Párbeszéd egy roma közösségért

A női csoport háttere

A BAGázs Közhasznú Egyesület 2018 februárjában indította el Dányon a “Párbeszéd a roma nőkért programot” (1), melynek fő célja, hogy egy erős és megtartó női csoport felépítésén keresztül változást indítson el a helyi közösségben.

Dány egy Budapesttől 45 km-re található település, mintegy 4300 fő lakja, s ebből körülbelül 600-an élnek a szegregált romatelepen. A falun belül, az aszfaltos út végétől kezdődik az öt utcából álló telep.

A programban az Egyesület szociális munkásán kívül tízen vettünk részt önkéntesként, valamennyien hasonló élethelyzetű és hátterű, fiatal egyetemisták.

Elsősorban azért jelentkeztem, mert nagyon fontosnak tartom a magyarországi cigányság helyzetét és a nők ügyét is. A szegregátumban élő cigány asszonyok életét áthatja a többszörös diszkrimináció; ezt számos tanulmány hangsúlyozza, és persze néhány hír, riport is megjelenik minderről. Az elméleti tudásom, ismereteim bővítése mellett, illetve azon túl, hogy a romák diszkriminációja által kiváltott felháborodásomnak magánbeszélgetések során gyakran hangot is adok, régóta szerettem volna többet tenni az ügyért. Arra azonban nem gondoltam a program elején, hogy a valóságban mennyire döbbenetes lesz megtapasztalni, hogy az én jogaim mennyivel több mindenre terjednek ki, mennyivel több lehetőségem van, mint egy telepen élő lánynak, asszonynak.

Magyarországon megközelítőleg 300000 ember él szegregált településrészen, településen. A roma lakosságot fokozottabban érinti a kirekesztettség, hazánkban az alacsony társadalmi státusz az etnicitás összefüggésében is értelmezendő. (BAGázs 2017; Domokos 2010; Tóth 2017)

A kérdés egyik interszekcionális metszete tehát maga az etnikai és térbeli kirekesztettség, de egy másik, és témánk szerint talán még izgalmasabb dimenziója a telepi közösség(ek)en belüli nemi alapú hierarchia rendje.  

A cigány hagyományok alapvetően határozzák meg a telepiek életét. Mindezt jól mutatja például, hogy a cigány anyanyelv mellett/után a gyerekek sok esetben csak az óvodában tanulják meg a magyar nyelvet. Konzervatív családmodell jelenik meg, mint minden tipikusan tradicionális cigány közösségben, a gyermekek szocializációjában a család játssza a legfontosabb szerepet. Ezeknek a mintáknak az átörökítése (is) a társadalmi mobilitás gátja, a mélyszegény családok gyermekeinek életkörülménye hasonló az idősebb generáció gyermekkori tapasztalataihoz. Például a közösségben élő fiatal lányokat jellemzően korán férjhez adják. Ezzel egyidejűleg ezek a fiatalok kiesnek az oktatási rendszerből, a későbbi, akár gyermek melletti visszatérési lehetőségeik pedig a hagyományok és a hazai közoktatás hiányosságai miatt minimálisak. A cigány kisebbségen belül a nők így kiszolgáltatottabbá válnak, de nemcsak ebből az okból kifolyólag.

