„A diktatúrák nagy trükkje, hogy elhitetik azokkal, akik bennük élnek, hogy nem lehetséges a változás. Megfélemlítésre, gazdasági függésben tartásra és a társadalmi rétegek közötti bizalmatlanságra épülnek, így tartják fent magukat.” Jászberényi Sándor

 

Mag-unkról általában

Közel 30 éve kerültem kapcsolatba a közösségfejlesztéssel, s nyilván fiatal naivitással és lendülettel kezdtem el tevékenykedni, amelyben rengeteg elhibázott döntést, kezdeményezést és folyamatot tudhatok magaménak. Nem is kellett 30 évet várni ahhoz, hogy mérlegeljem az egyéni életutamat és a civil területen folyó közösségi munkát. Ha van valami, amit másként csinálnék, az talán pont az, hogy nem lépnék bele abba az oly csábító csapdába, hogy a saját lakóhelyemen kezdjem el gyakorolni azt a tevékenységet, amit helyi fejlesztői munkának ismerünk. De nem tudom visszafordítani az idő kerekét, így azzal kell naponta szembesülnöm, hogy a helyi hatalommal vívott konfliktusok sorozata nélkül nem lehetek egy település és civil szervezetének közösségfejlesztője, ugyanakkor helyi lakosa is.

Érettségi után a nagyszüleimnél telepedtem le Komáromban. Később a családalapításunk is ide kötődött, majd a barátok, közösségek, munkahelyek is. A közművelődésben kezdtem dolgozni, tehát minden feltétel adott volt, hogy a helyi társadalommal, a közösséggel foglalkozzam. Ezen csak erősített a közösségfejlesztői képzés, gyakorlat, s rengeteg tapasztalat, ismeret, inger, ami ért. Alig telt el 10 év, s már civil szervezet alapítója, tagja és vezetőségi tagja voltam. A civil terület, a közösségek iránti elköteleződés oly mértékben hatott rám, hogy 15 évnyi intézményi lét után a civilséget választottam életpályául, amelyben a legismertebb folyamat a Mag-ház építése és közösségi működtetése.^[1]

Talán a természetemből adódóan is, de mindig szót emeltem a társadalmi igazságtalanságok ellen, tehát véleményformálóként éltem, élek. Ez jellemzi a magánéletemet, s azt gondolom, hogy Komáromban élőként, helyi lakosként ugyanazok a jogok és kötelességek illetnek meg, amelyek mindenki mást. Ám Komáromban ez nem így van. Minden, amit magánemberként kritikaként megfogalmazok vagy szóvá teszek, annak következménye egyenesen visszahat azokra a szervezetekre, folyamatokra, amelyekkel, amelyekben dolgozom, tevékenykedem.  Amennyiben magánemberként a hatalom nem ér célt, úgy közvetve a közösségi munkáinkra, folyamatokra üt vissza.

Folyamatos dilemma, hogy „érintettként” tudsz-e releváns fejlesztői folyamatot generálni és vinni. Dilemma szakmailag, emberileg és közösségileg is. Óhatatlan, hogy az objektivitás torzul, ami persze a döntésekre is kihat. Ezzel pedig esetenként nem összehozóként, hanem jellemzően megosztóként vagy jelen a helyi közéletben, közügyekben.

Magánemberként és fejlesztőként is azt vélem, hogy az önkormányzatiság, a kormányzás szolgálat. Helyben és az országban élők, tehát valamennyi ember felé. Természetesen azt is vallom, hogy nem lehet mindenben mindenkinek – Komárom esetében 18.000 embernek – a kedvére tenni, mindig lesznek konfliktusok, örömben és bánatban élők. Ugyanakkor törekedni kell a közjó elérésére, s ennek talán egyik legmarkánsabb megnyilvánulása lehet(ne) a helyi nyilvánosság, a közösségi párbeszéd biztosítása.

