Nemes Gusztáv

Megfizetjük? - a fenntartható élet tudásgazdasága I.

2023/4

Cikkünk bevezetője egy négyrészes sorozatnak, mely a fenntartható élethez kapcsolódó tudást járja körül, tudásgazdasági szempontból. A cikk hangsúlyozza az alternatív, fenntartható életmód iránti növekvő érdeklődést, kitér az éghajlatváltozás globális kihívásaira, valamint az alternatív élelmiszerrendszerek fontosságára. Rávilágítunk a tudás és innováció szerepére a fenntarthatóság terén, különféle tudásrendszerek közötti különbségekre, és az ökológiai tudatosság terjedésének kihívásaira. A cikksorozat tervezett további részei bemutatják (1) Hideghegyi Menedék tudásgazdasági tevékenységét; (2) a fenntartható tudásgazdaság hazai jövőképeit és az odavezető utakat; (3) valamint egy a témában tervezett akciókutatás vázlatát. A sorozat célja, hogy mélyebb betekintést nyújtson és hozzájáruljon a fenntartható élet és tudásgazdaság alakulásának megértéséhez.

Az alternatív, fenntarthatóbb, a civilizációs ártalmakra és az ökológiai lábnyomra jobban figyelő életmód iránti érdeklődés világszerte gyorsan nő. A lehetséges ökológiai katasztrófa árnyékában egyre több egyén, család és közösség szeretne változtatni fogyasztási szokásain, életvitelén. Erre a trendre építve talán esély van mélyreható társadalmi, kulturális változások elérésére, illetve arra, hogy a jelenleg uralkodó, növekedésre és technológiai megoldásokra építő, mechanisztikus rendszertől egy új, ökológiai paradigma felé mozduljunk el, ami a természeti erőforrások kiaknázása helyett a bolygó ökológiai rendszereinek fenntarthatóságára összpontosít.

Az éghajlatváltozás sürgető globális kihívás, az emberekben kortól, társadalmi státusztól függetlenül növekvő aggodalmat vált ki. Egy nemrégiben végzett nemzetközi felmérés szerint a fiatalok 65%-a aggódik az éghajlatváltozás miatt, és 45%-uk szenved az ezzel kapcsolatos szorongástól. A fenyegetettség érzése növeli a közösségek ellenálló készségét (resilience), és ösztönöz a változtatásra. 

Az egyik lehetséges és igen jelentős környezeti és társadalmi hatású cselekvési területként az alternatív élelmiszerrendszerek kínálkoznak. Az élelmiszer mindenki számára fontos kulturális és gyakorlati értelemben egyaránt. Az iparszerű mezőgazdasággal, az élelmiszeriparral és a világméretű élelmiszerkereskedelmi hálózatokkal kapcsolatos problémák (környezetrombolás, egészségkárosítás, társadalmi igazságtalanságok) mindannyiunk számára ismerősek. Az alternatív megoldások (ökológiai gazdálkodás, permakultúra, rövid élelmiszerláncok) iránt nagy az érdeklődés, sokak számára ez a terület jelenti a belépőt, az első kapcsolódást az ökológiai(bb) gondolkodás felé.  

A változtatáshoz új tudásokra, innovációra, a tudásátadás és a társadalmi tanulás folyamatainak támogatására van szükség. Egy jól működő permakultúrás gazdasághoz, vagy egy rövid élelmiszerlánc közösség létrehozásához ugyanúgy tudás és innováció kell, mint a precíziós mezőgazdaság vagy a megújuló energiák alkalmazásához. Az utóbbiakhoz szükséges ismereteket nagy kutatóintézetek és multinacionális cégek gyarapítják, iskolákban, egyetemeken és tanácsadó szervezeteken keresztül oktatják, terjesztik, a ’mainstream’ innovációs és tudásrendszer keretei között. Az ’alternatív’ élelmiszerrendszerekhez szükséges új tudásokhoz ugyanakkor alternatív, kevéssé intézményesült tudásrendszer is tartozik. Az innováció itt hibrid, hálózati tanuláson alapul, ötvözi a hagyományos, lokális, tradicionális tudást a tudománnyal, a technológiai, társadalmi, gazdasági, és intézményi innovációkkal. A tudás itt kutatóintézetek helyett jellemzően ’gyakorlatközösségekben’ születik meg. Vagyis olyan közös érdeklődésű emberek csoportjai állítják elő, akik rendszeres interakciók, közös tevékenységek során megtanulják, hogyan lehet az adott munkát hatékonyabban végezni.

