Dudok Dávid, az ELTE oktatója háromnapos tanulmányúton vett részt Franciaországban 2024. október 22-24. között. Az Erasmus+ program által támogatott rövidtávú mobilitás során Dávid ismerkedett a Franciaországi Közösségi és Szociokulturális Központok Szövetségének (FCSF) működésével, valamint betekintést nyerhetett egy párizsi közösségi központ mindennapjaiba.

Hosszú előkészítés és reményekkel teli várakozás előzte meg franciaországi látogatásomat, mely több szempontból is újszerű élmény volt számomra. Egyetemi kollégám, Mihály Bulcsú ajánlására vettem fel a kapcsolatot Sophie Michelenával, az FCSF munkatársával, aki már levélváltásaink alkalmával is nagyon közvetlennek és segítőkésznek bizonyult. Röviddel indulásom előtt ismerhettem meg a háromnapos párizsi látogatásom szakmai programját, amely igen sűrűnek ígérkezett.

Alapvetően két tématerület megismerését tűztem ki célul a tanulmányút során. Arra kértem Sophie-t, hogy betekintést nyerhessek a franciaországi közösségi és kulturális központokat összefogó hálózat működésébe; valamint találkozhassak olyan közösségfejlesztési módszerekkel, amelyeket a terepen, a közösségi központokban alkalmaznak, ezzel közelebb kerülve a gyakorlathoz. Mindez számomra azért érdekes, mert közösségfejlesztőként és a magyarországi közművelődés kutatójaként szeretném megismerni azokat a lehetőségeket, melyek teret engedhetnek a párbeszédnek, a közösségi- és társadalmi részvételnek az intézmények működésében. Sophie mindvégig partner volt ebben, sokat tanultunk egymástól a tanulmányút alatt.

Rengeteg kérdéssel és egy jó adag kíváncsisággal felvértezve érkeztem meg a francia fővárosba 2024. október 21-én. Másnap reggel 9 órakor kezdődött az első program a Központban… illetve kezdődött volna, ha nem tévedek el a párizsi metróban. De minderről egy kicsit később, előbb kedves vendéglátóimról szólok.

Idegenvezetőm Sophie Michelena volt, a Franciaországi Közösségi és Szociokulturális Központok Szövetségének projektvezetője. Sophie szakterülete a kultúrával és médiával kapcsolatos oktatási programok szervezése. Mindemellett rendkívül tájékozott a Szövetség működésével, mindennapjaival kapcsolatban, szívesen válaszolt minden kérdésemre, több évet élt az Egyesült Királyságban, így kiválóan beszél angolul. A háromnapos tanulmányút alatt mindvégig mellettem volt, nagy lelkesedéssel szervezte a látogatásokat, és minden erejével azon volt, hogy a lehető legtöbbet megérthessek és megtapasztalhassak a Szövetséggel és helyi központokkal kapcsolatban.

Utazásom második napján ismertem meg Mourad Chalal-t, az Aulnay-sous-Bois városrészben lévő közösségi központ vezetőjét. Mourad több mint 15 éve dolgozik itt, remekül ismeri a helyi közösség tagjait, erőforrásait és a szomszédság kulcsembereit, a lokalitás intézményeit. Lelkesedése a közösség iránt töretlen, mindent megtesz annak érdekében, hogy a helyiek minél erősebben kapcsolódhassanak egymáshoz.

Tanulmányutam első napját a Franciaországi Közösségi és Szociokulturális Központok Szövetségének székházában töltöttem Párizs Montmartre negyedében. A szűk utcákkal, magas épületekkel tarkított dimbes-dombos városrész néha kihívást jelentett a tájékozódás szempontjából, mégis rendkívül hangulatos helyre érkeztem kedden reggel. Először körbevezettek az épületben. Az irodába lépve rögtön kedvesen fogadtak, majd Sophie bemutatta a központ egyes részlegeit. Található itt egy tágas képzőhely, tárgyaló, ebédlő is, valamint az intézmény különböző területein dolgozó munkatársak irodái. Megismerkedhettem a közösségi fórumokat szervező projektosztály, valamint a kommunikációért felelős stáb két-két munkatársával, illetve a könyvelésen dolgozó szakemberekkel is. Látogatásom hetében éppen egy lakossági fórumot kezdtek szervezni a Szövetség munkatársai, ezzel segítséget nyújtva partnereik számára. Sok időm nem volt mindezt megismerni, mert ezek után Sophie mesélt a közösségi központok hálózatáról és annak működéséről.

