Nagyon nagy különbségek láthatók a mai magyar vidéken, ha csak a falvak rendezettségét, épületállományát, útjait és köztereit nézzük, ha rákeresünk a lakosságszám és korfa alakulására, és nagyon nagy különbség van akkor is, ha van módunk találkozni a helyiekkel, és szóba elegyedhetünk velük.

Az „itt soha nem történik semmitől, a miért pont erre költötték a sok pénzt” egyformán szóba kerül. Lehet-e kitörési pont maga a közösség, az együtt-tervezés és együtt-munkálkodás, a tenni akarás?

Egy biztos: kellenek források is a jó tervek megvalósításához, és itt is nagyok az eltérések.

Az objektív helyzet leírásához készülnek elemzések, tanulmányok, ezek egyikéből válogattunk néhány érdekes adatot az európai uniós támogatások kezdetétől a mai napig, középpontban egy megyével és kitekintéssel a hátrányos helyzetű térségekre.

Az idézetek Finta István: Fejlesztési tervek, források és a perifériák kapcsolata Baranya megyében (2007-2021) című tanulmányából valók, a szerző engedélyével.

Először néhány megállapítás, adat, tény a fenti munkából:

„Magyarország – és azon belül a periférikus térségek – fejlődési esélyeit alapvetően befolyásolják az uniós források.”

„A 2007-ben induló és 2021-ben záruló két teljes programozási időszak forrásfelhasználási adatai alapján megállapítható, hogy Magyarországon a kohéziós források legnagyobb része a fejlettebb helyzetű térségekbe áramlik, ez a területi különbségek növekedését segíti elő, így nem csupán a koncentráció alapelve, hanem a hátrányos térségek támogatására vonatkozó morális elvárás is sérül.

Ha az egyes települések lakosságszáma alapján vizsgáljuk a forrásfelhasználást, akkor megállapítható, hogy legkedvezőtlenebb helyzetben az elnéptelenedéssel küzdő aprófalvak (500 fő alatti települések) vannak, nem csupán hazánkban (Finta 2022), de az Unió többi tagállamában is (Pazos, Vidal 2021), amelyek jellemzően hátrányos helyzetű térségekben találhatók. Ezen kategória a magyar települések több mint egyharmadát teszi ki.

Az ezer fő feletti települések esetén a 2007-2013-as időszakban ugyanis mindössze kilenc, 2014-2021. között pedig nyolc település nem részesült támogatásban. Ehhez képest az 500 fő alatti települések közül az első teljes programozási időszakban országosan 542, míg a második programozási időszakban kicsit kevesebb, 482 település nem részesült támogatásban, vagyis közel minden második

Ha a Strukturális és Kohéziós Alapokból egyáltalán nem részesült települések megyei megoszlását vizsgáljuk, megállapítható, hogy jellemzően az elaprózott településszerkezetű megyék állnak az élen, közülük is a kutatás tárgyát képező Baranya megye. Mindez összefügg a támogatási programok prioritásaival, a pályázati feltételekkel, valamint a (kis)települések érdekérvényesítő képességével, feltételezve azt, hogy az önkormányzati abszorpciós képesség településmérettől függően eltérhet”.

Mi is az abszorpciós képesség a fejlesztési források tekintetében?  A forrásbevonási képesség egyrészt a forrásokhoz való hozzájutást, másrészt azok célirányos, hatékony, a valódi szükségletekhez igazodó felhasználását is jelenti.  Sok itt a kihívás az érdekérvényesítő képességen túl is.  Vannak-e közösen kialakított tervek, eljutnak-e a pályázatírókig a szükségletek, igények? (A pályázatírók többnyire külső szakemberek, mert helyben ilyen csak nagyon ritkán akad.) Akar-e részt venni a helyi közösség ilyen felmérésekben, hisz-e abban, hogy a véleménye számít? Hiszen az uniós források tekintetében ez lehetőség és szükséges feltétel.

Az idegen hangzású CLLD (közösségvezérelt helyi fejlesztés) és a LEADER program (közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében) keretében kiírt pályázati források feltételezik a közösségi, többszektorú stratégiaalakítást, tervezést. Gondoljuk végig, hogy akárcsak a saját közösségeink közül hányan képviseltették magukat ilyen tervezési fórumokon. Tudtak-e róla, hogy vannak ilyenek, volt-e kedvük hosszabb távú stratégiákat végiggondolni és olyan fejlesztésekről előre álmodni, melyek, ha meg is valósulnak, addig gyakran több év eltelik, és a végén nem is pont olyanok lesznek, amilyeneket szeretnének.

Idézet ismét a tanulmányból:

„Az átlagtól jelentősen eltérő eredmények részint köszönhetők a helyi aktivitásnak és innovatív kezdeményezéseknek, részint pedig azoknak a kapcsolatoknak, amelyek elősegítik a források adott településre történő koncentrálását.

Empirikus vizsgálataink alapján bár az uniós források előnyös helyzetet teremtettek a helyi gazdaságfejlesztési célú beavatkozások, beruházások végrehajtására, a tapasztalat az, hogy a lemaradó térségekben csupán kevés település tud élni a lehetőségekkel. Szembetűnő a vidéki térségek esetében tapasztalható hiány a szükséges erőforrások tekintetében: az önerő, megfelelő szakember és kapacitás területén.”