Az egyik sláger a ’permakultúra’, ami definíció szerint: „az emberi élőhelyek és mezőgazdasági rendszerek olyan kialakítása, mely a természetben zajló folyamatokat utánozza, veszi mintául.”( https://www.wikiwand.com/hu/Permakult%C3%BAra) A módszer ’világsikerét’ az alapozta meg, hogy két ausztrál tudós már a 70’es években leírta az alapelveket, ami jelentősen előmozdította intézményesülését és viszonylag egységes formában való elterjedését a múlt század utolsó évtizedeiben. Hazánkban a 2010-es évek végén jelentek meg az első akkreditált permakultúrás tervezői tanfolyamok. Mára számos intézmény (civil szervezetek, egyetemek, cégek) kínál teljes, vagy részképzést, bevezetést, illetve szakmai anyagokat ebben a témában. A teljes, kéthetes tervezői képzés díja elég jelentős, 200.000 Ft körül mozog. Az elmúlt időszakban évente több párhuzamos képzés is zajlott, jelentős érdeklődés mellett, ami jól mutatja a fizetőképes keresletet.

Ez az alternatív tudásrendszer nagyon sokáig többnyire tapasztalaton alapuló, a gyakorlatban létrehozott és átadott, kodifikálatlan tudásanyaggal dolgozott. Ha valaki ökologikus kertművelésre vagy éppen vályogházépítésre adta a fejét, akkor a saját kárán való próbálkozást főképp angol nyelvű YouTube-videók és szakkönyvek mellett leginkább azzal egészíthette ki, hogy az adott témában járatos tudásgazdáktól próbált információt, segítséget kérni. A közelmúltig a fenntarthatósági tudás előállítása és átadása elsősorban mozgalmi, ideológiai alapon szerveződött a fenntarthatóság és az ökológiai paradigmaváltás zászlaja alatt. Ebben a rendszerben a tudás a mindennapi tevékenységek közben született meg, feldolgozására (átadható tananyaggá, tréninggé alakítására) csak esetlegesen és ritkán került sor. A tudásátadás, illetve a tanulás többnyire ’önkéntes keretben’, esetleg személyes szolgáltatásként, némi fizetség (gyakran önkéntes munka) fejében zajlott, illetve pályázati pénzeken alapult, hatékonysága és fenntarthatósága ezektől függött. 

A rendszer átalakulása a fejlett világban már a 2000-es években elindult, amikor a neoliberális kormányzás részeként  az állam csökkentette a jóléti szolgáltatásokra szánt kiadásait. Ennek hatására a nonprofit szervezetek fokozni kezdték vállalkozói tevékenységüket, így az ezzel egyidőben éledező fenntartható tudás iránti fizetőképes kereslet kínálatra találhatott. A mozgalmárok más termékek és szolgáltatások mellett elkezdték árucikké tenni tudásukat is. Fizetős tanfolyamok, kihelyezett egyetemi kurzusok (permakultúra, fenntartható gyümölcsészet, agroökológia, regeneratív mezőgazdaság, ökologikus építészet, fenntartható víz- és energiagazdálkodás stb.) jelentek meg, elkezdett kialakulni a Fenntartható Tudásgazdaság (FTG)). A lassan intézményesülő rendszer a tudásbirtokosoknak némi pénzügyi biztonságot, a fenntartható életmód iránt érdeklődők számára a tudás megbízhatóságát és sokszínűségét ígérte, ami végső soron az ökológiai paradigmaváltás felé történő, régóta várt elmozduláshoz is hozzájárul. A régebb óta ténykedő, mozgalmi gyökerű tudásbirtokosok lépés- és versenyelőnyt élveztek a tudáspiacon. Az alternatív tudásrendszert azonban az ökológiailag elkötelezett szereplők közötti hálózatosodás, intézményesülés és a minőségbiztosítás bizonyos szintje nélkül a csalók megjelenése fenyegette. Új üzleti szereplők jelentek meg, akik profitszerzés céljából zöldbe csomagolt, a valóságban azonban nem fenntartható, a kívánt társadalmi változást nem előmozdító tudást kínálnak. Ez a tudás ökológiai minőségének csökkenéséhez vezethet. 