A kisebbségek, így a hazai cigányság sem homogén; az össztársadalmon belüli kirekesztésre adott védelmi válaszként hierarchikus viszonyok alakulnak ki a kisebbségen belül. Közép-Kelet Európában a strukturális interszekcionalitás kiemelten érinti a roma lakosságot. A Magyarországon meglévő patriarchizmus történelmi hagyományaitól nem elválaszthatóan a cigányságon belül a nők hátrányos helyzete figyelhető meg. Ez a dányi telepre is jellemzően tovább csorbítja a nők státuszát a közösségen belül: a roma nők helyzete rosszabb, mint a roma férfiaké, és rosszabb, mint a nemroma nőké. A fennálló helyzetet több tényező, többek között közpolitikai intézkedések, de akár esélyegyenlőségi mozgalmak is megszilárdítják. Balogh Crenshaw példáján keresztül ismerteti mindezt, a példa egy faji-etnikai kisebbséghez tartozó nő ellen a csoport férfi tagja által elkövetett erőszak esete. Fontos figyelembe venni az online és offline hírek, valamint a közösségi média véleményformáló, központi szerepét is, melyek jellemzően erősítik a cigánysággal szembeni sztereotípiákat. Egy női érdekvédő szervezet ezek tükrében joggal tart attól, hogy egy ilyen eset etnikai kérdésként kerül az érdeklődés középpontjába. A cigány kisebbséget védő szervezetnek pedig a már meglévő előítéletek növekedésével kell számolnia. Komplex válasz, összefogás azonban eddig nem született. Fontos hozzátenni, hogy megfelelő szakpolitikai kutatások és cselekvések hiányában az említett jogvédő szervezetek is korlátozottan tudnak funkcionálni, ezek nélkül pedig a valós szükségletek nem kerülnek felszínre. (Aczél 2018; Balogh 2013)

Azért tartom fontosnak a tapasztalataim megosztását, mert a program jól példázza azt, hogy hogyan lehet és kell egy, a nyilvánosság előtt talán nem annyira ismert problémakört feltárni, illetve egy speciális helyzetben lévő közösség esetében a helyi igényekre, tudásra és célokra alapozott csoportot létrehozni (2).

A közel egy éves program első részében, a női csoport indulása előtt, narratív élettörténeti interjúk felvételén keresztül kerültünk egyre közelebb a telepről csatlakozó összesen 21 asszony, és persze a közösség egészének életéhez.

Már az interjúk felvételének előkészületei is segítették, hogy mi, önkéntesek pontosabban értsük és átéljük a telepen élő nők helyzetét: például a telepi koordinátorokon keresztül történő interjúidőpont egyeztetések során szembesültünk azzal, hogy milyen nehézséget okoz, ha valakinek nincs telefon- vagy internet-hozzáférése. A telepen élő nők nagy részének ugyanis egyszerűen nem volt és nincs joga arra, hogy saját telefonja legyen. Ez egy felvillantott kép csupán arról, hogy milyen sokféleképp kell, lehet ma Magyarországon nőként élni.

Az interjúfelvételek során, a folyamat részeként, rendszeres esetmegbeszéléseket tartottunk, melyek segítették az elhangzottak feldolgozását, strukturálását. A telepi szokások, hagyományok rendszerét közösen értelmeztük, amely hozzájárult az élettörténetek kontextusba helyezéséhez, így alaposabb megértéséhez. Ezek alapján közös motívumok rajzolódtak ki, amik a telepi asszonyok életét jellemzően érintették. Ilyen volt többek között a hagyományok befolyásoló ereje: ami az élet minden területére hatással van, volt, ami meghatározza a gyermekvállalás kérdését, a férfi-női szerepeket, illetve előírja a közösségen belüli rendet olyannyira meghatározó anyós-meny kapcsolatot is. Mindezeken felül a munkaerőpiaci elhelyezkedés problémaköre is rendszeresen előbukkant az élettörténetekben, ahogyan a kisgyermekek bölcsődei elhelyezésének nehézsége is, rámutatva a kisgyermekeket napközben ellátó, gondozó és nevelő intézményrendszer hiányosságaira.

Az előbbieken túlmenően azonban a leghangsúlyosabban a kábítószer-probléma jelent meg, uralta a saját helyzetük értelmezését: a telepi életet minden szinten átszőtte a dizájnerdrogok megjelenése. A droghasználók közvetlen környezetén felül a lopások, az „idegenek” (a dílerhez más településről érkező függők) megjelenése a telepen, s az elvonási tünetekben szenvedők miatt a szegregátum lakói napi szinten találkoznak a kábítószer okozta helyzettel.