 Az Önkormányzat és a civil társadalom

Az önkormányzat kettős célrendszere egyrészt a helyi közügyek intézése, a lakosság közszolgáltatással való ellátása, valamint a helyi önkormányzás, a lakossággal való együttműködésfeltételeinek megteremtése.^[2] Ebben a folyamatban vannak kötelezően ellátandó és önként vállalt feladatok. Minden önkormányzat, azaz a helyiek által választott legitim testület maga határozza meg feladat- és támogatási rendszerét, lehetősége és – szerencsés esetben – a helyi lakosság igényei alapján. Optimális esetben ez utóbbihoz elengedhetetlen a folyamatos párbeszéd és kapcsolattartás a lakossággal, a civil társadalommal. Optimális esetben. Akkor, amikor a helyi önkormányzat valós képviseletre és nem a hatalom megszerzésére és megtartására törekszik.

Komárom azon városok egyike, ahol az önkormányzatiság működtetése nem súrolja a fent említett optimális esetet. Tehát az önkormányzat nem társadalmi párbeszédre, hanem a hatalom megőrzésére helyezi a hangsúlyt.

Minden önkormányzati, testületi, vagy polgármesteri keretből biztosított támogatás forrása közpénz. Tehát nem a vezetők saját zsebéből nyújtott lojalitás, hanem a közösségi vagyon visszaosztása – szerencsés esetben – a lakossági igényeikre alapozva. Szerencsés esetben.

Komárom azon városok egyike, amely gavallér módjára költekezik, szubjektív döntése alapján osztva a köz vagyonát saját hatalmának megerősítésére, a civilek függőségben tartásával és a bizalmatlanság megerősítésével.

Járt utat a járatlanért el ne hagyj! – A változás, a változtatás nehézségei

Komáromban minden, ami jó, az csak az önkormányzattól indulhat. Helyben nyilvánosságot kizárólag azok a folyamatok és kezdeményezések kapnak, amelyek valahogyan kapcsolódnak a helyi hatalomhoz, annak támogatását kiemelik.

A demokratikus civil társadalom kialakulásához az első akadály tehát a szoros függőség kialakítása azzal, hogy a „támogatott” szervezetek az önkormányzat kinyújtott csápjaiként, a helyi politikai hatalom kiszolgálóivá válnak. Megszokott, bejáratott feladatok, akciók, kampányok, kommunikációs platformok és sabloncselekvések jelennek meg. Az a lényeg, hogy semmi társadalomra kivetíthető kritika ne jelenjen meg a nyilvánosságban, a kommunikáció kizárólag a pozitív és megnyugtató híreket továbbítsa. Ebben talán két téma jelent kivételt, mégpedig a felelőtlen állattartás (menhelyi tevékenység), illetve a környezeti terhelés (szemetelés). Ezek azok a területek, amelyek megjelenhetnek a kommunikációban, s van lojális szervezet, amely e témákra egyből reagál.

Civil szervezet életre hívására motiválhat a közös hobbi, vagy a közös ügy. Ez utóbbira helyezem most a figyelmet, hiszen ezek azok az irányok, amelyek a helyi civil társadalom alapjai. Azok az ügyek, amelyekre helyben nincs meg, vagy nem megfelelő a válasz. Amennyiben az önkormányzat nem látja el közvetlenül pl. az állatvédelem feladatait, akkor arra alakul egy civil szervezet, amelynek tevékenységét jobb esetben az önkormányzat – ne felejtsük el, a köz vagyonából visszaosztva – támogat. Eddig jól is van, mert ez a tevékenység jól kommunikálható, népszerű. De nézzük meg, hogy mi van a „kényesebb” területekkel. Azokkal, amelyek olyan társadalmi hiányokra hívja fel a figyelmet, amelyek nem oly népszerűek.

 

Komáromban az Élettér Egyesülettel mindig is olyan kezdeményezésekbe fogtunk, ami közösségi indíttatásból valami társadalmi hiányra épített. Talán a legnagyobb és leginkább meg nem értett projekt maga a Mag-ház megépítése és üzemeltetése, amelynek alapja a közösségi terek hiánya volt. Számos, itt most nem említett projekt és folyamat van mögöttünk, ami helyben sem az előző, sem a jelenlegi város vezetésének ingerküszöbét nem érte el, nyilván a társadalmi hiányokra generált folyamatok – valószínűsíthetően – kényes pontokként jelentkeztek a helyi „hatalomnál”.
Változást 2016 hozott, amikor két társadalmilag kényes folyamatba kapcsolódtunk. Egyrészt a hajléktalanok foglalkoztatásába, másrészt az ezzel a tevékenységgel szorosan összefüggő élelmiszermentésbe^[3]. Mindkét területtel a városi „tündérmese” folyamatát zökkentettük meg, hiszen ez időig nem volt hírértéke helyben a periférián és a szegénységben élőknek. Ezek olyan folyamatok, amelyek az önkormányzatra nem vetnek jó fényt, viszont olyan tevékenységek, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Így kényszeredetten ugyan, de a feladatok ellátásához kaptunk önkormányzati támogatást.