Magyarország, mint általában az ökológiai tudatossággal kapcsolatos témákban, a tudásgazdaság terén is némi késésben van. A 80’-as, 90’-es, 2000’-es évek úttörőinek energiáit jórészt felemésztette az életfeltételeik megteremtése, a szabályozásokkal való hadakozás és közösségeik egyben tartása. Nem sok erő maradt tudásteremtésre, átadásra. Az utóbbi évtized hasonló közösségeinél már sokkal hangsúlyosabb szerepet kap az, hogy hatást gyakoroljanak a társadalomra az ökológiai paradigmaváltás irányában, aminek szerves része a tudásteremtés, -átadás, ismeretterjesztés. Mindez jól rezonál a különböző társadalmi, kulturális folyamatok következtében a fenntartható élethez kapcsolódó tudás iránti kereslet jelentős mértékű növekedésével. A kereslet és a kínálat egymásra talál, vagyis a kérdéses tudások kezdenek gazdasági környezetbe kerülni, kelendő árucikké válni. 

Gyorsuló ütemű változás elején járunk, a pontos következmények még bizonytalanok, de az már világos, hogy ezek lehetnek pozitívok és negatívok is. Az egyik, már most is jól érezhető következmény, hogy régóta dolgozó, fenntarthatósági körökben köztiszteletnek örvendő tudásgazdák jelentős számú, ’fizetett szereplésre’ szóló meghívást kapnak. Képzéseken, előadásokon, kisebb nagyobb fesztiválokon, tudásnapokon beszélnek eredményeikről és kudarcaikról, tartanak gyakorlati bemutatókat. Ezáltal egyrészt a korábbinál jóval nagyobb közönség ismeri meg a tudásukat, másrészt a tudásátadó tevékenységük már némi bevételt is hoz számukra. Ráadásul az átadásra váró tudásanyag is egyre strukturáltabb, feldolgozottabb lesz. Az árucikké válásnak azonban vannak negatív következményei is. Az egyik, hogy a pénz megjelenése a rendszerben óhatatlanul feszültségeket, nézeteltéréseket szül a meglévő szereplők, tudásgazdák, szervezetek között. Olyan alapvető dolgok is tisztázásra szorulnak, mint hogy etikus, szabad vagy érdemes-e a fenntarthatósági tudásért pénzt kérni, hogy szükség van-e minőségbiztosításra; hogy a tudásrendszer jelenlegi állapota töredékes vagy éppen dinamikus, amit az intézményesülés megerősít, vagy éppenhogy merevvé tesz. Sok tehát a tisztázandó kérdés a mozgalmon belül is, ám a valódi, minden megkérdezett szereplő által érzékelt veszély kívülről jön. 