Az élettörténeti interjúk felvételét követően az itt megszerzett tapasztalatokat és a számunkra kirajzolódott főbb pontokat a telepi asszonyokkal, önkéntesekkel és a projekt koordinátoraival közösen dolgoztuk fel a program következő szakaszában, egy háromnapos képzés keretében. A képzésen részt vevő asszonyok között volt olyan, aki a narratív élettörténeti szakasz alatt még nem csatlakozott be. Nagyon különböző életkorúak voltak (17 és 55 év közöttiek), így a telepről érkező igényeket még teljesebben, szélesebb körben tudták közvetíteni és képviselni. Ennek következtében a csoport valós telepi szükségletekre tudott reagálni a későbbiekben. Mivel a program alapvetően a helyi igényekre épít, meghatározó fontosságú volt a telepiek facilitálása véleményük megfogalmazására, azoknak a motívumoknak a megjelenítésére, amik a későbbi heti rendszerességgel tartandó csoportfoglalkozásokat behatárolták. Mivel az interjúkészítési fázisban a telepi asszonyok csak egy-egy önkéntessel találkoztak, a bizalom- és kapcsolatépítésben is fontos szerepet játszott a tréning. A képzés során alkalmazott módszerek (vita-szimulációk, helyzet-, kiscsoportos- és szituációs gyakorlatok) mind erősítették a csoportkohéziót.

Ezt a képzést a korábban megfogalmazott három fő problémáról (hagyományok, munkavállalás, kábítószer) szóló diskurzus határozta meg. Fontos szempont volt, hogy a telepi asszonyok számára is jól körülhatárolható legyen, hogy a női csoportokon mely témák kerülnek majd feldolgozásra. Bár a hagyomány kérdése volt számunkra a legszembetűnőbb, a későbbi csoportfoglalkozások tematikájába ez közvetlenül nem került be (közvetetten természetesen mindenben megjelent). Jól példázza ezt az örök konfliktus, az anyós-meny kapcsolat, melyet a mindennapjaik nehézségeként, ugyanakkor életük szerves részeként jellemeztek. Egy csoporttag elmondása szerint, bár a közösségük sokat modernizálódott, például sminkelhetnek a nők, rövidebb ruhát is felvehetnek, de a generációkon átörökített ellentéteket illetőn a közösség még nem érett a változásra, a hagyományok fontosabbak számukra. További nehezítő körülmény, és ez is mutatja, hogy miért is vetettük el a hagyományok direkt tárgyalását, hogy a csoport iránt több esetben olyan asszonyok is érdeklődtek, akik anyós-menyecske kapcsolatban álltak egymással, így ennek a témának a feldolgozása érthető módon alapvetően akadályozta volna a csoport munkáját. A helyzet- és szituációs gyakorlatokon keresztül azonban, a későbbi foglalkozások fő témájaként, a munkavállalás és a dizájnerdrogok témája már a telepi asszonyokkal összhangban került kijelölésre.

A heti rendszerességű telepi csoportos foglalkozásokat a kezdeti időszakban a helyi Családsegítő Szolgálat BAGázs számára biztosított helyiségében tartottuk. Ekkor körülbelül 15 fő volt a csoport létszáma, melyből többen is minden egyes alkalommal részt vettek a foglalkozáson, mások csak alkalomszerűen csatlakoztak. Később, a BAGázs telepi konténerházának megnyitását követően, a dányi telepen tartottuk a csoportfoglalkozásokat, de volt olyan is, amikor egy csoporttag házában vagy udvarában gyűltünk össze. Nyáron, elsősorban a mezőgazdasági idény-munkáknak köszönhetően, 5-6 főre csökkent csoportlétszám, de ők rendszeresen, szinte minden alkalommal megjelentek, s aktívan vettek részt ekkor is a csoport munkájában. A kislétszámú és stabil résztvevői kör nagymértékben növelte a csoporton belüli bizalmat. Mindez lehetővé tette olyan témák felszínre kerülését, megvitatását is, amelyeket, a közösség íratlan szabályai szerint, a csoporttagoknak esetleg magukba kellett fojtani, vagy, ha tudtak is egy-egy nehéz epizódról egymás életéből, a traumák kibeszélése és feldolgozása korábban szinte mindegyik csoporttag esetében elmaradt.

