A Világvárosok Önkormányzati Egyesületének Association of Metropolitan Authorities – A.M.A.) “Közösségfejlesztés – A helyi kormányzat szerepe” című kiadványa alátámasztja azt a véleményt, miszerint a közösségfejlesztésnek az egész önkormányzati kultúra részévé kell válnia. Ha ez megtörténik, az oktatás és képzés központi szerephez jut mind az önkormányzaton (vagy más közhivatalon) belül, mind pedig azon kívül, azokban a közösségekben, melyeket szolgálni hivatott. Nagy szükség van a közösségi szervezetek tagságát alkotó magabiztos és jól informált emberekre, olyan személyekre, akik értik a szervezőmunkát, képesek erőforrásokat vonzani és azokat kezelni, átérzik az önkormányzati döntések fontosságát és hatékonyan kommunikálnak.

Belső szinten az önkormányzatnak meg kell tanulnia, hogy miként kell az emberekkel kommunikálni, hogyan kell tanácsot adni nekik és figyelni rájuk, valamint a szerveződésnek olyan formáit kell elsajátítania, amelyek inkább elmélyítik, semmint akadályozzák a közösségekkel való kapcsolatát és azok természetének megértését. Ez felveti annak kérdését, hogy miként lehet megszervezni az ehhez szükséges oktatást és képzést.
A közösségek életében az emberek aktív bevonása mindig is a tudáshoz, készségekhez és önbizalomhoz vezető utat jelentette a személy számára függetlenül attól, hogy a közösségi bevonódás a lakásügyet, netán valamilyen játéklehetőséget, vagy valamilyen más témát érintett. A múltban ezt a folyamatot nyíltan támogatták az olyan szerveződések oktatási programjai, mint a szakszervezetek vagy a szövetkezeti mozgalmak (a polgári demokráciában. A szerk.).

Az olyan közösségi vezetők, mint Marcus Garvey, az oktatás fontosságát hangsúlyozták a feketék aktivizálása során. A mai világ sok részén nem lehet különbséget tenni az oktatás és a fejlődés között. A világ más tájain, mint például Dél-Amerikában, Afrika egyes részein, Indiában vagy a Fülöp-szigeteken a fejlesztő szakembereknek specifikus oktatási feladataik vannak, amelyek a következőket foglalják magukban: lehetőséget teremteni az embereknek arra, hogy egy pillanatra megálljanak, kritikus szemmel reflektáljanak helyzetükre és arra, hogy mit csinálnak, hogy információkat szerezzenek vagy új készségeket sajátítsanak el, és hogy megtervezzék, hogy mit fognak tenni a jövőben. Ezt az oktatási folyamatot részvételt erősítő képzésként szokták jellemezni. Számos tényezőre, és nem utolsó sorban az ezekben az országokban folyó munka eredményeképpen, a brit közösségi munkások egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek pl. munkájuk oktatási aspektusaira, és mindezt ráadásul sokkal tudatosabban teszik, mint régen. A közösségi munkások önkéntes aktivistákkal fognak össze, hogy együtt gondolkodjanak a képzésről, mert hiszik, hogy ez az önbizalom, a készségek, a tudatosság és a közös cselekvés fejlődéséhez vezet. A folyamat képessé teszi az embereket arra, hogy megértsék, helyzetük miként határolhatja be és határozhatja meg őket, valamint arra is, hogy felismerjék a változtatás lehetőségeit. Így hát nem csoda, hogy manapság oly sok figyelem összpontosul az olyan képzési modellek kidolgozására, amelyek megfelelnek a közösségfejlesztés számára mind “külső” szempontból (ti. a közösségek tagjainak viszonylatában), mind pedig “belső” értelemben (az önkormányzat és a közhivatalok viszonylatában).

A cselekvés tanulása
– közösségi munka és részvételt erősítő képzés

Az értékalap
A közösségben kialakított meghatározás rávilágít azokra az értékekre, amelyeket a munka során szem előtt kell tartani. A kölcsönösen elfogadott célokat kollektív együttműködés eredményeképpen találják meg. A tulajdonjog, a menedzsment és a munka irányítása azokat érinti, akik a problémát tapasztalják.
A felelősség vállalása, a felelősségre vonhatóság minden szinten fontos. Az egyénnek a csoport, a csoportnak a szélesebb értelemben vett közösség irányából kell felelősségre vonhatónak lennie.
Az egyik legfőbb cél az olyan társadalomért folytatott munka, amelyben az esélyegyenlőség mindenki számára realitássá válik. Központi szerepet kap továbbá az elnyomás összes formája elleni küzdelem.

A folyamat
Ha a körvonalazott értékeket megtartandónak ítélik, akkor a folyamat válik a legfontosabb tényezővé.
A folyamat alkotórészei a cselekvés és a gondolkodás. Az első lépés a cselekvés. A csoport tagjai összegyűlnek és elgondolkodnak azon, hogy mi történt eddig. Ezután megtervezik jövőbeli stratégiájukat, majd újból szétválnak, de tevékenységüket immár jobban végzik.
Minden csoport egyénekből áll, akik különbözőképpen tapasztalják a cselekvés folyamatát. Egy fehér ember perspektívája nem ugyanolyan, mint egy feketéé, az egészséges emberé sem ugyanaz, mint a kevésbé egészségesé, és a nőké sem ugyanaz, mint a férfiaké. A tehetetlenség, erőtlenség személyes és politikai kérdés is egyben, és a közösségi munka felelőssége az, hogy az egyént erősítő személyes tanulási folyamatok összekapcsolásával a közösséget erősítő közösségi tanulási folyamat jöjjön létre.
Ebből a megközelítésből kifolyólag fontos, hogy a közösségi munkások tisztában legyenek a hatalom és tehetetlenség kérdésköreivel a társadalom viszonyában. Ennek megértésében segít a cselekvés és a gondolkodás.

A részvétel módszere
Ha a folyamat részét képezi az egyének képessé tétele arra, hogy egymás elnyomása nélkül dolgozzanak együtt, akkor a csoport munkamódszereinek ezt a folyamatot kell erősíteniük.
Az emberek különbözőképpen tanulnak. A tudás és szakértelem fokról fokra épül fel egy sor különböző tapasztalat eredményeképpen. A legtöbb ember úgy ért meg új dolgokat, hogy a korábban tanultakra “akaszt” új tudást. Néhány embernél akadályoztatva van a tanulás, mert az ő egyéni tapasztalataik sosem válnak a tanulás részévé. Ha a feketék, nők vagy más hátrányos helyzetű csoportok tapasztalatai nem adódnak össze, azokat nem értékelik és nem erősítik meg, akkor az emberek továbbra is marginális helyzetben maradnak, és a munkát továbbra is a fehér férfiak fogják leginkább meghatározni.
A módszereknek számba kell venniük azokat a tapasztalatokat, amelyeket az emberek magukkal hoznak. Ez arra enged következtetni, hogy a személyest nem szabad elválasztani a politikaitól, máskülönben a személy felszabadítása nem kollektív cselekvés útján történik. Ha az egyén marginális helyzetben van, a cselekvés is marginális értékű lesz.

(Kiadó: Learning for Action: Community Work and Participative Training. Tanuljunk cselekedni: közösségi munka és aktív tanulás. Nagy-Britannia, London 1990, Association of Metropolitan Authorities)