A modern, globalizálódó világban az egyének helyzete, közösségi szerepük és identitásuk egyre inkább kapcsolódik ahhoz és értékelődik azáltal, hogy hova tartoznak. Vannak-e közösségek, lokális szintű mikrohálózatok, amelyek számolnak velük? Van-e „hozzáférésük” az információkhoz, a kapcsolatkereséshez és kapcsolatok építéséhez? Hova és milyen kérdésekben számíthatnak közösségi támogatásra?

Nem véletlen, hogy a közösségfejlesztés hazai gyakorlatában a helyi társadalmak demokratikus önszerveződésére, együttműködésére helyeződik a hangsúly. A közösségi munka hangsúlyos elemévé vált az ehhez kapcsolódó közösségi formák, tevékenységek generálása és mozgásban tartása. Azon túlmenően, hogy a modern társadalmakról általánosan elmondható az individualizáltság és a közösségek hiánya, a poszt-szocialista országokban még azok a struktúrák sem ismertek a társadalom nagy nyilvánossága előtt, amelyek lehetőséget biztosítanak a részvételi demokrácia aktív megélésére, módot adnak az érdekek artikulálására, a döntések befolyásolására.
Fridrich E. Hayek „Út a szolgasághoz”FHayek, Fridrich E.: Út a szolgasághoz. Budapest, 1991. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 94. p.F című könyvében arról ír, hogy a hatalom a maga terveit sokszor a „közjólét” mindent elhomályosító cégére alá rendezi a közel sem közösségi érdekeket szem előtt tartó céljai végigvitelére. Szerinte a hatalom és a társadalom között csak a módszerekben lehet egyetértés, a célok kialakítása nem indulhat felülről: „… amikor tehát az emberek egyetértenek a központi tervezés szükségességében anélkül, hogy a célokban is egyetértésre jutnának, olyan, mintha elköteleznék magukat egy közös utazás mellett anélkül, hogy az úti célban megegyeztek volna, s ez oda vezet, hogy mindannyian olyan utazásra kényszerülnek, amit legtöbbjük a legkevésbé sem akart.”
Az igény, hogy hatóságok ne csupán előállítsák a közérdekű információkat, hanem terjesszék is az érintett lakosság körében, mindaddig csak óhaj marad, míg a civilek nem vállalják magukra az érdekközvetítést, nem tanulják meg, hogyan kell kapcsolatokat építeni és fenntartani azért, hogy a közösségek ügyeit egyre hatékonyabban tudják képviselni. A civil társadalom csak akkor tudja betölteni ezt a szerepet, ha szervezett.
Helyi közösségfejlesztést bemutató esettanulmányokat olvasva, vagy a folyamatot dokumentáló filmeket nézve szembeötlő, hogy a közösségfejlesztés módszereivel „mozgásba hozott” lokális társadalomban mennyire hasonló folyamatok zajlanak le. Az ott élők, a társadalom helyi állapotának függvényében, hol gyorsabban, hol lassabban, de nagy lelkesedéssel elkezdik közösséggé szervezni magukat. Közösségfejlesztői segítséggel megismerik saját és a környezetükben élők erőforrásait, véleményét a település problémáiról. Kikristályosodik, hogy melyek a közösséget leginkább foglalkoztató kérdések, min és hogyan lehetne változtatni, milyen cselekvési potenciállal rendelkeznek mindehhez. Konkrét feladatok fogalmazódnak meg, konkrét ütemezéssel. Egymásra találnak az azonos ügy iránt elköteleződni képes emberek. Egyfajta természetes kiválasztódás útján lesznek olyanok, akik a szerveződő közösségek élére állnak. Képzések, helyi közösségi tevékenységek indulnak el, formális civil szervezetek alakulnak. Nő az érdekérvényesítési potenciál, külső és belső partneri kapcsolatok alakulnak ki. A megvalósításhoz szükséges forrás biztosítására sikeres pályázati programok születnek. Idáig eljutni több év heroikus munkájának az eredménye, ami bizony sok kudarcot, konfliktust, hatalmi harcot is magában foglal.
Kiemelten fontos hangsúlyozni azoknak a helyi hálózatoknak az erőfeszítését, amelyek mintegy „demokrácia-erőforrásként” próbálnak hangot adni a helyi társadalmi szükségleteknek, a problémák megoldásának alternatíváit kínálva fel a döntéshozóknak.
A dokumentált közösségfejlesztési folyamatoknak ezen a pontján a külső szemlélőt (olvasót, mozi nézőt), ideértve jelen dolgozat íróját is, egyfajta meghatottsággal teli büszkeség tölti el, látván, hogyan ébred „közösségi öntudatra” egyazon településen élő emberek csoportja. Milyen nagy erejű változásokat képes elindítani, ha az emberek mernek és tudnak is élni demokratikus jogaikkal!