A Franciaországi Közösségi és Szociokulturális Központok Szövetségének koncepciója, hogy szakmai támogatást nyújtson az országszerte működő közösségi központok számára, valamint információkat gyűjtsön a helyi igényekről, lehetőségekről és erőforrásokról. Tevékenysége ezáltal két irányban is hat: egyrészt rugalmasan igyekszik reagálni a lokalitásban működő közösségi központok problémáira, másrészt a helyi társadalomból származó információkat, hálózatokat igyekszik becsatornázni a politikába – a döntéshozók aktívan érdeklődnek a Szövetség tevékenységei és a lokalitásból érkező igények és erőforrások iránt.

A Szövetség egyik fontos tevékenysége, hogy szakmai programokkal támogassa a kritikus gondolkodás megjelenését, a közösségi tanulást (talán ez áll legközelebb a hazánkban is ismert közösségi művelődés koncepciójához), valamint a képessé tételt a helyi lakosság körében. Alapvetően négy területen támogatják a helyi kezdeményezéseket és közösségeket:

• a helyi nonprofit szervezetek alapításának és fenntartásának támogatása,
• tartományi és települési önkormányzatok erősítése, a társadalmi párbeszéd lehetőségeinek bővítése,
• családi programok szervezése a Családi Támogatási Alappal (Caf) együttműködve,
• az önkéntesség támogatása a European Voluntary Service (EVS) hálózatán keresztül.

Az állampolgári részvétel kiemelten hangsúlyos eleme a Szövetség szakmai működésének, hiszen számos olyan programot és tevékenységet támogat, amelyek a grassroot szerveződéseket és a helyi demokráciafejlesztést erősítik. Érdeklődtem azzal kapcsolatban is, hogy milyen konkrét témákban tudják segíteni a közösségek, illetve a helyi intézmények munkáját. Elsősorban az érintettek képessé tételére, aktív társadalmi- és politikai részvételére, a helyi szerveződések erősítésére, tematikus csoportok szervezésére, partnerségek építésére és a közszolgáltatások minél szélesebb körű elérésére helyezik a hangsúlyt. Fontosnak tartom megjegyezni a Szövetségnek a helyi közösségi és kulturális központokkal kapcsolatos attitűdjéről: nem irányítani vagy szervezni, ellenőrizni kívánja azok programjait, sokkal inkább arra törekszik, hogy az igen változatos helyi igényeknek megfelelő szakmai támogatást nyújtson a lokalitásban dolgozó szakembereknek.

 

 

Látogatásom második napján Párizs Aulnay-sous-Bois városrészébe indultam. Sophie kíséretével a Gare du Nord pályaudvaron szálltunk vonatra, majd körülbelül fél óra zakatolás után szálltunk le a külvárosban. Mourad már várt minket, először autóval tettünk egy nagy kört a kerületben. A helyi településszerkezetről érdemes tudni, hogy a vasút pontosan középen szeli ketté a várost, a déli részen kertvárosias, kellemes környezet fogad, míg északon lakótelepekkel találkozhatunk – ez utóbbi okozza a nagyobb kihívást a helyi szociális és közösségi munkások számára. Az 1970-es évektől egy nagy autógyár működött a közelben, amely vonzotta és felszívta az ide érkező tömeges munkaerőt, majd a gazdasági szerkezetváltással (a gyár bezárásával) hirtelen megnőtt a munkanélküliség, megjelentek a szociális problémák – a városrész lassú hanyatlásnak indult. A társadalmi mobilizációs lehetőségek beszűkültek, és a folyamatosan romló gazdasági helyzet nem tette lehetővé a pozitív irányú változást. Átképzések, átfogó szociális programok és támogatások hiányában a helyiek elvesztették korábbi egzisztenciájukat, kapcsolódásaikat. Mindezt egy közel 20 éve tartó folyamatos felújítási program kíséri, amely során infrastrukturális beruházások sora vette kezdetét a településen, ezek azonban csak részben fejeződtek be – idegenvezetőm beszámolója szerint a helyeik közel 20 éve élnek zajban és porban.