Oszd meg és uralkodj! – A függőség és a bizalmatlanság kiépítése és erősítése

A civil társadalom és a politikai kultúra léte vagy nemléte nem más, mint magának a demokráciának a léte vagy nemléte. Jól működő demokratikus állam vagy városvezetés mellett van realitása az erős civil társadalom kiépülésének és megerősödésének. Optimális esetben a jól működő civil társadalom kiegészíti mindazt a hiányt, amit az önkormányzat vagy nem tud, vagy nem áll módjában megoldani.

Komáromra nem mondható el, hogy demokratikusan működő önkormányzattal látja el a feladatait. Látszólag és valósan is nagyvonalú mindazokkal, akik a kedvére tesznek. A civil szervezeteknek háromféle támogatási rendszere alakult ki, amelyben összességében (a 2020-as költségvetési tervet alapul véve) 987.000.000 Ft-ot oszt szét.

Egyrészt vannak kiemelt, ún. stratégiai szervezetek, partnerek, akik közvetlen költségvetési támogatásban részesülnek (a támogatások jelentős részét ezek a szervezetek teszik ki). Nekik nem kell pályázatot benyújtaniuk, csupán évente egyeztetni a költségvetés összeállításakor, hogy milyen tervekkel bírnak, s mihez kérnek közpénz-támogatást. Tevékenységeiket tekintve ezek a szervezetek széles skálán mozognak, meghatározóan a sport és kultúra területeire összpontosulnak.

Másrészt évente egy 30 millió forintos keret terhére bármelyik civil szervezet nyújthat be támogatási kérelmet. Ebben a támogatási rendszerben a pályázónak 20%-os saját forrással is rendelkeznie kell. A támogatásoknak nincs se alsó, se felső határa, így gyakorlatilag bármekkora összegre lehet pályázatot benyújtani. A pályázati döntés kizárólag a képviselő-testület feladata, és nem tudni mi alapján döntenek, szakmai érvek és kritériumok nem ismertek, indoklás pedig nincs. Amennyiben valaki nyomon követi 2011-től a támogatottak felsorolását, valamint a támogatási összegeket, akkor gyakorlatilag egy évente visszatérő támogatási sablont tapasztalhat kisebb eltérésekkel.

Mindezek mellett van a város polgármesterének 80 millió forint egyéni – vagyis ez is közpénzből egyéni – támogatási kerete, melyről saját döntési hatáskörébe utaltan dönt. Ennek döntési metódusa is hasonló a pályázati döntéshez, azzal a különbséggel, hogy itt támogatottá válhatnak azok a „lojális” szervezetek, akik a nyílt pályázatból kimaradtak, vagy nincs saját forrásuk.

Az aczéli kultúrpolitikára jellemző 3T mintáját fedezhetjük fel. Vannak a nyíltan a jelenlegi helyi hatalmi rendszert támogató és kiszolgáló, így támogatott szervezetek. Vannak a teljes elutasításra ítélt, ún. tiltott szervezetek, s a kettő között megjelenik a tűrt kategória. Azok a tevékenységek, amelyeket nyíltan nem lehet nem támogatni, de nem is szerencsés támogatni.

Az a helyzet, hogy a magas támogatások miatt a helyi civil szervezetek ennyire „önkormányzat-függők”, versenyhelyzetet teremt és bizalmatlanságot szül a szervezetek között. Mindenki félti a másiktól a saját támogatását, egyszerre igyekszik magát „bebiztosítani” és a másikat „besúgni”, s ezzel a civil szervezetek – akarva vagy akaratlanul – kiszolgálják a hatalmi rendszert.