De minden esetben megakadt vagy lelassult a fejlődés folyamata és a résztvevők elszánt tenni vágyása is kevésnek bizonyult a folytatáshoz. Néhány gondolat arról, mik lehetnek ennek az okai?
1. Az önkormányzatok sok helyen versenytársnak tekintik a viszonylag jól működő civil szervezeteket a forrásokért való versenyben, a helyi politika alakításában, és nem partnernek.
A községekben a helyi társadalom viszonylagos zártsága miatt az önkormányzatok mellett nem tud kialakulni más ”hatalmi centrum”. Bár valamilyen közösségi feladat ellátására jönnek létre a civil szervezetek, de az önkormányzati hatalom pozíciójában lévők ellenlábast, versenytársat látnak bennük. Különösen „veszélyesnek” érzik azt a civil szervezetet, amely már képes foglalkoztatni, esetleg munkahely-teremtési céllal is jön létre, ugyanis a falvakban ma nem maradt más jelentősebb foglalkoztató, mint az önkormányzat. Ennek ellenére ott, ahol a személyi kapcsolatok kiegyenlítettek – pl. a polgármester biztos abban, hogy a szervezet képviselői nem kívánnak az ő pozíciójára törni –, működhet civil szervezet.
Az együttműködést adott esetben politikai szándékok segítik életre. Tehát olyan önkormányzati stratégiák, melyeknek része volt a civilekkel való együttműködés, a településszinten megvalósított fejlesztési elképzelésekben a civilek szerepének, helyének a megtalálása. Vajon a város miért képes elfogadni, befogadni már foglalkoztató civil szervezeteket? Az okok elég nyilvánvalóak. Városi szinten már több hatalmi centrum is működik, így a civil szervezetek csak gyenge ellenerőt jelentenek a mindenkori hatalom számára. Az önkormányzatoknak számos feladata van, melyeknek megoldásához sem anyagi, sem humán erőforrásokkal nem rendelkezik – pl. hajléktalan ellátás, idősek ellátása, gondozása, prevenciós programok, szociális és ifjúsági-gyermekvédelmi, környezetvédelmi feladatok –, ezért e feladatok ellátását szívesen megosztja vállalkozó civil szervezetekkel.
Sokszor csak formális a civilek bevonása a döntéshozói fórumok munkájába. Meghívják őket, de nem igazán kíváncsiak a véleményükre, javaslatukra.
Sajátos intézményi érdekek és valóságos egyéni érdekek akadályozzák racionális stratégiák és együttműködési formák létrehozását.
A civilek nem eléggé felkészültek stratégiailag, politikailag ahhoz, hogy partnerként tudjanak működni. A jobb integrálódáshoz szükséges lenne a szervezetek megerősítése, hogy felkészült tárgyaló partnerek lehessenek. A szektor szervezeteibe való befektetés, szervezeti megerősítés szükséges ahhoz, hogy a részvételi demokrácia intézményrendszerének kiépítésében a civilek valódi szereplőkké váljanak. Több civil kutatás is igazolta, hogy a forrásszervezésben, döntéshozatalban, együttműködésben azok a szervezetek vesznek részt leginkább, akik megfelelő infrastruktúrával, minőségi munkaerővel rendelkeznek, és folyamatosan képezik tovább magukat.
2. A forrásokért, feladatokért való verseny helyi szinten sok esetben lehetetlenné teszi az együttműködést civil szervezetek között is.
Azok a szervezetek, amelyek már korábban is stabil helyzetben voltak, kooperáltak egymással és a helyi hatalommal, előnyösebb helyzetbe kerültek. A piaci mechanizmusok is közvetlenül hatnak azokra a civilek szervezetekre, amelyek közszolgáltatásokat a helyi önkormányzatokkal együttműködésben valósítanak meg. Bevonásuk a döntéshozatali rendszerekbe is többnyire megtörtént, bár a legtöbb döntéshozói szervezet ebben az esetben is inkább csak formálisan támaszkodik a civilekre.
A civil szolgáltatókra nagy szükség lesz a jövőben is, különösen olyan településeken, ahol leépül a társadalmi háló, a fiatalok, munkaképesek elköltöznek, a szegregáció fokozódik, a roma lakosság túlsúlyba jut – e helyeken pusztán az önkormányzat képtelen megoldani a társadalmi gondokat. Főleg a nagyobb településeken növekszik a civil szolgáltatók száma, hiszen a feltételek sajnos nehezen teremthetők meg kistelepülésen, ezért az a modell működik, hogy a civilek a közeli városokból vállalják a környező települések ellátását is, ami ellene hat a helyi szerveződéseknek.
