Nézetkülönbség
2021/3
Szakmai műhelyünkben párbeszéd alakult arról, hogy kezdeményezzük ún. önrendelkezési minimum összeállítását, amelynek elfogadását – így érvelt a beszélgetésben résztvevők többsége – aláírással is erősítsék meg a leendő országgyűlési képviselőjelöltek – lehetőleg az előválasztási időszakban.
Az önrendelkezésnek az általunk fontosnak ítélt minimuma azokat a pontokat foglalja össze, amelyek az önkormányzatok és a civil társadalom helyi működésének az alapfeltételei lehetnek.[1] Az önrendelkezés esélyeit lokális szintű ügynek, ilyen illetékességű kérdésnek tekintjük, amelyek hiányától elveszítik a helyi közösségek (települések) a szuverenitásukat, a helyi élet megszervezésének az esélyeit. Amelyek nélkül nem lesznek képesek a saját erőforrásaikat megtalálni, megszervezni önmagukat, érzékenyen és megfelelő gyorsasággal reagálni új helyzetekre, kihívásokra – tehát önálló felelősséggel az életüket és működésüket kialakítani (ld. az erről készült összeállítást).
Miközben az erről kialakult és megfogalmazott tartalmakkal jórészt egyetértünk, néhányan e vita során kifejeztük azt a vélekedésünket, hogy az előválasztás várható érintettjei főként a kormányzó politikai párttal ellentétes nézeteket vallók lesznek. Tehát a kormányzattal szolidáris választók valószínűleg kimaradnak ebből a procedúrából, s megjelenik annak a veszélye is, hogy ez a kezdeményezés így csupán a magyar társadalom kb. 50%-át célozza meg. Ekkor viszont – az amúgy mindenkit érintő, fontos társadalompolitikai felvetésből és szakmai kezdeményezésből kimarad az ország másik fele. Azaz kérdés, hogy egy szakma megengedheti-e önmagának, hogy ezt a kérdést ne az egész társadalom számára tegye széleskörű és nyilvános párbeszéd részévé. Meggyőződésünk, hogy részünkről ez nem lenne jó lépés.
Az opponencia másik oka, hogy ez a kérdés nem az országgyűlési képviselők szintjére célzódott. A helyi önrendelkezés (vagy azt elveszítők) fő érintettjei, szereplői nem ők, hanem a helyi civil társadalom és az önrendelkezésüktől szintén egyre határozottabban megfosztott helyi önkormányzatok.
Nagyon határozott javaslatunk tehát az, hogy nem az országgyűlési képviselők (egyik felének) kell ez ügyben a helyi önrendelkezésről nyilvános párbeszédet folytatni, s ennek a képviseletéhez megegyezésre jutni, hanem az önkormányzatoknak és a helyi civileknek – belátva a közös érintettségüket – szükséges ennek visszaszerzéséért harcolniuk. És összefogva, egymást kölcsönösen erősítve, nyomásgyakorlással megküzdeni ezekért – a központi politikai szereplőkkel és az aktuális kormányzattal.
Ehhez viszont településenként, de legalább kistérségenként, szinte minden helyi közösségben, helyi párbeszédeket és megegyezéseket kell egy folyamatos – és valószínűleg huzamosabb idejű – munkával elindítani. Nekem meggyőződésem, hogy ez egy kiemelten fontos szakmai kihívás.
Szerző:
Péterfi Ferenc eredetileg Újpalotán népművelő, majd közösségfejlesztő. Később az NMI és jogelődjeinek a Közösségfejlesztői Osztályán dolgozott, majd az osztály vezetője lett. Falusi és városi terepmunkákban vett részt, egyetemi, szakmai és civil képzések oktatója, konferenciák szervezője. A Parola folyóirat alapító főszerkesztője, évekig a Közösségfejlesztők Egyesületének titkára, majd elnöke volt.
Végjegyzet:
[1] Helyi Önrendelkezési Minimum Köfe-CKA.Záródokumentum – Google Dokumentumok