Az Élettér Egyesület programjai közül a hajléktalanok foglalkoztatását, valamint az élelmiszermentést 2017 és 2019 között (3 évig) Komárom Önkormányzata (a 987 milliós keretből) évi 8-8 millió forinttal támogatta. Ráadásul amíg minden más szervezet, amely költségvetési soron szerepelt, nevesítve volt, ezeken a sorokon csak annyi volt olvasható: szociális feladat.

Strómanépítés helyben

A civil kezdeményezések – a helyi társadalmak változatosságára is figyelemmel – hol a politikai versenyben, hol a közpolitikák alakításában, hol az állampolgári részvétel demokráciát kiteljesítő alternatív formáinak kiépítésében vállalnak szerepet. Az ezektől várt eredmények, illetve következmények rendkívül eltérőek az egyes településeken. A civil szerveződések, illetve az önkormányzatok az egymással való együttműködés többféle módját dolgozták ki. Az átfogó, koncepciózus kooperáció kezdeményezői egyelőre inkább az önkormányzatok. Talán ezzel is demonstrálni kívánják elkötelezettségüket a népakarat érvényesítésében, de szándékuk lehet pusztán szépségtapasz! Másfelől a civil szervezetek és képviselőik sem feltétlenül a fejlett demokráciákban kialakított technikákat szorgalmazzák „társadalmi ellenőrző” tevékenységük során, hanem a politikai pártok magatartásához igazítják saját viselkedésüket személyi vagy szervezeti szinten.

A helyi hatalmi rendszerben a látszólagos „jóságos” szerepkör megőrzésére nagy hangsúlyt fektet Komárom polgármestere. Már 2010-es beiktatásakor láthatóvá vált, hogy a „népszerűtlen” döntések, folyamatok kommunikálását átruházza. Ehhez önkormányzatilag egy 3 lábú széket, azaz 3 alpolgármesteri posztot biztosított. Mindezt megerősítette a többségi testülettel, valamint azon civil szervezetekkel és vezetőikkel, akiket helyben az önkormányzat strómanjaivá^[4] tett, természetesen a köz vagyonából. A stróman anyagi és/vagy egyéb előnyért cserébe, a nevét adja különböző „népszerűtlen” közügyekhez, ügyletekhez egy olyan harmadik fél érdekében – jelen esetben Komárom Önkormányzatának –, aki maga különböző jogi, erkölcsi vagy más okok miatt nem képes vagy nem kíván a saját nevében eljárni. Komárom városának óriási civil támogatási rendszere, valamint a helyi nyilvánosságban biztosított „népszerűség” számos civil szervezeti vezetőt nevelt ki strómanná.

Mivel helyben nem beszélhetünk szakmailag erős civil társadalomról, így a civil összefogás, vagy egységes fellépés lehetősége sincs meg. Az önkormányzat azokat támogatja és díjazza, aki képes és hajlandó a bizalmatlanság megerősítésében, az egymás elleni uszításban és megosztásban szerepet vállalni, s ehhez – leginkább – saját arcát és hangját is adni.

Állampolgárként, emberként, közemberként Komáromban

Részletek az alkotmányból (Magyarország Alaptörvénye): „Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” (XV. cikk (2) bekezdés). „Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen.” (XXIII. cikk (1) bekezdés) „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.” (XXIV. cikk (1) bekezdés)

Szakmaiság vagy kontárkodás

Kevés dolog van, amire azt tudom mondani, hogy „ehhez értek”. De azért akad ilyen, pl. a közművelődés, az ifjúságügy, a civil szervezeti folyamatok, a közösségfejlesztés. Ezek azok a területek, amelyekben gyakorlatilag azóta tevékenykedem, amióta az eszemet tudom. Természetesen nem vagyok tévedhetetlen és gyakran vétek hibákat is, hisz emberből vagyok. Ám ezek a területek számomra világosak, átláthatóak, és megfelelő tudással és gyakorlattal rendelkezem ahhoz, hogy véleményt alkossak, formáljak.

A több mint 30 éves szakmai tevékenységem szorosan összefonódik a közügyekben való részvétellel, ennek részeként a szabad véleményalkotással, ügyek, folyamatok végigvitelével, s ha szükséges, mindezek közzétételével, a helyi nyilvánosság formálásával. Ez oka és forrása is helyben a hatalommal való konfliktusoknak. Mindezt a jelenlegi városvezetés 2010-ig pozitívan értékelte, hiszen politikailag egy „ellenzéki” oldalról tapasztalta. A hatalomváltást követően azonban átértékelődött a korábbi megítélésem, gondolom ezért, mert a jobbító szándékú kritikáimnak célpontjaivá immár ők váltak.

