Szervezetem, a Kontakt Alapítvány, 2001-ben pályázatot nyert az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál 15–26 év közötti hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci reintegrációjának elősegítésére. A programban azokat az embereket kellett felkutatni, akik valamilyen okból kihullottak az iskolarendszerű képzésből, és ennek hatására nem tudják életüket maguk szervezni és semmilyen kereső tevékenységet nem folytatnak. A kiírást az OFA kísérleti jelleggel hirdette meg, a nyertesek háromszor egy évre szerződtek a kiíróval, az országban összesen nyolc szervezet nyert. A lebonyolítás helyszínei földrajzilag és jellegüket tekintve is nagyon eltérőek voltak (Szombathely, Debrecen, Pécs 2 helyszínnel, Dunaújváros, Salgóbánya, Eger, Gödöllő). A felsorolásból látható, hogy a helyszínek között egyaránt megtalálható városi, kisvárosi és vidéki program, s hogy földrajzilag Magyarország minden tája képviseltette magát. E körülmény még inkább indokolta azt, hogy a lebonyolító szervezeteknek szabad teret kaptak és kísérleti módon alakíthatták ki saját koncepcióikat.

A Kontakt Alapítvány Gödöllőt és kistérségét választotta, két különböző településtípust. Gödöllő kisvárosi jellemzőkkel bír, a környező helységek pedig a kistelepülésre jellemző vonásokat hordozzák. A pályázat megírásakor szervezetünk úgy gondolta, hogy elsősorban információhiányból és rossz családi körülményekből adódóan nehéz helyzetbe került fiatalokkal kell dolgoznunk. A valódi munka megkezdésekor derült ki, hogy anticipációnk rossznak bizonyult, és elsősorban roma származású fiatalokat és embereket érint ez a probléma. Ez részünkről koncepcióváltást igényelt. Kiindulásként úgy terveztük, hogy egyéni, illetve kiscsoportos formában dolgozunk a célcsoportba tartozó fiatalokkal, elsősorban az egyéni és csoportos tanácsadás módszerét alkalmazva, amely főként a pályaorientáció és az információhiány témakörére fókuszál. Az, hogy a célcsoport többsége roma származású egyénekből állt, új munkamód kidolgozását igényelte, és rájöttünk, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni az eredményes munka érdekében a közösségfejlesztésre, a közösségi munkára.
A Dány községben általunk végzett közösségi munkát szeretném a továbbiakban bemutatni, amely egy általános iskolai felzárkóztató képzéshez kapcsolódott. Dány hagyományosan katolikus mezőgazdasági település, Gödöllő agglomerációs körzetébe tartozik, Gödöllőtől 25 km-re fekszik. Földrajzilag Aszód és Gödöllő között fél úton terül el, mégis, egyéni döntése alapján, Dány mindig is gödöllői kistérség részeként definiálta önmagát. A település 4000 főt számlál, melynek kb.10 százaléka, 400 fő roma, akik oláh cigányoknak vallják magukat, s a település délkeleti részén élnek telepszerű környezetben. Nagyon fontos volt figyelembe vennünk a megfelelő stratégia kidolgozásához a helyi közösség értékeit, működését és meghatározó világnézetét. Erre a cigány közösségre a legjellemzőbb a tradicionalitás és hagyományőrzés. A nők csak hosszú szoknyában járhatnak (érdekességként: alsóneműt se hordhatnak), nagyon korán házasodnak és alapítanak családot (13–14 éves kor), sokszor ezért maradnak ki már az általános iskolai képzésből. A férfiak hagyományosan viszik a férfi szerepeket, ők a közösség irányítói és a családok fejei. Egymás között csak cigány nyelven kommunikálnak, ezért a gyerekek az iskolába kerüléskor sokszor nem is beszélik a magyar nyelvet. A közösség külső kapcsolatai szűkösek, és csak néhány személy ápol komolyabb kapcsolatokat a közösségen kívül. Az imént megfogalmazottakból egyértelműnek tűnik, hogy a közösséggel kell dolgozni, és nem egyéni szinten kell a problémákat megoldani. A munka során az első és legfontosabb az volt, hogy a közösség életében megjelenhessen szervezetünk munkatárs(ak) formájában, ehhez fel kellett térképeznünk a szociális hálót, a közösség prioritásait, a közösségen belüli és kívüli megbecsült és elfogadott személyeket. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egy maszkuláris csoportban férfi segítőt fogadnak el könnyebben. (Tapasztalataink három év során halmozódtak fel.) Próbálkoztunk kolléganő bevonásával is, ám őt nem fogadták el és az egyre mélyebb megismerés során jutottunk arra a következtetésre, hogy a férfi közösségi munkás, tanácsadó nagyobb sikereket érhet el. A közösségi munka szükségszerűségét leginkább az a tény bizonyítja, hogy a többségi társadalom és a cigányság között komolyan működnek az előítéletek, ezért ha egyéni szinten próbálunk megoldást keresni és az egyén a saját környezetében preferálttól eltérő életutat választ, akkor a saját környezete kiközösíti, míg származása miatt a többségi társadalom sem fogadja be.
