerül az elvesztett családtagok, barátok és ismerősök helyére, illetve a felépülő hol találhat olyan pozitív, építő emberi kapcsolatokat, amelyek támogatják józanságának megtartását. A következőkben a felépülést segítő közösségek formáit járom körül, kitérve az alulról és felülről szerveződő kezdeményezésekre, valamint az online közösségi terekben rejlő lehetőségekre.

Alulról szerveződő közösségek

Ma a felépülők világszerte számos közösségben találhatnak sorstársakat, akikkel támogathatják egymást a józanságban.  Alighanem a Magyarországon is kiterjedt hálózattal rendelkező 12 lépéses anonim csoportok számítanak a legismertebb önsegítő közösségnek. Ezek az alkohol és a szerencsejáték mellett számos egyéb függőség köré szerveződnek (pár példa: drogok, evés, társ, munka, szex és szerelem), ám közös bennük, hogy az érintettek sorstársi közösségben támogatják egymást a felépülésben, az absztinencia elérésében és fenntartásában. Tapasztalataikat meghatározott keretek között zajló gyűléseken osztják meg egymással, és a csatlakozás egyetlen feltétele a problémás szerhasználattal, viselkedéssel való felhagyás vágya – ez az a mag, amely köré a közösség tagjai szerveződnek. A felépülésben 12 lépésre támaszkodnak, a folyamatban komoly szerepet szánva a spiritualitásnak és a valamilyen felsőbb erőben való hitnek. Az anonim csoportok minden egyéb szervezettől és intézménytől függetlenül, önfenntartó módon működnek, és törekednek autonómiájuk fenntartására, így például nem fogadnak el külső anyagi hozzájárulást, ehelyett a tagok hozzájárulásából finanszírozzák költségeiket (terembérlet, kávé, irodalmak nyomtatása, stb.). Működésük emellett a gyűléseket látogató felépülők munkájára épül, akik különböző szolgálatokat vállalva támogatják a csoportokat, például a külföldi anonim közösségek irodalmát fordítják vagy ők felelnek a gyűlésnek otthont adó helyiség nyitásáért és zárásáért.

Magyarországon az anonim csoportok mellett a több évtizedes múltra visszatekintő Alkoholizmus Elleni Klubok, valamint az egyházi alapítású önsegítő közösségek (Magyar Kékkereszt Egyesület, Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat) kínálnak sorstársi közösséget a józanodóknak. Közös bennük, hogy összejöveteleiken jellemzően segítő beszélgetésekkel és közösségi programokkal támogatják az alkoholbetegek rehabilitációját, sok esetben kapcsolatot tartva a területen aktív egyéb intézményekkel és szervezetekkel.

Online közösségek

Bár a fent említett példák online térben szerveződnek, maguk a programok már a világhálón kívül, élőben valósulnak meg. Ezzel szemben léteznek olyan oldalak is, amelyek kifejezetten a virtuális közösségeknek kínálnak otthont, és felépülők készítik sorstársaik számára. Living Sober, Soberocity, Sober Mommies, Talking Sober, Soberistas – mindez csupán néhány példa az interneten fellelhető, döntően angol nyelvű felhozatalból. A józanságot támogató honlapok saját tartalmakat – cikkeket és személyes történeteket – kínálnak, és a tagok regisztrációhoz kötött, saját belső szabályrendszer által biztonságossá tett fórumokon cserélhetik ki tapasztalataikat vagy kérhetnek egymástól tanácsot. Mivel a honlapok létrehozása és üzemeltetése bizonyos költségekkel jár, az online közösségek tagjai a különböző anonim csoportokhoz hasonlóan adományokból vagy előfizetésekből finanszírozza fenntartásukat.

