Patarét

Patarétről először egy egyetemi órámon hallottam, ahol egy Erasmus ösztöndíjjal itt tanuló romániai diák tartott előadást egy Kolozsvár melletti szegregátumról, ami egy szemétdombon jött létre. Az előadás maga az alaphelyzetet, illetve az iskolai szegregációt volt hivatott bemutatni és csupán említésre került egy Pata-Cluj nevű film, ami a Pataréten megvalósuló társadalmi beavatkozási projekt kulcsfontosságú pillanatairól szól. A téma továbbra is nagyon érdekelt, és épp kapóra jött, hogy egy közösségi beavatkozási példát kell bemutatnunk. Így lett a dolgozatom témája ez a film. A projektben nem vettem részt, csupán külső érdeklődőként tudom bemutatni az egyetemi előadás, az interneten fellelhető (magyar nyelvű) anyagok, na meg persze a film alapján. A projekt utóéletéről sajnos nem találtam hiteles információt.

Pataréten becslések alapján 1500-2000 ember él. A patarétiekről általános dolgokat nem lehet kijelenti, mert 4 közösség él egymás mellett, és mindegyik közösségnek megvan a saját jellegzetessége. Az egyik közösséget a Kanton (Cantonului) utcai lakosok alkotják. Az itt lakók barakkokban élnek a régi vasútállomás mellett. Ide nagyobb részt a 2000-es évek után a városból kilakoltatott családok költöztek. Egy 2012-es felmérés alapján ezen a területen 450 ember él,  a számok azóta feltehetően mindegyik közösségben növekedtek. Az itt élők egyötödének nincs személyazonossági okmánya. Ez a telep van fizikailag a legmesszebb a szemétteleptől. A második közösség neve „Dallas”, ez a Régi Patarét. Itt is barakkokban és improvizált házakban élnek az emberek. A 2012-es adatok alapján ezen a részen 270 ember él, az itt lakók többsége a szemét gyűjtéséből. A dallasiak több mint negyede nem rendelkezik személyazonossági okmánnyal. A harmadik közösséget a szemétdombon lakók alkotják. Az itt élő mintegy 100 ember nagy része alkalmi munkás, szelektív szemétgyűjtésből él és több mint a felének nincs személyazonossági igazolványa. A negyedik közösség az Új Patarét („Colina Verde”) nevet kapta, itt nagyjából 250 ember élt 2012-ben. Ezen a területen a 2010 decemberében a kolozsvári Coastei utcáról kilakoltatott családok élnek. Az ügy akkoriban nagy vihart kavart, mivel karácsony előtt egy héttel számolták fel a város egyik szegregátumát. A folyamat minden előzetes bejelentés nélkül zajlott le és több mint 70 családnak rombolták le az otthonát. A károsultak szerveződni kezdtek és több tüntetést is szerveztek, hogy ez mással, máshol ne történhessen meg. A kilakoltatottak képviselői találkozókon vettek részt az Európai Parlamentben, beszédeket tartottak. Az erőszakos kilakoltatások azonban később Románia más részein is megjelentek.

Maga a projekt, amiről a film is szól, 2014-ben kezdődött. A Kolozsvári Metropoliszövezet Közösségközi Fejlesztési Egyesület pályázott a Norvég Alaphoz, hogy kutatókat és a városházát bevonva legalább hatósági szinten megállítsák, és ha lehet, meg is fordítsák a kolozsvári szegregációs folyamatokat. Az egyesületet Kolozsvár és a környező települések hozták létre, hogy könnyebben tudjanak uniós pénzt pályázni infrastrukturális beruházásokra. Tehát nem a helyi önkormányzat volt a kezdeményező, amely egyébként a kirekesztési folyamatokban aktív szerepet játszott. A projekt célja az volt, hogy szociális lakásokat biztosítsanak a kirekesztettek egy részének úgy, hogy a pataréti közösségek tagjait minél több döntésbe bevonják, illetve úgy alakítsák ki ezeket a döntési és támogatási folyamatokat, hogy azokat más, szegregációval küzdő településeken is alkalmazni lehessen. A 2017 tavaszán lezáruló projektet eleinte gyanakodva fogadták, a helyiek elmondása szerint ugyanis már sokan ígérgettek nekik mindenfélét, de a gyakorlatban nem történt változás. A projekt egész ideje alatt jelen volt a bizalmatlanság. Rengeteg pletyka keringett, hogy nem is lesznek semmilyen házak, a támogatásra szánt pénz pedig ellopják a projektben dolgozók. A közösségi munkások foglalkoztak ezekkel a pletykákkal és csoportos beszélgetéseken előhozták őket, mivel úgy gondolták, hogy ezek a híresztelések a közösség bizonytalanságaiból fakadnak, így fontos ezeket felszínre hozni.

