Közösségfejlesztői kérdések az energiaközösségekről

2022/3

Energiaválság van, a szomszédban dúl a háború, függünk az orosz gáztól, a paksi atomerőműtől, a fosszilis energiahordozók drámai mértékben fogynak… Az idei nyár drasztikus változásokat hozott sokak életében, többen az első “csökkentett rezsicsökkentéses” villany- és gázszámla kézhezvétele után döbbennek rá, mennyire kiszolgáltatott helyzetben vagyunk az energia kérdésében is; most kezdenek számolgatni, hogy mi lesz velük télen, amikor többet világítunk és fűtünk, és elég lesz-e minderre a fizetésük, nyugdíjuk. Eközben pedig forradalmi átalakulás előtt áll a hazai energiapiac, ugyanis a startpisztoly eldördülésére várnak a megújulóenergia-közösségek, amelyek akár választ is adhatnak a fenti kérdésekre. Megpróbálom körüljárni a témát abból a szempontból, hogy mi lehet a sikeres energiaközösség záloga, és milyen szerepe lehet ebben a közösségfejlesztőknek.

Sokan tevékenykednek azon, hogy megalakulhassanak azok a mini-közepes méretű társulások, amelyek kifejezetten azért jönnek létre, hogy kiviteleztessenek egy olyan napelemes (vagy szélerőműves, biomasszás) rendszert, ami a megtermelt árammal (hővel) minimálisra csökkenti a szolgáltatótól vételezett áram- vagy gázmennyiséget. Vagy a megtermelt áramot értékesítik, és a bevételt közösen szétosztják vagy befektetik egy következő megújulóenergiás beruházásba. Vagy csak egyszerűen arra szövetkeznek, hogy közös ötleteléssel, kisebb befektetésekkel csökkenteni kezdik az energia fogyasztásukat.

Energiaközösség többféle struktúrában jöhet létre, magánszemély épp úgy lehet tagja, mint egy önkormányzat vagy egy civil szervezet; a döntési mechanizmus demokratikus, tehát egy-egy kérdésben nincs nagyobb szava és több szavazata a polgármesteri hivatal képviselőjének, mint egy magánszemélynek. Természetesen szükség van egy néhány fős vezetőségre is, akik hátukra veszik a közösség irányításának ügyét, akik kezébe a társaság döntési jogköröket helyez és akiktől rendszeres időközönként beszámolást vár el.

Közérdek – közösség – közjó – együtt – egymásért… A közösségépítők és -fejlesztők számára ezek fontos fogalmak, és nem csak a munkájuk kapcsán, azonban a széles nagyközönség, az “átlagemberek” számára, akik nem látnak ki a saját életükből, saját viszonyaikból, akiket saját magukon kívül nem sok minden érdekel, azok számára szokatlan lehet, hogy olyan dologért fizessen egy szemmel látható összeget, ráadásul a saját jövedelmükből, amiből nem csak ők járnak jól, hanem az a szomszéd is, akinek például a kutyája kikaparta az ő palántáját a társasház kertjében. Vagy aki beparkol a kocsibeállónkba, aki albérlőknek adja ki a lakását, aki csak aludni jár haza, aki éjjel bömbölteti a rádiót, aki hétvégén gyakorol a hangszerén. Vagy aki nem jár közgyűlésre, ahol dönteni kellene a társasházat érintő kérdésekről. Nem sorolom tovább, mindenki ismer ilyet. No, hát őket kellene egy önkéntesen megalakuló közösségbe invitálni, bevonni azért, hogy együtt vehessünk egy akkora napelemrendszert, amivel minimálisra csökkenthetjük az áramszámlánkat. Vagy vehessünk egy akkora hőszivattyút, amivel kiválthatjuk a távfűtést vagy lecserélhetjük a közös kazánt, és egy napelemrendszerrel megtámogatva leválhassunk a gázról. Amivel mindenkinek jobb lenne, aki abban az épületben él. Vagy annak, aki használja azt az adott épületet, hogy egy közösségi szolgáltatás fennmaradhasson. Vagy – és ez nyilván hatásvadász említés a részemről – hogy fennmaradhasson egy bölcsőde vagy óvoda, aminél az önkormányzatnak kell fizetni az áram- és gázszámlát, mert ezek az intézmények is kikerültek a rezsitámogatott körből.

