Ebben az évben, immár második alkalommal végeztünk szúrópróba-szerű országos vizsgálatot a hazai lakosság állampolgári részvételi készségének és a közintézmé­nyekbe vetett bizalmának a megismerésére.
Közösségi munkával, közösségfejlesztéssel foglal­kozó szakmai műhelyünknek természetesen nem lehet célja rendszeres szociológiai kutatások szervezése, adott­ságaink sincsenek erre. Ám a közösségi munkában szerzett gyakorlatunk, a társadalmi tőke jelenlétének kutatása – amely a közösségi beavatkozásokkal kap­csolatosan számos fontos kérdésre segíthet magyará­zatot találni –, továbbá a múlt évben hasonló módszer­rel és hasonló körben tett próbavizsgálatunk kíváncsivá tett bennünket, vajon történtek-e szignifikáns változá­sok a közbizalomnak ezekben a kérdéseiben, s az izga­tott még bennünket, hogy a 2005-ös szúrópróba vizs­gálataink mennyire voltak hitelesek?
Heves megyét kivéve valamennyi me­gyében történt felvétel. Önkéntes kérdezőbiztosaink se­gítségével több, mint 4900 embernek tettük fel a kérdé­seinket 2006 szeptemberében: mennyire bíznak a hazai (főként az állami) intézményrendszerben? Jelen­tősen árnyalja a képet, hogy egy 2100 fős lekérdezés történt főiskolai hallgatók bevonásával idén márciusban is, nem sokkal az országgyűlési választások előtt. Mindkét mintavétel szúrópróba jellegű volt, tehát nem reprezen­tálja ponto­san a lakossági összetételt. Az alábbi össze­foglalóban a legfrissebb: 2006. szeptemberi vizsgálat eredményeit mutatjuk be táblázatokban és grafikonok segítségével. Egyidejűleg az egy évvel korábbi kérdezés eredményeivel is összehasonlítjuk adatainkat, sőt, he­lyenként hivatko­zunk az idei márciusi évközi adatfel­vétel során kialakult eredményekre is. Megemlítjük, hogy az első alapkérdé­sünkre adható válaszok egyikét a múlt évihez képest megváltoztattuk, s a munkahelyez való bizalmi kötődé­sek helyett, azt kérdeztük: Mennyire bízik meg a civil társadalomban, a nonprofit szerveze­tekben?
Előzetesen összefoglalva az a tapasztalatunk, hogy az előző évi eredményekhez képest általában nem tör­tént jelentős változás, csak néhány apró elmozdulást észleltünk. Viszonylagos mélyponton van – immár úgy látjuk: tartósan – a hazai közbizalom, s lassan alakul az állampolgári aktivitás, a részvétel a közösség ügyeiben. Figyelemre méltó új tapasztalatunk szerint szúrópróba jellegű kutatásunk új szereplője, a civil társadalom lett a bizalmi index idei nyertese. Nézzük a részleteket!
ÁRH (Állampolgári Részvétel Hete) 2006. szeptember

Mennyire bízik meg a …	Nagyon		Eléggé		Nem nagyon		Egyáltalán nem		Nem tudok erre válaszolni
	%		%		%		%		%
Rendőrségben	470	9,7	1923	39,8	1830	37,9	513	10,6	96	2	4832
Igazságszolgáltatásban	262	5,5	1665	34,7	2002	41,7	736	15,3	140	2,9	4805
Civil társadalomban	616	12,8	1903	39,5	1358	28,2	521	10,8	414	8,6	4812
Politikusokban	78	1,6	312	6,5	1411	29,4	2829	59	165	3,4	4795
Parlamentben	110	2,3	537	11,2	1858	38,8	2064	43,1	222	4,6	4791
Önkormányzatokban	255	5,3	1604	33,5	1876	39,2	830	17,3	220	4,6	4785

Mennyire bízik meg a rendőrségben? – ez volt az első intézményre vonatkozó kérdés a vizsgálatunkban.

Már 2005-ben meglepetést okozott a rendőrség viszonylagos elfogadottságának mértéke (egyaránt 49% volt a pozitív választás: nagyon és eléggé elégedett, és a negatív minősítés: nem nagyon vagy egyáltalán nem elégedett); ám most szeptemberre – a mintánkban szereplők véleménye alapján – egy kicsit még tovább javult a megítélésük: 49,5%-ra emelkedett a pozitív válaszokat jelentő elfogadás és 48,5% lett az elutasítást képviselők aránya.
Mint ahogy a többi kérdésünknél általában is, az idén márciusban történt adatfelvétel jóval kedvezőbb képet mutatott a rendőrségre nézve. (Akkor 51,5% jelölte a bizalmát, és csak 45,4% volt a bizalmatlansági index.)