A probléma gyökere az, hogy a fenntartható élettel kapcsolatos tudás kínálata Magyarországon jelenleg meglehetősen töredezett, esetleges. Sok, egyébként évtizedek óta a témában dolgozó, nagytudású szereplőnek nehézséget okoz a ’prezentálható/eladható/tréningszerű’ anyagok előállítása, mások a marketinghez vagy a közösségi médiához nem értenek eléggé. Ugyanakkor a régi tudásgazdák mellett kezdenek megjelenni eddig kevésbé ismert szereplők remek dizájnnal, közösségimédia-jelenléttel, fizetős videókkal, kurzusokkal és más termékekkel. Mivel a rendszerből hiányzik bármiféle minőségbiztosítás (az egyetlen kivétel talán a permakultúrás képzés) a tudásgazdák, esetleg a szervezők személye az egyetlen biztosíték a várható minőségre, illetve az ökológiai paradigmaváltás filozófiájához való kapcsolódásra. A piaci igény növekedése könnyen hívhat be olyan szereplőket, akiket csak a profit érdekel és hamar elérkezhet az az idő, amikor sok más területhez hasonlóan ez a szektor is áldozatul esik a ’zöldmosdatásnak’. A kívülálló, laikus potenciális tudásvásárlók tehát nehéz helyzetben lesznek, amikor dönteniük kell majd a különböző ajánlatok között, és ezek a folyamatok könnyen alááshatják az egész ökológiai paradigmaváltást célzó mozgalom és a tudásátadás hitelességét. 

“A tudástermelés, a kommunikáció és a napi taposómalom összeegyeztethetetlen … csak este 10 után tudsz bármi mást csinálni…. Ha gazdálkodsz, nincs időd tudást termelni…. ha a tudástermelésre és a kommunikációra koncentrálsz, nem vagy hiteles gazdálkodó…” idézet egy interjúból.

A téma fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A gazdasági értékén túlmenően társadalmi, kulturális és környezeti változások jelentős indikátora lehet. A tanulási és innovációs hálózatok tanulmányozásával jobban megérthetjük azokat a társadalmi tanulási folyamatokat, melyeken az alternatív élelmezési rendszerek alapulnak, valamint rálátást nyerhetünk arra, hogy a fenntartható tudásgazdaság milyen mértékben képes hosszú távú, pozitív ökológiai változásokat előidézni.

Jelen cikksorozatban ezt a problémát elemezzük a szakirodalom és egy EU-s finanszírozású (https://www.moving-h2020.eu/), több éve zajló kutatási projekt eredményeinek alapján, majd bemutatjuk egy, a témát alaposan körbejáró, a részvételi akciókutatás módszertanával dolgozó jövőbeli kutatási projekt vázlatát. A lezajlott kutatás során először a Hideghegyi Menedék közösségével, a Gyüttment Találkozó szervezőivel végeztünk részvételi akciókutatást. Ezután a hazai fenntarthatósági mozgalom különböző képviselőivel (tudásgazdák, kutatók, gyakorlati szakemberek, innovátorok) szerveztünk három jövőkutató műhelymunkát, majd a Gyüttment Találkozón tártuk eredményeinket a szélesebb közönség elé.  A munkában a kutatás és a műhelymunkák résztvevői mellett jelentős segítséget kaptam Tóth Miklóstól és Papp Ferenctől, amit ezúton szeretnék megköszönni. 

 

Irodalom:

  • Amin, A., Cameron, A., Hudson, R. (2002), “Placing the Social Economy”, Contemporary Political Economy Series
  • Berkes, F., Turner, N. J. (2006), “Knowledge, learning and the evolution of conservation practice for social-ecological system resilience”, Human Ecology, 34(4), pp. 479-494.
  • Brown, K., (2014), “Global environmental change I: A social turn for resilience?”, Progress in Human Geography, 38, pp. 107–117.
  • Capra, F. (1986), “The Concept of Paradigm and Paradigm Shift”, Re-Vision, 9(1)
  • Carmen, E., Fazey, I., Ross, H. et al. (2022), “Building community resilience in a context of climate change: The role of social capital”, Ambio, 51, pp. 1371–1387.
  • Defourny, J. Mihály, M., Marthe, N., Sophie, A. (2021), “Documenting, Theorising, Mapping and Testing the Plurality of SE Models in Central and Eastern Europe” In: Social Enterprise in Central and Eastern Europe, pp. 1-19.
  • Defourny, J., Hulgård, L., Pestoff, V. A. (2014), “Social Enterprise and the Third Sector: Changing European Landscapes in a Comparative Perspective”, Introduction to the “SE flied”, pp. 1-14.
  • Delmas, M. A., Burbano, V. C. (2011), “The drivers of greenwashing”, California Management Review, 54(1), pp. 64-87.
  • Gagyi, Á. (2020), “Szolidáris Gazdaság És Kapitalizmus”, Fordulat, 27(1), pp. 6–36.
  • Grierson, D. (2009), “The Shift from a Mechanistic to an Ecological Paradigm”, The International Journal of Environmental, Cultural, Economic, and Social Sustainability: Annual Review, 5, pp. 197-206.
  • Harvey, D. (2005), “A Brief History of Neoliberalism”, Oxford University Press
  • Kerlin, J. A. (2006), “Social Enterprise in the United States and Europe: Understanding and Learning from the Differences” Voluntas: International Journal of Voluntary and Non-profit Organizations, 17(3), pp. 247-263.
  • Klerkx, L., Aarts, N., Leeuwis, C. (2010), “Adaptive Management in Agricultural Innovation
  • Klerkx, L., Gildemacher, P. (2012), “The Role of Innovation Brokers in Agricultural Innovation Systems.” Agricultural Innovation Systems: An Investment Sourcebook, World Bank, Module 3.
  • Mah, A.Y.J., Chapman, D.A., Markowitz, E.M., Lickel, B. (2020), “Coping with climate change: Three insights for research, intervention, and communication to promote adaptive coping to climate change”, Journal of Anxiety Disorders, vol. 75
  • Marks et al. (2021), “Young People’s Voices on Climate Anxiety, Government Betrayal and Moral Injury: A Global Phenomenon”, SSRN Electronic Journal
  • Mihály, M. (2022), “Peripheralization, Political Discontent, and Social and Solidarity Economy – Case Studies From Rural Hungary and Germany”, Frontiers in Political Science
  • Murdoch, J., Clark, J. (1994), “Sustainable Knowledge”, Geoforum, 25(2), pp. 115-132.
  • Nemes, G., Reckinger, R., Lajos, V., Zollet, S. (2023), „Values-based Territorial Food Networks – Benefits, challenges and controversies”, Sociologia Ruralis, 63(1), pp. 3-19.
  • O’Brien, K. (2012), “Global environmental change II: From adaptation to deliberate transformation” Progress in Human Geography, 36(5), pp. 667-676.
  • Schaltegger, S., Lüdeke-Freund, F., Hansen, E. G. (2016), “Business models for sustainability: Origins, present research, and future avenues”, Organization & Environment, 29(1), pp. 3-10.
  • Torres-Bonilla, A. P., Gómez-Baggethun, E. (2019), “Revisiting the knowledge economy concept: Towards a territorial perspective”, Regional Studies, Regional Science, 6(1), 1-19.
  • Wenger, E. (2000), “Communities of Practice and Social Learning Systems”, Organization, 7(2), pp. 225–246.

 

Szerző: 

Nemes Gusztáv vidékszociológus, közgazdász, társadalomkutató, az ex-MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának főmunkatársa, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. Tanulmányait az ELTE-n, a Newcastle upon Tyne-i és a Valenciai Egyetemeken végezte. Vidékfejlesztéssel foglalkozik, sokféle szinten és témában, a szakpolitikák elemzésétől és a nemzetközi együttműködés hatásaitól a LEADER csoportok munkáján át a helyi termékek fejlesztéséig és a kulturális örökségig. Akciókutató, tanácsadóként gyakorlatban is dolgozik a vidékfejlesztésben, az itt szerzett tapasztalatokat felhasználja kutatói és oktatói munkája során. Fő célja, hogy vidéki közösségeknek segítsen jobb életfeltételek kialakításában, a vidéki problémák és lehetőségek széles körű megismertetésében. Családjával Balatoncsicsón él.