Egy energiaközösség létrejöttét általában egy kezdeményező magánszemély indítja el. Ő az, akit érdekel a téma, aki utánaolvasott, látta a szóróanyagot, aki hallotta a hírekben. Őt nem kell meggyőznünk arról, hogy az ügyünk helyes, sőt! Ő fogja megkeresni azt a szervezetet, aki segíthet a napelemes rendszer kivitelezésében, de az, hogy az adott helyszínen meg tud-e alakulni egy energiaközösség, hogy az illető (lakó)közössége bekapcsolódik-e egy energiaközösségbe, az sok tényezőn múlik. Elsősorban azon, talál-e helyi támogatókat, és kellő számú társ esetén meg tudja-e nyerni a döntéshozókat a beruházást illetően. Ehhez szükség lehet szakértő bevonására, például egy tájékoztató tartására, ahol az érdeklődők minél több információt tudhatnak meg az energiaközösségek működéséről, a beruházásról, a pénzügyi háttérről és lehetőségekről, illetve a kivitelezés ütemezéséről. Itt, egy közös gondolkodás keretén belül már kiderül, hogy a társaság kellően tőkeerős-e a beruházás kivitelezéséhez. Ha nem, akkor újabb szakember segítsége kell, aki tájékoztatja a társaságot a hitelfelvételi és egyéb adománygyűjtési lehetőségekről. A kivitelezésről egy újabb szakember nyújt tájékoztatást, a beüzemelés után pedig az elszámolásról egy harmadik szakértő tájékoztatja őket. A technikai, műszaki és pénzügyi ismertetést tehát szakemberektől tudják meg. De mi a helyzet magával a közösséggel? Őket ki gondozza, menedzseli, irányítja? Hiszen egy energiaközösség jó esetben évtizedekre, ha nem “örökre” vállalt kötelezettség. Ha ma igent mondunk egy energiaközösségi tagságra, az azt jelenti, hogy a befektetésünk minden hasznát ki akarjuk élvezni – az viszont lehet, hogy csak néhány (vagy több) év múlva következik be, amikor a közösség saját tulajdonába kerül a naperőmű, amikor kifizették az utolsó hiteltörlesztést vagy bérleti díjat, és már tényleg “ingyen” kapják például az áramot. A 3-5-10 év során viszont rengeteg változás következik be egy közösségen belül, amiket le kell követni, amiket kezelni kell.

Mi történjen, ha valaki elköltözik? Meghal? Meggondolja magát, és vissza akarja kapni a pénzét? Ezeket a kérdéseket már a közösség megalakulásakor meg kell válaszolni, le kell fektetni a szabályokat, hogy ilyenkor mi a teendő. A jogi aspektuson kívül azonban ezeknek az eseményeknek az emberi részét is kezelni kell. A közösséget ugyanis nem csak egyedek, befektetők, magánszemélyek társulásának kell, vagy kellene tekinteni, hanem emberek, hús-vér-érző lények csoportjának. Még akkor is, ha mondjuk egy intézményt, szervezetet képviselnek. Őket először is össze kell ismertetni egymással, hiába élnek mondjuk egy lépcsőházban, vagy dolgoznak egy cégnél. Hiszen mindenki magával hozza az egyéniségét, a kompetenciáit vagy skilljeit, amit akár a közösség érdekében kamatoztathat is. Ezeket pedig ki kell deríteni. Tehát a közösségbe mindenki magával hozza a saját kis “egyéniség-batyuját”, amit össze kell csiszolni a többiekével. Nyilvánvaló, hogy egy közös befektetés érdekében nem kell mindenkivel kebelbarátokká válni, de sokkal könnyebben halad előre egy társaság, ha a tagjai “by the way” gondoskodnak egymásról, segítik egymást apró szívességekkel, figyelmességekkel. Mert egy energiaközösség rengeteg előnyt hozhat magával, ha nem pusztán befektetésként tekintünk rá, hanem elkezdünk felelősséget vállalni a tagjaiért – magunkért.

Mondok egy egyszerű példát, aminek a kifutása sokkal több lehetőséget rejt magában, mint a puszta áramtermelést. Tegyük fel, hogy minden jogi és pénzügyi feltétel adott ahhoz, hogy egy társasház akkora napelemrendszert telepítsen a házuk tetejére és homlokzatára, ami nem csak a közös használatú lift és világítás fogyasztását fedezi, hanem a benne lévő lakások fogyasztásának nagy részét is (a technikai részletekbe ne menjünk bele). Mivel elképzeljük, tegyük fel, hogy a lakások tulajdonosai 100%-ban támogatják az ötletet, és van elég pénzük is a rájuk eső rész fedezésére. Már ennél a résznél is elég nagy bizalomra van szükség, hiszen ki az, aki 2-3 millió forintot befizet egy társasházi számlára… De térjünk vissza az elképzelt házhoz! A közös képviselő lebonyolítja a beruházást, a villanyszerelők elvégzik a szükséges átalakításokat, a napelemes kivitelező cég engedélyezteti, felszereli a paneleket, és működni kezd a rendszer – termeli az áramot, amit a ház felhasznál, működik az elszámolási rendszer, mindenki elégedett, hiszen minimális a villanyszámla.

