Múltidéző filmvetést rendeztek a kalendáriumi évekről Cseszneken, a faluházban 2024. április 17-én. A bakonyi közösségfejlesztési folyamat megidézésének vendége volt Vercseg Ilona, aki így foglalta össze az eseményeket.

Apropóját az adta, hogy az 1982-89-ig tartó közösségfejlesztési folyamat idején a cseszneki Kirmer Anna szülei közösségi aktivitásának légkörében nevelkedett, s felnőttként – talán a bakonyi kalendáriumok néprajzi vonatkozásainak köszönhetően is – néprajzos lett. Először 2017-ben keresett meg engem azzal a kéréssel, hogy hozzájárulok-e ahhoz, hogy felvegye munkahelye, a zirci Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház állományába a bakonyi kalendáriumokat. Természetesen örömmel adtam beleegyezésemet. 

Anna a múlt év végén ismét megkeresett. Elmondta, hogy megalakult Cseszneken egy új közösség, a Cseszneki Szabadidő Klub, amelynek zömmel fiatal tagjai szeretnék megismerni a ’80-as évekbeli helyi közösségfejlesztési munkát, amely a székhelyközség Bakonyszentkirályon és társközségeiben, Bakonyoszlopon és Cseszneken zajlott. Hozzám fordult ismét „engedélyért”, hogy vajon beleegyeznék-e abba, hogy levetítsék az új közösségnek a „Közösségfejlesztés a Bakonyban” c. filmünket, és vállalnám-e egy előadás tartását. Természetesen igennel válaszoltam kezdeményezésére, hozzátéve, hogy előadást nem tartanék, hiszen a film szövegét én írtam, és én is mondom alá a közösségfejlesztési folyamatot bemutatandó, jobb lenne talán egy beszélgetés a film után. Ebben maradtunk.

Mielőtt azonban e szándék kibomlása és megvalósulása „meséjébe” kezdenék, röviden ismertetem a bakonyi fejlesztés egyik előzményét, mert az érdekes és egyáltalán nem rendhagyó módon a Nyitott ház kísérlethez kapcsolódik, az Intézet által már befejezett kísérlet következő nagy munkájaként. 

A Népművelési Intézet módszertani és kutatási intézetként a népművelőként dolgozó szakemberek számára képzési lehetőségeket is biztosított, s a Művelődési Otthoni Osztály a Nyitott ház kísérletről is szervezett egy módszertani képzést 40 érdeklődő kollégának 1983. szeptember 19-23-ig a Bakonyoszlophoz tartozó Sövénykúton, a Haggenmacher sörgyárostól elkommunizált, a mi időnkben már a megyei KISZ tábor képzési központjaként funkcionáló egykori vadászházban.

A képzést Varga A. Tamás vezette. Bevezetőjében elmondta, hogy a Nyitott ház képzésről több publikáció is megjelent, a kísérlet közben is szerveződtek tapasztalatcserék, a népművelők ismertek és megkereshetők, tehát neki e képzésen most új javaslata van. Szerinte most sokkal tanulságosabb lenne a szálláshelyünkhöz közeli három, egy közigazgatási egységbe szervezett falu, Bakonyoszlop, Bakonyszentkirály és Csesznek életét megismerni. Javaslata tetszésre lelt, és két népművelő kivételével, akik azonnal hazautaztak, meg is kezdődött a felkészülés.

Ekkor azért az is kiderült, hogy ez nem ötletszerű kezdeményezés volt, mert Tamásnak már voltak előzetes, mondhatni közösségfejlesztés-csírájú elképzelései. Elmondta, hogy a képzésünket megelőző pár hónapban kapcsolat alakult ki közte és a 3 falu közös tanácsa között egy pályázat kapcsán. Több gyümölcsöző beszélgetés is volt már mögöttük a három faluról, helyzetükről és a tanács szándékairól. Szalay Ferenc tanácselnök és dr. Kancsal Károly tanácstitkár szerint a falvak hátrányos helyzetben voltak, és a háború előtt jobb időket is megéltek már, pedig „itt is vannak okos emberek…” mondta. Több se kellett Tamásnak: kik azok? És sorolták a neveket. Tamás kérdésére, hogy mit szólnának hozzá ők és az általuk javasolt helyi emberek (véleményformálók), ha felkeresnék őket otthonaikban és interjút készítenének velük az életükről és elképzeléseikről. Örömmel egyeztek bele, és felajánlották munkájukat, segítségüket.