Jellemzően egy “Hogy vagy” kezdőkörrel indítottunk, itt mindenki elmondhatta akár az aznapi, akár a múlt hét óta történt, számára fontos eseményeket. Már a kezdőkör is érzékelhetően erősítette a csoport kohéziós erejét: a telepi asszonyok könnyen tudtak egymáshoz és a csoport keretét adó témákhoz is csatlakozni a hagyományok, a családi történeteik, felmerülő nehézségeik révén, így nyitottabbá is váltak. Az elmondottak és a témafeldolgozás közötti hidat általában egy szituációs játék követte. Ezek célja is jellemzően a kohézió erősítése volt, a játékok alapvetően a közös feladatmegoldásra és az egymás közötti kapcsolat támogatására irányultak. A játék témája konstruálta az aznapi foglalkozást, amelyekben jellemzően egy-egy problémakört beszéltünk át, melyekre a következőkben térek ki.

A munkavállalás nehézsége és a dizájnerdrogok jelenléte szorosan összekapcsolódva jelent mindennapi küzdelmet a telepi nők számára. A beszámolók alapján a cigány gyermekek bölcsődei elhelyezési igényét jellemzően helyhiányra hivatkozva utasították el. A szegregátum lakóinak mindössze 7%-a rendelkezik rendszeres, főállásból származó munkabérrel, fizetéssel, így, a tervezhető bevétel hiányában a családok közel kétharmadánál havi szintű probléma, hogy nem tudnak rezsiszámlát fizetni. Tapasztalatunk szerint a nők munkaerő-piaci elhelyezkedése a családok számára egyik oldalról kulcsfontosságú és racionális megoldás lehetne az anyagi nehézségek megoldásában, ugyanakkor egy telepen élő nő esetében ez a hagyományok és közösség norma-rendszere miatt számos akadályba ütközik. A tradicionális felfogásban a férfi a pénzkereső, míg a nő főként az otthon melegéért, a háztartásért, a gyermekekért felel. A fiatal cigány lányok korai iskolaelhagyása a háztartásbeli szerepet erősíti, egyúttal, a közösség olvasatában, egyfajta védelmet is jelent számukra. Ez a védelmezői attitűd a feleségek és a családanyák esetében fokozottabban van jelen, egy Dányon kívüli munkahely még több veszélyforrást rejt az idegen férfiak, illetve összességében egy olyan közeg miatt, ami a nő családja számára ismeretlen, éppen ezért kontrollálhatatlan. A képzésen megbeszéltek szerint a csoport első foglalkozásai a munkahely téma köré csoportosultak. A csoport indulása utáni első hetekben egy telepen élő nő egyedülálló lett, két kisgyermekkel, így munkát vállalt. Ez a lépés nagy felháborodást váltott ki a szegregátumban, még a csoporttagok körében is. Ez az ellentmondásos történet is mutatja a hagyományok jelenlétét és befolyását, hiszen a telepi nők a korábbi képzés alatt szorgalmazták a munkaerőpiaci téma megjelenítését, mégis negatívan értékelték az említett nő döntését. Az ezt követő néhány csoportos foglalkozás témakijelölését a fenti (nem kivétel nélküli) eset kontextusba állítása határozta meg. (BAGázs 2017; Czibere 2012)