Az igazságszolgáltatásba vetett bizalom a vizsgálatunkban megkérdezetek szerint javulóban van, 38-ról 40,2%-ra változott a pozitív válaszok és 59-ről 57%-ra csökkent a negatív választások aránya.

A „Mennyire bízik meg a civil társadalomban, a nonprofit szervezetekben?” kérdésünkre kapott válaszok szerint – ahogy azt már a bevezetőben jeleztük –, ez a szektor sikeres szereplő lett. A végletes válaszok közül 12,8% a „nagyon” és csak 10,8% az „egyáltalán nem” elégedettségi aránya, s a két mérsékeltebb viszonynál 39,5 az „eléggé” és csak 28,2% a „nem nagyon” válasz. Így összesítve 52,3% lett a pozitív választás, ami a közel 5000 válaszadó szerint a felsorolt ötféle intézmény közül a közbizalmat legerősebben élvező szereplővé tette a civil társadalmat.
Megjegyezzük, hogy nagyon magas a „nem tudok erre válaszolni” megjelölés, ami jelzi, hogy lassan kerül a köztudatba, a közhasználatba a társadalom harmadik szektora, s jelentős azok aránya, akik még nem tudják pontosan értelmezni ezt az új fogalmat, tehát sokat kell még tenni a fogalmi beágyazódás széleskörűbbé tételéért.

Ahogy a múlt évben is, a legnagyobb bizalommegvonás most is a politikusokkal kapcsolatos. 2005-ben a megkérdezettek mindössze 9%-a jelölt pozitív választ és 87 százalék volt elutasító. Hasonló, de tovább romló adatokat mértünk most szeptemberben: pozitívan már csak a válaszolók 8,1%-a vélekedett; a „nem nagyon” és az „egyáltalán nem elégedett” választás együttesen 88,4%-ra növekedett. Említésre méltó ugyanakkor, hogy ezen belül 6%-kal nőtt a kategorikus elutasítás. (Az idén márciusban megkérdezett minta viszont arra az időszakra nagyon pozitív változás jelzett: 19,6% a pozitív és csak 77,1% a negatív válaszok együttese. Ez a pozitív arány szeptemberre visszaesett a tavalyi szint közelébe.)
Így továbbra is érvényesnek tartjuk múlt őszi megállapításunkat – a politikusok személyükben és társadalmi csoportként is részesei a drasztikus elutasításnak, a bizalom megvonásának.

Részben a fenti kérdés kontrollja is, amikor a parlamentben való bizalom mértékére kérdezünk. Hasonlóan 2005-höz, a politikusok ebben az évben is valamivel jobban szerepeltek „a parlament intézményébe burkolózva”, hiszen itt egy évszázados intézmény tekintélye védte őket. Ez a relatíve jobb kép most szeptemberre valamelyest romlott: a valamilyen mértékben elégedettek aránya 15%-ról 2006-ban 13,5%-ra csökkent, a bizalmatlanoké pedig 2,9%-kal nőtt, azaz elérte a 81,9%-ot.

Végül az önkormányzatok elégedettségi indexe ugyancsak romlófélben van: az elégedettség kétféle fokozata együttesen 3,2%-kal csökkent, a negatív választás pedig 52-ről 56,5%-ra növekedett. Ez a határozott romlás az önkormányzati választások előtti napokban – akkor történtek az idén a lekérdezések – számunkra meglepő volt.

A második fő kérdésünk a megkérdezetteknek a helyi cselekvőképességben való reményét tudakolta. „Mit gondol, tud valamilyen befolyással lenni a lakóhelyét érintő kérdésekben?” – kérdeztük immár második évben. Ezt a kérdést részben az előző bizalmi indexhez gondoltuk kapcsolni, hiszen a lakóhelyhez kapcsolódó lehetséges befolyás esélye többnyire az önkormányzatokra vonatkoztatható.

Mit gondol, tud valamilyen befolyással lenni a lakóhelyét érintő kérdésekben?	Határozottan úgy gondolom		Valamennyire úgy gondolom		Nem nagyon		Egyáltalán nem		Nem tudok erre válaszolni
	%		%		%		%		%
Válasz	398	8,1	1497	30,6	1778	36,3	1043	21,3	178	3,6	4894

Azt tapasztaltuk, hogy a bizakodóbb válaszok aránya ( határozottan úgy gondolom”, „valamennyire úgy gondolom”) a múlt évi 36%-ról 38,7%-ra emelkedett, ugyanakkor a „nem nagyon” és „egyáltalán nem” válaszoké 61%-ról 57,6-re csökkent. Keressük az ellentmondás magyarázatát – miközben az önkormányzatokban való bizalom általában csökkenő, a saját eredményes befolyás esélyének hite ugyanezekkel a szervezetekkel kapcsolatosan növekedőben; talán az új önkormányzatok megválasztásában, a velük való jobb együttműködés reményében, vagy éppen a korábbival való szakításban és az új választott testületektől annak kikényszerítésében bízhatnak a válaszolók.

