Lassan három éve indult el a Lehetőségek tere kezdeményezés. Ha projektként értelmeznénk, atipikusnak mondanánk. A kezdeményezés azonban az első pillanattól nem projektként működött, ezért nagyon sokrétű, átfogó párbeszéd, közös értelmezés és folyamatdinamika jellemzi. Ebben rejlik az atipikussága és modellértéke. A kezdeményezésben részt vevők első körben önmaguk közösségét alakították, fejlesztették és stabilizálták. Ennek a folyamatnak meghatározó szakaszai és témái voltak, többek között a hatalmi struktúrákhoz való viszony reflexiója, és ennek kapcsán a közös alapértékek kidolgozása.

Ebben a folyamatban arra is törekedtünk, hogy ne a hagyományos, rutinszerű módon vegyünk részt, hanem reflektáljunk magunkra, a társadalmi pozíciónkra, az ebből következő privilégiumainkra és vakfoltjainkra – ezzel sok esetben a komfortzónánkból is ki kellett lépjünk.

a kezdetek….

A kortárs művészet és aktivizmus témájában aktívan működő Tranzit Hungary Közhasznú Egyesület kezdeményezésére egy nagyon sokszínű, művészekből, hazai és nemzetközi érdekérvényesítéssel foglalkozó aktivistákból, pedagógusokból, médiában dolgozó szakemberekből, fiatalokból álló csapat találkozott két napra Kunbábonyban abból a célból, hogy szabadon gondolkodjunk arról,  hogy milyen formája és tartalma lehet egy olyan fiatalok számára nyitott, a tudáshoz és a nem formális tudáshoz hozzáférést adó, a tanulást élményként megélhetővé tevő közösségi térnek. Az elképzelés szerint ez a tér inkluzív, az eltérő társadalmi csoportokból érkező fiatalok számára egyaránt elérhető és érdekes.

A szabad gondolkodás és az eltérő területeken megjelenő tapasztalatok megosztása során létrejött sokféleség legalább annyira nyomasztó volt, mint amennyire inspiráló. Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy ne legyen egy mások által meghatározott cél, amire tervezünk. Hogy az egyébként strukturált és vezetett folyamatban nem valamire vonatkozóan hozunk be tapasztalatokat, hanem a meglévők összegyűjtése után nézzük meg, mi az, ami kirajzolódik belőlük. Azért tettünk így, mert fontos volt, hogy lássuk, mivel rendelkezünk közösen, és mi az, ami számunkra fontos, hogy egy ilyen elképzelésben szerepeljen.

értékek….

A kirajzolódó irányokból egyértelművé váltak azok a témák, amelyekre a magunk számára is reflektálnunk kellett. Nem az volt a cél, hogy a fiatalok szempontjából fogalmazzuk meg ezeket, hanem éppen az, hogy velük együtt önreflexíven a saját működésünkre is rálássuk egyénileg és a csoportban is. Ez intenzív belső munkát is jelentett, a saját életünket, tapasztalatainkat is mélyen érintő témákban:

• Hogyan viszonyulunk a hatalmi struktúrákhoz?
• Mit jelent számunkra a közösségiség?
• Hogyan lehet a tanulás élmény?
• Milyen formában tudjuk a fiatalokat folyamatosan bevonni?

Minden egyes témában a saját tapasztalatainkkal és megéléseinkkel is dolgoztunk. Egyértelmű volt, hogy azokat a hatalmi viszonyokat, amelyek a tanuláshoz és a tanulás során megélt közösségi kapcsolódásokhoz kötődnek, nem szeretnénk reprodukálni. A hatalmi helyzetek dimenzióit is árnyaltuk – önmagunk számára is: korosztályok szerint, a tudással való rendelkezés, tudásátadás helyzeteivel kapcsolatban, a nemi szerepek, társadalmi hovatartozás, származás, családi háttér, lakóhely, anyagi helyzet, élettapasztalatok által determinált önbizalom és egyéb tényezők szerint. Éppen azért, mert nem akartuk sem a projektekben vagy széles körben a túl általánosított módon alkalmazott hátrányos helyzet megnevezést használni, és mert nagyon vegyes összetételű közösséget tervezünk megszólítani. Hosszadalmas, de elengedhetetlen lépcsője volt ez annak a folyamatnak, amiben valóban el tudtunk kezdeni közösen használni fogalmakat, és önmagunk számára is reflektált fogalmakká váltak az alapértékek.

kapcsolódás ….

