Miért lettem közösségfejlesztő?
2019/3
Nem közösségfejlesztő akartam lenni, hanem valaki, aki jobban megérti, mi zajlik a társadalomban, és felismeri azokat a beavatkozási lehetőségeket, amelyek visszabillentik az embereket a közönyből, a függőségből és a tehetetlenségből. Megérkeztem. Ezt éreztem, amikor világossá vált számomra, hogy mit csinál egy közösségfejlesztő.
Az ELTE Közösségi és civil tanulmányok mesterképzés elkezdése jelentette számomra az út elejét, ahol a csoporttársaimmal együtt próbáltuk keresni és megérteni, hogy mit rejt ez a szakma, és hogyan lehet alkalmazni a hétköznapi életben.
Az elméleti ismerkedés után a Közösségfejlesztők Egyesülete lett az a hely, ahol belekóstolhattam a gyakorlati részbe is, és összekapcsolódott a tanult szakirodalom a terepi munkával. Újpalotára kerültem, ahol végre felvehettem közösségfejlesztő „sapkámat”. Városrehabilitáció, panelházak, közösségi kert, pályázatok, szomszédsági munka. A helyi igények feltárásába fogtunk bele akkor újra – mert a projekt már folyt egy ideje –, hogy lássuk, merre haladhatnánk tovább, és így rajzolódott ki (többek között) a park megújításának igénye, amelyből egy közösségi tervezési folyamat bontakozott ki.
Az Egyesület, mely mint biztos háttér, stabilan állt mögöttünk, mögöttem, három értéket tűzött a zászlójára: szabadság, méltóság és szolidaritás. Megosztom, hogy számomra ezek mit jelentenek, és hogyan találkoztam velük a terepen.
Szabadság
Szabadon megtehetem, amit szeretnék. Ez viszont nem egyenlő a felelőtlenséggel, mert számolnom kell a döntésem hatásaival. Szabadon dönthetek, mert megvannak a képességeim arra, hogy a lehető legjobb döntést hozzam az adott helyzetben. Ezt lehetővé teszem azok számára is, akikkel együtt dolgozom, azzal, hogy megbízom bennük, és teret adok nekik, amiben megélhetik a szabadságukat. Például egy park közös tervezésének folyamatában szabad kezük van a résztvevőknek, egyetlen ötletre sem mondjuk, hogy ennek itt nincs helye. A szabadság megtapasztalása az, amikor ők maguk felismerik, hogy ha valami mellett vagy ellen döntenek, annak hatása van a többi ott élő emberre is, és ennek fényében határoznak el valamit, közösen. Így nem lett a panelházak ablakai alatt játszótér, vagy került fel a járdák rehabilitációja a babakocsival, kerekesszékkel közlekedőkre való tekintettel a sürgősen javítandó tételek listájára.
Méltóság
Mindenkinek lehetőséget kell biztosítani az emberhez méltó életre. Emberi létünkből fakad, hogy van véleményünk, mindenki egy és megismételhetetlen. Ha befolyásolni tudjuk a minket körülvevő környezetünket, ha meghallgatnak minket, ha értéknek tekintenek, ha megéljük, hogy képesek vagyunk cselekedni és alkotni, akkor megéljük a méltóságunkat. A lakosság aktivizálása az őket érintő ügyek megoldására ezt segíti. Azt láttam, hogy például a közösen használt lépcsőházak kifestésével, vagy a hangos villamosváltó cseréjét szorgalmazó petíció beadásával az egyszerű emberek is képesek tenni az életkörülményeik javításáért, képesek megfogalmazni véleményüket, és ki tudnak állni az igazuk mellett.
Szolidaritás
Különbözőek vagyunk, különböző élethelyzetekben, különböző adottságokkal. De ezek nem eleve elrendelt előnyök vagy hátrányok, hanem pusztán különbségek. Felelősségünk, hogy ne egy vertikális skálán helyezzük el egymást, ahol valaki jobb, mások rosszabbak, hanem kíváncsisággal, érdeklődéssel és törődéssel forduljunk azok felé, akik épp nehezebb helyzetben vannak nálunk. A közösségi kertben, amikor egy idős kerttag néni beteg lett, és egy hónapig nem tudta gondozni a kertjét, akkor a növényei ki is száradhattak volna. Ehelyett megosztotta a problémáját, és társakra talált: egy fiatal pár szinte minden nap járt a kertbe a saját növényeit öntözni,és vállalta, hogy gondozza az övét is, amíg felépül. Így nem esett ki a közösségből, és amikor felépült, ott folytathatta a munkát, ahol abbahagyta.
Jövő
Hogy közösségfejlesztő lettem-e, most az vagyok-e, és az leszek-e, nem tudom. Legfőképpen az érdekel, hogy a város fejlődésének, fejlesztésének miként lehet aktív szereplője a helyi lakosság. Miért azok nélkül az emberek nélkül döntik el, és alakítják ki a városi tereket, akiknek az életére hatással lesznek, akik azokat a továbbiakban használni fogják?! Olyan, mintha azt a ruhát, amit viselni szeretnél, egy idegen választaná ki neked, és nincs lehetőséged cserére. Az élhető város szerintem attól élhető, hogy a változtatások folyamatai átláthatóak, az ott élőknek lehetőségük van beleszólni a fejlesztésekbe, és ők is formálhatják, alakíthatják a tereket. Ehhez mindkét oldalra szükség van: nyitott, aktív, cselekvő és az igényeit megfogalmazni képes lakosságra, a másik részről pedig olyan szakemberekre, akik képesek elengedni a szakmai bezártságot, és együttműködnek az ő szemszögükből laikus lakossággal. Ezért most urbanisztikát hallgatok, hogy belelássak a városfejlesztés folyamatába is, és ezáltal megtaláljam a hidat a közösségfejlesztés és a városfejlesztés között.
Egy másik, számomra igen fontos tézis, hogy nekünk is dolgunk van a klímaváltozással. A környezet és az ember nem szétválasztható, így nekünk, közösségfejlesztőknek is foglalkoznunk kell vele. Véleményem szerint a környezetünk védelme akár lehet egy olyan közös magasabb cél az emberek számára, amely áthidalhatja a meglévő különbségeket a társadalmon belül.
A legfontosabb pedig, hogy az Egyesület által meghatározott alapértékeket fontosnak és követendőnek tartom, így a továbbiakban is biztosan ebben a szemléletben fogom a munkámat végezni, bárhová is kerüljek.