Végül harmadik kérdésünkkel azt tudakoltuk, hogy az elmúlt 12 hónapban tettek-e a válaszolók olyan lépéseket, amelyek valamiféle állásfoglalást, kezdeményezést, esetleg más tevőleges véleménynyilvánítást hordoztak közösségi ügyekben. Ehhez a lehetséges részvételi formák közül hétféle tevékenységet soroltunk fel azzal, hogy egyidejűleg többet is megjelölhettek a megkérdezettek.

Tett-e ilyen lépéseket…
Önkormányzati képviselőt keresett fel	1189	24,1%
Országgyűlési képviselőt keresett fel	372	7,6%
Felkeresett valakit a polgármesteri hivatalban	1603	32,5%
Felkeresett valakit kormányzati hivatalban	315	6,4%
Részt vett nyilvános gyűlésen vagy találkozón	1668	33,9%
Részt vett tüntetésen vagy tiltakozó megmozduláson	566	11,5%
Petíciót írt alá	1125	22,9%

Az eredményből látszik, hogy a helyi döntéshozatalban illetékesnek tartott szervezetek közül az önkormányzati képviselőket és a polgármesteri hivatalt kereste fel a válaszolók több mint egynegyede a maga, vagy a közössége ügyeiben. Csupán 7% körüli a távolabbi, országos intézmények megkeresése. A részvételi demokrácia egyértelműbb helyzeteire utal az utolsó háromféle aktivitás. Ezekből a nyilvános gyűléseken való részvétel gyakorisága emelkedik ki határozottabban, több mint egyharmada a megkérdezetteknek élt ezzel a lehetőséggel az utóbbi évben. Az intézmények megkeresése nagyjából arányos a 2005-ös eredményekkel, ám a gyűléseken és a tűntetéseken való részvétel kb. 10–10 százaléknyit emelkedett az elmúlt évihez viszonyítva. A beadványt, petíciót aláírók aránya – számunkra nehezen értelmezhetően – nagyjából ugyancsak 10 százaléknyit változott, de ellenkező irányba, tehát ez visszaesést mutat.
Ahogy a bevezetőnkben jeleztük, a 2006. szeptemberi adatok azt jelzik, hogy a közbizalom és az állampolgári aktivitás hazai állapotában nem történt jelentős változás a két egymást követő év szeptemberében felvett adatok szerint. Az elmozdulások mértéke gyakran nem sokkal nagyobb, mint az ilyen vizsgálatba kalkulálható hibahatár mértéke. Egyetlen markánsabb „teljesítménye” van ennek a bizalmi felmérésnek: a civil társadalom, melynek a válaszadók több mint fele bizalmat szavazott.
Az összefoglaló értékeléshez hozzátartozik, hogy a 2005-ös vizsgálat egy viszonylag nyugodt belpolitikai időszakban történt, míg a 2006-os kérdezésünket megelőzően került nyilvánosságra a miniszterelnök komoly belpolitikai vihart kavart balatonöszödi beszéde, s közvetlen megelőzték kérdezéseinket a Kossuth téri tűntetések és az MTV székház elleni durva támadások. Természetesen kíváncsiak voltunk, hogy az eredményekben vajon megjelenik-e ez a makropolitikai történéssorozat, de ennek közvetlen tükröződését nem tudjuk kimutatni. Talán azért nem, mert a kérdőíveknek csupán 10%-át töltötték ki Budapesten.
Az igazsághoz tartozik még, hogy a márciusi évközi kérdezéseink eredményei mindkét év őszi eredményeinél sokkal jobbak: az intézmények iránti bizalom tekintetében év közben volt egy jelentős pozitív elmozdulás. Leginkább a politikusok és a parlament iránti bizalomra érvényes ez, majdnem kétszer nagyobb volt ekkor a pozitív választás, mint a két őszi vizsgálatban. Érdekes
ugyanakkor, hogy a saját aktivitásra utaló második és harmadik kérdésünkre sokkal passzívabb képet kaptunk ebben az időszakban és ebben a mintában. Mindhárom mintára jellemző, hogy országosan elég jól lefedi a lakosság területi megoszlását, továbbá az életkor és az iskolai végzettség tekintetében is hasonlít az összetétel egymásra és a hazai lakossági arányokra is.
