Nyolcvan falu

1992/1

Nyolcvan falu képviselőjét: polgármestereit, jegyzőit, egyesületi elnökeit, népművelőit hívta egyesületünk január végén két napra a Normafához, hogy a falvak kulturális fejlesztéséről beszélgessünk. Helyesebben: beszélgettünk volna, ha nem lettünk volna annyian amennyien, mert a meghívót ki-ki továbbadhatta és persze adta is.

Az így szükségessé vált konferenciaterem csak egyre, a normális és barátságos eszmecserére nem alkalmas. Dehát talán nem baj, hogy éppen ezért az ismertetések sorozatát választottuk alapvető programul; az egész településük kulturális fejlesztését fölvállalók így vázlatos képet kaphattak az elmúlt évtized ebbéli eredményeiből és talán ez sem haszontalan.

A kapott kép persze túlontúl vázlatos, csak annyira elegendő, hogy érzékelhető volt: az az akarat, amely a jelenlévőkben megfogant, nincs egyedül. Arra elég volt ez a két nap, hogy látható volt: vannak másutt mások is, akik saját településük boldogulását a kulturális előrehaladásban, az érdeklődés- és érdekazonosság egyesületi kereteinek helybéli megteremtésében és kiszélesítésében, az együttes tájékozódásban, a helyi információ folyamatosságában, a gazdasági mellett a társadalmi-szellemi rehabilitációban, a toleráns együttélésben és a települések közötti értelmes kooperációban látják. Dehát hogyan is lehetne a művelődési otthoni tevékenység reformjából már vagy egy évtizede kinőtt településszervezés-közösségfejlesztés sokféle eredményét megismerni és abban elmélyedni, netán rákérdezni, esetleg kételkedni ilyen rövid idő alatt akkor, amikor húsz percenként váltakozik az ismertetett helyszín, a téma, és a mindebből kikerekedett problémakör, végül a választott megoldás? Nyilvánvaló, hogy folytatása kell legyen az itt és így felütött hangnak kisebb csoportokban, akár nagytájanként vagy problématípusonként avagy a települések jellemzői alapján.

Lett és lesz is. Február 28-án már konzultációt tartottunk a rendszergazda német tervezővel a gyökérteres szennyvíztisztítás, március 11-12-én a gyermekönkormányzat iránt érdeklődő települések képviselőivel; erről lapunkban másutt részletesen beszámolunk. Várat magára a falusi turizmus tárgyában fölvetődött együttlét, a kistáji kooperációk megszervezése, a kistelepülések speciális problémáival foglalkozó gyűlés és még sok minden más, ami a konferencia utolsó óráiban igényként és ígéretként megfogalmazódott.
Persze várat magára az is, hogy a résztvevők igazi emlékeztetőt kapjanak, ám ahogy múlik az idő, egyre inkább arra gondolunk, hogy emlékezzen ki-ki maga – egyesületi aktivistaként, az adminisztrációra már végképp nem jut idő. Néhány ígéretünkre személyes levelekben reagálunk; azt az ígérvényünket, hogy közzétesszük, közülünk kicsoda mivel foglalkozik, egy későbbi Parola témájaként félretesszük. Nem ajánlhatunk mást a jelenlévőknek (és persze a másutt és másmikor érdeklődőknek is), minthogy ismervén címünket írjanak, látva telefonszámunkat hívjanak; még mindig ez a hagyományos eljárásmód a leginkább célravezető akkor, ha valaki valamit tenni akar és ahhoz segítséget, közreműködést keres.

,Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” hirdeti a közösségfejlesztők világszervezete, az ICEA; ezen a gyűlésen mi sem ajánlhattunk mást. Az együttlétek a nagyléptékű gondolatokat adhatják, ám nem helyettesíthetik a helybéli mindennapi apró munkát; azokat a részleteket, finomságokat, sajátos megközelítéseket és sajátságos megoldásokat, amelyeket kinek-kinek ott, ahol él kell elvégeznie. Persze nem árt beszélni ezekről a lokális gondokról és eredményekről sem; dehát sort is kerítünk reájuk hamarosan. Aki nem volt ott, annak a Parolán keresztül üzenünk, a megjelenteknek azonban névre szóló meghívókat küldünk.
Megjegyezzük, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által finanszírozott konferenciára az 1991-es Közművelődési Pályázat azon díjazottjait hívtuk meg, akik – mint említettük – településnyi méretű kulturális fejlesztési célt fogalmaztak meg. Sajnáljuk, hogy néhány település nem reagált hívásunkra, noha nem állíthatjuk, hogy nélkülünk nem juthatnak eredményre. Saját sorsát persze mindenki maga kovácsolja, együtt azonban többre mehetünk.