Tamás tehát már kész interjú-kérdésekkel érkezett Sövénykútra. E három, ma már jó szívvel klasszikusnak nevezhető kérdés a bakonyi falvakban és nem sokkal utána több közösségfejlesztő és kapcsolatai jóvoltából hozzávetőlegesen húsz-harminc településen is azonnal bevezetésre és alkalmazásra kerültek, mindenütt jó eredménnyel, az interjúkat követő közösségi beszélgetéssel együtt. Ez a Bakonyban és azt követően mindenütt beindította a közösségi kezdeményezések és cselekvések sorát. E módszereket mindnyájan ismerjük, sokan alkalmaztuk, eredményeiket publikáltuk és képzéseinken tanítottuk – következményei kinőtték az én mai kis mesém kereteit.

Visszatérve a vezérfonalamhoz, Kirmer Anna és csapata hozzálátott a szervezéshez, Anna készített egy gyönyörű meghívót és annak rendje és módja szerint megtartottuk az estet. 

Örömteli viszontlátás volt. Kint várt a sokadalom a Faluház előtt az utcán….

Megtelt a Faluház, nem is tudom pontosan hányan voltunk, minimum ötvenen biztosan. A kezdeményező fiatalok meghívták a mostani „nagy öregeket”, akik fiatalként-középkorúként (kortársaim) 40 évvel ezelőtt tevékenyen kezdeményezték és élték végig a kezdődő közösségi folyamatokat. Ők ültek az első sorokban, hátul meg a fiatalok.

A teltházas Faluházban először Kirmer Anna köszöntötte az egybegyűlteket, felolvasva remek felvezetőjét, majd én olvastam fel egy Balázs Béla részletet az értelmes élet melódiájáról. Balázs Béla segítségével ráhangolódtunk a film befogadására, s megkezdődött az 59 perces film vetítése.

Boldogság volt vetítés közben figyelnem a meghatott arcokat: olykor jelentőségteljesen egymásra néztek, odasúgták egymásnak a megszólalók neveit, megfogták és megszorították egymás kezét, mosolyogtak, meghatódtak – egyszóval újraélték az egész életükre meghatározónak bizonyult egykori élményt. Hanem beszélgetni utána vonakodtak, inkább engem beszéltettek, ekként a program befejeződése után feltették kérdéseiket: mi van Tamással…? Hogy’ is volt az a konfliktus az építészet körül? A jászszentlászlói ember, tehát Markolt Bandink iránt érdeklődtek, aki meghívta őket az önerőből rehabilitált horgásztanyájuk történetének helyszíni bemutatására; és hogy van Paul Blin …? Ilyen és hasonló kérdéseket válaszoltam meg. Megkezdődött tehát a „környülállás” mindenki nekem akarta elmesélni a számára ide kapcsolódó fontos eseményeket: „mi a Csillag Antal lányai vagyunk ám!”, „Én Amberger Ali bácsi fia vagyok”; sorolták elhunytaik neveit; „A mi házunkat a Gergely Zsolt-Sattler Anna építész házaspár tervezte, ők hogy’ vannak?” Könnyek és mosolyok.

Most aztán fájhat a feje Annának és a rendezvényen háttérbe húzódó, de az előkészületekben komoly segítséget nyújtó, közösségi, nagyon aktív polgármester asszonynak, Trieblné Stanka Renátának a film DVD-re másolásáért, mivel minden (!) résztvevő kért belőle példányt.