Külön említést érdemelnek a szociális médiában életre hívott felépülési közösségek. Magyarországon is jellemző, hogy a Facebookon zárt mikrocsoportokat alapítanak felépülők. Tapasztalataink szerint ezek sok esetben az ellátórendszer intézményeiben megismert közösségek virtuális kivetülései, azaz az osztályos terápiával végzett kliensek hozzák őket létre. A zárt kiscsoportok biztonságos, bizalmi közegben teszik lehetővé az intim megosztásokat, emellett pedig az egyes tagok bejegyzései árulkodnak arról is, ki hol tart a józanságmunkában. Mindez másoknak is tanulságos lehet, hiszen a többiek megnyilvánulásai alapján – akár az absztinencia terén elért fontos mérföldkőről, akár elakadásról vagy visszaesésről szólnak – az egyénnek lehetősége nyílik reflektálni saját felépülési útjára is. Egyszerre szolgálnak a motiváció, a tapasztalatcsere, a segítségkérés és -nyújtás felületeiként, ezáltal pedig a felépülés fontos fórumai.

Hazánkban különösen sok potenciál rejlik az online térben épülő közösségekben. Magyarországon a  12 lépéses csoportokon túl kevés alulról szerveződő közösség működik, ezenfelül többségük jelenléte Budapestre, esetleg néhány megyeszékhelyre korlátozódik. A kisebb településeken élő felépülőknek sokkal nehezebb dolguk van, ha hasonló programokhoz, csoportokhoz szeretnének hozzáférni. Ráadásul a szenvedélybetegségeket sokkal több tabu és titok övezi vidéken, ami tovább nehezítheti a függőség – és a felépülés – felvállalását, és a sorstársak egymásra találását. A virtuális térben ugyanakkor még a kiesőbb helyeken élők is támogató közösségre lelhetnek, és így nem maradnak egyedül kérdéseikkel, kétségeikkel, elakadásaikkal és persze sikereikkel sem.

Felülről szerveződő közösségek

Magyarországon is számos olyan alapítvány és szervezet működik, amelyek a szerhasználatból és viselkedési addikciókból felépülő egyének számára ajánlanak mikroközösségeket tevékenységükön keresztül. Ezek a most már több évtizedes múlttal rendelkező szereplők különböző segítő csoportokkal (rajz, önismereti, színházterápiás, stb. csoportok) és szabadidős programokkal (társasjáték, filmklub, sport, főzés, stb.) várják az érdeklődőket. A szervezést, a helyszínt, az esetleges szükséges eszközöket a szervezet biztosítja, a keretek betartásáért pedig az ott dolgozó sajátélményű segítők és pszichológus, pszichiáter, addiktológiai konzultáns, stb. szakemberek felelnek. Arról, hogy milyen gyakorlatok segíthetik a közösségépítést egy kórház addiktológiai osztályán, saját tapasztalataink alapján a következő alfejezetben számolok be.

Előtte azonban érdemes röviden visszatérni az online közösségek és virtuális terek témájára, ezúttal a terápiás intervenciókat nyújtó szervezetek és intézmények oldaláról közelítve. A közösségi média rendkívül erőteljes eszköz lehet az addiktológiáról, az addikciókról és persze magáról a felépülésről folytatott párbeszéd alakításában. Nagy tömeg elérésére és megszólítására alkalmas, és a megfelelő eszközöket használva a véleményformálás hatékony terepeként funkcionálhat – ez különösen fontos egy olyan érzékeny, komplex téma esetében, amely napjainkra sem tudta teljesen levetkőzni tabujellegét.

A digitalizáció és az új kommunikációs csatornák világában ma már elengedhetetlen, hogy egy egészségügyi intézmény vagy szervezet aktív közösségi média jelenléttel rendelkezzen. Mind az addiktológia (Nyírő Gyula Kórház – OPAI, Addiktológiai osztály), mind a Minnesota-részleg (Nyírő Gy. Kórház Szerencsejáték és Alkoholterápiás Részlege – Minnesota) saját Facebook oldalt működtet, amelyek több funkcióval bírnak. Ezek a következők:

• virtuális közösség befogadása,
• aktuális információk megosztása az osztály működéséről,
• események, programok meghirdetése,
• edukatív, tájékoztató és felvilágosító tartalmak (például cikkek, könyvajánlók) publikálása függőség, felépülés, mentális egészség témakörökben,
• bepillantás az osztályon zajló munka „kulisszatitkaiba”.