Az országban sok innovatív kezdeményezés valósul meg a kritikai megközelítés, a tehetséggondozás, az esélyteremtés érdekében a fiatalok különböző korcsoportjai számára. Ezért kutatást végeztünk interjúkkal és oktatási anyagok adatainak áttekintésével arról, milyen jó gyakorlatok és tapasztalatok gyűltek össze. Ezek a találkozások inspirálóak voltak. Azt próbáltuk meghatározni a már futó kezdeményezésekkel kialakult párbeszéd során, hogy mi az a pont, amit éreztünk magunkban, de nem volt még letisztultan megfogalmazva. Mi a Lehetőségek tere sajátossága, hogyan lehet azt az élményközpontú tanulási, közösségi teret meghatározni, ami nyitottan és kíváncsian áll a fiatalok rendelkezésére, belakható, témákat tematizáló, ugyanakkor rugalmasan reagál az ötletekre, megvalósításra. Kreativitásra ad teret, de egyben megpihenni és lazítani is lehet. Szerveztünk egy tapasztalatcsere börzét is olyan nem formális megközelítésű kezdeményezések, gyakorlatok bemutatására, ahol a fiatalokkal kreatív, újító módszerekkel működnek együtt szervezetek, csapatok.  Önmagunk számára is megfogalmazódott az irány, ami önazonos – saját képességeinkre épít, reális – és egyben nyitott és rugalmas, az értékeinkkel összhangban van. Ezen a ponton kezdtük el kifelé, a hasonló kezdeményezéseket megvalósítók felé is megfogalmazni, mit tervezünk. És igen – itt kifelé még nem sok látszik, belül viszont egyre egyértelműbb és stabilabb a közösségünk, ami már elbírta a csoportfejlődési folyamatokat is, a viharokkal együtt.

Előzetesen adott fogalmak helyett filozófiai dialógus

Kezdettől fogva kiemelten fontosnak tartottuk, hogy olyan keretekkel kísérletezzünk, melyeket megfelelőnek tartanánk a fiatalokkal való együttlét során is. Ezért alapelveink és alapértékeink kidolgozása során – magunkat is tanulóknak tekintve – olyan módszereket kerestünk, amelyek a lehető legkevésbé termelik újra a hagyományos oktatási rendszer és a hétköznapok szokásos hatalmi helyzeteit. A mai oktatási rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok arra figyelmeztettek minket, hogy az iskola tényleges funkciója sok esetben a tanulók önálló gondolkodásának megtörése és a társadalmi status quo fenntartása, a jövedelmi-vagyoni egyenlőtlenségek és a hosszú távon destruktív hatalmi mintázatok újratermelése. Az iskola olyan intézmény, amely jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy felnőve egyfajta idomított intelligenciával éljünk, többé-kevésbé képtelenül arra, hogy belássuk és átlássuk személyes vagy közösségi döntéseink okait és következményeit, valamint tágabb összefüggéseit.

Emiatt az előkészítés során a filozófiai dialógus gyakorlatát alkalmaztuk közösségünkben. A hagyományos oktatási helyzettel ellentétben a filozófiai párbeszéd célja nem az előzetesen adott tudás és minták felől történő informálás. Amennyiben képes párbeszéddé válni, sokkal inkább a résztvevők közös önformálásáról szól, akik egy ilyen folyamatban soha nem kész, lezárt tudással rendelkező tekintélyek, hanem együtt gondolkodó tanulók. Ennek megfelelően a dialógus folyamata nem a tudásra és párbeszéden kívüli kiváltságokra (pl. életkor, hatalmi pozíció) épül, hanem a résztvevők aktuális helyzetére és az együttlét módjára. Nem lezártként elfogadott, előzetes fogalmakból indul ki, hanem lehetővé teszi, hogy a személyes és a dialógus során közössé váló tapasztalatok felől, a résztvevők és a közösség együtt gondolkodva konstruálják újra gondolkodási mintázataikat. A közösség ezáltal alkotó módon reflektál azokra az alapelvekre és értékekre, amelyek alapján értékeli a szóban forgó jelenségeket, fogalmakat, szabályokat vagy célkitűzéseket.

Az említett sajátosságokhoz szorosan kapcsolódik az a hagyományos oktatástól ugyancsak eltérő jellegzetesség, hogy a filozófiai párbeszédben nem az eredmény, hanem a folyamat a fontos. Lényege a párbeszédben történő egymásra figyelés és együtt gondolkodás fenntartása és gyakorlása. Ezáltal a közösség végső soron a gondolkodást tapasztalja és tanulja, nem átadható tudásként, hanem olyan tevékenységként, amelyben dilemmák merülnek fel, amelyekben meg kell találnunk magunkat, amelyben problémák artikulálódnak, fogalmakat hozunk létre, ítéleteket alkotunk, és értékeljük azokat. Ennek során azokat a mozdulatokat és lehetőségeket gyakoroljuk, amelyekkel képessé válunk a gondolkodás szabad terének létrehozására, melyen belül lehetővé válik valaminek az elmélyítése, problematizálása, konceptualizálása. Összegezve, a filozófiai párbeszéd módszere a résztvevők szubjektivitásának felszabadításáról, a hatalom egymásnak történő átengedéséről és a kölcsönös tanulásról szól.

Verseny helyett online közösségépítés

Az előkészítő fázis után a toborzás szakaszához érkezett közösségi terünk fejlesztése, amit azonban ellehetetlenítettek a járványhelyzetben bevezetett korlátozások. A tanulók személyes jelenlétére tervezett programokat összhangba kellett hoznunk a rendkívüli helyzettel, ezért egy online közösségi eseményekkel egybekötött alkotópályázatot szerveztünk.