Kössük csak ezt össze a személyes tapasztalatokkal. Azt már tudjuk, hogy a legtöbb település szűkében van a pályázatokhoz gyakran szükséges önerőt jelentő pénzeknek, de ebben bizonyos pályázatok 100 %-os támogatással, utófinanszírozással, természetbeni hozzájárulással segíthetnek. De hol van a megfelelő szakember, a legjobban hasznosuló helyi „kapacitás” a szervezéstől a kivitelezésig.  A válasz röviden: messze, és ezt az egyre bonyolultabb közbeszerzések csak még távolabbra tolták. Jó lenne, ha legalább azokba a dolgokba be tudnánk vonni a helyieket, amik helyben természetesek. Ha a helyi polgár vagy még inkább a helyi közösség már a tervezésnél ott volt, akkor tudja, érti, hogy miről szól a fejlesztés. Könnyebben bevonható a folyamatba, akárcsak azzal, hogy részt vesz az eseményeken, vagy figyel arra, hogy mik azok a dolgok, melyek helyben megvalósíthatók. Eljön az átadásra, és örül annak, ami létrejött, netán büszkén emlegeti azt. Én találkoztam ilyennel is.

Egy másik fontos megállapítás, ami a közösségfejlesztő szemét, gondolatait megragadja:

„A periférikus csapdahelyzetből való kilépést érdemben – sőt talán nélkülözhetetlen formában – segítheti elő a fejlesztéspolitika, legalábbis akkor, ha a fejlesztéspolitikai célok meghatározása, az azok megvalósítását szolgáló források allokálása (mint „kemény” tényező) a helyi-térségi periférikus adottságok és lehetőségek tükrében történik.”

Az adottságok mára a legtöbb helyen már több alkalommal a szinte minden területen megjelenő elvárás, a stratégiaalkotás miatt leírásra kerültek. Előkereshetők az önkormányzati weboldalakon, frissíthetők sok elérhető adatbázisból. A kérdés itt az, hogy mindent számba vettek-e, ami adottság. Innovációval újra értékessé váló helyi tudások, a helyi értéktárakban rögzített fontos hagyományok, megőrzött értékek, melyek megóvása is fontos. Feltárták-e, hogy melyik adottságra milyen fejlesztéseket érdemes építeni, és az önkormányzaton kívül ez kiknek jelenthet akár vállalkozási bevételeket is. Mert lehetőségnek leginkább azt tekinthetjük, amihez van adottság, van elképzelés, szándék és akarat, ha a forrásokban kapunk külső megerősítést. Ez a „titkos összetevő” pedig közösen gondolkodva könnyebben megtalálható.

A kutató és gyakorló szakember elemzése kitér nemcsak az uniós, hanem az utóbbi években elindított Magyar Falu Program kezdeti szakaszának elemzésére is.

A program előnyei: Ez egy nagyon népszerű, viszonylag könnyen pályázható forrás, a tájékoztatás széleskörű, a pályázati metódus egyszerűsödött, a lehetőség megnyílt a civil szervezetek számára is. A kormányzati portálon már elérhető eddigi eredmények alapján mégis azt látjuk, hogy a nagyobb lakosságszámú települések tudták igénybe venni. Pályázhatnak az 5000 fő alatti kisvárosok is.

„A Magyar Falu Programból, népességszám alapján (5000 fő), az igazán fejlett települések többsége ki van zárva, a források többségét így is a fejlettebb térségek kistelepülései kaphatták meg, köztük 93 városi címmel bíró település. A nem kedvezményezetti státuszú települések részesedtek kb. 90 milliárd Ft, a fejlesztendő települések 18 milliárd Ft és a komplex programmal fejlesztendő települések 48 milliárd Ft támogatási összeggel. A forráselosztás ebben a programban is a lakosságszám szerinti tendenciát követte, főként a 2000-5000 lakossal rendelkező települések közötti különbségeket csökkentette. A Magyar Falu esetén is igazolható az a trend, mely szerint minél kisebb egy település, annál kevesebb forrásra számíthat. A 2019-2021-es időszakban a 250 fő alatti települések a támogatási összeg 9,7%-át (21 milliárd Ft-ot) kaptak, míg az 1500-5000 lakossal rendelkező települések a teljes összeg 38,1%-át (82 milliárd Ft-ot).”

Nagyon fontos volt ez a fókusz, figyelemmel lenni és hazai forrásokkal is megtámogatni a vidéket. A számok mégsem örömteliek. Ismét megmutatkozik, hogy ahol nagyobb az érdekérvényesítési képesség, ahol erősebb a helyi civil közösség, ahol nem fogyott el a kezdeményező képesség, ahol van, aki legalább ezt a viszonylag egyszerű pályázatot helyből meg tudja írni, ott még könnyebben elérhetőek lehetnek a források. Hogy mégsem érnek oda, ahol leginkább szükség lenne rájuk, az valahol mégiscsak rajtunk is múlik. A mostani időszakban a civilek leginkább akkor hallatják a hangjukat, amikor valami, vagy valaki veszélyezteti a környezetüket, szakmai hitelességüket. Nagyon fontos lenne, hogy az állampolgári aktivitás több terepen is megjelenjen. Ott legyen, amikor választani kell, ott legyen, ha a közösségünkről, településeinkről van szó. A Parola korábbi és a mostani számában is találkozhatunk jó példákkal. Az Élő adások szervezésével a közösségi alapítványoknál, a Közösségi Tervezési Maratonok jó gyakorlataiban, a jelenleg is nyitott hazai és nemzetközi civil pályázatoknál láthatjuk, hogy ha van közösség, a közösségnek van célja és nem pályázatfüggő tervei, akkor akár a települése túléléséhez, élhetőségéhez is sokban hozzájárulhat.

 

Szerző:

Halmai Zsuzsa kultúraközvetítő, közösségfejlesztő, vidékfejlesztő, önkormányzati tréner. Dolgozott művelődésiház-igazgatóként, környezetvédelmi oktatóközpont vezetőként Szekszárdon, majd szakpolitikusként a kistelepülési közösségi terek megújításán. Jelenleg egy mikro-térségi fejlesztő szervezet, az Észak-Hegyháti Mikrotérségi Unió szakmai vezetője.