Mourad először egy helyi kávézóba invitált minket, természetesen nem véletlenül. Körülbelül délelőtt 10 óra lehetett, amikor azt kérdezte tőlem, hogy milyen embereket látok az utcán, illetve a kávézóban. Először kissé naivan azt feleltem, hogy semmi furcsaságot nem látok, majd a következő pillanatban így szóltam: “csak férfiakat”. Mourad helyeselt, majd megkérdezte, miért lehet ez. Ekkor már világos volt számomra is, mi történik: a férfiak sok esetben azt színlelik, hogy munkába mennek, míg a nők otthon maradnak a gyerekekkel. Ez a trend megfordult délután – a közösségi központ által szervezett programokon szinte kivétel nélkül csak nők és gyerekek vettek részt.

Mourad azt is elmesélte, hogy a helyi fiatalok mindössze 30 százaléka fejezi be a középiskolát, nem látnak olyan mintákat, amelyek segítenék, eligazítanák őket a társadalomban. Ráadásul a helyi közösség igen zárkózott, nehezen fogadnak be újakat, és bár a felújítási programnak köszönhetően a lakáskörülmények javultak, ezeket továbbra sem kísérik közösségfejlesztéssel, szociális munkával kapcsolatos programok. És még egy megdöbbentő érdekesség: a 2024-es olimpia ideje alatt a központi kormányzat számos támogatást biztosított az itteni gyerekek táboroztatására abból a célból, hogy elrejtse őket a kíváncsi szemek elől, el kellett hagyniuk a várost ahhoz, hogy eljussanak a vidéken szervezett táborokba.

Kutatási témámhoz szorosan kapcsolódva még a délelőtt folyamán meglátogattunk egy kulturális központot, a helyi művelődési házat. Sajnos “csak” két munkatárssal találkoztunk rövid vizitünk során, de megtudhattam, hogy az intézmény igazán alacsony küszöbű hely, szinte bárki bármikor besétálhat és részt vehet – akár a helyi közösség által szervezett – programokon. Érdekesség, hogy az intézmény nyitvatartása igazodik az élet ritmusához, hétköznapokon délután kettő és éjfél között várja a látogatókat.

 

Délután érkeztünk meg utolsó állomásunkra, abba a közösségi központba és könyvtárba, amelyben Mourad is dolgozik. Érkezésünkkor éppen egy rendezvényre készülődtek a helyiek, így bekapcsolódtam a folyamatokba. Az épület előtti parkolóban nagy sátrakat állítottunk, majd egyre-másra kerültek elő a molinók, poszterek, társasjátékok, és persze az emberek is szép számmal kezdtek gyülekezni. Egy környezetvédelemmel kapcsolatos szemléletformáló programra vártak minden érdeklődőt, sok kisiskolás is érkezett a közös szemétszedésre. Miközben figyeltem a történéseket, Mouradot arról kérdeztem, hogy milyen konkrét módszerekkel érik el a helyiek bevonását a programokba. Meglátása szerint leginkább kopogtatással, szórólapozással, hírlevéllel, és poszterekkel lehet elérni a helyieket. Különösen nehéz megszólítani a közösség férfi tagjait, őket leginkább a nőkön és gyerekeken keresztül lehet elérni. Az események közül a közös étkezések, vitakörök, tematikus beszélgetések népszerűek, illetve nagy hangsúlyt fektetnek a fiatal felnőttek véleményére egyes témákban.

A helyi politika is aktívan érdeklődik a közösségi kezdeményezések iránt: az esemény végére megérkezett egy önkormányzati képviselő, aki a környezetvédelmi és közösségi kérdésekkel foglalkozik a testületben. Kérdésemre kiemelte, hogy szoros együttműködéseket kívánnak megvalósítani a helyiekkel annak érdekében, hogy valódi párbeszéd alakulhasson ki a helyi döntéshozás és az érintettek között. A fiatalok véleményét például egy ezzel a feladattal megbízott helyi politikus képviseli az önkormányzatban.

 

 

Látogatásom harmadik napját ismét a Szövetség központjában töltöttem Párizs belvárosában. Hosszasan beszélgethettem Anne Fleury-Raemyvel, aki a projektek hatékonyságának mérésével foglalkozik a szervezetben. Alapvetően kvantitatív módszertannal és menedzserszemlélettel vizsgálják a Szövetség által megvalósított tevékenységek társadalmi hatását országszerte. Részletesen megismerhettem azokat az indikátorokat, amelyekkel évről-évre bizonyítják a közösségi központok tevékenységeinek pozitív hatását a helyiek életére. Ezek közül most egyet említek: a Franciaországban működő kulturális és szociális központok társadalmi és gazdasági fenntarthatósági modellben működnek. Ennek a modellnek három erőforráspillére van:

• emberi erőforrások: az intézményekben dolgozók, önkéntesek,
• anyagi erőforrások: támogatások, pályázatok, adományok, gazdasági tevékenységek eredményei,
• társadalmitőke-erőforrások: partnerségek, együttműködések más szervezetekkel és intézményekkel.