„Ki vagy te?” című felhívásunkban a pályázókat arra kértük, hogy egy alkotással mutassák meg, fejezzék ki magukat. A formátumok körét a lehető legtágabban értelmezhették, küldhettek zenei, írott, videós és más vizuális műveket, illetve bármilyen más, általuk választott médiumban készült alkotásokat (például saját tervezésű ruhát, ékszert). A felhívásban hangsúlyoztuk, hogy a cél nem a versengés, hanem a részvétel, vagyis hogy közösen alkotva és együtt gondolkodva találjanak új közösségre a fiatalok. A kiírás és a szempontok megfogalmazása során folyamatosan reflektáltunk az értékekre – és olyan módokat kerestünk, amelyekkel az iskolarendszerben már kudarcot megélt fiatalok megszólítása is meg tud valósulni. Minden „hagyományos” pályázati elemet átfogalmaztunk – zsűri helyett, mentorokat kértünk fel, nem hirdettünk nyertest, hanem egyenértékűnek és értékesnek tekintettünk minden beadott alkotást.

A felhívás meghirdetését egy hónapos előkészítés előzte meg. A beküldési időszak alatt egy előzetesen kidolgozott kommunikációs stratégia keretében folyamatosan dolgoztunk azon, hogy a lehetőség minél több fiatalhoz eljusson. Közel 70 oktatási és szociális intézményt, 70 civil szervezetet, valamint magánszemélyt kerestünk meg, illetve több pályázatfigyelő szervezethez és szerkesztőséghez is eljuttattuk a felhívást. Emellett kiterjedt kampányt valósítottunk meg a közösségi médiafelületeken (elsősorban a Facebookon, az Instagramon és a Youtube-on). A pályázási kedv növelésére online interaktív játékot is készítettünk, melyhez több munkatársunk gamifikációs képzésen sajátította el a szükséges ismereteket.

A felhívásba bevont mentorok személyében olyan példaképeket akartunk mutatni a fiataloknak, akik ösztönözhetik őket az alkotásra, illetve személyes tanácsokkal is segíthetik őket a későbbiekben. A mentorok videókban népszerűsítették a felhívást, a beküldési határidőt követően pedig részt vettek az alkotásokkal kapcsolatos visszajelzésekben, és hosszan elbeszélgettek a fiatal alkotókkal.

A felhívás meghirdetett elveivel összhangban nem hirdettünk nyertest, ehelyett rendhagyó módon értékeltük a fiatalok munkáit, melyben kiemelt célunk volt, hogy személyesen vegyük fel velük a kapcsolatot, valamint lehetőséget adjunk számukra, hogy egymással is megismerkedjenek. Ennek érdekében először mindegyik pályázót megkerestük telefonon vagy online videófelületen, és hosszan elbeszélgettünk velük az alkotásukról. A személyes beszélgetést követően három online találkozót szerveztünk a pályázók és a mentorok között, melyen a mentorok elmesélték, hogyan vált az életük részévé az alkotás.

A folyamat következő lépése most kezdődik. Megnyílik a fizikai tér a Práter u. 63. szám alatt. Indulnak a lazítós és pihenős, nyári üzemmódra hangolt programok. Ősztől a tervezett eseményeink a tanulás, élmény és művészet határterületein valósulnak meg, és abban támogatják majd a fiatalokat, hogy saját élményeiken keresztül ismerhessék fel erőforrásaikat, érdeklődési területeiket, illetve lehetőségeiket a közös cselekvésben, alkotásban való részvételre.

 

Máriás Leonard tíz évig dolgozott újságíróként, jelenleg civil szervezeteknek segít médiaelemzőként és filozófiai gyakorlatvezetőként. Emellett bevezetés a filozófiába és kreatív gondolkodás kurzusokat tart a Budapesti Metropolitan Egyetemen. Alkalomadtán dialógus- és önfejlesztő csoportokat vezet, illetve párbeszéd- és érveléskultúrát ösztönző társadalomfejlesztő projektekben vesz részt, melyekben a filozófiai módszerek és hagyomány gyakorlati alkalmazásával kísérletezik A Szegedi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskolájában a filozófia szélesebb társadalmi alkalmazhatóságát kutatja.

Kánya Kinga szociológus, 2002 óta hazai és nemzetközi civil szektorban esélyegyenlőségi, kooperatív közösségfejlesztő folyamatokban, női esélyegyenlőségi és érdekérvényesítő programokban dolgozik leginkább a szakmapolitikai területek metszéspontjaiban elhelyezkedő társadalmi problémák és rendszerszintű egyenlőtlenségek által érintett csoportok helyzetét érintő témákban. A gyászolókat segítő Napfogyatkozás Egyesület elnöke és a gyász átalakult társadalmi funkcióit és közösségi gyakorlatait kutatja.