Első komolyabb konfliktusforrás helyben a közművelődés megreformálása volt, ami szakmailag teljesen elfogadhatatlan, kontár intézkedés volt, melynek a következményeit ma is érezzük. Majd jöttek a fiatalok: nem voltam hajlandó helyben a fiatalok demokratikus fejlesztésében kifejezetten pártpolitikai ifjúsági tagozatot építeni. A civil szervezeti támogatás átláthatóságára tett javaslatom pedig maga volt az ördög. S akkor itt és most csupán közéleti, szakemberi megközelítésekről esett szó.

Majd 2017-ben szembesültem azzal, hogy az eddig nyugodt otthonom veszélybe kerül. Külterületi tanyás területen élő családként vállaltunk minden olyan hátrányt, ami a távolsággal és az infrastrukturális hiányosságokkal járt. Azért, mert nyugodt, csendes, jó helyen alakíthattuk ki a nagycsaládi életterünket. Mindez egy csapásra eltűnt, hiszen Magyarország Kormánya kiemelt gazdasági övezetként, gyakorlatilag a kertszomszédomba engedélyezte a dél-koreai SK Battery akkumulátorgyár telepítését. Írásom célja nem az, hogy erre a vívódásra részletesen kitérjek, azonban annyit meg kell említeni, hogy a gyár telepítésének engedélyezési problémái vannak, helyben a város vezetése nemhogy félre-, sehogy sem tájékoztatta a helyi lakosságot, maga az építkezés, terjeszkedés folyamatos, így 2018 tavaszától zaj, por, közlekedési gondok jellemzik a mindennapjainkat.

Mit tehet ilyen esetben egy közösségi fejlesztő? Véleményem szerint ugyanazt, mint egy aktív helyi lakos. Kérdez, szót emel, érdeklődik, megy az ügyek után, az eredményeit nyilvánosságra hozza, társakat gyűjt, közös akciókba kezd stb. Szóval mindazt, amit csak tud. Mindazért, hogy az otthonának és saját magának a nyugalmát valahogy újra visszaszerezze. Él az emberi és állampolgári jogaival. Szabadon véleményt nyilvánít, s ha semmi eredménye nincs a törekvéseinek, próbálkozik a jogalkotóknál, hivataloknál. Jelen esetben azzal is, hogy elindul helyben a helyhatósági választáson képviselőjelöltként. Mert megteheti, hiszen az Alaptörvényben is meghatározott joga van hozzá. Még úgy is, hogy szakmáját, tevékenységeit tekintve közfeladatokat ellátó szervezetnél tevékenykedik. Ezt cselekedtem tehát. Természetesen felmérve és átértékelve a helyi közösségi munkáimat. Az indulást hosszas egyeztetés előzte meg, a család, a barátok jóváhagyása után az egyesületi vezetők, majd a tagság is megvitatta a helyzetet, és jóváhagyta az indulást. Felmértük, így tudtuk, hogy ez a lépés helyben már az alig megtűrt civil tevékenységre is kivetül majd. Természetesen a civil szervezetek függetlenségét megőrizve semmi kampányrendezvényt vagy akciót nem szerveztünk, nem vettünk részt benne. Nem azért, mert elfogadhatatlannak ítéltük, hiszen helyi érdekérvényesítő szervezetként akár még szerepünk is lehetett volna benne. Egészen egyszerűen csak azért, mert így találtuk etikusnak, függetlennek. Ezzel is példaként kívántunk állni, hogy a helyben végzett tevékenységünket mindenki számára biztosítjuk.

A választás nem járt sikerrel. Amit őszintén szólva nem is bánok. A választás óta kialakult pandémiás időszak s az ezzel együtt járó „saját hatáskörben” született döntések mind azt igazolják, hogy már nem csak a lakosság, hanem maga a választott képviselő-testület is szelektálva értesül a változásokról, döntési, javaslattételi jogköre pedig gyakorlatilag nincs.

Kit képvisel a képviselő?