Másnap egész nap náluk-velük voltam gondolatban, és felismertem két fontos, eleddig még meg nem fogalmazott tényt:

• tanítványaim mindig megkérdezték tőlem, hogy „meddig tart egy közösségfejlesztési folyamat?” Korábban azt válaszoltam: „ameddig a helyi közösség át nem veszi a fejlesztők kezdeményezését”. Ennek igazsága szerintem maradandó és vitathatatlan, de ez után a találkozó után most még bátran hozzátenném (ha még tanítanék): SOHA NEM ÉR VÉGET, mert a résztvevő és cselekvő emberek MEGVÁLTOZNAK a folyamat hatására, kitárul látóterük; új, addig még maguk által sem ismert képességeket fedeznek fel magukban és társaikban; s az élmények ereje – akár jók, akár konfliktusosak voltak – végigkísérik őket egész életükben. Új tanulságaim közé tartozik az is, s ami most aktuálisan a legfontosabb: a közösség és benne a családok gyermekeinek, unokáinak nevelésében helyet kaphat a közösség ismerete, a közjóért való cselekvés fontossága és mással össze nem hasonlítható öröme is. „Anya most a Kalendáriumi Baráti kör összejövetelére ment. Kértem, hogy vigyen el engem is, de azt mondta: majd ha egy kicsit nagyobb leszel!”, vagy: „elmesélte otthon, hogy ott mi volt”; „A mi családunk is ingyen kapott kalendáriumokat, a francia vendégeinknek is megmutattuk őket. Azért tanultam franciául, hogy tudjak velük beszélgetni.” „A Kancsal Karcsi lánya francia párt választott magának.” A felnevelő környezet tudás- és élménytára, normái és mintái jelentősen bővültek a frissen nyert közösségi tudással, a bel- és külföldi kapcsolatok bővülésével (megtanulták, hogy hogy’ látnak minket mások), s ez a közösségi tudás az azóta felnőtté vált generációkban aztán cselekvési teret kér magának. 

• A fejlesztők iránt áradó szeretet nem csupán az egykori közösségfejlesztőknek szól, sőt, elsősorban talán nem is nekik, hanem önmaguknak és egymásnak. Élvezték és méltányolták, hogy végre foglalkoznak velük szeretettel és hozzáértéssel, s hogy most végre ők kerültek a középpontba. Megragadta őket az újdonság varázsa. Szerették azt a szerepet, amibe a közösségi folyamat során belehelyezkedhettek. Új barátaik lettek, jobban megismerték egymás „nem is tudtam, hogy Szűcs Vendel régészkedik is.” „Nagy Bálint verseivel soha nem találkoztam korábban.” „A franciákat nem a múzeumok érdekelték ám, hanem a mi életünk. Akik nálam laktak, eljöttek velem a munkahelyemre, megismerték a téeszt, odaálltak mellém a tűzhely mellé, amikor főztem, nézni, hogy én hogy’ csinálom, és elkérték a receptet”. Megszerették a kalendáriumokat, és ők is részt vettek azok készítésében, vagy „csak” olvasták betűről betűre, mert róluk szólt. A gyerek felébredt éjjel, és látta, hogy a szülei hálószobájában ég a villany, benézett hát hozzájuk: „na jól van, ma ne olvassuk tovább, mert hamar elfogy…” mondta az anya az apának. És a gyerek felismerte, hogy ez valami nagyon fontos dolog, mert olyat korábban még nem látott, hogy a szülei éjfélkor együtt olvasnak valamit.  

Barátaim. Jól érzem most magam attól, hogy nem csak a közösségfejlesztés hasznát, módszertani leírásait stb. kellett átgondolnom és leírnom, hanem e foglalkozásnak a szépségét is, aminek megismerése és átélése elviselhetővé teszi a legnehezebb közösségi folyamatokat is.

2024. április 17. Kunbábony, Nyári Egyetem

 

Szerző:

Vercseg Ilona a Közösségfejlesztők Egyesülete tiszteletbeli elnöke és az ELTE Társadalomtudományi Kara Közösségi és Civil Tanulmányok MA szakának egyik alapítója. Pályafutását a közösségfejlesztés elméleti és gyakorlati elméleti vonatkozásai határozzák meg, ezek az iránytűi helyi fejlesztésekben, elemzésekben és publikációkban, a felnőttképzésben és a felsőoktatási képzésben s az európai nemzetközi munkában.