Az információk kibontakozása rávilágított az említett férj kábítószer-függőségére. Mint korábban említésre került, a dizájnerdrogok közvetve vagy közvetetten minden családot érintenek. A női csoportokra jellemző bensőségesebb légkör, családcentrikus témák, saját életeseménnyel való összehasonlítás megléte a dányi női csoport esetében is fennállt. Az ezzel való foglalkozás nagyon fontossá vált a program további alakulásában. A telepiekre jellemző pletykák korábban a résztvevőkben általánosan gátolták a teljes megnyílást, azonban a dizájnerek olyan szinten jelentettek közös pontot, hogy arra minden csoporttag rá tudott kapcsolódni és ezáltal nyitottabbá válni. A tematikát egyre inkább a dizájnerdrogok határozták meg, a saját tapasztalatok prezentálták a függő életmód hatását egy-egy család életére. A kábítószerfüggők jellemzően kamasz fiúk és felnőtt, pénzkereső férfiak. A szer megszerzése jelentős anyagi terhet jelent a szerhasználóra és a családra nézve egyaránt. A családfenntartók helyzetét tekintve további negatív hatás az életmód egyre nehezedő összeegyeztethetősége a munkahelyre való megérkezéssel, a teljesítménnyel, melynek nem ritkán elbocsátás a következménye. A kieső bevételek, a növekvő kiadások terhe így a női családtagokra hárul, s a család érdekében a női munkavállalás fontossá vált. Érdekes ellentmondás segítette tehát elő a szegregátumban élő cigány nők munkaerőpiaci belépését: a férfiak kábítószerfüggősége emancipálta őket a telepi viszonyok, a hagyományok között/annak ellenére; fellépésük a dizájnerek ellen azonban ezen is túlmutat. (Bányai 2012)

Mint láthattuk, a közösség egészében és a családban vállalt/rájuk ruházott aktív szerep miatt a kábítószer-probléma feloldásában a telepi nők szerepvállalása tehát nélkülözhetetlen. Annál is inkább, hiszen különös veszélyt jelent, hogy a szegregátumi szerhasználat gyakran egy családon belül több generációt is érint, a földrajzi szegregációval összefüggő, főként a telepre koncentrálódó kapcsolati tőke az addiktív mintázat továbbörökítését segíti elő. A dizájnerdrogok komplex problémát, problémakört hoztak felszínre. Az információhiány nemcsak telepieket, de a humán segítő intézményrendszer tagjait is érinti, tapasztalataink szerint valamennyi szereplő nyitott arra, hogy külső segítség érkezzen akár a prevenció, akár a rehabilitáció tekintetében. Ezen felül a hazai mentálhigiénés ellátás nem megfelelő, az intézményrendszer problémái és a szakemberhiány miatt egyértelműen nem tudnak választ adni a hátrányos helyzet kiváltotta kilátástalanságra. A drogfogyasztás viszont – használt szertípustól függően – ad egyfajta választ. Az egyéni motiváció mögött rendszerszintű problémakör rajzolódik ki a szegregált településrészen lakók oktatáshoz, egészségügyhöz való hozzáférésében, illetve annak hiányában. Ezekhez szorosan kapcsolódnak a munkanélküliség és az azzal összefüggő anyagi problémák, kilátástalan helyzet is. A drog éppen ezért jelent kiutat, menekülési lehetőséget a kétségbeejtő állapotokból, ha csak átmenetileg is. Ezen felül segítheti a mindennapi feladatok ellátását, valamint élményszerzési funkciót is betölt. (Rácz 2017, Szécsi 2017)

A program résztvevőivel az egyéni droghasználat, valamint a szegregátum kábítószerfogyasztási motivációk közös mintázatait a telepi asszonyok közvetítése, szerepvállalása ismertette meg. Az egyéni történetek azonban a társadalom, az ellátó intézményrendszer hiányosságait tárták fel, így tartós és valós változás a helyi érintettek, az intézményrendszer és a döntéshozók kommunikációjával érhető el. Ezt a szempontot szem előtt tartva került megrendezésre a Dizájnerdrogok a szegregátumokban. A BAGázs Közhasznú Egyesület drogpolitikai konferenciája c. rendezvény. A rendőrség, az ellátórendszer, a segítő szervezetek számára intézményi oldalról nem biztosított az összehangolt működés. A hatáskörök nem tudnak rendszerben működni, így a jelenlegi felállásban az érintettek nem jutnak megfelelő segítséghez. A dizájnerdrogok körül kialakult komplex problémakörre adandó válaszban elengedhetetlen a komplex megoldási stratégia megalkotása.