„A helyi hatalom pro forma a helyi társadalomé az önkormányzati rendszerben. Az Alaptörvényben és az önkormányzati törvényben, valamint a legtöbb helyi statútumban manifesztálódott ez a viszony.” (Brachinger, 2008:97) Kérdés, hogy a helyi hatalom de facto is a helyi társadalomé-e az önkormányzati rendszerben?

„Mi azokat képviseljük, akik nekünk adtak bizalmat, ránk szavaztak!” – hangzott el 2019-ben Komárom Város Képviselő-testületi alakuló ülésén, majd ezt a mondatot hangosította ki a városrészi képviselőnk, egyik alpolgármesterünk.”

„Mint a monostori városrészért felelős alpolgármester, önkormányzati képviselő, az Önök kérésének megfelelően megbeszélést kezdeményeztem Komárom város polgármesterével és a szociális területért felelős alpolgármesterrel az Élettér Egyesület szociális feladat ellátására vonatkozó kérelméről, az otthontalan foglalkoztatás és az élelmiszermentés program jövőbeni folytatási lehetőségéről.
A megbeszélésen azt a tájékoztatást kaptam, hogy az új önkormányzati ciklusban a szociális szakterületen több jobbító szándékú változást szeretne a városvezetés megvalósítani annak érdekében, hogy a városban működő szociális ellátás szélesebb társadalmi körben kerüljön érvényesítésre.
Az új szociális stratégia kidolgozás alatt van, de Komárom Város Önkormányzata továbbra is támogatni kívánja a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel történő együttműködés keretében az élelmiszerek adományozása, illetve a hajléktalanok közfoglalkoztatása szociális feladatok ellátását.
Az erre vonatkozó megállapodások megkötése az ezt ellátó szervezettel már folyamatban van.
Czita János alpolgármester, Komárom, 2019. december 17.”
„2020. március 1-jétől a hajléktalan személyek országos közfoglalkoztatási mintaprogramját a komáromi Kemence Hagyományőrző Gasztro-kulturális és Közösségfejlesztő Egyesület látja el, a tárgyévi támogatási összege 34.550.000Ft.
dr. Kancz Csaba kormánymegbízott”
Egyesületünk saját forrásból, alapítványi és magánszemélyek támogatásaiból 2020. január 1-jétől 2020. november 31-ig helyi támogatás nélkül folytatta az élelmiszermentést, illetve 2020. február 28-ig tartotta fenn az otthontalanok foglalkoztatását.
„Komárom Város 2020-as költségvetésében nevesített támogatást biztosított 12.647.000 Ft mértékben, 2021-ben szociális foglalkoztatásra, valamint élelmiszermentésre a Kemence Egyesületnek.”

Szubjektív utószó

A hatalom kétélű fegyver. Nem csak élni, hanem visszaélni is lehet vele.

Írásom elején megosztottam, hogy ha van valami, amit másképp csinálnék, az a helyben végzett fejlesztői, közösségi munka lenne. Közösségfejlesztőként tudjuk és tapasztaljuk, hogy belső fejlesztőként a munka nemhogy könnyebbé, de sokkal nehezebbé válik az érintettségünk által. Hiszen nem csak a fejlesztővel szemben keletkeznek előítéletek, maga a fejlesztő mint helyben élő sem kerülheti el ezt. Azonban azt is be kell látnom, hogy mégsem csinálnám másképp mindazt, amit eddig tettem. A munkám eddigi örömeivel, a sikereivel, a kudarcaival és a hibáival együtt így kerek.

Tulajdonképpen hálásnak kell lennem a hatalmi bosszúhadjáratnak, hiszen ez a küzdelem az, ami mindig új és innovatív területre sodor magánemberként, s érintettségem által civil szervezetként is. Mindig meg kell lelni a boldogulást, a közösségi hiánynak azt a pici rését, amibe belekapaszkodhatunk, s amelynek „felépítése” ellensúlyozza a lehúzó erőket, ráadásul  ez az, amiből újra tanulhatunk, tapasztalhatunk, ezáltal folyamatosan fejlődünk.