Alapvető kérdés volt, hogy a 300 család közül mely családok részesüljenek a rendelkezésre álló 35 szociális lakásból. A segítő szakemberek számára az volt a kérdés, hogy milyen típusú segítségre van szüksége egy családnak azután, hogy beköltözik a szociális lakásba. Kivétel nélkül hátrányos helyzetű családokról van szó, ahol a szülők iskolázottsági foka általában alacsony, a munkaerőpiacon nem a jól fizetett állásokat tudják megpályázni. Romániában a szociális ellátórendszer nem tudja megoldani a szegénységi problémákat. Ezért a kiindulópont az volt, hogy jelenleg olyan családok tudnak beköltözni a lakásokba, akik többé-kevésbé fenn tudják tartani magukat. A projekt munkatársai megkérdezték a közösség tagjait is. Mind a 4 közösségben konzultációkat tartottak. A szeméttelep közvetlen közelében élő hagyományos roma közösség tagjai azt mondták, nem szeretnének részt venni a lakhatási programban. Azzal magyarázták döntésüket, hogy ők tulajdonképpen egy nagy család, amely több családmagból áll, és együtt szeretnének költözni nagyjából ugyanarra a helyre. A többi közösség tagjaitól összegyűjtöttek kb. 700 kritériumot és ezekkel az adatokkal kezdtek el dolgozni. A kritériumokból látszott, hogy a patarétiek nagyon szeretnének megfelelni a társadalmi elvárásoknak, tehát ők is azt gondolták, hogy olyan családok kapjanak első körben lakást, akik rászorulók, de fenn is tudják tartani azt. Objektivitásra törekedve, a kiválasztási folyamatba külső felmérőket vontak be. Az eredményeket is egy külső bizottság hagyta jóvá, mivel az átláthatóság kulcsfontosságú volt a folyamatban. A szakemberek fontosnak vélték, hogy a szelekciós folyamat során kialakított metodológia tovább fejleszthető, és esetleg szakpolitikai szintre tudják majd emelni a tanulságokat. Úgy gondolták, hogy ezeket az elemeket bele lehet vinni az önkormányzati gyakorlatba, mivel a pataréti projekt egyik célja éppen egy ilyen hatékony metodológia kidolgozása volt. A szociális ellátórendszer nem elég hatékony, a szociális lakások kiosztása, odaítélése nem elég transzparens, a kritériumok nem alkalmasak a rászorultság pontos mérésére. A kérdés az volt, hogy hogyan lehet hatékonnyá tenni a folyamatot, ezért is lehet érdemes tovább vinni a tanulságokat.

A közösségi munkások szerették volna erősíteni a patarétiekben, hogy beleszólásuk van a döntésekbe, alakíthatják saját életüket. 20-20 ezer eurót biztosítottak a négy pataréti közösségnek, hogy ők döntsék el, melyek azok a legnagyobb és legsürgetőbb közös gondok, amelyeket ezzel meg tudnak oldani, minél több saját erőforrás mozgósításával. Egyáltalán nem volt rövid és egyszerű feladat elősegíteni ezt a döntéshozatalt úgy, hogy ne erősítsék az egyes közösségeken belül meglévő hatalmi, esetleg elnyomó viszonyokat, hogy úgy tudjanak hangot és beleszólást biztosítani a szegregált közösségeken belül is perifériára szorított embereknek, hogy később ne érjék emiatt retorziók őket. Saját példájukon tanulták meg, hogy a közösségi döntéshozást nem lehet úgy előmozdítani, ha abból kihagyják az illető közösség vezetőit, bármennyire is nem tetszik nekik az illető vezető(k) hatalomgyakorlási stílusa. A mediátorok tudatosan tartózkodtak attól, hogy utólag számon kérjék a javak felhasználási módját. Mivel az anyagi támogatás nem lehet az ellenőrzés eszköze, nem szabad ezzel is rombolni a kirekesztettek önbecsülését és az öngondoskodási képességükbe vetett hitét.

A közösségi munkások szerint a projekt legnagyobb előnye, hogy megengedte a tanulási folyamatot. Annyira flexibilis volt a finanszírozó Norvég Alap, ezen belül magának a projektnek a felépítése, hogy a projektet menet közben is tudták alakítani, sőt, maga a pályázó, a Kolozsvári Metropoliszövezet Közösségközi Fejlesztési Egyesület is rugalmas, nyitott volt arra, hogy különböző módszereket próbáljon ki.