A konferencia három részből állt. Az első kerekasztal beszélgetés során Szabó Beáta (PPKE Pszichológiai Intézet) moderálásával a résztvevők Pervainé Hangodi Ágnes (jegyző, Dány), Gálné Czeglédi Henrietta (Dányi Bóbita Szociális Gyermekjóléti és Alapszolgáltatási Központ, intézményvezető), dr. Kovács Krisztina (BAGázs, a felnőtt projektek szakmai vezetője), Bozsik Laura (BAGázs, a projekt önkéntese) és két telepi lakos, a projekt résztvevői, a dizájnerek körüli problémát ismertették helyi szinten. Azokat a megoldásokat, támogató szereplőket keresték a beszélgetés során közösen, amelyek és akik részvételével, beavatkozásával megállítható lenne a helyi közösség teljes szétforgácsolódása.

A második kerekasztal beszélgetésben Nyíri Noémi addiktológiai konzultáns moderálásával Kovács Dorottya (főhadnagy, Bűnügyi Főigazgatóság, Bűnmegelőzési Osztály), dr. Both Emőke (BAGázs, elnök), Burai Csaba (ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthona, munkatárs) részvételével a valóságot ténylegesen tükröző országos helyzetkép ismertetése volt a fő cél, a megoldáskeresés elindításaként. A résztvevő szakemberek valamennyien gyakorlati szempontból tapasztalhatták meg azt, hogy a hazai ellátórendszer a dizájnerdrogok robbanásszerű megjelenésére a mai napig nem tudott adekvát választ adni. A rendszerszintű hibák szakértői vélemények figyelembe vételével oldhatók fel, ez a folyamat a döntéshozók szerepvállalása nélkül nem valósulhat meg, így sajnálatos, hogy a meghívott vendégek közül az EMMI, a Szociális- és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, illetve az addiktológiai ellátás területéről sem érkezett a szervezetüket képviselő szakember.

A konferencia harmadik részében a jelenlévő közönség is csatlakozott a diskurzushoz, s a közös meglátás az volt, hogy a probléma kiterjedtsége miatt a helyi szintű próbálkozások nem tudnak megoldást jelenteni, ehhez rendszerszintű változásra van/lenne szükség. Hosszú távon az érintettek életében változást a rehabilitációs kezelés után a telepről biztosított elköltözés jelentené. Valódi előrelépést azonban egyedül a szegregátumok felszámolása válthatna ki, amire azonban döntéshozói részről semmilyen törekvés sem mutatkozik. Ezen a szinten az elhangzott vélemények alapján a tapasztalatcserén át megvalósuló összefogás az egyetlen lehetőség a jelenlegi, funkcionálisan negatív drogstratégia változtatásának elérésében. Ehhez, mint többször említésre került, magasabb szintről érkező támogatás, a döntéshozók, a szakpolitika szerepvállalása is szükséges lenne.

Az elhangzott vélemények, javaslatok alapján a BAGázs Közhasznú Egyesület módszertani ajánlást és javaslatcsomagot fogalmaz meg a minisztérium meghívott, de meg nem jelent munkatársainak, a helyi intézmény vezetőinek és a civilek számára.

A program nagyon sokat jelentett a személyes fejlődésemben, és ez talán igaz a többi önkéntestársamra is: a gyakorlati feladatok a kommunikációs, szervezési képességet fejlesztették, illetve ezeken keresztül nem vízióként jelent meg a csoportos összefogás, hanem valójában láthattuk, hogy mire képes egy közösség. A gondolkodási módok, értékrendek egy más perspektíváját ismerhettem meg a telepen eltöltött időszakban, azonban a közéleti témák iránt fogékony emberként gyakran ambivalens érzéseket váltott ki a telepi asszonyokkal közös munka – a kiábrándultság és a bizakodás kísérte végig ezeket a hónapokat.