Bár az intézményekhez, szervezetekhez tartozó Facebook oldalak esetében szakemberek gondoskodnak a kiposztolt tartalmakról és az adminisztrátori feladatokról, alulról szerveződő társaikhoz hasonlóan alkalmasak arra, hogy virtuális közösséget kínáljanak egykori, jelenlegi és jövőbeli kliensek, hozzátartozóik, valamint a szakemberek és a laikus érdeklődők számára. A honlapokra jellemző statikussággal szemben a közösségi média a dialógus, a társas interakciók terepeként működik, ahol nem egyoldalú információáramlás zajlik, hiszen a bejegyzésekre bárki reagálhat, kérdéseket tehet fel, beszámolhat saját tapasztalatairól vagy reflektálhat mások élményeire. Közösségi média jelenlétünk a tájékoztatás funkciójával is kiegészül. Facebook oldalunkon a látogatók naprakész, friss információkat kaphatnak az osztályon zajló munkával kapcsolatosan. Az aktualitások, hírek és események így gyorsan és egyszerűen eljutnak az érdeklődőkhöz, legyen szó könyvbemutatóról, jótékonysági főzésről vagy a Minnesota részleg nyári leállásának időtartamáról. A praktikus információk átadásán túl fontosnak tartjuk azt is, hogy oldalunk követőivel függőséggel, illetve felépüléssel kapcsolatos cikkeket és írásos anyagokat osszunk meg, és felhívjuk a figyelmet a médiában megjelenő riportokra, elemzésekre, interjúkra. Az ilyen jellegű tartalmak amellett, hogy hasznos ismereteket közvetítenek a józanodó vagy józanodni vágyó kliensek és hozzátartozóik felé, edukatív mivoltukon túl motivációs mankóként vagy emlékeztetőként szolgálhatnak olvasóink számára, és alkalmasak arra, hogy párbeszédeket indítsanak. A Facebookon oldalunkon saját működésünkről is posztolunk időről időre tartalmakat. Beszámolunk kollégáink médiaszerepléseiről, tudósítunk eseményeinkről vagy az osztályon belül zajló változásokról, például felújítási munkálatokról. Komoly hozzáadott értéket képviselnek ebben a folyamatban a fényképek, amelyek a vizualitás erejével hozzák közelebb a laikus olvasókhoz az addiktológia sokak számára rejtélyes, ismeretlen, és gyakran ijesztő világát. A közösségi média tehát olyan platform, amely okosan használva láthatóvá teszi a külvilág számára a felépülés egyik színterét, és így csökkentheti a félelmeket, korrigálhatja a tévhiteket, megtöri a téma tabujellegét – emberibbé teszi a szenvedélybetegséget.

Közösség az osztályon: gyakorlataink

Mára számos hagyomány alakult ki osztályunkon, amelyektől igazán „közösségivé” válik nálunk a felépülés. Hiba lenne azt feltételezni, hogy a közösség véget ér az addiktológia kijáratánál. Nem csupán a felépülésüket az osztályon megkezdők között létrejövő sorstársi kötelékekről van szó, hanem benne vagyunk mi is stábtagként, mint ahogy a más intézményekben dolgozó kollégák, a hozzátartozók, a felépülők környezetének tagjai is részesei. Nem különálló szigetek vagyunk, inkább számos kapcsolódási ponttal rendelkező hálót alkotunk, és a közösségi működésmód elképzelhetetlen számunkra az összes szereplő irányában tanúsított elfogadás és nyitottság nélkül: a „házunkba” beengedünk másokat és mi magunk is kilépünk időnként az ajtón, kiállunk a külvilág elé. A következőkben ezeket a gyakorlatokat és kezdeményezéseket ismertetem.