Tulajdonképpen hálás vagyok a hatalmi arroganciának is. Ez az, ami által megtapasztalhatjuk a jogaink érvényesítésének lehetőségeit, kitapasztalhatjuk ügyeink mellett az egyéni és szervezeti érvényesítést és annak technikáit. Újabb társakat, partnereket kapunk, akikkel tanulunk a beadványokból, a háttérkutatásokból. Tárgyalunk, szervezünk, közösen tervezünk.

Tulajdonképpen hálás vagyok a hatalmi revansnak is, hiszen a megtorlással együtt a munka és a faladatok újraszervezése is szükségessé vált. A korábban általunk végzett feladatokhoz újabb partnereket kellett bevonni és aktivizálni, hiszen valakiknek továbbra is biztosítani kell e feladatokat. A stróman szervezetek így már nem csak támogatást, hanem feladatot is kaptak, kapnak, amelyben tanulniuk és gyakorolniuk kell a külső és belső partnerekkel való együttműködést, a tevékenység ellátásában a hatalmi rendszernek való megfelelést.

Összegezve azt mondhatom, hogy bár az egyéni sérelmeket nehéz elfelejteni, végülis ez a helyzet hozta meg egyesületünk számára a függetlenséget: semmiféle állami / önkormányzati támogatástól nem függünk, arra koncentrálhatunk, amit „magunknak” csinálunk. Azok a fontos társadalmi kérdésekre, szociális problémákra válaszoló feladatok, amelyeket előttünk senki nem látott el, most – önkormányzati nyomásra – gazdára leltek. A helyi társadalom szempontjából pedig nem az számít, ki végzi a feladatot, hanem hogy legyen, aki csinálja. S mi lehetne értékesebb eredmény egy helyi közösségi szakembernek, mint az, hogy tapasztalja: a problémák megoldására születnek megoldások. Elindulnak párbeszédek, cselekvések, kialakulnak együttműködések, közös folyamatok. Ezek is fejlesztői eredmények. Még úgy is, akkor is, ha mindezek csupán közvetetten jelennek meg.

 

Végjegyzetek:

^[1] A Mag-ház egy civil közösségi tér, amely civil tulajdonban és civil közösségi fenntartásban működik. Bővebben a Parola 2018/3. számában írtunk róla. (Gyenes Zsuzsa: A közösségi alapú szolgáltatások példaértékű gyakorlatai: Mag-ház – közösségi színtér működtetése konzorciumi együttműködésben.)

^[2] Ditzendy Károly Arisztid gondolatai alapján.

^[3] Az élelmiszermentés az áruházban „kidobásra váró”, de még fogyasztásra alkalmas élelmiszerek rászoruló családokhoz juttatása. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület programjában az adott áruházakból a közeli lejárati határidő miatti élelmiszerfelesleget a közelben működő partnerszervezetek közvetlenül szállítják el és osztják ki a rászorulóknak.

^[4] „Stróman (a német nyelvből: Strohmann, azaz szalmabáb, szalmaember) a neve a köznyelvben annak a személynek, aki más személy (a háttérember) nevében lép fel, mivel az utóbbi nem tud vagy nem kíván a nyilvánosság előtt szerepelni.” (Wikipédia)

 

Források:

Brachinger Tamás (2008): A civil kezdeményezések hatása a városi kormányzásra. In: Tér és társadalom 22. 1. sz. 93-107.

 

Monostori Éva közösség- és településfejlesztő, művelődési menedzser, kutató, tréner, egyetemi óraadó, a komáromi Mag-ház alapítója, szakmai vezetője. Jelenleg az ART-Tér Művészeti Szabadiskola és közösségi tér közösségi vállalkozás kialakításában tevékenykedik. 1992-ben ismerkedett meg a közösségfejlesztéssel, aminek azóta is elhivatott képviselője. Mindig érdekelték az új irányok, a módszertani kísérletezések, így az ifjúsági mint korosztályi közösségfejlesztéssel, valamint a civil együttműködésben működtetett közösségi terekkel közel 20 éve kezdett foglalkozni. Az általa indított folyamatoknál nagy hangsúlyt kaptak az együttműködések, valamint a demokratikus érékrend és működés. Komáromban a Mag-házban – megelőzve a helyi civil és/vagy önkormányzati lépéseket – több egyedi kezdeményezés fűződik a nevéhez. Jelenleg a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesületének elnöke, a Közösségfejlesztők Egyesületének választmányi tagja.