Az első olyan mondatok, ahol a telepi asszonyok a magyarokat saját maguknál értékesebbnek, szinte hivatkozási pontként jelölték ki, leírhatatlan és kiábrándító. A szegregáció, a romák és nők diszkriminálása nem független a (nemcsak a jelenlegi, évtizedekre visszanyúló) szakpolitikai döntésektől, a többségi társadalom cselekedeteitől; az esélyegyenlőség megteremtésére azonban a politikai aktorok részéről nem mutatkozik valódi szándék. Az asszonyok felelősségvállalása a dizájnerekkel szemben egyénileg, majd csoportszinten ezért is kiemelkedően motiváló számomra: a családjukért, a közösségért keresték az eszközöket a függőség problémája ellen. Annak a folyamatnak a részese lenni, aminek segítségével a többszörösen diszkriminált telepi asszonyok úgy nyilatkoztak, hogy a csoport nagyon sok mindenben hozott változást az életükben – önbizalomra tettek szert, bizalmi légkörben beszélhettek az életükről, kizökkenhettek a mindennapi taposómalomból – nemcsak érzelmi, de racionális alapon is bizonyította: megéri ezekkel az ügyekkel foglalkozni.

Fotók: Halász Nóra

bencsiknora@yahoo.com

Aczél Zs. és Kakuk T. (2018): Test és énkép egy cigánytelepen. Egy önismereti fókuszú csoport tapasztalatai. Parola, 2. sz. http://kka.hu/_Kozossegi_Adattar/PAROLAAR.NSF/e865e1dacf38e2818525663b007896c5/48a59d7d6a8291c9c12582d6005d36da?OpenDocument   Letöltve: 2018.12.20.

BAGázs Közhasznú Egyesület (2017): Alapkutatás, Dány. Elérhető: https://bagazs.org/wp-content/uploads/2018/04/D%C3%81NY-besz%C3%A1mol%C3%B3-v%C3%A9gleges.pdf
Letöltve: 2018.12.20.

Balogh L. (2013): A roma nőkkel kapcsolatos szakpolitikai megközelítések. In: A romapolitikák értékelési módszerei és a magyar kormányzatok romapolitikái: [tanulmánykötet] / szerk. Vizi Balázs; [közread. a] Nemzeti Közszolgálati Egyetem. – Budapest: NKE, 2013. – p. 17-28.

Bányai E. és Benkő F. (2012): A feminizmus és a szociális munka: elmélet és gyakorlat. In: Adamik M. (2012) szerk.: Bevezetés a szociálpolitika nem szerinti értelmezésébe „Gendering Social Policy”. Budapest, ELTE TáTK. Elérhető: http://tatk.elte.hu/file/bevezetes_a_szocialpolitika_nem.pdf Letöltve: 2018.12.22.

Czibere I. (2012): Nők a mélyszegénységben. Budapest: L’Harmattan. Elérhető: http://mek.oszk.hu/15100/15169/15169.pdf
Letöltve: 2018.12.20.

Domokos, V., & Herczeg, B. (2010): Terra incognita: magyarországi szegény és cigánytelepek felmérése – első eredmények. Szociológiai Szemle, 20(3), 82-99.

Rácz J. – Márványkövi F. – Csák R. (2017): Új pszichoaktív szerek (ÚPSZ)használóinak vizsgálata vidéki szegregátumokban. Emberi erőforrások Minisztériuma részére. Elérhető: https://www.researchgate.net/publication/324755424_Uj_pszichoaktiv_szerek_UPSZ_hasznaloinak_vizsgalata_videki_szegregatumokban_2017
Letöltve: 2018.12.20.

Szécsi J. és Sik D. (2016): Szerhasználat egy hátrányos helyzetű járás szegregátumaiban. Esély 27. évf. 2. sz. (2016), p. 115-131. Elérhető: http://www.esely.org/kiadvanyok/2016_2/2016-2_4-1_Szecsi-Sik_Szehasznalat.pdf
Letöltve: 2018.12.21.

Tóth, J., Méreiné Berki, B., Málovics, G., Juhász, J., & Boros, L. (2017): „Ha csak úgy kiköltöztetjük az embereket, egymás nélkül elvesznek.” Erőforrások, korlátok és ezek térbelisége a roma szegregátumokban lakók számára: egy hazai város példája. Tér és Társadalom, 31(3), 62-84. Elérhető: http://real.mtak.hu/73979/ Letöltve 2018.12.20.