További nagyon fontos folyamat volt a polgármesteri hivatallal való valamilyen szintű együttműködés. Az alpolgármester koordinálásával elindítottak egy olyan együttműködést, amelynek során a különböző osztályok vezetői kimentek Patarétre, leültek a közösség tagjaival, megnézték, milyen alapvető infrastrukturális hiányosságok vannak, és ezekre együtt próbáltak megoldásokat találni. A tapasztalat mindkét fél számára hasznos volt, erre remélhetőleg tudnak majd építeni a következőkben is. Az oktatás terén is épültek kapcsolatok. Fontos nyitás a közösség számára az, hogy olyan gyermekek járnak iskolába, akiknek családjában még soha senki sem fordult meg iskolapadban. Az ilyen személyes kapcsolatok kiépítése sokkal egyszerűbb lenne akkor, ha az érintett családok be tudnának költözni a városba, számolva azzal, hogy a beköltözés további problémákkal járhat, adott esetben például a  városi lakosok elutasító, kirekesztő magatartásával szembesülhetnek a beköltözők. Mégis, egészen más szintről indulnának, ha nem lenne bennük a fizikai kirekesztettség érzete is nap mint nap.

A sokrétű beavatkozás sok kihívással, vitával, veszekedéssel, tanulási folyamattal járt a projekt csapatán belül és a mentorált közösségekkel is. A patarétiekkel meg kellett értetni, hogy ez a civil program nem egy hatóság, nem a városháza. Viszont lassan megtanulták, hogyan viszonyuljanak a közintézményekhez, melyek a hivatalos eljárások, mit várhatnak el a városházától. Patarét egy rendkívül toxikus, alapinfrastruktúrát nélkülöző hely, mely nem lakhatásra való. A projekt elindított folyamatokat, bevitt különböző szolgáltatásokat. A cél az volt, hogy olyan szolgáltatások legyenek elérhetőek, amelyek összekötik a patarétieket a várossal. Nem a szolgáltatások számát szerették volna növelni, hanem hidakat építeni a szolgáltatások révén a patarétiek és a város között. A projekt legnagyobb számszerűsíthető eredménye a 35 szociális lakás, amely 35 családnak biztosít helyet Pataréten kívül. További konkrét eredménynek számít, hogy a projekt keretein belül 250 személyi igazolvány került kiállításra és születési bizonyítványokat igényeltek. Erre azért volt szükség, mert nagyon sok gyermeknek és felnőttnek nem volt születési bizonyítványa, anélkül pedig nem férhettek hozzá semmiféle szociális szolgáltatáshoz, sőt, a rendszer számára nem is léteztek.

Sok gyerek vett részt különböző iskolán kívüli tevékenységekben, művészeti, kulturális programokban. 65 személynek sikerült munkát közvetíteni. Pataréten kb. 1500 ember él, ha ezt nézzük, a számok nem túl nagyok. Viszont fontos megjegyezni, hogy a patarétiek nagy része hatalmas elzártságban, izolációban él. A projekt nem arra volt hivatott, hogy megoldja a pataréti problémát, hanem elindítson bizonyos folyamatokat. Egy hosszú folyamat kezdőpontjaként tekinthetünk rá. Amíg Pataréten családok laknak, gyerekek nőnek fel, nagy változásról nem lehet beszélni.

Jelentős kérdés, hogy milyen folyamatok indultak el a közösségekben ahhoz, hogy a kolozsvári és a roma közösség közeledhessen egymáshoz. A változások mindkét fél esetében nagyon lassúak. Patarét erősen stigmatizált hely Kolozsváron, már a névhez is egy sor negatív asszociáció kötődik. Mindkét fél részéről nagy a bizalmatlanság. A projekt lépést jelentett előre, még akkor is, ha két előrelépést egy visszalépés követett.

Mindenki hordozza magában a saját élettörténetét. Pataréten szinte nem lakik olyan ember, akit élete során legalább egyszer ne lakoltattak volna ki. Ezekben a családi történetekben az erőszakos kilakoltatás visszatérő motívum. A bizalom építése nagyon lassú folyamat. A tiltakozásra, az ellenállásra, amikor a hatalom valamilyen intézkedése ellen akarunk fellépni, általában gyorsan lehet az embereket mozgósítani. Sokkal nehezebb összefogni, energiákat mozgósítani arra, amikor egyszerű, mindennapos építkezésről, munkavégzésről, napi feladatvállalásról van szó.

A projekt lezárultával a legnagyobb kérdés az, hogy vajon a polgármesteri hivatal tovább tudja-e folytatni a felzárkóztatás munkáját, s hogy az egyesület nyomásgyakorlással, demonstrációkkal megpróbálja-e befolyásolni a hivatalt, vagy pedig még mindig arra van szükség, hogy az egyesület vállalja fel a következő projektet.

Pata-Cluj film (angol felirattal): https://www.youtube.com/watch?v=mzQe8l2CmAY

https://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/78352-pataret-minden-alkalommal-megrazo-elmeny-amikor-a-gyermekeket-ilyen-kornyezetben-latom (utolsó megtekintés: 2019. február 27.)

https://kronika.ro/erdelyi-hirek/otthonra-lelnek-a-patareti-romak (utolsó megtekintés: 2019. február 27.)

http://foter.ro/cikk/20170310_megeri_nem_kirekeszteni?utm_source=foter_ro&utm_medium=link&utm_campaign=foter_ro_201812 (utolsó megtekintés: 2019. február 27.)