1. Megmutatjuk magunkat: Jótékonysági főzések és fesztiváljelenlét

A Szimpla Kert Közös Lábos elnevezésű programjának köszönhetően minden vasárnap különböző alapítványok, szervezetek és intézmények képviselői főznek ebédet. A menü egy húsos és egy vegetáriánus fogásból áll, kiegészülve a főzőstáb által készített, otthonról hozott házi süteményekkel. Az ajánlott árakat a szervezet határozza meg, emellett pedig a kihelyezett táblákon arról is tájékoztatják az ebédelőket, milyen jótékony célt támogatnak az egytálétel árával, milyen célokra használja fel az intézmény a főzés bevételét. Addiktológiánk dolgozói már öt alkalommal főzhettek a Szimpla Piacon, a bevételekből az épületünk fizikai körülményeinek javítását, illetve a karácsonyi ünnepség utáni vacsora hozzávalóit finanszírozva. Azon túlmenően, hogy a bevételt osztályunk fejlesztésére tudjuk fordítani, a Közös Láboson való részvétel önmagában is fontos helyet foglal el közösségi programjaink között. A főzés kiváló lehetőség arra, hogy megmutassuk magunkat és az osztályon zajló, felépülés-központú munkát. Az esemény időtartama alatt az udvar falait a tájékoztató poszterek és klienseink művészetterápiás foglalkozásokon készült alkotások díszítik, és a Szimpla Piacot látogató sokszínű látogatóközönség tagjai a jelenlévő stábtagoktól is kérdezhetnek. Ráadásul nem csak tőlük, hiszen számos felépülő is ki szokott látogatni a főzésre, akik hitelesen képviselik az örömteli józanságot. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a stáb oldaláról az esemény felfogható egyfajta „mini-csapatépítésként” is, hiszen a kollégák az addiktológia falain kívül, új típusú feladatok megoldásán keresztül és lazább keretek között gyakorolhatják a csapatmunkát.

Osztályunkkal más helyszíneken is igyekszünk megjelenni, így most már visszatérő vendégnek számítunk Európa egyik legkedveltebb nyári fesztiválján is. A Sziget Fesztiválon nagy hagyománya van a civil szervezetek megjelenésének és bemutatkozásának, és a Civil Sziget elnevezésű helyszínre az utóbbi években osztályunk is „kitelepül” szakmai együttműködő partnereinkkel egyetemben. A fesztivál előtt velük egyeztetve alakítjuk ki a programelemeket, a terepen pedig közösen valósítjuk meg azokat, így az elmúlt években többek között mandalaszínezéssel, csempefestéssel, önismereti társasjátékkal és színház workshoppal vártuk a „Szigetlakókat”. A több százezer látogatót vonzó fesztiválon olyan nagy közönséget érünk el, amire máshol nem lenne esélyünk, és a laza keretek, illetve könnyed programok a jótékonysági főzésekhez hasonlóan alkalmasak arra, hogy közelebb hozzák a résztvevőkhöz a függőség és felépülés témáját, szemléltessék az osztályunkon zajló munkát és ezáltal a prevenció mellett destigmatizációs szerepet töltsenek be.

2. Nyitott kapuk: Önkéntesek az addiktológián és Nyírő Nyár

Az intézményi együttműködések jelentőségét már érintettük a közösségi addiktológia kapcsán, és egy másik fejezet is tárgyalja a témát. Hozzánk is rendszeresen járnak az anonim csoportok képviselői, és a szakmán belül tevékenykedő alapítványok és szervezetek is gyakori vendégek az osztályon. Külön kitérnék azonban az önkéntesség intézményére, amely jó példa a nyitottságra és a szakmán túli világ beengedésére. Mielőtt hivatalosan alkalmazásba kerültem volna az osztályon, közel négy éven keresztül magam is önkéntesként dolgoztam az addiktológián: a Minnesota-részlegen visszaesési tünetekkel foglalkozó és kreatív csoportokon kapcsolódtam be a terápiás munkába, emellett szervezési, kommunikációs és tudományos feladatokban is részt vettem, ha a szükség úgy hozta. Az önkéntesség számomra azt jelenti, hogy kapcsolódni tudok egy közösséghez, és olyan erőforrás birtokában vagyok, amellyel hozzá tudok járulni annak építéséhez, ugyanakkor magam is gazdagodok és növekedek ezáltal. Szerencsére sokan gondolkodnak hasonlóan, és az osztályon jelenleg is több csoport fut önkéntesek vezetésével, ilyen például a jóga, az autogén tréning és a zenecsoport. Fontos megemlíteni, hogy volt kliensek is vezetnek nálunk foglalkozásokat: esetükben az önkéntesség motivációja lehet, hogy munkájukkal viszonozzák a közösségtől korábban kapott erőforrásokat.