Mit kezd a közösség az így keletkező megtakarításaival? Hiszen lecsökkent a rezsi, a közös költség is kevesebb a kieső lift- és világításfogyasztás miatt, sőt, a lakások fogyasztásának nagy részét is “ingyen” használjuk. Mire fordítjuk tehát a megmaradó pénzünket? Elvégeztethetjük belőle a régóta esedékes külső hőszigetelést, “becsomagoltathatjuk” a társasházat, korszerűre cseréltethetjük az ablakokat, ajtókat, lecserélhetjük a kazánt – évek alatt, szép lassan modernizálhatjuk az épületünket, ahol a lakásunk található. Ez a beruházásunk fizikai síkja, amiben a közösség szempontjából nincs sok fejlődés.

Választhatjuk viszont azt is, hogy a közösségünket, ami elindította a befektetést, elkezdjük úgy működtetni, hogy mindenkinek előnye származzon belőle. Például szervezhetünk nagybevásárló-körutakat a házban lakó idősebbek számára, vagy azok megsegítésére, akiknek nincs autója. Elkezdhetünk vezetni egy közös naptárat, amibe például az autóval rendelkezők felírják, mikor tervezik a havi nagybevásárlást, hogy aki akar, csatlakozhasson hozzá. Vagy amiben a nyugdíjasok vagy kisgyerekesek beleírhatják, mikor tudnák elhozni a házban lakó gyerekeket az óvodából, általános iskolából – így megkönnyítve azon szülők dolgát, akiknek időnként tovább kell dolgozni. Az egymás iránti törődés, az egymásra gondolás jele lehet egy tálca sütemény, amit az egyik lakó kitesz a bejárathoz, hogy vehessen belőle aki kér. De ehhez tudnunk kell egymásról, kicsit be kell engednünk a szomszédainkat az életünkbe – aminek az első lépése lehet egy energiaközösség. Hiszen ott fehéren-feketén kiderül, hogy ki fogyaszt sokat a klímája, a nem jól időzített bojler vagy a régi fagyasztószekrény miatt. Ezekben is segíthetjük egymást. Lehet ötletelni, hiszen rengeteg okosmérő létezik, amivel meg lehet mérni, melyik eszközünk fogyasztja a legtöbbet, lehet időzítős dugaljakat vásárolni, amit elég egyszer beállítani, és az automatikusan áram alá helyezi vagy leválasztja a hálózatról akár a villanybojlerünket is. És ezeket az olcsó eszközöket szintén megvásárolhatjuk közösen, akár a társasház költségére is. Apró ötletekkel, praktikákkal akár 20%-nyi energiamegtakarítást érhetünk el, csak tudnunk kell róla! Elvárni azonban senkitől nem lehet, főképp nem egy közösségtől, hogy magától képes legyen minderre. Rengeteg kezdeményezés hal el amiatt, mert nincs kihez fordulni ezekben az emberi kérdésekben.

Így hát kedves lakó- és egyéb közösségi társak, kalandra fel! Találjuk ki együtt hogyan lehet a pénztárcánkat is nagyban kímélő, mindenki számára megelégedést nyújtó jövőbe való befektetéseket kitalálni és végig is vinni. Ebben lehet segítség a KESZ Nonprofit Kft, aki most egy pályázat keretében keresi a fenti gondolatok mentén vállalkozó kedvű közösségeket, hogy mintaértékű közösségi napelemek kivitelezésében legyen a partnere.

Szerző:

Szalkai-Lőrincz Ágnes vagyok, végzettségem szerint szinkrondramaturg, de 2016 óta egyre jobban érdekel a közösségi energia. Részt vettem számos ezzel kapcsolatos képzésen, hazai és nemzetközi konferencián. 15 éve foglalkozom egészséges életmóddal, vegyszermentes kertészkedéssel, és ezek népszerűsítésével. Az Energiahatékony Wekerle Civil társaság képviselőjeként részt vettem a Platform London által szervezett Democratising Energy pilot programban, melynek fő témája a közösségi energia és az energia demokratizálása volt, legutóbb a Delfti Egyetem Energiapiaci képzésén, illetve a megújuló energiaforrások integrálása az energiapiacra képzésén vettem részt. Idén június óta a Magyar Természetvédők Szövetségénél dolgozom energiaközösség mintaprojektek létrehozásán.