Mindazonáltal ismét bebizonyosodott, hogy a közbizalom nagyon rossz állapotban van a mai Magyarországon, aminek számtalan negatív következménye lehet. Például a megszorítások és megígért reformok végigviteléhez szükség lenne a társadalomra is, s nem csak mint mozdulatlan, passzív, elszenvedő testre, hanem aktív szereplőként, közreműködőként is. A bizalmatlanság ilyen mélypontja ugyanakkor komoly gazdasági következményeket is magában hordoz. Többe kerül az a folyamat, amelynek a bizalmi közeg hiányával is meg kell küzdenie, mint ahol építhetnek egymásra a szereplők, ahol bíznak egymásban. Az együttműködés, a kompromisszum tartós hiánya egyrészt a rossz közérzet forrása, másrészt nagyon sokba kerül. Megismételjük, amit az elmúlt évi gyorsmérlegünk összefoglalójában jeleztünk: nagyon komoly befektetésekre van szükség a társadalmi tőke fejlesztése tekintetében, s a valódi társadalmi párbeszéd kialakulására, mikro- és makroszinten egyaránt.
A fentiek alapján felmerül a kérdés, hogy közösségi munkában, közösségfejlesztésben érintett szakmai műhelyek és szakemberek mit kezdhetnek ezekkel az eredményekkel? Alapvető kérdések megválaszolására lesz szükségünk a következő időszakban:
– Közösségfejlesztésben közreműködők vajon tompítani igyekezzenek-e a politikai elit és a társadalom közösségei között a növekvő szakadékot, esetleg a társadalmi béke építésén is eredményesen munkálkodva ezzel? Abban bízzunk-e, hogy a nyugodt légkör és a bölcs belátásra építés talán önmagában meghozhatja a partnerséget a felek között, amelynek valódisága persze igazán szinte egyetlen korábbi gyakorlati esetben sem alakult még ki? A döntéshozatalban érintetteknek és a gazdasági szektor szereplőinek pusztán az önkorlátozására vajon építhetők-e helyi, kistérségi és tágabb környezetben közösségi folyamatok? Elégséges-e abban bízni, hogy a bölcs belátás kialakulását várhatóan a külső EU-s nyomás is felerősíti majd?
– Vagy éppen ellenkezőleg: a közösségfejlesztői programokkal és beavatkozásokkal vajon inkább erősíteni szükséges-e a civil társadalom érdekérvényesítő és a társadalmi ellenőrzést fokozó képességét és késztetését? Most kell-e még erőteljesebben fejleszteni a különféle demokrácia-technikákat a részvétel, a beleszólás, a társadalmi aktivizálás érdekében? Igaz-e, hogy a demokrácia, a jó közösségi működés végül is hatalommegosztást jelent, amit nem fog önmagától megtenni a politikai elit – mert erre esetleg erkölcsileg sem determinált –, de el sem várható ez a magatartás tőle önszántából; éppen ellenkezőleg: a hatalom minden áron való megszerzése és megtartása jellemző a mai hazai politikai szektorra? De akkor a lehetséges út, hogy éppen a civil társadalomnak kell kikényszeríteni e hatalommegosztást, a bevonást igen határozott társadalmi nyomással? Ebben kell-e hangsúlyos közreműködő szerepet vállalnia a segítő szakmák egyikeként a közösségfejlesztésnek is, amely a kezdeményező- és cselekvőképesség fejlesztését tartja az egyik legfontosabb értékének?
Reméljük, a végletekben megfogalmazott kérdések segíthetnek az optimális arányok megtalálásában, s e vizsgálatunk a helyzet mély elemzését eredményezheti.

Budapest, 2006. december 12.

Az adatfeldolgozást végezte és a táblázatokat készítette: Kovács Évi

A felmérésben közreműködtek: Baróti Zoltánné, Bazsó Gabriella, Benedek Gabriella, Csobod Tibor, Dér Miklósné, Giczey Péter, Gőz Brigitta, Győri Jolanda, Kelemen Árpád, Kovács Edit, Kovács György, Kresák Anna, Molnár Aranka, Monostori Éva, Nagy Andrea, Nyers Györgyi, Pajer Ildikó, Peták Péter, Pósfay Péter, Rendek Sándor, Szabó Márta, Szederné Kummer Mária, Szilágyiné Alvarez Martinez Luz Ilia, B. Szolnoki Ildikó, Varga Matild, Varga Máté, Vercseg Ilona, Virágh Enikő, Zádori Judit