Nemcsak külső helyszíneken jelenünk meg szívesen, hanem saját rendezvényeken is vendégül látjuk az érdeklődőket. Erre a legjobb példa a 2015-ös Nyírő Nyár „házifesztiválunk”. Az év júniusában meglehetősen nagy médiafigyelmet generált osztályunk felhívása a Facebookon, amelyben az épület mögötti téglafal lefestéséhez kerestünk graffitiseket. Az osztály dolgozói korábban is kivették már a részüket kisebb felújítási munkálatokból – ezúttal a szakmai stáb graffitiművészeket és önkénteseket toborzott, és a klienseket is bevontuk a koncepcióalkotásba. Több ezer megosztás után közel hetven graffitiművész ajánlotta fel a segítségét, így a példaértékű összefogásból igazi sikersztori született, és a falat beborították a színes alkotások. A festés köré más rendezvényeket is szerveztünk – főzést, koncerteket és előadásokat -, így végül egy miniatűr házi fesztivált hoztunk létre az udvar megszépülésének apropóján. Ezt az örömet szerettük volna megosztani másokkal is, mint ahogy a felépülésben is rengeteg apró öröm és kincs rejlik, amelyek megélése még intenzívebbé válik közösségben. Sosem felejtem el az ismerősök első reakciót, miután elkezdtem bejárni az addiktológiára. „És nem félsz ott?” – hangzott el többször is. A Nyírő Nyárhoz hasonló intézményi nyitottság nemcsak választ kínál a kérdésre, hanem élőben vezeti rá a kérdezőt a felismerésre: nincs mitől félni.

3. Minnesota-születésnapok

Osztályunkon immár öt éve működik a Minnesota-modellt követő részleg, amely alkohol- és szerencsejáték-problémákkal küzdő klienseket fogad. Immár hagyomány, hogy minden év tavaszán visszavárjuk a nyolchetes terápiás programban résztvevő klienseket és családtagjaikat, hogy a stábbal közösen ünnepeljék a részleg születésnapját. A találkozó formáját illetően a 12 lépéses csoportok gyűléseit követi, így a bemutatkozások, a meghatározások felolvasása vagy a békeima a születésnapokon is visszatérő elemnek számítanak. A megosztások témái jellemzően a megjelentek aktuális hogylétét és élethelyzetét, valamint felépülésük útjait fedik le azok vargabetűivel együtt. Sokan idéznek történeteket és anekdotákat a terápia idejéről, gyakoriak az összekacsintások az egykori terápiás sorstársakkal. A teremben rengeteg különböző hátterű ember ül, a hangulat mégis családias és nosztalgikus, hiszen a programban való részvétel, a közös felépülés és a józan élet értékei összekötik a jelenlévőket.