E modell kialakításában, fenntartásában és fejlesztésében nyújt segítséget a Szövetség a helyi társadalomban működő, széleskörű autonómiát élvező központoknak.

A fenti ábrán foglaltam össze azokat a legfontosabb törekvéseket és tevékenységeket, amelyekkel a Szövetség támogatni kívánja a franciaországi kulturális és közösségi központok működését. Az intézmények autonómiájának biztosítása mellett fontosnak tartják az emberek és közösségek iránti társadalmi felelősségvállalást, az elköteleződést a közösségi értékekkel és a képessé tétellel kapcsolatban, valamint ellenőrzés helyett inkább koordinálják a helyi központok működését. Munkájuk során fontos a közbizalom és helyi hálózatok építése, a demokratikus, részvételi működésmód megvalósítása, valamint ezzel kapcsolatosan a társadalmi-politikai részvétel növelése.

Sophie-tól azt is megtudtam, hogy a kulturális és közösségi központok három alapérték mentén szervezik tevékenységeiket. Munkájukban kiemelten fontos az emberi méltóság, a személyes szabadság és egyenlőség, a feltétlen elfogadás és tisztelet, az erkölcsi és kulturális előítéletek mellőzése, a másokkal való törődés. Hasonlóképpen hangsúlyos elem a szolidaritás, társadalmi kapcsolatok kiépítése és erősítése, a kölcsönös segítségnyújtás és azok az interkulturális találkozások, amelyek során az érintettek know-how-t cserélnek, támogatva az egyének gazdasági és társadalmi integrációját. Mindemellett rendkívül fontos a demokrácia, a vita és a hatalommegosztás, részvétel a döntéshozatalban, a kollektív fellépés támogatása, elkötelezettség és állampolgárság, helyi demokrácia, illetve az egyéni jogok tiszteletben tartása.

Párizsi látogatásom egy kedves közös ebéddel zárult a Szövetség központjában, ahol még volt alkalmam feltenni pár rövid kérdést  a kihívásokkal és nehézségekkel kapcsolatban. Mint megtudtam a működéssel kapcsolatos legnagyobb kihívás az egyensúly fenntartása a politikai szféra és a civil érdekérvényesítés között. A Szövetség támogatni kívánja a (helyi) közösségeket a társadalmi, politikai részvételre, de mindezt demokratikus intézményi keretek között teszi. Mindemellett persze az anyagi források megteremtése és országos kampányok rendezése, megfelelő kapacitások hiánya is okozhat kihívást számukra.

Kora délutáni beszélgetésünk után Sophie-val együtt indultunk el a közeli metrómegálló felé, majd búcsúzásunk után mindkettőnket elnyelt a hömpölygő párizsi tömeg.

Összefoglaló és utószó helyett álljon itt inkább egy érdekesség, amelyet három napos franciaországi látogatásom során tapasztaltam meg. Minden szakember, érintett, akivel csak találkoztam olyan magabiztossággal beszélt a demokráciáról, állampolgári részvételről, közös döntéshozásról és bevonásról, mintha a világ legtermészetesebb dolgai lennének. És talán azok is. Jó lett volna még több emberrel találkozni,  meggyőződni afelől, valóban jól érzékelem, hogy  ez az általános attitűd. De addig is, amíg újra alkalmam lesz tanulmányozni más országok gyakorlatait és közösségi kezdeményezéseit, örömmel gondolok arra, amikor Sophie azt mondta nekem, hogy a Szövetség természetesen (ésszerű keretek között és a fenti alapelveket betartva) bármit örömmel támogat, ami a helyi lakosok számára fontos, nyitottak és kíváncsiak a társadalmi szükségletekre. Első lépésnek nem is (lenne) rossz…

 

Szerző:

Dudok Dávid az ELTE Közösségi és civil tanulmányok mesterképzésén szerzett diplomát, ma ott tanársegéd. Jelenleg az ELTE Szociológia Doktori Iskola Szociálpolitika programjának végzős PhD-hallgatója, kutatási területe a közösségi kulturális intézmények társadalmiasított működési módja. Azokat az érdekes pontokat keresi, ahol a helyi civil kezdeményezések kapcsolódni tudnak a társadalmi innovációkra nyitott közművelődési intézmények programjaihoz.