Közösségi munkánk elsődleges célja az volt, hogy valamilyen módon elfogadásra kerüljön a tanulás mint érték, és ezáltal csökkenjen a szeparáltság és a társadalmi különbség. E célunk elérése érdekében először azokat a referenciaszemélyeket céloztuk meg, akiknek a véleménye meghatározó a közösségben. Miután sikerült értékké formálni gondolkodásukban a tanulást, ők mintegy belső motorként generálták a közösség tudás iránti motivációját. Csoportos beszélgetések során nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar iskolarendszer nem alkalmazkodik az oláh cigány kisebbség életviteléhez, életmódjához. Jelenleg a tankötelezettség korhatára 18 év, romák körében pedig az első gyermek vállalása 13–14 éves korra tehető. A család eltartása, fenntartása mellett nincs lehetőség az iskolarendszerű képzésre. Azonban érdekes módon ezek az emberek, miután gyermekeik szintén 13–14 évesek lesznek, újra igényként fogalmazzák meg a tanulást. S ekkor még, ha belegondolunk, 30 év körüli emberek, akik még fiatalon, képzettség nélkül szeretnének boldogulni a munkaerőpiacon. Ekkor viszont már a magyar képzési rendszer nem ad lehetőséget az elmaradt képzettség pótlására.
A résztvevők igényeiből kiindulva, a közösség igényeit figyelembe véve rengeteg szempontot kellett szem előtt tartanunk. Az iskolai kudarcok során kialakult negatív érzelmek miatt például nem választottuk a helyi általános iskola épületét. Az önkormányzat és a polgármester pozitív hozzáállása révén lehetőség volt a cigánytelep szélén lévő régi iskola épületét megkapnunk a felzárkóztató képzés idejére. Ez a helyszín azért is fontos, mert ebben található a családsegítő szolgálat is, ahol az ott dolgozó szociális munkástól sokszor kaptak segítséget és pozitív az érzelmi odafordulásuk. A képzésben oktató tanárok pedig olyan, az általános iskolában tanító pedagógusok voltak, akiket a közösség maga választott ki.
A hosszú munka eredményeként 70 fő szerzett általános iskolai bizonyítványt, és valódi változás állt be a közösség tanuláshoz való viszonyában. Adatokkal alátámasztott tény, hogy pl. a normál általános iskolába járó roma gyerekek között a naplók adatai alapján csökkent a hiányzások száma. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy ugyanazok a tanárok tanították a gyerekeket, mint akik a felnőtteket, ezért a szülők nagyobb bizalommal fordultak a helyi iskolához és pedagógusokhoz. Még egy érdekes adat, hogy a helyi romák által elkövetett bűncselekmények száma csökkent a településen. Ennek valószínűleg csak annyi az oka, hogy az általános iskolai bizonyítvány megszerzése után mindenkinek lehetősége volt megszerezni a jogosítványt, és ezért kevesebb jogosítvány nélküli vezetőt fogtak el. Első hallásra ez nem tűnik fontos dolognak, de ha belegondolunk, fontos eredmény abban a tanulási folyamatban, hogyha ők közelítenek a többség normái felé, akkor a többség részéről is kevesebb az elutasítás. Azt gondolom, ez a munka fontos lehetősége volt annak, hogy az eltérő kultúrák közelítsenek egymáshoz, és a belülről motivált kezdeményezések újra visszaállítsák a közösségek erejét.