A résztvevők sokfélesége a felépülési utak egyéni jellemzőiben is megmutatkozik. Van, aki egyáltalán nem jár anonim gyűlésekre, más hetente többször is. Egyes résztvevők sokadik születésnapjuknál járnak és több száz napja nem fogyasztottak alkoholt, ugyanakkor a közösség megtartó erejét jól jelzi, hogy sokszor azok a volt kliensek is eljönnek, akik nem tudták tartani az absztinenciát és visszaestek. Emellett a Minnesota-születésnapokon a „végzett” kliensek mellett az aktuálisan zajló terápiás turnusok résztvevői is jelen vannak: számukra a hallott felépülés-történetek komoly motivációt adhatnak saját józanságmunkájukhoz. A felépülés kezdetén álló személyek és a visszaesők egyaránt sokat profitálhatnak társaik megosztásaiból, de általánosságban elmondható, hogy minden résztvevő magával tud vinni valamit – tanulságot, reményt, jó tanácsot és a valahová tartozás élményét. Színesebbé teszi a születésnapokat, hogy az érintettek hozzátartozói is el szoktak rájuk látogatni, hozzászólásaikkal gazdagítva az eseményt. Mind a szakembereknek, mind a szenvedélybeteg résztvevőknek új nézőpontokat kínálnak fel és perspektívájukkal hozzájárulnak a felépülésről alkotott kép árnyalásához.

A stábtagok számára szintén nagy jelentőséggel bírnak az éves találkozók. Kiváló alkalmat jelentenek arra, hogy visszajelzést kapjunk a korábbi kliensek állapotáról, és a megjelentek sokszor a távolmaradókról is hoznak híreket, mivel a terápiáról való kikerülésük után tartják a kapcsolatot vagy összefutnak az anonim gyűléseken. Számos információhoz juthatunk a beszámolókból, és bár a jelenlévők nagy száma önmagában is árulkodó, fontosabbnak tartjuk, hogy milyen történeteket mesélnek, miképpen nyilvánulnak meg vagy hogyan prezentálják magukat. Az absztinens napok vagy éppen az esetleges visszaesések mellett információhoz jutunk az életminőséggel kapcsolatos változásokról is, például új párkapcsolatról, családtagokkal való kibékülésekről, új munkahelyről, tanulmányokról és hobbiról vagy az egészségi állapotról. Amellett, hogy az elhangzottak értékes visszacsatolásként szolgálnak a részlegen zajló szakmai munkát illetően, és ezáltal hozzájárulnak a terápia fejlesztéséhez, hasonlóképpen fontos a stáb számára a találkozók érzelmi töltete. A Minnesota-születésnapok szakmai dilemmákat válaszolhatnak meg, továbbá megerősítést és sikerélményt adnak a részleg dolgozóinak – ily módon nem mellesleg segítenek a kiégés megelőzésében is.

4. Függőkert projekt

Nem mindig egyértelmű, hol találhat otthonra egy felépülést támogató közösség, holott egyértelműen szükség van olyan józan terekre, amelyek be tudják fogadni ezeket a csoportokat. Erre az igényre reflektálva vágtunk bele a Függőkert elnevezésű projektünkbe a 13. kerületi Szent László úton található egyszintes épületben, amelynek fenntartója a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet. A babiloni függőkert az ókor hét csodájának egyike volt, egy darabka virágokkal és gyümölcsökkel teli éden a mezopotámiai sivatagban,  II. Nabú-kudurri-uszur király ajándéka hitvesének. Esetünkben a Függőkert a felépülésben rejlő csodák és a józan élettel járó „kivirágzás” otthonaként funkcionál: kísérlet az Addiktológiai Osztály kiegészítésére egy közösségi térrel, ami egyszerre fogadja be az anonim közösségeket, a szakmai műhelyeket és a felépülőknek szánt programokat. Ennek legelső lépéseként 2017 óta több 12 lépéses anonim közösségnek biztosítottunk időt és teret gyűléseik megtartására (Anonim Alkoholisták, Anonim Túlevők, Anonim Szerencsejátékosok, Anonim Érzelemfüggők). Fontos volt, hogy a velük való együttműködés során tekintettel legyünk hagyományaikra, például a csoportok önnfentartó mivoltára. Ennek jegyében terembérleti díjat fizetnek a csoportok, amelyet aztán a tér fejlesztésébe forgatunk vissza, például új bútorok, eszközök vásárlására.