A támogató szervezetek, önkormányzatok nem elég érzékenyek a civil szektor fejlesztési kihívásaira. Vannak sikerlistás pályázók, akik mindig, mindenütt nyernek, míg a kevésbé bennfentesek, gyakorlottak nem tudnak forráshoz jutni, holott lehet, hogy a területükön eredményesebbek lennének a célcsoport, a terület, a régió szempontjából.
Az önkormányzat azokat a feladatokat adja át szívesen, ami neki nyűg, terhes feladat, ugyanakkor szervezeti támogatóként, pl. foglalkoztatási programokban, akkor jelenik meg, ha nem kell forrást biztosítania. Ez azt jelenti, hogy a civil szervezeteket függőségi viszony jellemzi, eredményességük függ a támogatásoktól. A nonprofit szektornak még az erősnek számító szervezetek esetében sincs annyi tartalék forrása, hogy átvészelje a forráshiányból adódó krízishelyzeteket.
3. A közösségfejlesztés eredményeként létrejött civil szerveződések működése törvényszerűen egyre professzionálisabbá válik, megerősödve a helyi hatalmi struk-
túrának is részévé válhatnak és ezzel egyidejűleg működésük elveszti spontán, „mozgalmi” jellegét.
Ernst F. Schumacher „A kicsi szép” munkájában leírja a modern társadalom irányíthatósága és a szabadság közötti összefüggést: „Minden szervezetben[…] bizonyos egyértelműségnek és rendnek kell érvényesülnie. Ha a dolgokon rendetlenség lesz úrrá, semmit sem lehet elvégezni. Mégis, a rend mint olyan – statikus és élettelen. Így hát nagy mozgástérre és cselekvési szabadságra van szükség, hogy ki lehessen törni a szokott rendből, hogy meg lehessen tenni azt, ami még sohasem történt meg, amire a rend őrei sohasem gondoltak, azt, ami újonnan, előre nem látottan és előre nem láthatóan születik az ember alkotó gondolatában.”Schumacher, Ernst F.: A kicsi szép. Budapest, 1991. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 250. p.
A társadalomban tehát kell valami átlátható szabályszerűségnek munkálkodnia, de ez nem mehet az innováció, a szabadság rovására. A társadalomnak állandó megújulásra van szüksége, a benne munkálkodó folyamatos változás formálja, de ez csak akkor valósul meg, ha kellő teret enged az alkotó szabadságnak. Mármost hogyan viszonyuljunk a civil szerveződések alakulásához ebből a szempontból? A társadalmi hálózatok egyrészt a rendet szolgálják, hiszen valaki irányít, valaki összefogja az egyéneket, csoportokat. Másrészt a hálózatok léte mégis élővé teszi a társadalmi működést azáltal, hogy bárkinek van lehetősége létrehozni egy új hálózatot, ami képes új eszméket, új árukat, új embereket bekapcsolni a társadalomba.
A civil közösségek szerveződése azt is jelzi, hogy még van az embereknek szabad akarata, még mernek álmodni, szervezkedni, tiltakozni, lobbizni a közösség érdekében. Vezetőik az igazi, demokratikus véleményirányítók. Képesek embereket mozgósítani közösségi célok érdekében, szabadidejüket felhasználni szervezésre, programokra, nap mint nap küzdeni az ellenállással, megharcolni a sikerért, megtanulni együttműködni – szinte mindenáron a fennmaradásért – közösségi döntéseket hozni, élni a közösségért.
Egy-egy ügy melletti elköteleződés kelti életre a civil szerveződéseket, hálózatokat. Sok esetben válhatnak nyomást gyakorló csoporttá, pl. egy-egy stratégiailag fontos ügy menedzselése, fogyatékos ügy, környezetvédelem. Az együttmunkálkodás segít abban is, hogy a szerveztek egymást fejlesztik, viszik előre, vagy éppen a közös út építése az eredménye munkálkodásuknak.
Miután megerősödtek ezek a szervezetek, vajon képesek-e megtalálni azt a kényes egyensúlyt, amivel megteremthető, hogy valódi közösségi célokért dolgozzanak és egyidejűleg saját szerveztük előrejutását is biztosítsák?
Nagy jelentősége lett mára annak, hogy helyi szinten is létezzenek hálózatok, mert a helyi közösségek gondjait csak helyben lehet megoldani! Ezek a civil hálózatok is egy nagy rendszer, a helyi társadalom részesei. Működésük, szabályaik, értékeik és együttműködésük a helyi társadalom hatalmi és erőviszonyainak lenyomata.
A demokráciát csak kicsiben lehet elkezdeni, annak minden nyűgével együtt. Soha nem a felülről jövő változások alakítják a társadalom finom szövetét, hanem azok, akik képesek felvenni egymással a kapcsolatot, reagálni a történésekre és keresni az együttműködés lehetőségét – a közösségért.