Arról, hogy a jelenlévő közösségek mennyire otthon érzik magukat a Függőkertben, sokat elárul a térhasználatuk. Hoztak órát és függönyt, a falakat 12 lépéses tartalmakkal borították be, bevezették a szelektív hulladékgyűjtést és kiveszik a részüket a takarításból vagy akár kisebb szerelési munkákból. A közösségi ház működésének első hat hónapjában az anonim gyűlések mellett több szakmai program helyszíne is volt, a jövőben pedig további műhelyeket és képzéseket szeretnénk megvalósítani az addiktológiai ellátásban dolgozók számára, segítve a szakmai közösség erősítését. Legalább ilyen fontosnak tartjuk, hogy a Függőkert egy felépülők által használható józan, biztonságos környezet legyen, ahol megvalósulhatnak az önsegítés jegyében alulról szerveződő programok és szabadidős tevékenységek.

Zárszó

A közösség a szenvedélybetegségből való felépülés megkerülhetetlen eleme. A sorstársi közösség életében való aktív részvétel kedvezően befolyásolja a felépülést, hiszen a tagok segítik egymást a józan élet értékeinek elsajátításában, inspirálják és támogatják egymást a felépülés nehezebb pontjain, eközben pedig egyre erősebben tudnak azonosulni a felépülő identitással. A közösség tartópillére a szerhasználat abbahagyásának közös vágya, valamint a tartalmas, józan mindennapok megélése, amely célok a tagok saját elhatározásából fakadnak.

Ideális esetben a sorstársi közösség mellett a függőt a felépülésben a tágabb értelemben vett közösség is támogatja, ideértve a hozzátartozókat, barátokat, szakembereket és tapasztalati szakértőket. Miután ez a folyamat nyílt, és nem a társadalom elől elrejtve zajlik, csökkennek az előítéletek és lehetővé válik egy olyan elfogadó közeg közös létrehozása, amelyben az érintettek szívesebben kérnek segítséget, a közösség tagjai pedig megértéssel fordulnak feléjük.

—

Az írás a Petke Zsolt és Tremkó Mariann (szerk.): Felépülés a függőségből: szerencsejáték és szerhasználat (Medicina Könyvkiadó Zrt, 2018) c. könyv vonatkozó fejezetének átdolgozott verziója. Köszönjük a kiadó hozzájárulását.

—

Felhasznált irodalom

Bathish, R., Best, D., Savic, M., Beckwith, M., Mackenzie, J., Lubman, D. I. (2017). “Is it me or should my friends take the credit?” The role of social networks and social identity in recovery from addiction. Journal of Applied Social Psychology, 47(1), 35-46.

Best, D., Irving, J., Collinson, B., Andersson, C., Edwards, M. (2017). Recovery Networks and Community Connections: Identifying Connection Needs and Community Linkage Opportunities in Early Recovery Populations. Alcoholism Treatment Quarterly, 35(1), 2-15.

Bodrogi A., Harangozó J., Bulyáki T., Falloon, I.R.H. (2014). A közösségi addiktológia kézikönyve, Ébredések Alapítvány, Budapest.

Bond, J., Kaskutas, L.A., Weisner, C. (2003) The persistent influence of social networks and Alcoholics Anonymous on abstinence. Journal of Studies on Alcohol, 64, 579-588.

Moos, B. S., Moos, R. H. (2003). Treated and untreated individuals with alcohol use disorders: Rates and predictors of remission and relapse. International Journal of Clinical and Health Psychology, 6, 513-526.

White, W. (2009). The mobilization of community resources to support long-term addiction recovery. Journal of Substance Abuse Treatment, 36, 146-58.

White, W., Cloud, W. (2008). Recovery Capital: A primer for addiction professionals. Counselor, 9(5), 22-27.

 

[1] A közösségi addiktológia szemléletének és gyakorlatának összefoglalása folyamán Bodrogi Andrea, Harangozó Judit, Bulyáki Tünde és Ian R. H. Fallon kiváló könyvére (A közösségi addiktológia kézikönyve) támaszkodtam.